2010. jan. 25., hétfő
Kreskay Imre: Az 1795. uj esztendöre készült versek
Az Örök Valónak
Fogyhatatlan Jónak,
Te! Szabad Teremtménye!
Mindenhatóságnak,
’S halhatatlanságnak
Világra küldött fénye.
***
Nézz a’ nagy Világnak,
E’ szép alkotmánynak
Bár akármelly részére;
Ez uj Esztendővel
Önként, vagy erövel
Változást vár ügyére.
***
Küszködik magával,
Mint Tenger’ habjával
Egy romladozó Gálya:
Mellyet üzöbe vett,
Tsapkod, rongyol, hány, ’s vet
Zuggó habok’ dagálya.
***
Boldog, ki hajóját
Birja, ’s vitorláját
Tsendes szél lebegteti:
Mert van, ki meg-óvja;
Bölts Kormányozója
Veszélyektöl meg-menti.
***
Süllyeszti Hajóját,
Ki ép vasmatskáját
El-veti kormányával:
’S vesztvén vitorláját,
Váltya Arbotz-fáját
Szabadság’ póznájával.
***
Boldogtalan pózna!
Gomba-ként ma nött fa,
Leveletlen száraz ág!
Sem árnyék alattad,
Sem gyümölts nints rajtad,
Sem zöld bimbó, fenn virág.
***
Egy vörös Sapkával,
Tarka bokrétával
Kérkedik a’ teteje:
Mit tarthatsz e’ – felöl,
Mert ez üres belöl,
Sem feje, fenn veleje.
***
Mindanyi Nemzetek
Hajóban eveztek
E’ nagy Világ’ Tengerénn:
Ritkát látsz kényében
Békesség’ ölében
A’ Szerentse’ tenyerénn.
***
’S pedig mi faggattya?
Mi tsiklandoztattya,
’S rontya békét kényének?
Mi őt’ változtattya,
Tsak puszta szózattya
A’ Szabadság Nevének.
***
Kapkod az ujságon,
Indúl más szokáson,
Tsak rabságát cseréli;
Söt olly változást tesz,
Hogy szabadból rab leszsz,
És tzélját el nem éri.
***
Magát meg-emészti,
Vérét, ’s Népét veszti,
Egy gögös nevezetért;
Melly valóban rabság,
Nem igaz Szabadság,
’S halált nyújt az életért.
***
Az Igaz Szabadság
Nem pártos Zavarttság:
Jámbor: ’s nem istentelen;
Nem gyilkos vérontó,
Nem rabló, pusztittó:
Józan: ’s nem törvénytelen.
***
Isteni félelem,
’S a’ józan értelem
Annya e’ Szüleménynek:
Dajkája Tisztesség,
Szeretet, ’s Egyesség,
Ez’ illy édes reménynek.
***
Nem a’ gyilkolásban,
Bátor pusztittásban
Keresi igasságát:
Tüz, víz, lántz, vagy kötél,
Kasza, nyíl, vagy kard-él
Nem szerzi méltóságát.
***
Dioklesziánok,
Heródesek, Nérok
Lám+ nintsenek felettünk;
Népünk’ gúnyolói
Törvényünk’ rontói
Nem fetrengnek elöttünk.
***
Talán szabadabb lészsz?
Ha azonn eröt vészsz,
Ki él, ’s piheg javadra,
Ki figyel szüntelen,
De nem törvénytelen,
Rendes Szabadságodra.
***
Rend, ’s Törvény el nem fogy,
Mint Nap, ’s Hold le nem rogy
Ég ellen bár mint ugass:
Az élö Istenség
Marad örök Felség,
Urad, ’s pedig hatalmas.
Az ö Helytartói,
Kik Igazgatói
Sokasúlt Nemzeteknek:
Hogy betsüljék öket,
E’ Képviselőket,
Tiszti minden Népeknek.
***
Oh! nem lészsz szabadabb,
Söt valóságosb rab,
Bár vas-békó nem szorint,
Fel-zavart sokasság
Hatalmába tántoritt.
***
A’ bűn, ’s latorkodás,
A’ rút bujálkodás
Feslettség’ erköltsei,
Gyilkos gyülöletek,
’S több effélék: Ezek
A’ rabság’ bilintsei.
***
Az Igaz Szabadság,
Szelidség, nem Vadság:
Bogár után nem indúl;
Okossággal mérész,
’S mert Főben van az Ész,
Fő ellen nem bolondúl.
***
Egy függetlenségben,
Egy fötelenségben
Hogy hogy volna jobb élni?
Mint egy jó Törvénynek,
Egy Igaz Felségnek
Pajsa alatt nem félni.
***
Gyilkosa Vérének
Hazája Népének,
Ki olly Szabadságra vágy:
Melly fő-kormányzást,
Rendes Igazgatást
Maga felett meg nem hágy.
***
Ez egy agg lelemény,
Egy állandó Törvény
Az Anya Természetben;
Mint nyilván mutattya,
’S általán fenn tartya
Vad-állatok’ nemében.
***
Félénk Szarvafoknak,
Szorgos hangyáloknak
Van választott vezérjek;
A’ munkás méhetskék,
Daruak, Gólyák, Fetskék
Egy vezetőt követnek.
***
Nézd Testállásodat,
Egyenként tagodat
Lásd, mint szolgál a’ főnek:
Nem, szenved rabságot,
Azért, hogy egy tagot
Esmér Törvény-tévőnek.
***
Élj Te is eszeddel,
Nézd Magyar Véreddel
Felségedet Atyádnak:
Szabadságod nem vész,
Ha Törvény alatt élsz,
Neveztess bár Jobágynak.
Kreskay Imre
Remet.Sz.Pál Sz.való
Pap.
Pétsett.
Karátsony Havának 24. Napján.
(Forrás: Kreskay Imre: Az 1795. uj esztendöre készült versek – Pesten – www.mek.oszk.hu)
2009. dec. 29., kedd
Kováts József: A' poéta és a múzsa (1802.ápr.22.)
POÉTA.
Ide? édes lyányom ide?
A’ fűbe heveredel,
Ugy é? majd énekeid e’
Szent helynek énekled el?
Oh verselj hát a’ lehidalt
Zöld fűvön, Árpád’ nyelvén,
Egy keserves hazai dalt
Könyezve énekelvén!
MÚZSA.
Szent tűzbe hoz a’ zöld erdő,
Mikor látom a’ pázsit’
Tiszta harmatjában ferdő
Napsugárok’ parázsit.
Most is, ni, mint emelkednek
A’ szent lángok! engedek!
Engedek ihlelésednek,
Oh nagy Virág Benedek!
Nagy vagy és a’ nagy emberek’
Érdemit zengő nótád’
Hangja miatt ez a’ berek
Halhatatlan echot ád.
Majd, ha a’ Te nagy lelkednek
Honnyát rothasztó sír’ kék
Nefelejcseiről szednek
Balzsamot a’ Zephyrkék;
Akkor a’ víg Muzsakartól
Füzött koszorúd’ fodra
Közé valami magyar toll
Ezt írja oszlopodra:
„Nézd, vén idő, itt oltatott
„Érczbe a’ Virág, itt ni!
„‘S Itt fog ő a’ fris harmatot
„Nemző könytől virítni”
Oh boldog a’ ki nemzetét
Virrasztván a’ hüs hanttól
Zöldellő vén cserfa’ setét
Éjszakájában lantol.
Lantolj csak, majd feltámadnak
Itélni a’ huszadik
Nagy reménységű századnak
Tavaszán a’ Hunyadik.
A’ kecsegtető beszéden
Megszelídűl a’ vadon
Ártatlanságban nőtt Éden-
Kerti legény ‘s hajadon.
Koszorút ne várj, - sokára
Lesz mikor a’ magyarúl
Éneklő fők’ homlokára
Borostyán-ág kanyarúl.
(Ah ordít az ég, mikor rút
Pompával az eretnek
Ördög köt tövis koszorút
A’ haza szeretetnek.)
Lám a’ Földi sirvermének
Könyel öszvegyúrt homok-
Sárjából sem épülének
Gyászos érdem templomok:
De sírnak a’ Pimpla lyányi
’S döngetik az alföldi
Puszta mezőkön parányi
Tested’ sírdombját, F ö l d i!
Sírok én is, - siralmam vad
Tövissel és akásszal
Béborított dicső hamvad
Felett mind addíg gyászal,
Míg a’ dicsőség mennybeli
Fénye aranyos pamut
Forma felhőben tiszteli
Ezt a’ szent hideg hamút.
POÉTA.
Hagyd itt Muzsám kilocscsantott
Könyedet, oh egy kaján
Halált meggyőző Rácz lantot
Nem penget egy gyáva lyány!
Hiában tránsirozza zok-
Csuklás halott éneked!
Jer a’ fák közé, majd azok
Köztt, mást súgok én neked.
Dicsérd Kloét’, a’ csintalant,
A’ szép Kloét, - Kloé tán
Felbúzdúl, ‘s könyörűl a’ lant
Mellett siró Poétán.
2009. dec. 29., kedd
Kováts József: Poéta lesz katonává (1801.nov.3.)
Nincs könyem, ‘s Gádesben már többet nem
Lehet az oszlopot öntözgetnem.
Ti miattatok, Fábri, Fodor, ott,
Heves vérem annyira felforrott;
Hogy a’ nektek emelt szent Piramis
Alatt, majd Biblis levék, magam is.
Láttok egy helyet, itt zúgnak a’ vak
Szerencséből áradott vér-tavak,
Ebben a’ törött karddal ‘s puskákkal
Együtt a’ sok haldokló czikákol;
Bőg az álgyú, ‘s erre echot a’ sir’
Véres gyomrának siket jaja sír!
Szent dicsőség! itt nyerte a’ hadi
Cserfa koszorút a’ két Hunyadi!
A’ dicső Túriak, ‘s Kemények itt
Mivelték a’ szent virtus’ remekit!
Itt vetének lobbot a’ Vécsei’
Kriptájának örökös mécsei.
Hova ragadsz virtus’ útján járó
Nemes Képiró ‘s Mészáros Báró?
Engem’ ‘s Muzsám’ a’ ti ég’ angyalit
Felül muló fényetek andalít!
Én oszloptok alatt sirok, - e’ meg,
Ha tetteteket énekli, remeg.
Halhatatlan halandók! óh de mit
Siratom én tettetek’ érdemit?
Az én vérem is a’ virtus’ fennyen
Álló oltárára hagyd fecscsenjen.
Nyujtsd ki vitéz Márs kezed’, - imhol a
Zászlóhoz kötelező parola.
Katonává lettem, ‘s már nem tesz bús
Fejemre borostyánt a’ víg Lesbus.
Nem repűl elmém a’ zöld Helikon’
Zephyrkéjinek lágy szárnyaikon.
Isten hozzád, szent hely, egy ember sem
Dalolja ezután az én versem!
Ah, édes hazám! minden tagomba
Halált okádjon a’ gyilkos bomba;
Ha meghidegszik bennem a’ letett
Hittel fogadott forró szeretet.
Esküszöm! hogy én is leszek, Quinte
Curti! ollyan jó hazafi, mint te!
Félj idegen irígy, - mert a’ kik szét
Akarják tépni Decsi’ Fénikszét;
Én! én! elkeseredett fegyverem’
Mord vasát azokba magam verem.
Kard kell Gordiusba, mert máskép nem
Lehet a’ bolond csomót feltépnem.
Elébb triumfálnom kell a’ bárson
Szinű vérrel fecskendezett Márson;
Hív lelkemet azután vigye vén
Csónakában Kháron a’ Styx’ levén.
Szent por lesz az, melybe érdem jegyül
Szolgáló sebem’ hamva elegyűl!
‘S majd ha csapkodja, édes hazám! a’
Te határidat vérem hulláma,
Akkor egynéhány hantokat eves
Sebbel teli hűlt tetememre vess;
Tudom, hogy engem gyöngén ‘s lágyan nyom
A’ te áldott földed, boldog honnyom!
2009. dec. 29., kedd
Kováts József: A' hyacinthus virág (1800.ápr.10.)
Repűlj balzsamos ‘s kékellő
Virágomhoz lassu szellő,
Kis szádnak repdeső raja
Bús estem’ hagyd vigasztalja.
Repűlj! ‘s balzsammal telt begyed
Illatommal tele vegyed,
Jőj! szellőddel hagyd forraszsza
Öszve magát szám’ panasza.
Jőj! virágom’ kék bársonya
Hagyd legyen lágy szellőd’ honnya,
’S dűlj szűz kebelembe, a’ ki
Halálom’ hagyd suttogja ki.
‘S mindenütt, hol szárnyad szeldel
Illatos gőzt, ezt beszéld-el:
Mikor nyílni kezdett drága
Gyermekségem’ szép virága,
Azt tőből akkor metszék ki
Egy juhász-isten’ játéki.
Tiszta napom’ fényes dele
Bús homályba botla bele,
’S befödte gyermeki korom’
Hajnalát gyász füstös korom.
Mert a’ bús, szerelme által,
Ezen formába tett által,
’S a’ rajtam levő bársonyt a’
Mostani kékség bévonta.
Kis lábom a’ piperezett
Fűvek köztt meggyökerezett,
Kezem, fejem ‘s hajam-szála
Mind virág-levéllé vála.
Virág lettem; ‘s lett dajkám a’
Flóra, az a’ hires dáma:
Holt tetemim most már ennek
Szép kertjeiben pihennek,
’S a’ tavasz szép kezével itt
Oldja fel pólám’ kötelit.
De bár a’ síron nőtt málva
Között volnék elplántálva,
Vagy a’ kripták’ boltja felett
Rendelt volna Flóra helyet:
’S itt az éj holt test’ gőzébe
Virágom’ hagyd temetné be.
Menj most Zephyr! ‘s hintsd-be tépett
Virágommal azt a’ képet,
Mely az ocsmány bűnnel béllett
Sodománál só-képpé lett.
2009. júl. 4., szombat
Ányos Pál (1756-1784): A végső óra (1784.)
Érkezik már éltem vég
szempillantása,
Kitelt lelkem agyag s romlandó szállása;
Megunta zsellérjét! kifogy erejéből,
Ezer kinnyainak kegyetlenségéből;
E nagy játékhelynek vétkes piacáról,
Szines örömöknek csak fövény halmáról!
