Hegedűs Géza: Hogyan lett hadvezér Kinizsi Pálból // Irodalom-birodalom

2008. nov. 5., szerda

Hegedűs Géza: Hogyan lett hadvezér Kinizsi Pálból

Idestova ötszáz esztendeje lesz, hogy ez a nem mindennapos történet megesett.

Egy nagyon meleg nyári délelőttön nagyorrú, foltos ruhájú vándorlegény érkezett egy vízimalomhoz. A malom előtt hosszú sor megrakott szekér várakozott, minthogy éppen cséplés ideje volt. Ugyancsak igyekezniök kellett a molnárlegényeknek, ha ezt a teméntelen búzát napszálltáig meg akarták őrölni.

A nagyorrú odament a malom gazdájához, leette süvegét és megkérdezte:

- Akad-e munka a magamforma számára?

- De még mennyire akad - örvendezett a vizesmolnár. - Ezüstpénzzel fizetek érte. Hanem hát értesz-e a malom-munkához?

- Eddig még nem próbáltam, de bizonyára ez se boszorkányság. A zsákemelgetéshez aligha kell sok tudomány.

- Hát akkor állj be oda, Palkó mellé és tedd, amit mond neked.

A nagyorrú ledobta lapos iszákját, levetette felsőruháját is és kereste, melyik az a Palkó nevű legény. Az pedig egy simaképű, éppenhogy pelyhedző bajuszú, nagyon széles vállú ifjúember volt. Már türelmetlenül várta a segítséget.

- Ne ténferegj ott, te nagyorrú! Kapj fel már egy zsákot és hozd ide.

Hanem egy olyan tele zsákot nem lehetett csak úgy felkapni. Megvolt az két bécsi mázsa is. Az új legény alaposan meggörnyedt alatta és jócskán szuszogott, amíg bejutott vele a malomba.

- No, te is inkább deáknak termettél, mint molnárnak - nevetett a Palkó nevű. - A lúdtoll könnyebb, mint a búza.

Ezzel fogta a tele zsákot és olyan könnyedén emelte le a nagyorrú válláról, mintha ne is gabonával, hanem tollal volna tele.

A szuszogó, lihegő legény elbámult ekkora erő láttára. Hát még amikor Palkó a kétmázsás súlyt egyetlen lendülettel feldobta a malomgarathoz s azon nyomban maga is utána ugrott. Ott fenn kibontotta a zsák száját és úgy öntötte be a csikorogva forgó kerekek közé, mintha apró kis zacskót rázna ki.

- Hű, de erős ember vagy, Palkó!

- Most ne álmélkodj - morogta odafentről a nagyizmú siheder - hanem siess és hozz újabb zsákot.

Mit volt mit tennie? Ha már vállalta ezt a nehéz munkát, izzadhatott egész estig. Pedig az izzadság még akkor is dőlt volna róla, ha sokkal hűvösebb az idő. Hát még ilyen gutaütéses kánikulában!

De ugyanígy izzadt, görnyedt és szuszogott a többi legény is, még a vizesmolnár is odaállt az egyik garathoz és együtt dolgozott segédeivel, verejtékezve és csúnyán szidalmazva az augusztusi meleget. Csak Palkón nem látszott semmi fáradtság. Mintha minden munka kevés volna neki, mintha minden mázsa pehelykönnyűvé válnék karjai közt, mosolyogva, szinte játszva végezte a munkát. Néha-néha megsürgette a nagyorrút, de láthatóan nem haragudott a lassúságáért, mint aki tudja, hogy más úgysem képes annyit dolgozni, mint ő. Estefelé, amikor már csak egyetlen rakott szekér várakozott, Palkó, hogy siettesse a munka befejezését, amíg a nagyorrú lassan cipelte a zsákot, leugrott a garat mellől és nagy gyorsan két zsákot kapott a vállára s még meg is előzte vele vánszorgóra fáradt társát. Ez a Palkó még este is frissebb volt, mint a többiek hajnalban.

Végre az utolsó szekér is továbbállt és a molnár fáradtan, de mosolyogva számlálta a sok ezüstpénzt, ami reggel óta a zsebébe hullt.

- Ha kedved van, itt maradhatsz holnapra is,akad itt munka még jó néhány napig.

