2009. febr. 19., csütörtök

Gottfried Keller (1819-1890): Téli éj

Szárny se rebbent, megfagyott a csönd,
néma földön villogott a hó,
tiszta volt a csillag sátra fönt
s nem hullámzott, dermedt volt a tó.
 
Egy fa nőtt a mélyből, ágbogán
megfagyott a víz a tó felett.
Törzsén felkúszott a hableány,
és a zöld moszat közt átlesett.
 
Fenn a vékony jégen álltam én,
örvénylett a víz vak mélye lenn,
s néztem ott a lányt, lengett felém
szép, fehérlő teste meztelen.
 
Láttam én, hogy felfelé figyel,
és a jéglapot tapintva sír...
arcát már sosem felejtem el,
bennem él, míg el nem rejt a sír.
 
(Ford.: Radnóti Miklós)
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.