2009. júl. 4., szombat
Ányos Pál (1756-1784): Gróf Zrinyi Miklósról (1782.)
Ellenség csontyai közt gázolt
vérében,
Nyugszik Zrinyi Miklós dicsőség ölében.
Elesett! de fején maradt borostyánnya,
Nem lehetett ekként Szulimán zsákmánnya.
Magyar! e sir felett ne hullass könyveket,
Mert a könyv nem illet bajnoki sziveket.
Tapsolj, s kevélykedgyél illyen vitézedben,
Pompa gyanánt hordozd nagy nevét mellyedben.
Zrinyi! édes hazánk cimeres fajzása!
Nyugodgy! terjedjen rád az egek áldása.
Majd, ha a trombita rettentő hangjára
Mindegyikünk testét felvészi magára,
Elődbe sietünk, s ölelünk tégedet:
Megháláljuk akkor nemes esetedet.
2009. júl. 4., szombat
Ányos Pál l(1756-1784): Egy sohajtás (1782.)
Elmultak az idők, midőn
nyájoskodtunk,
Édes barátságnak karjain mulattunk,
A szomoru telek borongnak egünkön,
Nem futkoz a tréfa nyelvünkön, szivünkön.
Igy tünik el minden mulatság végtére,
Ezer gyötrelem vár ember életére.
Mikor arany időt igértünk magunknak,
Nem tudtuk még számát jövendő bajunknak.
Csak mikor a közép tengeren evedzünk,
Akkor vesszük észre, melly nagy veszedelmünk!
2009. júl. 4., szombat
Ányos Pál (1756-1784): Az ifjuságnak hivataljáról (1781.)
Te, ki ifjuságnak heversz
kebelében,
S titkos tüzet érzesz szived rejtekében,
Felmenvén a legszebb idő kezdetére,
Tekénts egy ártatlant, édesgetésére
Siess. - Gyenge szava, kedves mosolygása,
Tüzes, bizontalan szemének forgása,
Puha viselete, s nem tudja, mi lelte,
Hogy kiki nézését reá függesztette.
Mikor már illy szépek, esmérni magokat
Tanulják, s azonban nem értik bajokat.
Mikor a természet édes érzéseit,
Kezdik tapasztalni születő kincseit,
Rablani kivánnak egyszerre hevekben,
De ártatlanságok szégyent szül szivekben.
Majd tüz, majd lobbanás, majd szemérmetesség
Szökdösik lelkekbe komorság, kegyesség.
Tizenöt esztendőt tölt az illyen gyermek:
Ez a nap hajnala. - Kedvellik a szemek;
Nincsen egyéb csele, csak új frissessége,
Félelem, lobbanás, szelid gyengesége.
A következendő idő kiterjesztvén
Kellemetességét, még szebb, mint elevén.
Mert a piros hajnal ifjú sugarait
A nap diszesitti, széjt szórván lángjait.
Minden gyümölcsei ekkor megértenek,
Mellyeket az ifjak szedni kedvellenek.
Repülni is készül, szárnyát már érzette
E szép madár, baját szinte sejditette;
Szivét kivánsága néha szorongatta,
Husz esztendő folyta erre tanitotta.
Illyen tavaszához még ötöt számlálhat,
Mellyben ellent senki tüzének nem állhat.
Harminc telek után idő nyomát láttyuk,
A szépet jelesnek immár nem mondhattyuk.
Szép még, de csak igaz többé nem fiatal,
Hanem mesterséggel tiszteletére csal.
Esméri mindenben a titkok fogásit,
Tudja már nevezni szive dobbanásit.
Győzedelmeskedni kiván, s könnyen élni,
Nem akar szerelem sebeitől félni.
Mert még érzései benne nem enyésznek,
Sőt még az idővel ádázobbak lesznek.
Ekkor dühösködik még szeretetében,
Eltökéllett, bátor: napja van delében.
Fiatalabbaknak elhódit szépségek,
Ezeknek elrabol nyájos mesterségek.
Tudnak kölcsönözni kellemetességet,
S ebben hanyatlások keres kedvességet.
Hiv tüzes szerelmek állondóságában,
S azért rejtezik még orcájok ráncában,
Hogy rajtok mindvégig tartsa fenn hatalmát,
Illy virággal hinti mult szépségek halmát.
Az ifju Klorindo hogy most cseperedik,
Ollyan, mint rózsa, melly harmatba feredik.
Klári, bár halladott már hanyatlásában,
Kedces még, mint a nap tündöklő nyugtában,
Minden idejüknek van gyönyörüségek;
Változik kedvünkért sok minémüségek.
Vagynak ollyan szemek, kiknek lankadtsága,
Szivünket olvasztya rendes bágyadtsága.
Vagynak ollyanok is, mellyek tüzessebbek,
S szivünk ostromába győzedelmesebbek.
Ez deli termetét nemesen viseli,
Másban az ellankadt hivság helyét leli.
Ennek jobb szine van, itt rózsát képzelhetsz;
A más fejérségén liliomot lelhetsz.
Annyi ajándéka van minden szépségnek,
Hogy asszonya lehet szivnek, gyengeségnek.
Némelly, ha barnácska, eleven amellett;
A másik, hogy szőke, azért olly kedvellett.
A szem ezek között kétségesen választ,
S a meghatározás valóban elfáraszt.
Egy csélcsap csak azért kedves némellyeknél,
Hogy mindent megnyernek romlott erkölcsöknél.
A nyájos szemérmest azért jobb szeretni,
Mert érdemét véle kedves esmértetni,
Midőn boldogsága által felgerjeszted,
S hogy voltát érezze, annyira viheted.
Egy gőgöst, jól esik, ha megjámborithatsz,
A titkostól igaz szeretetet várhatsz.
A mulatságokban elméssebb egy szemes;
Aki gondolkodó, az ismét érdemes.
Egy a jelességben vette nagyobb részét,
Másik a szemébe tette minden eszét.
Amaz rabbá tészen édes beszédivel,
Többet tud mondani emez szemeivel.
Itten négy kort adtam ezzel előtökben,
Urfiak, ha késtek, s még jó időtökben
Ti nem válosztatok, megbánnyátok, vélem;
Tanácsom, láttyátok, hogy én nem kiméllem.
Olly virágok várnak legszebb idejekben,
Kiknek hiv szeretet ha fuj kebelekben,
Megnyilnak azonnal. Vagy egy szines gyásznak,
Oszlassátok ködét az özvegy árváknak.
Bátran mulathattok csendes mezejekben,
Sok mesterség nélkül juthattok szivekben.
De a hitesekkel ne nyájoskodjatok, -
Három boldogtalant hogy nem csináljatok:
Ugy mint magatokat, őket és férjeket,
Nehezitvén ugy is terhes bilincseket.
A jövő farsangon bálok lármájában
Siessetek, s onnét Hymen templomában.
Tánc a szerelemnek kedvessebb innepe,
Ott szokta tisztelni Venust nyájos népe.
A szerelmes legény mindég állhatatlan,
Negődös, s éltére igen vigyázatlan.
Amire hivatott, azt követni késik,
Mig ifjuságának tüze elenyészik;
Itt az ősz ugy éri, hogy melegségével
Ne sinlődjék többet kinos szerelmével.
Ha ki már megőszült, s rég nyájosságára
Visszakéri Vénust elaggott karjára:
Nevetségessé lesz ennek buzgósága,
S erőtlen, mint alvó tüznek lankadtsága.
2009. júl. 4., szombat
Ányos Pál (1756-1784): Az "Orvosi Oktatások" szerzőjéhez (1778.)
Melly érzékeny szivvel néz hazánk
könyvedre,
Melly vidám szemekkel tekénget nevedre,
Midőn szülöttyének fárodtságát láttya,
Mellyel életágát meghosszabbithattya.
Lefüzetted, hidd el, nagy részét adódnak,
Mellyel adós voltál anyaországodnak,
Amidőn éltető szerekkel segitted,
Kitől magad előbb életedet vetted.
Bátron danol már most a polgár mezein,
Áldás között forog az ostor kezein.
Mosolyodva nézi zöld szántófeldeit,
Hol gyümölcsbe láttya vér verejtékeit,
S reménli csürébe gyüjtött élelmével
Komor télt elhagyni házi csemetével,
Mert nem fél mostoha halál kaszájától,
Hogy olly könnyen fossza drága vagyonától.
Munkád bátorittya! Miként örvendezhetsz,
Hogy sok szives magyart a sirtól megmenthetsz!
Ezzel szükölködött még eddig országunk,
Ebben is helyrejött már heányosságunk:
Felséges Asszonyunk, (inkább mondom Anyánk!)
Ebben is akarta, hogy javuljon hazánk.
Mit kivánhatsz magyar már nagy Asszonyodtól,
Amit megtagadna sohajtó honnyodtól?
Mérsékelheted-e örömkönyveidet,
Ha Buda várára veted szemeidet?
Egek, miként derül régi fényessége,
Miként terjed világ előtt dicsősége;
Hogy kutfeje minden szép tudományoknak,
Melly első cimere hires országoknak.
Görögök Athénást égig magasztalták,
Mások Capitolnak tudósit csudálták,
Franciák Párisnak élnek nagy nevével,
Kérkedik Anglia Londonnak hirével;
Magyar, elégedgy meg anyavárosoddal,
Könnyen azokkal érsz okoskodásoddal.
De illik, hogy illyen sok jótéteményért,
Hazádnak örökre kölcsönözött fényért,
Érzékeny hálát adj Nagy Theresiának,
S szünetlen országlást kivánnyál házának!
Emlékezet követ épittsél szivedben,
Mellyre e verseket rajzold örömedben:
„Mig magyarnak csak egy vércsepp rug erében,
Mig repülő lelke akadoz nyelvében,
Nagy Theresiának szól téteménnyéről,
Mert számot sem adhat ezer kegyelméről."
Te pedig, barátom, zöld borostyánodnak
Nyugodj árnyékában!... s szép tudományodnak
Hazád áldásában találd fel jutalmát,
Életednek pedig égtől várd oltalmát!
2009. júl. 4., szombat
Ányos Pál (1756-1784): Három királyok napján (1778.)
(Kiss Boldizsár tiszteletére)
Egek, mit szemlélek napkelet
tájáról?
Három koronás fő költözik honnyáról;
Siet Sidóország anyavárosában,
Mondanád sas repül kőszál nyilásában,
Sok tevék követik megterhelt hátokkal,
Izzadnak, fehéről szájuk tajtékokkal.
Vallyon mit jelentnek e gyors jövevények?
Talám a városhoz van menni törvények?
De tovább mit látok az égnek kékségén?
Egy ragyogó csillag ballag kerekségén.
Sugarát intézi a koronás főkre,
Mint a felkelő nap bércekek s erdőkre.
Ez már a természet rendét fellyül mulja,
S az álló csillagok törvényét feldólja.
Vagy csak kaprozása a megcsalt szemfénynek?
Ó természet, ezek benned mért történnek?
Nem! - igaz látás ez, értem már rejtekét,
Illik, hogy kihágja természet mértékjét.
Amint Betlehemből jobb felé utaznak,
Egy istálló födő fái akadoznak.
Födetlen tetejét hófúvás takarja,
Rongyos oldalait éjszaki szél marja.
Ott fekszik emberi nemünk megváltója,
Kinek olly sok század vala sohajtója.
A jászolban reszket egy szénanyalábban,
Nem pedig kárpitos kevély palotában!
Szüz annya Józseffel állnak körülette,
Üzi a hideget barmok lehelete.
Talám ezt idézi e három jövevény?
Kinek kalauzza az a szokatlan fény?
Ugy van, béléptek már, bókulva imádgyák,
Olly nagy kegyelmekért az egeket áldgyák!
Tisztelik királi ajándékjaikkal,
Illetvén kis kezét édes csókjaikkal!
Örülj márrnost ember illyen változáson,
S térdet, fejet hajtsál e csudalátáson!
Kiss Boldizsár, te is jelentsd örömedet,
Ki egy szent királnak köszönöd nevedet.
De, hogy hosszas légyen buzgó vigasságod,
Élj, s azután égben légyen boldogságod!
2009. júl. 4., szombat
Amade László (1703-1764): Cseh országnak nagy fáklyája...
1.
Cseh országnak nagy fáklája!
Isten különös szolgája!
Tekintsd: hozzád borúlok!
Mindent meg vető voltodhoz
Folyamodom oltárodhoz
Áldozva itt hódúlok!
Sok ezrek közt! edgyik én is!
Meg gyalázott én szegény is
Ha hozzád folyamodok.
2.
Melly szerencsés volt az üdő!
Boldog pillantás, s esztendő
Ki világra született
Nepomukban hogy virrada
Ez világ! illy fény! s Csillaga!
Kitül illy nagy szentett vett!
Fényre hoztad: tévelygőket
Megfogtad hitt mélységeket
Megismérni hív hitet.
3.
Midőn Papnak szentöltettél,
És méltó, s érdemes lettél!
Szent gyonásnak titkára;
Királnénak gyóntatója
És lelke titok tartója
Lettél sok csudájára!
Ez halálod jelentette!
Hogy nyelved nem jelentette
Titkát semmi probára.
4.
Kegyetlenkedett az király
Parancsollya! hogy elő állj
Mond meg gyónot vétkeit;
Hizelkedik! roszal! jóval!
Minden kin! Kincs és valóval
Hogy jelencsd ki titkait!
Fölségének erejével!
Ég s földiek reményével
Lángoztattya szavait.
5.
Nem ijesztett! nem változtál!
Nem hitetett: nem hajtottál
Voltál hív Pap s állandó
Szent tűz tűzben probáltatott!
Szent nyelved föl nem oldatott
Semmire sem hajlandó;
Az tűz vízzel büntettetett
S élted annak szentöltetett
Égnek így légy áldozó.
6.
Te! állandoság példája!
Hív szív, s hitnek kősziklája
Ritka példa! s csudája!
Öt fény csillag koronázott
Moldvában tested habozott
Világ álmílkodása!
Csillagok közt helyeztettél!
És Nagy Szentnek szentöltettél!
Bízók folyamodása.
7.
Mivel meg nem kísértődött
Szent nyelved meg sem sértődött!