A nagyorrú olyan fáradt volt, hogy szinte beszélni sem tudott, csak a fejével intett, hogy jól van, marad még egy napig. Úgy látszik, nagy szüksége volt arra a holnapi ezüstpénzre is.

Vacsorára nagy tányér levest kaptak, hús is volt benne. Utána a legények lefeküdtek a fűre. Meleg volt az este is, jobb volt a csillagok alatt aludni, mint a fülledt fészerben.

Palkó az új legény mellé feküdt.

Egyszerre csak halkan megszólalt a nagyerejű:

- Aluszol-é, koma?

- Nem alszom - suttogta vissza amaz, mert ha fáradt is volt, az álmosság nem kerülgette.

- Hogy hívnak?

- Máté a nevem.

Palkó felült és a holdfényben nézegette a füvön végignyúló szomszédját.

- Hallod-e te Máté, én nem tudom, hogy ki és mi vagy, de te nem születtél parasztnak és mesterlegény se voltál soha. Hát mi az ördögnek cipeled a zsákot,amely alatt majdhogy megszakadsz?

Máté a hátára feküdt és kezeit összekulcsolta a feje alatt:

- Miből gondolod, hogy nem vagyok se paraszt, se mesterlegény?

Palkó ravaszul mosolygott:

- Amikor nagyon izzadtál, kendőt vettél elő, azzal törölgetted a nyakadat meg a homlokodat. Ilyet én eddig csak úrfélénél láttam.

- Okos ember vagy, Palkó. Én is uraktól tanultam ezt. Szapolyai nádorispánnál szolgáltam. Tőle láttam, hogy kendővel törli verejtékét.

- Bizony nem szolgáltál te Szapolyai nádorispánnál. Mert aki annyira belső cseléd egy nagyúrnál, hogy eltanulja tőle a szokásait, az nem lehet olyan rongyos-foltos, mint te vagy. Az úgy összelopja magát, hogy vagy felakasztják, vagy gazdag ember lesz, tehát sohase kerül a malomba zsákot cipelni.

A holdvilágban is látni lehetett, milyen jókedv és érdeklődés rajzolódik ki a nagyorrú Máté arcán.

- Nagyon okos ember vagy, Palkó. Bevallom hát neked, én Szapolyai nádorispán deákja vagyok. Az uramnak tudnia kell, hogyan élnek az emberek az országban. Elküldött hát, hogy szegődjem el valahová és nézzek körül, kinek mi a panasza.

- Bizony nem vagy te deák - mondotta Palkó. - Ha deák volnál, nem bírtad volna napestig emelgetni a nehéz zsákokat; aki sohase töri magát, hamar összecsuklik a cipelésben. De aki vitézlő ember, sokat ül lovon és sokat forgatja a nehéz dárdát, az valahogy elbajlódik a zsákokkal is. Nem dolgozol te olyan jól, mint egy munkához szokott paraszt, de nem is olyan rosszul, mint egy tollforgatáshoz szokott deák.

- Hű, de okos ember vagy Palkó - mondotta Máté és felült,. - De ha ilyen okos vagy, miért nem csinálsz egyebet? Hiszen jól látom én, neked nem nehéz ez a munka, mert erősebb vagy a bölénynél, de erődet és eszedet másra is használhatnád.

- Dejszen holnaptól kezdve már nem is csinálom.

Máté érdeklődve figyelte a holdsütötte, ravaszul mosolygó tekintetet.

- Mit csinálsz holnaptól kezdve?

- Én bizony tiszt leszek Mátyás király fekete seregében.

A nagyorrú alig állta meg, hogy el ne nevesse magát:

- Hogyan?

- Majd meglátod reggel. De most már aludjunk,mert te bizonyára álmos vagy a nem neked való munkától.

Ettől kezdve az erős legény nem is szólt egy árva szót sem. A nagyorrú férfi pedig, aki Máténak mondotta magát,akármilyen fáradt is volt, alig tudott elaludni, olyan kíváncsi volt, mit is akar csinálni reggel ez a Palkó.