Ép s van illy dücsőséged;
Hallgat s még is szól érdeme,
Prágában tested teteme;
Van illy Sz. híred s neved!
Titkos martyr érdemidben
Élni s halni böcsületben
Engedd s menny [a] menyekben.
8.
Tele világ kereksége
Böcsületnek vagy mentője!
Tisztelünk és szeretünk
Erős pais patrónussa!
Gyalázatnak hozzánk jussa
Ne légyen! Igy könyörgünk
Böcsületünket szeressed!
Nyelv fulánkokat büntessed
Ments meg! Szány meg kesergünk.
9.
Ezek ártnak hír nevünkben
És amazok tisztyeinkben
Magad nagy Sz. jól tudod
Rosdáséttyák gaz nyelvekkel
Gaz pribék sok irigyekkel
Híveidet megszánod;
Gyalázd meg az gyalázókat!
S szemtelen rágalmazókat!
Attya úgy is akarod.
10.
Én magamért nem szöpögök!
De mindenekér könyörgök!
És gyalázat pírúlok!
Imádgyad az Mindenhatót!
Mert magam nem tehetek jót!
Hír nevemben ajánlok!
Vigasztaljad búss szívemet
Téricsd meg böcsülletemet!
Így éllyek! és így halok.
11.
Egész világ hozzád borúl!
S patronyusságodra szorúl!
Mert legnagyobb szüksége
Nagy érdemidnek nagy téti!
Négy részeit megréméti;
Nincsen más segítcsége!
Élet s böcsület egy nyomban
Tudod hogy jár azt legjobban
Hogy nincsen külömbségbe.
Síró szívvel és szemekkel
Zokogok, s forró könyvekkel
Segítsd segítsd sorsomat
Szüz Mária Sz. Anyánkért
Vigasztaló patronánkért
Kissebbedett voltomat!
Böcsület nagy pártfogója
Csuda nagy boszúállója!
Igy zárjam koporsómat.
Amen.
2009. júl. 4., szombat
Amade László (1703-1764): Van egy, kinek neve nincs, de mégis kegyes...
(Töredék.)
1.
Van egy, kinek neve nincs, de mégis kegyes,
Hibátlan szépséggel s érdemekkel jegyes,
Hizelkedik neki sok bolond és legyes,
Nem kell ennek gyönge, ki nem erős s szegyes.
2.
Nem mondom: boszorkány, nincsen babonája,
Egy szabad sziv mégis reá tekint: rabja;
Ritka természetnek ebben a munkája,
Istenasszonyoknak van ilyen csodája v. formája.
3.
Mosdatlan pár kláris két fekete szeme,
Napkeleti gyöngyház mellének pár neme,
Sok ezernek nála nincs semmi teteme,
Becs és vétek nála senkinek érdeme.
4.
Nem mondhatom mégis, hogy épen senkinek;
Ez mese, de mégis találd ki, hogy kinek?
Változtatnak egy szít sok szivárvány szinek,
Kiteszik a fehér zászlót valakinek.
5.
Nincs most becsülete az öreg napoknak,
Honnét van bölcs tanács, okosság azoknak,
Hanem csak a délczeg, korhely pajkosoknak,
Nem igazmondóknak, csak a hazugoknak.
6.
Van ebben szem, van száj, van termet és jóság,
Kegyesség, szelidség és vas állandóság,
Czukornál édesebb nyelv, szó és nyájasság, -
Ez nem hízelkedés, mert csupa valóság.
7.
Nincsen ebben kétszín, nincs tökéletlenség,
Nincs epe, nincs méreg, nincs festék, csak épség;
Hibátlan szivében nincs gyilkos pribékség,
Nincs egy szikra kétség, tiszta hív reménység!
8.
Vajon ha vallhatja ezt ki ismeretlen,
Mit szóljon ismerős, kihez nem kedvetlen,
Ki próbálta szivét, humorját szüntelen, -
Bánja, volt valaha ehhez érdemetlen. - - -
2009. júl. 4., szombat
Amade László (1703-1764): Ha gondolom bus sorsom...
1.
Ha gondolom bus sorsom,
Méltán gondolkodhatom,
Szerencsétlen voltomat -
Sírva rivom káromat,
Ugy emésztem magamot;
Csak gyötrődés életem,
Hová légyek, Istenem!
2.
Ó szerencse, mit tettem,
Hogy tetőled ezt vettem.
Másoknak mint kedvezöl,
Engem csak igy öldözöl,
Hegyes nyillal lődözöl.
Bús gyászban én szivemet,
Hoztad árva éltemet.
3.
Nem kivánom már tovább,
Hogy éltemet nyujtsd odább,
Inkább Plutó ollóját
Várom, nyujtsa ki karját,
Hogy elmesse fonalát,
Mert szeretőm változik,
Szive másnak áldozik.
4.
Téged egyet, nem többet
Véltem eddig hivebbet;
De már látom, más határ
Van szivedben, te tatár,
Szivem gyászban borult már.
Siratlak én míg élek
Fris és jeles szép lélek.
2009. júl. 4., szombat
Amade László (1703-1764): Bolond, ki szenved...
1.
Bolond, ki szenved,
És ollyan szivért eped,
Ki nem állandó;
Azért gyötrődik
És majd porrá törődik,
Szinre hajlandó;
Kinek lárva élete,
Van ideig kelete,
Végre mulandó.
2.
Szárnyon jár s röpül,
Édesgetett és örül,
Biztat az remény;
Nemcsak arany fénylik,
De agyag is tündöklik,
Ha szolgál napfény:
Nem minden ides szó jó,
Melly megmar, mint az kigyó,
Mégis sziv kemény
3.
Ki szokott árnyékhoz
Az fény tetszést nem okoz,
Inkább ebben él;
Ki örömest ingadoz,
És mindenért lángadoz,
Elég kevés szél;
Hogy hasonlót csak szeret,
És így minden mást megvet
vagy: Ád illy gyarló mentséget,
Illy gazt jóra vél.
4.
Kinek van értelme,
És magához szerelme,
Kiván nagyobbra;
Kiben van hüség,
Mint szalmatüz ugy nem ég;
Kiván nagy lángra;
Kinek hamu szikrája,
Volt tüze csak pazdorja,
Akad reváncsra.
5.
Bármint átkozza
Magát és mást okozza,
Nincsen hitele;
Mondja, hogy ő szent
És minden szeplőtül mentt,
Ugy is van jele -
vagy: Hir vele tele;
Más is érti ezeket,
Ki próbált sok sziveket,
Nem gondol véle!
2009. júl. 4., szombat
Amade László (1703-1764): Te vagy életem, reménnyem, fénnyem...
1.
Te vagy életem, reménnyem, fénnyem,
Te vagy én szivem, próbált hivem,
Hozzád borúlok, ájúlok, húlok -
Előttem már nincs
Olly drága kincs!
2.
Ez vólt érdemem! én vérem bérem!
Ezt volt megérnem, ah szerelmem!
Confundáltál, próbáltál, megcsaltál,
Azért szenvedtem,
Mert szerettem!
Szeretett Dido, mert az Cupido
Szivét sértette, megejtette:
De az vólt kétség, és nem vólt hívség,
Én, hivem, égek
S megepedek.
2009. júl. 3., péntek
Baróti Szabó Dávid: A magyar huszárokhoz (1789.)
Országunk bástyáji! minő
dícséretet adjak
Én néktek, magyar húszárok? Nincs annyi tehetség
Bennem, hogy az' csuda-tételeket, mellyekkel elhírűlt
Mind az egész főldön nevetek, s vele kedves hazátok,
Tollammal kifejezhessem. - Megvonta világát
A török hóld gyors fegyveritek villámira; s mellyek
Rettentnek vala, szarvaitól megfosztva, leroggyant
Mennykövitekre. Mohács mezején majd fogytig elhúllott
Ősink véréért megadóztattátok, halomra
Vagdalván fene táborait; s valamerre lesújtott
Mérges halált szóró karotok, patakokra nevelvén
Ozmán népe dühös vérét. Bámúlva tekéntett
Még az Irígység is, s hogy Mársnak fajzati vagytok,
S a viadal-piacon leghatalmasb bajnokok, önként
Megvallotta. - Minő bátorság űlt ki bajúszos
Képeteken! mi serénységgel verekedtetek által
A nagy tenger erőn kevesed magatokkal! hogyan dőlt
Kardjaitok fent élétől az otromba pogányság!
Nem vala szükségtek
melly-vasra, sísakra: magyarnak,
Főképp húszárnak megmarkolt kardja s remegni
Általló nagy lelke nem hajt illy testi fedélre;
Enélkűl is, az harcra kiszállt sokaságra rohanván
Azt úgy öltétek, valamint Libiának határin
Űzi szokott vérengzését a körmös oroszlány
A szaladásnak eredt vadakon. - Tí voltatok elsők,
Kik bátran nézvén minden veszedelmet, az harsány
Trombita megrivadásra, serény paripákra felűlvén,
És eggyszerre kivont karddal, fejetekbe nyomítván
A csákót, s neki buzdúlván a Rajta
vitézek
Serkentő szózatra: legott bévágtatok a tar
Ellenség közepére, s ezer g'lyóbisssal, halállal
Szembe-viaskodván, soha meg nem szűntetek addig,
Míg leverettettvén az erő nagy része s nyakakkal
Többé nem győzvén az adót, szaladásra vetődött. -
Űztétek, kaszaboltátok; mértfőldeket, omlott
Testekkel megtőlte magyar kéz-fogta s egésszen
Részegedéséig vért-ontó kardotok. - A sok
Elfogatott rabok és zászlók, a számtalan ágyuk,
S a feldúlt tábornak egész készűleti (mert én
Nem lelek a bámúlás közt szót) szólljanak itten
Az pompás diadalmakról, mellyeknek örökké,
Minden mások előtt, tí vóltatok eszközi; szólljon
A nevetek fennyen-hordó s népünköt örömmel
Megtőltött hír; szólljanak itt amaz annyi jutalmak,
Mellyekkel jeles érdemitek végetlen üdőkre
Megtiszteltettek. Legtöbben vóltatok olly sok
Százezerekre kitőlt császári, királyi seregben
Nyertesek: és ritkát vólt látni közűletek, aki
Dolmányján vagy arany vagy ezüst-pénzt függeni meg nem
Érdemlett. Kóburg, mikor ezt mondotta, hamissan
Nem dícsért, minthogy nem hazánknak gyermeke dícsért.
Már tírólatok itt, lovasink
vezetőji, miképpen
Zengjen az én rebegő múzsám? Az ezernyi halál közt
Melly eleven szív, bátorság, vígyázat, okosság
Vólt vezetéstekben! Mennyit végezhet az elmés
Kisded erő? kijelentették példájitok. - Itten
(Mert szemlélte) miket mondhatna Mehádia nékünk!
Eggyszeriben csak előre-nyomúlt a főldet emésztő
Ellenség, s valamint az özön-víz, mind leseperte
A tábor még gyámolait, s rohanással omolván,
A sas alatt állott sereget szaladásra vetette.
Irtózás vala nézni, miként futamodtak, elhagyván
A rendet, zászlót, fegyvert, a gyáva legények.
Hátúl, oldalról, szanaszét vagdalta pogány kard;
S már a győzedelem csúfúl kirepűle kezünkből.
Nézd itt Vécseyt és bámúlj: tizeneggyezer ellen
(Mit nem mér eggy ritka vitéz) felgyúlad hazánknak
Jaj-szavain, keseredve kiszáll, és szembe szegezvén
Eggy marok embereit, megtartóztatja dagályját,
Mindaddig vagdalkozván, míg bíztos helyekre
Nem juta megszaladott seregünk s új rendbe nem álla.
Hallatlan dolog! eggy tábor vak módra szaladjon,
És olly kisded szám mind ezt kiragadja veszélyből,
Mind pedig űzőjit visszáfordítsa. - Magyar vólt
A vezető s a nép, ne csudáld. Jer Spárta, s ha nagy vagy,
Nézz tettünkre, vitézinkkel vesd eggybe vitézid.
Lássuk amott Fábrit: zivatar módjára reá ront
Jászvárasra s azon nyomban megvészi; s magát is
Móldova fej'delmét minden tárházival eggyütt
Ott lepi. Megpihenés nélkűl, vágtatva, megintlen
Adsudnál terem: a kontyos táborra reá csap
Kis-számú húszárjaival; széllyel-veri: kit kard,
Kit buzogány, kit g'lyóbis emészt, kit előtte-való víz.
Majd Glodovára repűl; ez mindjárt nyílik előtte:
Elfut az hóld, s a két-fejü sas béfészkel helyére.
Drága vitéz! dicsekedj magad is Caesarral ezentúl:
Érkeztem, láttam, győztem.
Nézd ugyan e véres piacon
villogni vitézlő
Székelyivel s verekedni Nemest. A
kölykit elhordó
Ellenségre csak így mehet a bús tigris: halált szór
Kardjával, valamerre hasít, s bosszúja tüzének
Húsz és négy törököt diadalmas kardja feláldoz.
Tett-e jelesb remeket maga Herkules eggyazon ízben?
Jer Foksán mezejére velem;
szemléljed ama nagy
Mészárost. Valamint a mennykővel teli
felleg,
A török had zúdúlva rohan, s népünknek utólsó
Tort készít vala. S már oda-lettünk volna, ha, távól
Megsejtvén az halomra verő veszedelmet, azonnal
Nem lett vólna segédségűl e bajnok az őtöt
Sarkalló lovasokkal. Alig jelenék meg: az ellen-
Fél omlott, valamint a dús rét kéncse, midőn a
Görbe kaszák remegő szárat harsogva metélik.
Ime! midőn szóllok, már villám módra keresztűl-
Tűnt a százezeres rettentő táborig. - El nem
Érheted, oh múzsám! ecsetet, festéket hiába
Kívánsz itt, hogy az ő tettit szem elejbe leképezd.
Légyen elég: hogy százezeret megvertenek ottan
Húszezer embereink, s Mészáros okozta
leginkább,
Hogy győztünk. Ezt önmaga megvallotta Koburg is
A tábor-vezető. Menj már fertelmes Irígység!
S bár neveink gyűlölöd, imádd tettinket. - Amottan
Képírót szemlélem az harc közepére
rohanni:
Mint a fergeteges felhők szakadási, veszélyt szűl
Rándúlása. Halál fut elől, valamerre hatalmas
Kardja forog, s folyamokra dagadt víz árad előtte. -
Ámde hová ragad, oh múzsám,
e téres határon
Néki-hevűlt képzésed? hogyan festhet'd le beszéddel
Filó, Kosztollányi, Boros, s több
százra telendő
Más bajnok magyarink mit vittek véghez? ezer toll
Sem győzné csuda dolgaikat mind rendre kitenni.
Oh, ha midőn kedves
Lajosunk a tenger erőtől
Környűl vólt kerekítve kevés népével: hazánkért
E tehetős karok a Mahomet csodájira kardot,
Bár kevesebb számmal, ránthattak vólna! pogány kéz
Bóldogságunkból ki nem hányott vólna! De szívünk
Bé nem forrandó sebeit tágasbra ne nyissuk.
Örvendj, édes hazám!
Örvendhetsz, Ausztria. Bíztos
A koronád fejeden, mikor a magyar őrzi. Kimentett
Csaknem egész Európának vesztedre felesküdt
S öszvecsatolt pallossi közűl. - Vért ontani most is
Kész érted. - Kedvelld hívséges népedet, hozzád
Tett szívességét ne felejtsd. A régi szabadság
E nemes-érzésű nemzet fő kéncse: ne kívánd
Hogy valamelly csorbát szenvedjen benne. Fejének
Választott; szerető tagod óltalmazzad. Hitünköt
Eggymásnak szentűl megtartván, nem leszen, aki
Köz bóldogságunk kútját meg tudja zavarni. -
Rajta tehát, oh nemzetetek
nagy magzati! kedves
Honnyotok űgyének született óltalmi! kirántott
Fegyveretek mindaddig ürűlt hüvelyébe ne térjen,
Míg népünk ellenségét ki nem űzi világból.
Édes hazátoktól vettétek az éltet: ha kéri
Sorsa, ne szánjátok, mint hív fiak, érte letenni.
Mindeneket megemészt az üdő; biradalmak elesnek,
Országok, nemzetségek változnak: az hírnek,
Melly a hazáért tett érdemből származik, amíg
Emberi nemzet lessz, nem lészen vége. Halomra
Omlott Trója, de még áll Hektor; Aténa rakásra
Dőlt, áll Kodrus; ama főld asszonya, Róma, kifordúlt
Birtokiból, és nyelve kihalt, él Curtius, és él
Regulus: élnek ama szentelt támasszi hazánknak,
Húnyadi, Zrínyi, Kemény, s több ezrek. Fennmarad a tí
Híretek is, magyar húszárok! soha semmi vad óság
Meg nem emésztheti. - Már az anyák nevetekre tanítják
Még csecsemős magzatjaikat: már égnek az ifjak
Példátokra, s alig várják kedvelltek hazájok
Bóldogságáért magokot kockára kitenni. -
Hallom már a múzsáknak víg
énekit: húszár,
Húszár zeng kegyes ajkaikon. - Felemelkedik ottan
Eggy gyönyörü, s vékony tetejével az égbe hasító
Oszlop, örök bizonyításúl, mint vágta magyar kard
A tudományoknak dühös ellenségit. Hegyette
Mégyen az hír s meg visszateként a véres határon
Forgódó lovasokra: terűl a trombita hangja,
Mellyet fú, s valamerre repűl, hallatja világnak
Négy részével a harcban tett sokféle csudákat.
Űl eggy szép koronás s méltóságára tekéntve
Csaknem imádandó kegyes asszony (hazátok ez) és nagy
Lajstromot ád nézésre: vitéz húszárinak ebbe
Mind bészedte nevit. Melly víg arcája! miképpen
Örvendez fijain! Jobb részén, látom előtte
Bőlcs Klíót: nagy könyvet tart, s a durva pogányról
Vett magyar húszárok számos diadalmait írja.
Áll Márs bal részről, megtámaszkodva kezében
Tartott dárdájára: tüzes népének örömmel
Nézi jeles bérit, s megnyugszik szíve szerencsés
Tételein. - Távúlabbról szemlélem az Hidrát.
Hét fejjel bir: epés fúlánkjait harcnak ereszti;
Szembe szökik kész botjával vele Herkules, és el-
Csapja fejét. Példázza, miként veritek le hazátok
Rontójit. - Fenn a dícsőség temploma nyílik.
Melly roppant épűlet! Az ég készűleti: hóld, nap,
S csillagok. Érdemből áll minden része, s azért is
Hóld, nap s csillagokot megelőz ragyogása kivűlről.
Benn az hazát szerető lelkek sokasága királyi
Trónusokot foglal, s örömének napjait éli:
S ím, két kézzel vár, hogy béseregeljetek a tí-
Néktek is elrendelt pompás palotákba, vitézek!
(Forrás: Deákos költők - A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára - Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. - mek.oszk)
2009. júl. 3., péntek
Baróti Szabó Dávid: Társaságkötés (1788.)
Szürkűletre hajolt az
üdő, s Parnassus hegyére
Gyúladozó három magyar öszvekerűle. Fejér szín
Űlt feketével az eggyik haján: más ketteje már az
Ifjúság esztendeinek fogytán vala. Hármok
Testébenn eggy szív lakozott, eggy lélek. - Eléjött
A tudomány s nyelv dolga megint. Hallgatta sokáig
Társainak pontos szavait, szemlélte borongó
Arcájok színét az öregb. Nem győzte; sohajtott,
És dagadott szemiből nagy csepp fordúlt ki. Továbbá
Így szóllott hozzájok: Hazánk hív gyermeki! vajha
Vagy százat számlálhatnék hozzátok hasonlót! -
Tí vagytok még hátra, kiket le nem üthete lábról
A baleset, s kiket a szeretet most köt le leginkább
Édes anyátokhoz, mikoron haldoklani készűl
Majd minden magzatjaiban. Melly fényre verődtek
Más népek; mi temérdek sok könyvekkel, hatalmas
Írókkal bővelkednek; mint szerzi, hozatja,
Kapja világ szüleményjeiket s forgatja szünetlen:
Annak rendi szerént megmútattátok. Hogy a mí
Nyelvünk ellenben, szemeink láttára, csak úgy van,
Mint a parlagodó szőllő, s nem ter'mheti, mellyel
A kűlfőldieken méltán kitehetne, gyümőlcsét:
Megmagyaráztátok szomorúann aztat is. - Örvendj
Legszentebb örökünk, nagy atyáink nyelve! Megindúlt
Bággyadozásaidonn a szív s nemes elme; segéllő
Karjaikat nyújtják örök hívségedre felesküdt
Embereid: vesd terheidet vállokra. - Barátim,
Amellyet keserűségtek szózatja kikére,
Ím nyelvünk általnyújtá tínéktek az űgyét.
Védjétek s olly buzgólag, valamintha csupán csak
Rajtatok állana már: megkönnyebbűljön-e? vagy még
Terhesbbé váljék s elvesszen végtire? - Mennyit
Végezhettek: ezen nyílt kor, gyors elme, tanúlmány,
Számos nyelv értése, s azon már közre bocsátott
Könyveitek szóllnak, bár én hallgassak. - Örök név
Serkentgessen, örök köszönet, melly zengeni néktek
Majd fog kisded, öreg szájból. Ez légyen azon nap,
Mellytől fogva vitéz módon bajt állani kéncsünk
Fényre hozásáért le vagyunk kötelezve, vagy halni. -
Szívével kiki nyújtsa kezét! - Vedd, nemzetem, égő
Áldozatúl! szerződésünk, szent múzsa, pecsételd! -
Ah Isten, nyújtsd életemet még eggy korig; engedd
Látnom az elkezdést! Ezután elmégyek örömmel,
S bóldog atyáinkhoz tettünknek megviszem hírét. -
Öszvekötött lelkek! Szaparán munkára! Kitettük
A tárgyat; minden gondunk már arra szegezzük.
Én ugyan, amint csak kitelik, míg élek, hitemnek
Megfelelek: tí, mint fiatalbak, többre mehettek. -
Légyen akárki, de kell kezdőnek lenni. Nehézség
A nemes elméknek köszörű-köve. Vékony erekből
Származik a testes folyam. A nagy fáknak az első
Kezdete kis mag vólt. Eggyes vágásra le nem dől
A vén tőlgy-fa, de főldre terűl a sokszori sebtől. -
Hármas erő (titkos szám ez!) zőld ágra viendi,
Amiket indítunk. Szándékunk jámbor, hazánknak
Hasznos, azért a természet törvényje vezérli.
Illy úton járnak más híres nemzetek; illyen
Úttal erőlködnek tündöklő névre s hazájok
Fényességének terjesztésére. Ragadjuk
A tollat, s kiki, hogy tetszik, keljünk ki magunk is. -
S hát apró, de velős munkánk melly korra leszen kész?
A sajtóra mikor kűldjük? - Valaminthogy ez újság,
A közelebb új esztendő fog kezdetet adni:
Üdvözlő levelet kűldjünk ekkorra hazánknak,
S nyelvén kőlt írásinkat terjesszük elejbe.
Melly mozgóba jövend! mint fog vídúlni! - Barátim,
Halljátok, valamit súgott a múzsa fülembe:
(Ah kegyes ég, add, légyen igaz!) kis
üdőnek alatta
E szikrácska derék lángot fog vetni. Szerencsés
Példánk mindenüvé, minden rendekre kiterjed.
S mint mikoron harapot gyújtunk a száraz avarban,
Tűzbe borul eggyszerre mezőnk s elenyészik aszatja:
Mindjárt s nagy buzgón író tollakra hevűlnek
A tehetősb elmék; kiveszik vesztére hagyódott
Parlagodásából, tellyes bőségibe hozzák
Nyelvünköt, s minden díszét vetekedve megadván,
A tudományoknak nyelvévé tészik üdővel.
Elvégzé. Helyben
hagyatott. Még újra lekötvén
A társak magokot, szent munkájokra siettek.
(Forrás: Deákos költők - A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára - Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. - mek.oszk)
2009. júl. 3., péntek
Ányos Pál (1754-1784): A vig társaságról (1782-1784)
1
Éljen mái társaságunk,
Igaz magyar barátságunk!
Nem bántódik meg igy Isten, sem ember:
Aki pedig ezt irigyli, gazember.
2
Győznénk mi azt megfontolni,
Mit fognak mások gondolni!
Mig azok holmit felszednek orrokra,
Mi azonban hiven iszunk, truccokra.
3
Ime, melly jó a barátság!
Nincs e földön más boldogság.
Ezzel életünk terheit enyhittyük,
Tréfát tréfával felváltyuk, nevettyük.
4
Távozz tőlünk képmutatás,
Policia, pallérozás;
Takarodgyál foszlánkosok közibe,
Akiknek születtél ravasz szivébe!
5
Nem tud a magyar sziv ahhoz,
Mert hivség illik bajszához!
Nosza, pajtás! pederjük meg, s vigadgyunk;
Lesz még idő, hogy a buról aggódgyunk.
2009. júl. 3., péntek
Ányos Pál (1756-1784): Boldogságos Szüz Máriához az édes hazáért (1782-1784.)
1
Magyarok Asszonya!
Tekints elhagyatott birodalmadra:
Nincs másban oltalmunk,
Csak tebenned bizunk
Mi árva magyaraid:
Szemléljed ügyünket, gyászos ügyünket,
Ne hadd, hogy elnyomják magyar nevünket!
2
Angyali koronánk
Az ég kegyelméből szállott le hozzánk:
E drága kincsünket,
S véle nemzetünket
István néked áldozta:
Most örökségedet, örökségedet,
El akarják vonni tőled, népedet!
3
Ne nézd büneinket,
Hanem hozzád buzgó s hiv őseinket.
Sok verejtékekkel,
Ah! mennyi vérekkel,
Nedvesültek mezeink:
Őérettek szánny meg, szánny meg bennünket,
Vedd el: mi is néked áldgyuk szivünket.
2009. júl. 3., péntek
Ányos Pál (1756-1784): Kalapos király (1782-1783.)
Mégsem szünsz, kegyetlen,
szivünket gázolni?
Nem elég még a könyv? még többnek kell folyni?
Há képtelen fajzás! véred gyalázattya,
Gyilkossa népednek, nem pediglen attya.
Ez a hálaadás oly szent hivségünkért,
Házadért kiöntött számtalan vérünkért?
Megőszült atyáink miként csalatkoztak,
Hogy rajtad s anyádon egykor szánokoztak.
Tudod, a pozsonyi vár palotájában
Miként nyöszörögtél anyádnak karjában?
Véltük, hogy szerelmet sirtál nemzetünkre
S most láttyuk, hogy gyilkos tőrt toltál szivünkre.
A megilletődött őszek kardot vontak,
Védelmedre vitéz esküvést mondottak,
Felajánlottak volt végső csepp véreket,
A buzgóság birta ezekre sziveket.
Ó szegény atyáink! be nem gondoltátok,
Hogy ezzel veszik el virágzó hazátok.
Egész Európa csudált benneteket,
S csak ti nem láttátok veszedelmeteket.
Im akit számunkra királyt neveltetek,
Kiben arany időt virradni véltetek,
Most háromszáz ezer fegyveres rabjával,
Egy pórázra füzi nemest jobbágyával.
Még jól meg sem hültek annya tetemei,
Hogy már ránk morogni kezdtek mennykövei.
Biztatott ugyan még első levelében,
Hol szentül igérte királyi nevében,
Hogy szabadságinkat egy pontig megtartya,
S ő lesz annya helyett nemzetünknek attya.
Felélledett szivünk illy igéretekre,
Hálákat küldöttünk a kegyes egekre.
Ó miként örültünk, hogy kis magyarságunk
Nyer még ollyan királyt, ki lesz boldogságunk!
Már akartunk érte halni! - Már törődtünk,
Miként feredhetne Józsefért fegyverünk.
Illyen a magyar sziv! Ekképp tud érzeni,
Jó fejedelméért mindgyárt kész vérzeni.