Kora hajnalban keltek. Ki-ki egy csupor levest kapott reggelire, hozzá nagy karéj kenyeret és hagymát. Sós volt a leves is, sózták a hagymát is. A nagyorrú szeretett volna utána még egy félkancsó vizet inni. De Palkó nem hagyta. Rákiáltott, hogy most már sietni kell, mert nemsokára itt lesznek a szekerek a tele zsákokkal. Igyekezzék hát tüstént a malomba, mert meg kell nézni, hogy jól forognak-e a kerekek. Máté szótlanul engedett a parancsnak s indult a malom felé. De akkor utána kiáltott Palkó:

- Nem vagy-é szomjas?

- De bizony nagyon szomjas vagyok - mondotta örömmel és megállt.

Palkó azon nyomban befutott a malomba. A gazda meg a többiek elcsodálkozva néztek utána, mert nem szokták meg, hogy a nagyerejű Palkó bárkit is kiszolgáljon. Hanem az már jött is vissza, két kezében egy óriás malomkővel, a malomkövön egy korsó vízzel. Úgy tartotta a nehéz követ, mint könnyű tálcát. Odasietett a rongyos ruhájú, nagyorrú legény elé és féltérdre ereszkedett előtte:

- Itt van, uram királyom, itt van a víz, Mátyás király, enyhítsd vele a szomjúságodat. Ha majd a magam ura leszek és nálam vendégeskedsz, tokaji borral foglak kínálni.

A gazda és a többiek azt hitték, hogy az erős Palkó megháborodott.

Ámde a nagyorrú tekintetére előbb az ámulat kifejezése ült, majd az elismerés mosolya, végül arca oly fenségessé változott, hogy bárki tudhatta, igaza van Palkónak, ez maga Mátyás király, aki íme ismét álruhában jelent meg népe között.

A király elfogadt a a kancsó vizet, nagyot húzott belőle, majd visszatette a nehéz kőtálcára és így szólt:

- Most már tedd le a malomkövet, Palkó, állj fel és mondd meg, hogyan ismertél rám és mi a kívánságod.

A nagyerejű legény kihúzta magát a király előtt és így szólt:

- Én bizony, uram király, amikor megláttam a nagy orrodat, megismertem, hogy ugyanez az arc látható azon az ezüstpénzen, amit munkánkért kapunk. Világéletemben vágytam a királlyal találkozni, hogy megmutassam neki, milyen erős vagyok, és tudomására adjam azt is, hogy nem estem a fejem lágyára. Gondoltam, a királynak éppen ilyen emberekre van szüksége a fekete sereg tisztjei között. De csak akkor voltam bizonyos, hogy valóban felségeddel beszélek, amikor kendővel törölte verejtékét. Akkor azután jól figyeltem a nagyorrú, rongyos-foltos legényre. Ha nem szuszogott volna annyit a zsákok alatt, talán elhiszem, hogy szolgalegény. Ha összeesett volna a zsákok alatt, talán elhiszem, hogy deákféle. De így bizonyos voltam, hogy vitézlő ember. Más vitézlő ember pedig nincsen széles e hazában, aki odaállna velünk munkálkodni, mint Mátyás király. Ha pedig a király, akkor nappal láthatta, hogy nem vagyok dib-dáb ember. Este pedig szándékosan feküdtem felséged mellé, hogy egy-két szót váltsunk. Azért mondottam meg, hogy tiszt leszek a fekete seregben, hadd gondolkozzék rajta felséged, vajjon alkalmas vagyok-e rá. Ehhöz még csak annyit kellett bebizonyítanom, hogy tudok-e parancsolni és tudom-e szolgálni a királyt. Ezért történt, hogy reggel kemény szóval szóltam felségedre, hadd lássa, tudok parancsolni, azután tálcán hoztam innivalót, hadd lássa, jól tudom szolgálni is. Ugye, felséges uram, alkalmas vagyok arra, hogy tiszt lehessek a fekete seregben?

A gazda és a többiek hökkent hallgatással figyelték ezeket a szavakat, de a király két kezét nyújtotta Palkó felé.

- Éppen ilyen emberek kellenek énnékem. Nem is tisztnek, hanem főtisztnek kellesz te nekem a fekete seregbe.

A gazda és a többiek pedig szólni se tudtak az ámulattól.

Így lett a az erős Palkó - teljes nevén Kinizsi Pál - főtiszt Mátyás király híres fekete seregében. Később csatákban és tanácsban egyaránt kitűnt eszével és erejével: hadvezér lett, majd a fekete sereg főparancsnoka.