Igy örülsz te hajós, ha olly szél lengedez,
Melly előtt a setét felhő fut s bucsut vesz,
Reménleni kezded akkor szigetedet,
Hol nyereségekkel töltöd erszényedet;
Igy te szántó-vető, ki rémülve álltál,
Midőn jönni hadi lovasokat láttál,
Ha e harácsló nép nem esik pajtádnak,
Megkegyelmez szálba menő gabonádnak:
Igy örültünk mi is! - de meddig? - Istenek!
Hogy lehetnek eszes lelkek kegyetlenek?
A királyi névben küldött fogadások
Csak ollyanok voltak, mint álmodozások,
Mellyekről ébrenten alig emlékezünk,
Valóságot bennek bár előbb képezünk.
Szép igéretinek első megszegése
Vala trónusunkba loppal bészökése.
Még nem is láttuk volt pozsonyi dombunkon,
Már jármát éreztük fekünni nyakunkon.
Iszonyu hatalom! - még ez nem volt nálunk,
Hogy korona nélkül lett volna királyunk.
Mátyás, hogy nem talált koronát magának,
Tüzzel, vassal rohant Fridrik kastáljának,
Nem szánt feláldozni több száz magyarokat,
Csakhogy koronázva ülje trónussokat.
De ez megelégszik, hogy kalap van fején,
Mert háromszáz ezer zsoldos él kenyerén.
Azt véli, ezeknek fegyvere királyság.
Holott kegyetlenség, erőszak, tolvajság.
Melly Isten ád néki arra igazságot,
Hogy ő rabszijjra füzze szabadságot?
Azért, hogy ereje vagyon, még nem király
E nagy név szeretett égő oszlopánál.
Azután ha az is, nem az a tisztsége,
Hogy elfulladásig fujtson felsősége.
Királynak csak azért adgyák méltóságát,
Hogy hiven őrizze népe bátorságát,
Hogy továbbra vigye országa széllyeit,
És hogy boldogokká tegye nemzeteit.
De e nagy valóság esméretlenné lett,
Miolta erőszak rajta hatalmat vett,
Miolta kevélység kegyelem helyébe
Ült fejedelmeknek királyi székébe,
Miolta magokkal ezek elhitetetik,
Hogy jobb, ha jobbágyi félik, mint szeretik.
E megvesztegetés királyok szivében
Szül annyi bünöket föld kerekségében;
E' cselekszi, hogy ma az anya természet
Elrémülve nézi, hogy sok szabad nemzet
Nem is kérdeztetik, kell-é néki király,
Máris bilincseket és jármokat huzkál.
Ó ti fejedelmek, millyen törvényekkel
Bántotok oly szörnyen ama nemzetekkel,
Kiket határtalan tenger messzesége
Elszakaszt s boldoggá tett együgyüsége?
Nem kivánták ezek fösvény kincseteket,
Sőt még nem is tudták kevély neveteket,
Mégis ezer vesztőszerrel tölt hajókkal
Vadásszátok őket jobbágyi békókkal.
Mint jámbor utazók szálltok szigettyekben,
S ha arany vagy ezüst tünik szemetekben,
Ölitek, vágjátok szegény lakosait,
Égetitek sással fedett szállásait.
Be derék dicsőség halász kalibáját
Megvivni, s győzésnek nevezni prédáját.
Azután vadaknak mondgyátok ezeket,
Pedig ti hordoztok oroszlány sziveket.
Ausztria ugyan még szabad illy vétektől,
Mert hercegeinek ki nem telt eszektől
Ekképpen vétkezni. Nagy bünhöz is ész kell,
A sziv gonoszságra ennek szárnyain kel.
Tergeszti s Fiumi tenger keskenségre,
Most kezdik szoktatni anglust nyereségre,
Most lát még csak Álgir fekete sasokat
Tengeren repdesni s lődözni azokat,
Most kezd a khineser magyar dohányt színi,
Füstös hust kóstolni s tokai bort inni.
Szép dolog egy hazát igy gazdagittani,
Fölösleg vagyonát pénzzel felváltani.
Igy tudta hollandus spanyolok jármait
Levetni s virágba hozni várossait.
Igy hordtak anglusok Phinnok révpartyába
Véghetetlen kincset ország tárházába.
De ha e nyereség kihág határain,
S szabad nemzeteknek legel vagyonain,
Ha olly népet, kinek kincsét olcsón veszi,
Együgyüségéért öli s rabbá teszi,
Már ez kegyetlenség! - ez kiált egekre,
Hogy küldgyön menkövet a fejedelmekre.
De talám Ausztria nem megy oly messzére,
Noha ő is uszkál már holmi cserére.
Ő csak itthon üzi régi mesterségét,
Csalárd igéretit, szines kegyességét.
Ekkoráig e két fortély oltalmában
Csuda szerencsével hevert tronussában.
Ha megszorul, földig megalázza magát,
Őrzőangyalának nevezi jobbágyát,
De ha szerencséjét jobb karba szemléli,
Csaknem félistennek lenni magát véli.
József, e valóság bir arra tégedet,
Hogy érdemesebbnek itéled fejedet
Angyali koronánk rég méltóságánál,
Pedig főbb hatalmad ennek jóvoltánál.
Mért nem bánt igy anyád, hogy királlyá tettünk,
Hogy hét ellenségit koncoltuk, kergettük?
Mért gyermekségedben nem tudtuk felőled,
Hogy kalapos király fog lenni belőled?
Hidd el, hogy véled is másképp bántunk volna,
Most kegyetlenséged magyart nem gázolna.
Ausztria volna most egész birodalmad,
S még ott is rettegne előttünk hatalmad.
Bezzeg danulhatnál rét pacsirtájával,
Apádnak rád maradt vadász tarsolyával.
Vagy ha aztat véled, hogyha koronánkat
Fel nem teszed, bátran ronthatod hazánkat,
Mivel az esküvés nem kötelez arra,
Hogy mint szabad népre, ugy nézz a magyarra:
Szörnyü csalatkozás! azért igazsággal
Nem bánhatsz kényedre magyar szabadsággal,
Mert korona nélkül nem lehetsz királyunk,
Illy alkun országol neved eddig nálunk.
Ha te törvényünket veszed paizsodnak,
Hogy hazánk örökös jobbágya házodnak,
Mi is megkivánnyuk ország törvénnyével,
Hogy fejed ragyogjon koronánk fényével,
Hogy esküvést mondgyál régi szokásinkra,
Sok vérrel vásárolt szabadságainkra.
Mert ha szent egy törvény, másik is olly szent lesz,
Bétellyesittésre egyaránt kötelez.
Azért, mig koronánk homlokodra nem száll,
Erőszakos ur vagy, nem pediglen király.
Ugy de mért ohajtjuk mi e szentségünket,
Fejeden szemlélni királyi jelünket,
Holott történetink tekéntvén rendére,
Tudgyuk, soha nem szállt eretnek fejére?
Mivel vagy kevesebb az illy pártosoknál,
Csakhogy még nem láttunk ur vacsorájoknál!
De ha nézünk többi cselekedetedben,
Alig leljük hitnek nyomdokát szivedben.
Kálvin, Luther, vad rác hiteszegettségét
Jovallod s neveled lelke veszteségét.
Szabad gyakorlást adsz hibás vallásoknak,
Egy előtted nyája juhnak, farkasoknak.
Ez azután igaz keresztény szeretet?
Mért bitangolod, kérlek, e szent nevezetet?
De bár „apostoli" neved is letennéd,
S igazságtalanul magadra ne vennéd.
Nevetni kell ollyan apostol dolgára,
Ki eretnekeknek gyarapodására
Maga mutat utat, maga hivogattya,
Kegyelmeknek árját rájok osztogattya,
Vagy ha azt itéled, hogy igy szelidülnek
S könnyebben az igaz ösvényre kerülnek,
Ó! gyönyörü kárpit, több illyent is láttam,
De szinnél egyebet rajta nem találtam.
Illyenek mostani százba gondolatink,
Ezeket tanulják kondor urfiaink.
Az tudósabb, aki jobban tud vétkezni,
Csak bünének tudgyon szép nevet szerezni.
Igy szép szándékodról jót ki ne gondolna,
Ha millyen szép, szintén oly igaz is volna.
Csak tekéncs Osznabrug s Münster várossában
Kötött békességnek szennyes lajstromában:
Elég szabadságot nyert ott eretnekség,
S mivel jobbult eddig véle a németség?
Még a fekély mostan tovább hatott bennek,
Rómába eskünni csak ballagva mennek.
Ne hidd, hogy nálunk is jobb szivüek lesznek,
Noha tőled ezer kegyelmeket vesznek.
Ki egyszer hitetlen Teremtő urának,
Kevés bátorságot igér királyának.
Igaz hit gyökere sziv szelidségének,
Ez a rugó tolla polgár hivségének.
Azután minálunk kezdesz illy ujságot,
Nálunk nyer pártosnak büne szabadságot,
Nálunk! - - Apostoli ország közepében! - -
Ó hova jutsz magyar, e rabló körmében!
Elhagyatott hazám, szomoru nemzetem,
Könyveiddel közli könyveimet szemem!
Jer, tudakoljuk ki őseink tetemeit,
Áztossuk könyvünkkel koporsók köveit,
Panaszkodgyunk nékik, mutassuk sebünket,
Kérjük, ne hadgyanak elveszni bennünket,
Ne hadgyák, hogy hitünk virágzó szentségét,
Gyülevész vallások dulják fényességét.
Ládd, József, igy sirnak leghivebb népeid,
Ezek király névben tett igéreteid?
Pirulj el legalább! ez nem olly illetlen,
Mint amit cselekszel, kalapos kegyetlen.
Hallgasd el sok cifra szinü mentségedet,
Mellyekkel ruházod szentségtörésedet.
Ugyis jól tudjuk, mért cselekszed ezeket,
Hogy ugy védelmezed az eretnekeket.
Thököly, Bocskai, Rákóczi hadáról,
S támodásaiknak sok titkos okáról
Gondolkozván, látod, hogy a pártosoknak
Dolga volt leginkább célja táboroknak.
Ezek szabadságnak arany zászlójával
Hiteket keresték hazájuk kárával,
S noha az utolsó vezér igazabb volt,
Mégis pártos népe templomokat rabolt,
S azért nem engedte az Isten hadának,
Hogy szabadittója legyen hazájának.
Ez az emlékezet vitt oly káboságban,
Hogy Luther, Kálvinnal lépjél barátságban.
Vad rácság pediglen, kit alig esmértünk,
Ki csepp vért sem öntött vagy érted vagy értünk,
Szabad gyakorlását Mohilow attyának,
Köszöni országlás titkos fortélyának.
Volna még csak zsidó király a környékbe,
Akivel hasznodért lépnél szövetségbe,
E füstös nemzet is tudom, nemsokára
Engedelmet nyerne vallása számára.
Be gyönyörü volna látni sáhterjokat,
Egyből bárót tennél, másokból grófokat.
Ocsmán hizelkedés, bünös országlások
Nem fejedelemhez illendő fogások!
Ha olly nagy császár vagy, szégyeld el magadat,
Hogy illy fortélyokba teszed hatalmadat,
Hogy ugy megalázod hitednek szentségét,
Csak megnyerhesd szomszéd király kegyességét.
Ó, a mi őseink annyi ezerekkel,
Nem szállhottak szembe ellenségeikkel,
Mégis soha öszve nem fért az szivekkel,
Hogy illy csufos vásárt tennének hitekkel:
Vitéz erkölcsökbe vala reménségek,
Ezzel jött dicsőség, ezzel nyereségek.
De talántán, József, már volna ideje,
Hogy tovább ne csapjon erőszak vesszeje.
E bünök küszöbén állj meg! elég messze
Kegyetlenségednek nyult ugyis eressze.
Nem! még ez sem elég! - még a fellegeknek,
Mellyek trónusodnak tetején lebegnek,
Gyomra ki nem lőtte mind a fullángokat,
Mellyekkel hizlaltad dörgő homályodat.
Uj ordittást hallok, uj csattogásokat,
Dühösség, pusztulás követi azokat.
Szegény remeteség, ájtatos szállások!
Értetek reszkedek szerzetes lakások;
Rátok látom mérve lenni e tüzeket,
Már szórja lángjait, már dul benneteket.
Hiszem eddig az volt természet szokása,
Hogy nem ért kunyhókat mennykövek csapása,
Emésztő kénköve csak magos helyekre,
Hivságnak áldozott nagy épületekre,
Szállt, hogy megalázza felfuvalkodását -
József felforgattya ennek is folyását.
Már Zobor tetjén, s Maiki erdőségben
Állnak a barlangok néma csendességben.
Nem hallatik szózat, nem szent sohajtások,
Nem nyilnak az égre buzgó pillantások!
Elmultak lakosi, nincs ember pusztáin,
Csak vadak csapásit látni most utcáin,
Kik, ha a teleknek havas fermetege
Harsog az erdőkbe, s üldözi hidege,
E fedelek alatt menedékhelyeket,
Találnak magoknak meleg rejtekeket.
Miként csudálkoznak e vad teremtések,
Hogy azon helyen van bátor heverések,
Melly előbb ájtatos férfiak szavával,
Zengett az Istennek magosztalásával.
E felleg erdőkből cammog városokra,
Szinte olly ártatlan s szelid lakásokra.
Szüzek, kik városi lármák közepében
Elrejtekeztetek szent Klára nevében...
2009. júl. 3., péntek
Ányos Pál (1756-1784): Alexis (1777.)
Pásztori Beszéd
Mivolta:
Még a nap csak a magos hegyeknek tetéjét festette sugaraival, midőn már Tytirus és Melibeus a hives ligetekre vezették nyájokat; közel folyt egy tiszta patakocska, melly a szomszéd kősziklának kebeléből szivárkodott és kellemetes csergedezéssel sietett a völgynek mélységében, pártázattyán a vidám pázsit mosolgott, és az egész térség Flora ajándékaival kevélkedett; itt Tytirus és Melibeus ledőlvén, elővették nádból alkotott sipjokat, ékes öszveegyeztetéssel tisztelték a napot, melly Alexis jó baráttyoknak nevenapja volt. Itt a poeta Marton László nevenapját festett név alatt ünnepli.
TYTIRUS:
Álljunk meg pajtásom a vidám
térségen,
Mert nincs jobb legelő egész mezőségen.
MELIBEUS:
Reábir tanácsod: látom
diszességét,
Látom mint mutattya a fünek bővségét.
De nemcsak nyájunknak lehet itt élelme,
Ahol gyönyörködik emberi sziv s elme.
TYTIRUS:
Ugy van, Melibeus. Dicsérem
lelkedet,
Hogy illy szent mulatság töltheti kedvedet,
Tellyes gyönyörüség ezeket szemlélni,
Ezekkel minden nap társolkodni s élni.
MELIBEUS:
Amit a szerencse tőlünk megtagadott,
Midőn uri s gazdag sorsból kiragadott,
Szives akarattal nékie engedem,
S pásztori ügyömet könnyen elszenvedem.
TYTIRUS:
Melly méltóságosok gondolkodásaid,
Szerencsét tapodó fontos mondásaid.
MELIBEUS:
Dehogy is tehetnék egyéb itéletet,
Midőn alacsonnak tartok olly életet,
Mellyben az álöröm s festett barátságok
Uralkodnak, s gyakran vétkes vigasságok.
Hadgyuk el azomban erről beszédünket,
Közölhettyük máskor érzékenységünket,
Más tiszte vagyon ma pásztori sipunknak,
S vigabb áldozat kell felkelő napunknak.
TYTIRUS:
Vallyon melly tekéntet széditti
sipodat,
Hogy megmásold kezdett ékesszóllásodat?
MELIBEUS:
Csodálom, Tytirus, rendes
kérdésedet,
Mellybe látom fogyó emlékezetedet.
Ösméred Alexist, szives barátunkat,
Ki méltán elvárja ma áldozatunkat?
TYTIRUS:
Áh! hogyne ösmérném megbizott
hivemet,
Kivel egy tarsolból eszem kenyeremet,
S vallyon mi kötelez ma tiszteletére?
Vagy mi visz Alexis emlékezetére?
MELIBEUS:
Nevenapját üli, ünnepli és tartya,
Jó szivü pásztorok társa és baráttya.
TYTIRUS:
Barátom, mit mondasz?
MELIBEUS:
Hidd el szavaimat.
TYTIRUS:
Áldlak, hogy ébreszted
indulataimat!
Éjtszakát hajittó napnak fényessége,
Mellyet kezd szemlélni földünk kereksége!
Látom különösen ragyogni utadat,
Elhagyván sötétes Hesperus kutadat.
Üdvöz légy! s ezerszer áldalak tégedet,
Sipomnak hangjával tisztelem képedet,
Hogy Alexisunknak ünnepét hordozod,
S ma fényességedet nékie áldozod.
Kérlek, még ezerszer illy világossággal,
Illy szerencsés, áldott s diszes méltósággal
Térj vissza! Vigadgyál pásztori karunkkal,
S engedd hosszas éltünk legyen barátunkkal!
MELIBEUS:
Pán, e vidám erdő s térség
istensége,
Kitől fünek, fának van elevensége,
Áldd meg Alexisnek szép korral életét,
Kinek ma füzettyük méltó tiszteletét!
TYTIRUS:
Ne késsünk már tovább
indulatainkkal,
Jőjj, öleljük inkább szives karjainkkal!
MELIBEUS:
Megállj egy kevéssé, még kunyhómba
megyek,
Hogy egy fehér sajtot tarsolomba tegyek.
Kis ajándékomat talán elfogadgya,
Mert egy hiv baráttya igaz szivből adgya.
TYTIRUS:
Csak frissen
------------------------------------------
---------------------------------------------------------
2009. júl. 3., péntek
Baróti Szabó Dávid: Zrínyi Szigetváránál (1786.)
Szomorújáték
Zrínyi Miklós a Szigetvárát ostromló töröknek sokáig vitézűl ellentállván, minekutánna a váras az ellenségtől felgyújtaték, eggynihányad magával a várba zárkozott. Itt az élelemnek elfogyta s a tűznek a várra is elharapozása miatt, nem látván az óltalmazásához további reményjét, előhozatja rövidebb selyemköntössét és abba őltözik: kólcsoktollas és drága gyöngyökkel ékes kalpagját, mintha diadalmi pompára vagy nászra indúlni akarna, fejére teszi; száz aranyat, melly az őtöt leverőnek jutalma lenne, nyom eggyik zsebébe, a másikba pedig a várnak kólcsait. Kiválasztván azután a többi közűl atyja kardját és az ellenségre kiütvén, készebb vólt bizonyos halálra menni, hogysem életében a várat felengedni.
A játszó személyek:
Zrinyi Miklós, fővezér.
Botos, ezredes.
Ennek kisded fija.
Deli, százados.
Alapi, Ezredes
Csontos, közkatona.
ELSŐ MEGJELENÉS.
Alapi, Botos.
B. Semmi reménységünk nincsen: már messze kirontott
A vár héjazatinn a tűz; sodródik az égbe
A füstgombolyog; a szikrák villognak alólról.
A környék-helyeket, valamerre szemünkkel elérünk,
Ellenség lepi: már ezelőtt eggy része megégett
A várasnak, más részét a fegyver elhányta.
A szükség mivel így kívánja, s reményleni nincs mást
Vég romlásunknál: nem jobb-e megadni magunkot,
Hogysem haszontalanúl - A. Hogy
juthat eszedbe? Nem hajlik
Arra, tudom, soha Zrínyi. B. Kiben
veti Zrínyi reményjét?
Mit tehetünk e ránk omló sok ezernyi töröknek?
E fene nemzetnek meg tudjuk-e törni dagályját
Illy kevesen, kiket (ámbátor még hátramaradtunk
Számtalan embereink elvesztéseknek utánna)
E váron futosó tűz-vész is fojtogat immár?
A dolog így lévén, fegyverben bízni bolondság.
A. S fegyvernél egyebet, meglátod,
Zrínyi nem hallgat:
Azt, míg testében lakozik nagy lelke, sem e tűz,
Sem másféle veszély keziből ki nem ütheti. B.
Bízzék
Már a fegyverbenn, ő lássa, ha kedve van; ámde
Mi, kikben nem aludt el az ész, sem csába dühösség,
Sem botor harcra vonó szeretet nem uralkodik, e vár
Elrongyolt falainn adjunk ki. Haszontalan ójjuk:
Nincsen erő, hatalom, melly megtarthassa kezünkben.
E szörnyű lángot lehetetlen elóltani. Minden
Élelmünk oda van. Vassal fog-e tartani vallyon?
Adhat-e vallyon italt a tűzből Zrínyi? Mi haszna
Éltünknek letevésével fellyebbre nevelnünk
Romlásunk súlyját? Ha le fog kaszabolni török kard,
Vagy porrá teszi megfonnyadt testünköt ezen tűz,
Ah, kérlek, mi gyümőlcsöt hozand fájdalmas hazánknak?
A. Szószaporítás ez; s hozzá tedd
azt is, hogy illyen
Szóllásod s az hited, mellyet kéjedre fogadtál,
Felbontása, fejed nagy kárba keverheti: Zrínyi
Ellenségnek, hitét bontó szökevénynek alítja
Mind azt, aki Szigetvárát feladatni javallja.
B. Megtartottam hitem, valamíg ez
vár vala; mostan
Ez nem vár, hanem eggy temető, mikor a bel helyekre
A nagy tűz bétörte magát, s csak rongy falak állnak
Már egyedűl. Óh! nem kívánok várat, hanem csak
Sír-halmot feladatni: s miért szegem ezzel hitem meg?
E perzselt falakért, hogy véremet öntsem, elóltsam
Életemet, millyen törvény kötelezhet? A.
Az elméd,
Mint a bús tenger, felzajdúlt; semmi tanácsra,
Okra nem hajt. B. Melly okra? A. Talán azt gondolod, hogy nincs
Zrínyinek ez, valamit mondasz, tudtára? Barátom!
Őtöt már magam is kértem s úgy kértem, hogy érces
Szíveket is másutt meggyőzött vólna beszédem.
Most jött még egy gondolatom. B.
Mondd, mondd ki, talántán
Még valamelly úttal-móddal csak megtöri Zrínyi
Szíve keménységét és mindnyájunkot halálra
Nem fog vetni. A. Felénk közelít
kisded fija. Zrínyi
Ezt ön két szeminél inkább kedvelli, mivelhogy
Kisded testében bajnok s nemes ősihez illő
Nagy lelket szemlél. Hogy ezen táborba jöhessen
Atyjával, maga kérte s gyakor síralmait öntvén
A gyermek, s több mint gyermek, megnyerte. Fijához
Indúlatja ha nincs éppen megfojtva, ha még foly
Emberi vér eriben, sőt gyűlőlségre nem hajlott
A szeretet: meg fogja talán lágyítani szívét
Ártatlan magzatjának kisded kora. B.
Bőlcsen
Mondod, az Isten adá nyelvedre. Hogy atyja tanácsát
Felforgassa, nagyon esedezvén? A.
Úgy vagyon. B. Amíg
Élni fogok, néked köszönöm mindenkor, hogy élek.
A. Szt! már itt vagyon a kisded. B. Csak rajta: ha szép szó
Nem fogná, haragost sem kell kímílleni tőlle.
MÁSODIK MEGJELENÉS.
A fiú és a vóltak.
F. S hát így kell az üdőt itt tőltened, (Botoshoz) amikor a láng
A várnak minden fedélit megszökte, s az óltás
A több férjfiakat gonddal, munkával emészti?
Ember vagy magad is! (Alapihoz) S így
kell serkennetek úgye
Édes hazátoknak védelmire? B.
Marcona gyermek!
F. Csúnya dolog! töstént az atyámnak
megviszem. B. Eggy szót
Mondok Zrínyi! F. Ne mondj nékem;
nincs nyelvre, segítő
Kézre vagyon mostan szükség. A.
Hallgass meg. F. Heába.
Most nem; az ellenség bezzeg nem hivalkodik. És te -
B. Három szóra fülelj. F. De csak három szóra sem. B. Hasznos,
Amit - F. Hazánknak? A. Igen s főképpen néked. F. Ha hasznot
Hajthat azáltal hazánk, örömest fogom hallani. Menj te (Alapihoz)
A felgyúlt várhoz s láss védelméhez azonban.
B. E dolgot ketten főztük, kettőnkre
figyelmezz.
F. Mondjátok ki tehát röviden. B. Búnk eggy oka, Zrínyi,
Ah, nyomorúlt gyermecske! te vagy: sírásra miattad
Indúlnak szemeink. F. Énrajtam
sírtok? - eleddig
Férjfi, vitéz szívet gondoltam bennetek. A.
Illik
Férjfihoz is sírás igaz okból. F. És
mit okoztok,
Hogy rajtam könyveztek? A. Okát, ah
Zrínyi, ne kérdezd,
Hát ha pogány kelevéz hevitől e gyenge virágszál
Illy zsengéjében már elfonnyadna? F.
Minémű
Gyenge virág? A. Te vagy az, kit
üdőnek előtte lekoncol,
Vagy tűzzel megemészt a kontyos tábor, ha jókor
Nem veszed észre magad? F. Rajtam
nincsen mit, hazátok
Vég pusztulásán van mit könyveznetek. B.
Hogyne
Szánnálak, kérlek, mikor e szép termet, ez ékes
Arca homályba merűl: mikoron, mint annyi ragyogványt,
Két szemeid béfogja halál; és ami keservesb:
(Majd megöl, említvén, a fájdalom, engem is) e szép
Testnél szebb lélek, melly használhatna hazánknak,
S méltó vólna szerencsésebb folyamatra, világtól
vég búcsút veszen! F. Van-e hát
szebb állapot, hogysem
Ontani vért haza kedvéért? Hallottam atyámtól,
S több ízben, hogy az harc közepett, a vérrel elöntött
Táborhelyenn akar életitől megválni. B.
Valóban
E nagy szót nagy atyád igazán mondhatta magáról;
(Minthogy karjaiban bízik s le sem omlik elősször,
Hogysem ezer törököt Plútóhoz előre lekűldjön)
Ámde te, gyenge vitéz, e kisded testtel. F.
Ezen kis
Testben nagy lélek lakozik. B.
Viadalra kimenni,
Ah, nem elég nagy szívvel, erőt kell tóldani hozzá.
Gyenge kezecskédben nincsen mit bíznod, erőtlen
A vívásra. F. Ha nem tudok harcot
győzni, viselni
El tudom a sebeket: kész, kész megnyílni sebekre
E kis melly. A. Nem félsz? F. Mit mondasz? Zrínyi remegjen
Ellenség kezitől? Ez ugyan szép vólna! B.
Be könnyen
Szóllasz! Mársnak még igen isméretlen előtted
Ábrázatja: nem így fogsz gondolkodni, midőn gyors
Íjjal, hegyes kelevézekkel zúdúlva reád ront
A vad, otromba pogány; mikoron villogni fog a kard
És vékony nyakadat közel éri. F.
Mit? ott leszek én is;
Megválik. De te már eggyszer szándékodot add ki.
B. Kérelmeddel atyád meg fog
győzetni, reménylem.
F. Úgyde mivégre? B. Hogy e várat (melly mennyire meg van
Rontva, magad látod) bizonyos tukmával, ürüggyel
Adja fel és eggyütt teveled szabadítsa magát is.
F. S ez ki tanácsa? B. Miénk. F. Tí vagytok mesteri ketten?
A. Úgy van. F. Akasztófán fogtok szellőzni ma ketten.
B. Mit mondassz? F. Otromba tanács! s hát ennyire jött-e
Már lekötött hitetek? most mindjárt - B.
Zrínyi! csak eggy szót.
F. (Életeket féltik nyomorúltak). A. (Az atyja sem illy vad.)
Jót akarunk, kérlek, s nagy jót népünknek, hazánknak.
Nemde jövendőben űgyét felfogni s határit
Killyebb kívánnád fegyverrel vinni? F.
Valóban
Kívánnám. De hová tárgyaznak mindezek? Engem
Szóval heába ne tarts. B. Szóval nem
tartalak; arra
Kérlek, hogy eggy kérdésre felelj, nem bánom akármit
Tégy azután. F. Nó, mondd ki tehát. B. Nem lángol-e szíved
Arra, hogy e fene nép főldjét elnyerjed üdővel,
És Magyarországnak terjesszed határit? F.
Ha módom
Lenne, dehogy múlatnám el! A. De
heába való lesz
E szép gerjedezés, ha kegyetlen atyádnak elindúlsz
Tetszésin, s le nem hagysz a megvívásnak hevéből.
Most halsz meg, kit fegyverbenn ért vólna halálod.
Lészen üdő, mellyben megvervén a török hóldat.
Szebben halhatsz meg, mellyben nem ontatol ingyen,
S ten kezeiddel fogsz sír-halmot emelni magadnak.
F. Hol lészen, mikor emberi kort
érendek, az ádász
Ellenség? A. Nem lessz annak soha
vége, ha még száz
Esztendőt élnél is: elég fog jutni belőlle
Itt is, túl is. Eredj a barnúlt tengerig, ott sem
Éred végit: ezen tenger sem vetheti messze
Honnyunktól a durva pogányt. Két részre repeszti
A főldnek derekát szűk tengeri torkolat: eztet
Áltfutván, ellenséget fogsz látni megintlen.
F. Melly örömest megtördelném e
népet! A. (Az horgot
Már béfalta.) Meg is törnéd, és a te kezedben
Van már is, csak atyádat hamar vedd arra beszéddel,
Hogy még életben megtartson téged. F.
Örökké
Meg nem haló hírnévre, tovább még élni szeretnék
Énmagam is, mert, megvallom, kezd égni jövendő
Nagy nevezet kívánságtól már szívem egésszen.
Ámde felőllem az ég mást végzett: édes atyámnak
Abbann áll akaratja, hogy itt helyt álljak, halálra
Elszánván fejemet. B. Maga nagy
neve, híre szelétől
Megszédíttetvén, kíván illy dolgot. Eszébe
Nem juttatja, minő hasznok termendenek élő
Gyermekiből; ha meghal, melly kár követendi hazánkat.
F. Véled-e, hogy valamit tudjak vele
végzeni? B. Benne
Kétséged ne legyen, te kivetkeztetheted őtöt
Fegyveriből, te keménységét megtörheted. F.
Éppen
Errefelé közelít. De minek siet annyira vallyon?
B. (Jó rendben vagyon a szénánk; már
lépre fógodott
A gyermek. A. De miként nyeri meg
kéréssel az atyját?
Tartok tőlle.) F. Sebes léptében,
nem tudom, hogy mit,
Ah, de nagyobb dolgot forral.
HARMADIK MEGJELENÉS.
Zrínyi a katonákkal. Deli, Csontos és az előbbeniek.
Z. No csak ízibe; rendbe
Verjétek magatok. - Már hallgassátok utólsó
Szózatimat. Közelít a végső pállya: kiterjed
Várunkonn az emésztő tűz, hordoztatik a szél
Szárnyaitól, akadályt vet még lábunknak is a füst.
Minthogy nincs módunk már óltalmazni magunkot,
Harcra! Török tábor köllő közepére!- Letészem
A kardok közt ellenség vad vérivel hintett
Lelkemet. Én példám serkentvén bennetek - F.
Isten
Tartson, kedves atyám! Z. Fiam! ah,
mint sebheti szívem
A te jelenléted! Még azzal kelle tetézni
Kínomat, hogy fiamat velem eggyütt lássam halomba
Vágattatni! F. Halálra sietsz most
úgye? Z. Halálra.
F. Engem is a szélvész ki fog
irtani? Z. Téged is, édes
Gyermekem! Ah nyomorúlt atya! B.
(Jól kezd menni; hanyatlik
Máris.) Z. Ha nem lelt vólna helyet
kérelmed előttem,
Gyenge virág esztendeiden most férjfi koromban
Nem könyvezne szemem; de mivel csuszamodni találtam
S többé lábaimat nem tartóztathatom, e bal
Sorsot is elviselem. Jaj, mint keseríted halálom!
F. Mit fogsz tenni? Z. Fiam, meghalok, magad is velem
eggyütt.
Ah, mit mondok! Ez ártatlan vért ontsa pogány kéz!
Magzatomat lássam felkoncoltatni! B.
(Siessünk,
Míg le nem üllepedik forrója.) Mit háborog elméd?
Mit keseregsz? ha miben vétettél, nemde tanáccsal
Helyre vihetd? Z. Nincs semmi
tanács, melly rajta segítsen.
A. (Zrínyi! A fiúhoz.) F. Tehát nem
vólna helyesb e várat od'adnod.
S így engem, magadat, s ezeket nyilvános haláltól
Megvédelmezned? Z. Nem, lelkem
gyermekem! ah, nem!
Tisztességem az életnél többet nyom előttem.
Vaj! mi gyalázatos hír terjedne ki Zrínyire, hogyha
Ellenségének könyörögne? B. De
látod-e, hogy már
Minden részre levert mindent a fergeteg? Z.
Úgyde
Állunk mí mégis. B. Mint vágó-székre
menendők.
Z. Testünkkel, de nem hírünkkel.
Megszűnni felőllünk
A nyelvek sohasem fognak. A. Te,
halálra nem hajtván,
Hogyha nevet s tartós hírt kívánsz nyerni világtól,
S illy veszedelmekben vaktába sietteted órád;
E gyermecske mit érdemlett, hogy elóltsad örökre
Életit? Z. Hogy tőllem született,
illy tisztes halálra
Érdemes. B. Úgye? tehát farkas-kasza
bére? Fijának
Nyíló-félbe jutott idejét így metszi le Zrínyi?
Z. A tisztességet szerető szív, a
deli virtus,
A szeretet, mellyel le vagyunk kötelezve hazánkhoz,
Úgy kívánja. Tehát van-e díszesb állapot, hogysem
Illyen üdőt az hazának imígy áldozni kell? B.
Inkább
Eltemeted most azt az üdőt, amellyet elérvén
Fegyverben tőlthetne a magyar főldünket erővel
Védelmezhetné. Szemiből is látni, hogy Isten
Több dolgot kíván őtőlle. Z. Ha
többet, adand ő
Módot is eggyszersmind megtartására. - Siessünk
Mindnyájan, valamerre talál intézni szerencsénk.
A. Ezt csak halálra veted, ki
magáért senkinek ellent
Állani nem tud? Z. Elég, ha meghalni
tud. Ah! de lakol majd
A török érte. Fiam! fogadom, kettőnknek elestét
Érzeni fogja. Szigetváráról önmaga sem tud
Olly fennyen ítélni talán, amennyit ezen két
Áldozatért fizetend. F. Hogy még
viadalra keményebb
Nem lehetek! Mint vagdalnám! Z.
Megvíni ha nem tudsz,
Tartsad elég szépnek lábról leveretni hazádért,
S ontani véred atyád láttára. Nagy ősid előtt melly
Kellemetes lészesz! melly vígan fognak ölelni
Tégedet! Oh Isten sebemet kettőzteted? eggyszer
Elvesznem nem elég? Szenvedjek-e másod halált is
Ennek halálából. De nem hathat egekbe keservem!
Vagy nem igazság ez tőllök, vagy főnemes elmét
Tartanak énbennem. Törvényteleneknek alítsam?
Vétkezném s iszonyúképpen. Már vess ki fejedből
Minden félelmet, fiam! eggy rövidecske halálnak
Hosszas, sőt örök hír és név lessz zsóldja. F. Bocsáss meg,
Édes atyám! ha hibát tettem, s a békekötésre
Hajlani látszatván, vétkezni találtam előtted.
Megcsalatás oka vétkemnek, nem félelem. E két
Férjfi taníta reá, hogy védelmezzem haláltól
Gyenge korom: feladák szép szóval előmbe, kinyújtott
Éltemből mi derék haszon áradhatna hazánkra,
Engem melly zengő dícséret fogna követni
Mindég s minden helyen. Vígy ellenségre, dsidák közt,
Kardok közt bátor szívvel s örvendve követlek.
Z. Észrevevém, hogy nem magad elméd
szóllna belőlled.
Zrínyi sajátja, fiam! máskép ceklére vitetni
Nem szenvedni magát, hanem a nagy névnek elejtő
Színivel. Ismérem deli szép erkőlcsidet. - Illik
Néktek, alátermett lelkek, bűnhödnötök immár
E rút vétketekért, kik az országtoknak adott hit
Szentségét feltörtétek, s a gyermeki kornak
Illy cinkos-ravaszúl igyekeztetek ártani. A.
Csínos
Álarcába minek kell őltöztetned ezen vak
Merészségedet? Aki fejét nyilvános halálra
Felteszi, nem bátor szívű, hanem oktalan. Illyképp
Víni meg? Ez legalább (magyarán mondjuk ki) dühösség.
Z. Légyen az; illendő hozzám
illyféle dühösség.
A. Ámde kegyességgel tartoznál lenni
fiadhoz.
Z. Többel hazámhoz. B. Ez életből önn atyja kitolja
Magzatját? Z. Azt elvehetem, mert
tőllem adódott.
A. És fegyvertelenűl...? Z. Az fog mondatni felőlle:
Hogy még kardot sem birván, kedvellte hazája
Űgyéért felszánta magát. S nem díszes halál ez?
Ámde tanácstokot is részint bevészem: az égő
Várról már leteszem védő kezem, általadódnak
Kólcsai, s még ez nap tőllünk áltkelnek az esküdt
Ellenség kezihez. A. Követűl ki megy
által azokkal?
Z. Énmagam. Hozzátok szaporán a
kólcsokat. B. (Ezt nem
Véltem vólna.) Z. Legyen készenn a
cifra, menyegzős
Köntösöm is s eggyütt az atyámnak kardja. B.
(Barátim!
Részünkönn a győzedelem.) F. (De
mivégre hasonlott
Így meg atyám?) A. (Már meggyőztük
szavainkkal atyádat.
Most ékíti magát, hogy ezen vár kólcsival útnak
Indúljon.) Cs. (Mit mond! hírét,
nagy tételit ezzel
Megmocskolja.) D. (Kis ember lessz,
ha felengedi Zrínyi
E várat.) A. (Micsodát? meg kéne
köszönnötök e jót
A kegyes Istennek, gonosz háládatlanok!) D.
Ah! Mit
Gondolsz? hát illy csúfot téssz oh, Zrínyi, magadból?
Így megijedsz elvégre? magad léssz általadója
A kólcsoknak? Ezen köntöst avégre veszed fel,
Hogy magadat jobban kellesd a durva töröknek.
Akire fegyverben rettegne tekénteni, s aki
Mínket felszedvén a vér-pállyára, szavaddal
Felbuzdítottál, hogy mindenféle veszéllyel
Szembe viaskodnánk? Valameddig ezen karok élnek,
Amíg kardot emelhetnek, valamerre parancsolsz,
Ott termünk. B. (Agyafúrt) Z. Rosszúl gondolkozol: e szép
Őltözetek diadalmaimat szépíteni fogják.
D. Oh! feladásoddal diadalmaskodni? Z. Barátom!
Hogy rám semmi panasz ne lehessen, tudja meg aztat
Minden, hogy a vég órához készűlök: ez ékes
Őltözetem víg elmémnek jele, bélyege. B.
Mit mond!
Ah, mit mond! Z. A kólcsokat én (de
halálra menendő)
Én viszem ált. Valamíg a nagy Duna szőke vizével
Öt-rét a feketés tengernek ölébe legördűl:
Míg Magyarországnak széljin Beszkéd hegye fennáll:
Ellenségének soha Zrínyi nem enged. Elejbe
Illy piperés készűletben indúlok, előttem
Nem lévén soha szebb, sem kedves atyámnak előtte
Most már jőjjön az ellenség s verjen ki Szigetből.
Míg fel nem nyílik mellyünk, nem nyílik elébb fel
E kapu: testünkön kell annak, társaim, útat
Vágnia: fegyvertől hamarább elválik ezen test,
Mintsem ezen kapu. Míg pihegek, ki nem húzza kezemből
A török e prédát. Ezt én melly nagyra becsűllöm,
Lássa világ. Ezt életemenn adom, eztet utólsó
Csepp véremmel hagyom. Legfőbb dícséretem ez lessz.
Életeket mások terjesszék számos üdőkre;
Róllam halál szólljon, (s szóll is, tudom) hogy ki, mi vóltam;
Élni halál által fog az én nevem. Hozd el (a
szolgához) atyámnak
Kardját. Kedves atyám s próbált kard, légy velem! ah melly
Ékes halálra viszem szép életem édes hazámért
Illy híres követőim közt! - Te szerelmes atyámnak
(veszi az atyja kardját és megcsókolja)
Minden vólt veszedelmeiben hív társa, szerencsés
Megvédője, török vérbenn olly sokszor elúntig
Megferedett kard, üdvözlégy! most úszhatol ismért
Vérbenn újra: török nyakakon lehet üznöd elébbi
Vérengzéseidet, s mikoron le fog húllani Zrínyi
Lábairól, megnyughatnod mellette! Cs.
Mitévő
Léssz ez arany pénzekkel? Z. Bérűl (veszi az aranyat) fog ez annak adódni.
Aki paraszt kezivel leverend: hírlelni ne merje,
Hogy vérem nyereség nélkűl ontotta ki; bátor
Még csak az is nagy bére leend, hogy rajtam erőt vett;
És ha talán kíván örök esztendőkre menendő
Hírt: örvendhet azon, hogy Zrínyit vágta le. Menjen.
Menjen ezen vajúdott két szív (Alapi és
Botos) könyörögni pogányhoz
Életiért. - Tí, tí vagytok deli férjfiak, oh hív
Fegyveresim, kik véllem hazánk védelmire kelvén
Márs vérző mezeinn éhségre, melegre, hidegre,
Szomjúságra s kemény munkára tanúltatok. Íme,
Mellyet fegyverrel keresünk, a tárgyat elértük.
Míhozzánk vallyon becsesebb név férhet-e, mint az,
Mellyet szűl a bátor halál? Nyalogassa pogány kard
Vérünköt, csak másoktól szünjön meg. Hazánknak
Életet így szerzünk s örök hírt végtére magunknak.
Rajta vitéz magyarok! magam ím legelőre menendek,
S méltóságos halált keresendek ezernyi sebek közt.
Boldog az ollyan szív, melly a vad halálra nem hajtván,
Éltével soha meg nem haló hírt szerzeni, legfőbb
Kíncsének, nyereségének gondolja s előre
Már terjeszti nevét az örök századra. - Hazánkért
Édes hazánk főldjén szállunk szemközbe halállal.
Mit várnánk egyebet? - Nagy dolog látszik az ég is
Minékünk ígérni; magam sem tudhatom, hogy mit.
Arról minden üdő fennyen fog szóllani: hogy bús
Honnyunk támogatásáért éltünköt halálra
Önként, nagy bátrann és bajnoki módra kitettük.
Meg nem irígyli hazánk Deciust, nagy
Róma, tenéked:
Részünkről annál főbb lészen az érdem, hogy itten
Többen vannak azok, kik nyilvánságos halálnak
Merték életeket szentelni. - Tekéntse meg a menny
E feles áldozatot! - Magyarország űgyire mindég
Gondviselő mennybéli nagy Úr, még akkor is, amelly
Korbann, Istennek téged nem vallana népünk,
S még köveket tisztelne, miket fogsz tenni ma véllünk,
Amikor híven szólgálunk, segedelmedet híjjuk?
Hogyha talán országunkot csak elhányja török kard
Hogyha haszontalanúl omland e vérpatak; hogyha
Már ki van adva, hogy elvesszünk: jobb lészen ezen nagy
Romláshoz nyomorúlt testünköt csatlani s dőlő
Édes hazánk megnyílt sirjába teríteni, mintsem
Élni tovább s pusztúlását szemlélni. De jobbat,
Jobbat rendel az ég! E főld illy vérrel itatván,
Tartandós koszorút fog szűlni s tenyészni borostyánt.
B. Oh példás, oh ritka vezér! az
egekre, bocsáss meg, (térdre esik
Alapival)
Rút ijedelmünköt tehetős szavaiddal elűzéd,
Mellyet ránk vont vólt az halálnak mostoha képe.
A. Ez nem mi vétkünk, hanem a
természet hibája,
Melly mindnyájunknak nem tudta te szívedet adni.
Z. Vétketeket, minthogy bánjátok,
elengedem én is:
S minthogy nincsen üdőm, hogy megbűntesselek: íme
Amit ajándéknak neviben vennének akárhol
A nemesebb lelkek: felséges halállal adóztok
Mindketten, hogy az elmétek mosdjék ki mocsokból
A török és magatok vérében. B.
Hogyha megengedsz,
El fogják kezeink e mocskot törleni. Z.
Nem mást
Kívánok. A. Kedves veled élnünk,
kedves elesnünk
S honnyunkért lelkünköt - Z. Elég. (Felkel Alapi és Botos.) Tartsátok
haszonnak
Élteteket megvetni, vitéz hírt venni halálon,
És a vér-piacon velem a szép tárgyat elérni.
Légy követőm, fiam! F. Édes atyám!
vígadva követlek.
Z. Kedves hazám! fáradságom fő s
eggy oka! néked
Áldozom ártatlan csemetém: ah, légyen előtted
Kellemes áldozat, úgy valamint síralmas előttem!
Már hozzátok elő fejem ékességit. (Ezt
felteszi.) Halálunk
Napját szintúgy kell nékünk vígadva megűlnünk,
Mint születéseknek szokták a főbbek. (Kardot
ránt háromszázhetvenöt társával.) Imígyen
Tetszik hazám óltalmáért búcsúzni világtól.
(184. l.) Először VK. 1786.
Nem eredeti dráma, hanem egy másik jezsuita szerzetes, Friz András Zrinius ad Sigethum c. latin nvelvű iskolai drámájának (1738) hű, gondolatról gondolatra haladó fordítása. (V. ö. Karenovics József, Zrinyi Miklós költészetünkben, 1905. 41-45. l.) Szabó csak annyit változtatott, hogy a második és harmadik kiadásban a névtelen, csak állásuk szerint említett szereplőket (I. és II. tribunus, Centurio) fölruházza történeti nevekkel s fölléptet egy Csontos nevű közkatonát. Ez fokozza ugyan a dráma érdekességét, de még többet árt; Deli Vid, a Zrinyiász szerint Zrinyi után a legnagyobb hős, jóformán szerephez sem jut, Alapi szerepe sem méltó egyéniségéhez s nem egyezik a történeti hűséggel.
A három kiadás három különböző fogalmazást tartott fönn. A két későbbi átdolgozás közül az újabb, a MK.-é, jobban különbözik a KM.-étől, mint az az eredeti dolgozattól. E változtatások azonban inkább csak a számuknál fogva jelentősek, mélyreható kevés akad köztük, s ami fordított munkánál természetes, nem a szöveg lényegét, hanem a kifejezéseket illetik.
A zárójelek, melyek rendes, álló szedésű mondatokat foglalnak magukban, magától a költőtől valók, s a szokott használaton kívül (közbeszúrt gondolatoknál) olyankor alkalmazza őket, mikor azt akarja jelenteni, hogy az illető szavakat az egyes személyek magukban mondják (a modern drámai utasítások szerint: félre), vagy halkan, úgy, hogy a színen lévők közül egyik-másik ne értse meg. A dűlt betűs, zárójelbe tett mondatok utasítások a szereplők számára. Ezeket én tettem be a szövegbe: a költőnél jegyzetként a lap alján állanak.
185. l. 30. s. Kéjedre fogadtál = önként fogadtál.
192. l. 15. s. Cekle = tőr, kelepce.
194. l. 25. s. Vajudott = itt a. m. lankadt, fonnyadt, hitvány.
195. l. 13. s. Decius = három Decius, a két P. Decius Mus konzul, apa és fia, s G. Messius Traianus császár, halt hősi halált. Szabó az elsőre gondol, aki a latin háborúban egyedül rohant az ellenség közé, hogy halálával betöltse a jóslatot s megszerezze hazájának a győzelmet.
(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)
18.sz.költészete – deákos költők
2009. júl. 3., péntek
Baróti Szabó Dávid: A vitorlás hajójú Balatonról (1798.)
Látván a gállyát minap a Balatonra felűlni
Neptún, örvendő két kezit öszvecsapá.
Már, úgy mond, felvészi magát neve, híre vizemnek;
Már Magyarországnak tengere fényre kelend.
Már az hamis panaszok megszünnek: hogy olly sok üdőkig
Mértföldekre terűl, még pedig hasztalanúl...
Úgy van, hamis panaszok: mert jók a tengerek, ámbár
Nem tud az agg restség élni haszonra velek.
Szoktak-e járni kaszák, sarlók a víznek alatta?
S ez meg nem lévén, a vizek hasztalanok?...
Nézd most a Balatont: melly szörnyű terheket hordoz!
Sík hátára miként illik az újdon hajó!...
Már ökröd, szekered, lovad, el nem vesznek az útban:
E tenger s ez hajó terheid elviseli...
Még nem vólt magyar, és e víz már itt vala: nem vólt
Haszna, mivel nem vólt, akivel ossza javát...
Festetichet* várták az üdők. Ez végire hajtá,
Amivel eddigelé más nem is álmadozott.
Nyújtsd hátad Balaton, s úgy vedd mindenkor hajóját,
Mintha hajójával Festetich űlne reád.
*) 150. l. 9. s. Festetich = a híres
Festetich György gróf.
(Forrás: Deákos költők - A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára - Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. - mek.oszk)
2009. jún. 26., péntek
Barcsay Ábrahám: Egy jó barát beteg barátjának
Orczy Lőrincnek.
Múzsák!
az árnyékos Zobor tetejéről,
A néma szenteknek túnyogó1 helyéről,
Hová távoztatok Nyitra vidékéről?
Nyilván hallottatok Orczy hidegéről.2
Menjetek,
ó Szűzek! lehajtott fejekkel,
Menjetek a síkra kibomlott fürtökkel,
Kedves Orczytoknak vigyetek versekkel
Álmot, ételt, kedvet gyógyító-füvekkel.
Vigyetek,
ha lehet, engem is veletek,
Tudom ugyan, hogy Örs egy tanya-helyetek,
De míg sebes Garam vizén általkeltek,
Addig talám hasznos kalaúz lehetek.
Az
álmos Ipoly is útatokban esik,
Lappang, és többire nádak között fekszik,
S ezerféleképen gödörben rejtezik,
Míg végre Dunában kedvetlen érkezik.
Unalmas
vizeit, kérlek, kerüljétek,
Szomorú réveit méltó, hogy féljétek,
Hogy pedig az útat el ne veszessétek,
Kettő ott a révész, el ne felejtsétek.
Egyiknek
valamint fényes a ruhája,
Úgy rúdjával együtt aranyos sajkája,
A másnak csak fából vagyon hajócskája,
Öreg, s fejét födi sásból font sapkája.
Sokszor
szántotta ez Tiszának vizeit,
S csodálva hordozta Orczy leveleit,
Hogy hátukon látta őseink neveit,
Kik szaporították magyarok tetteit.
Ez fogadta régen Álmusnak szavait,
S elhagyván Meótis3 végtelen sarait,
Pontusba mártotta csolnak-oldalait,
S Dunának vetette fáradt lapátjait.
Vélvén,
hogy munkája nagyobb erejénél,
Egyszer ki is kötött Hémusnak tövénél,
És már vizát sütött pattogó tüzénél,
Midőn ily szót hallott víz túlsó szélénél:
Napkeleti
népnek evező követje!
Ki tudod, hol fakad Tánais4 kút-feje,
Hogy van, hogy tartóztat Dunának ereje
És a magas Hémus felleges teteje?
Old
fel hajód, siess Duna forrására,
S mivel itt mulattál, e lesz utóljára
Álmus5 országának sokáig határa.
Szólott: Hémus pedig meghajlott szavára.
Elindúl
a hajós, s habos lapátjával
Vagdalván vizeit, küszködik Dunával,
Csakhamar kezet ád a sebes Szávával,
S a pusztákat mosó sok-halú Tiszával.
Vitték
már, ó magyar! határod csóváját,
De, ki vizsgálhatja Istennek munkáját,
Miért forgatta meg Neptúnus villáját,
Hogy elboríthassa követed sajkáját?
Nyilván
nem áldoztál soha oltárjánál,
Hogy bátran evezvén csendes vitorlánál,
Kincseket gyűjthetnél tengerek partjánál,
Vagy nagy folyó-vizek tágasabb torkánál.
Nem
jutott te-néked ő birodalmából,
Jutott ugyan kevés a földnek javából,
De nem viszik híred Pekin[g]be Rómából,
Sem szegény Sajnovits költött hazájából.
Nem
messze juthatott követed sajkája,
Hogy habokba borúlt kisded vitorlája,
Mondják, hogy oly nagy volt Neptúnus munkája,
Mint mikor porrá lett Priamus hazája.6
Már
követed Morva vizét is haladta,
S Petronella7 várát háta megett hagyta,
És a sebes Dunát lassanként fodrotta,
Midőn hív szolgáját Eol8 bocsátotta.
Úgy
rohantak ezek régi fogságokból,
Mint az oroszlányok, midőn barlangjokból
Kölkök veszedelmét értvén rívásokból,
Áldozatot tesznek szegény vadászokból.
Így
ezek megjárván tengerek partjait,
Öszveháborítják nyugovó habjait,
Felzavarják vizek csendes forrásait,
Nagy zúgással víják hegyek oldalait.
Hasznos
Nilus! akkor te is megváltoztál,
S gazdag szomszédidnak károkat okoztál,
Tágus!9 akkor te is aranyat nem hoztál,
Barátoddal, Volga! te sem találkoztál.
Ilyen
nagy szélvészek, s ennyi csodák között,
Népek bújdosása Virradtról kezdődött,
De, Álmus! míg néped csoportba verődött,
Céljától hajósod mely messze vetődött.
Más
nemzet érkezett Duna forrására,
S onnét unokáid örökös kárára,
Megromlott vizeket küld néped számára,
Még megrészegíti véle utóljára.
Ez
vége Neptúnus kemény haragjának,
E volt akadálya Scythák munkájának,
Ezért nem lőn haszna Attila karjának,
Ezért rendes sorsa Álmus hajósának.
Mert
megelégítvén Thétis szeretőjét,
Hogy meghúzta Eol szeleknek gyeplőjét,
Megszánván Scytháknak szegény Evezőjét,
Kérlelte érette világ Teremtőjét.
Légyen
révész, úgymond, ti pedig, leányok!10
Míg e földön lésznek Scytha-maradványok,
Nyújtsátok fonalát s ő légyen kormányok,
Míg nagyobbra terjed újra tartományok.
Múzsák!
ha valaha földünkön bújdostok,
S ha szent hegyetekről közünkbe szállatok,
Jóllehet, hogy engem ritkán sugallatok,
De könyörgök, hogy e légyen hajósotok.
*
KSz. 73-77. l. - 1 Túnyogó: ellustuló. V. ö. KTÉ. 270. l. - 2 Hideglelés. - 3 Meótis (Maeotis): az Azovi-tenger ókori neve. - 4 Tánais: a mai Don vagy a Jaxartes, a mai Sir-Darja. - 5 Almus (Álmos): Anonymus szerint Ügyek fia, Árpád vezér atyja. Törökül: almys (vétel). - 6 Trója. - 7 Petronella: F.-Pannónia helysége, a Duna jobbpartján. Közelében a régi Carnuntum romjai. V. ö. KSz. 154. l. - 8 Eol: Aeolus, a lipari szigetek mesés királya, a szelek ura. - 9 Tágus: folyó Lusitániában, a mai Tajo vagy Tejo. - 10 Sors-istennők, az Éj leányai. - V. ö. Panasz az öregségről. KSz. 215-16.
*
(Forrás: Barcsay Ábrahám költeményei - Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1933. - Magyar irodalmi ritkaságok, szerkeszti Vajthó László XXV.szám - mek.oszk)
2009. jún. 26., péntek
Barcsay Ábrahám: Előbbi lakásától búcsúzik
Gyalog-fenyőfáknak
barna gyümölcsei,
Kiktől kékesednek Beckónak hegyei,
Ti! kiket a napnak szikkasztó tüzei
Úgy érlelnek, mint tél csattagó derei:
Ablakomból
sokszor tekintek reátok,
A sovány bérceket mikép borítjátok,
És a vad rigókat mikép hízlaljátok,
Kikkel sültjeinket majd szaporítjátok.
A
Nagy Alkotónak bölcs rendeléséből,
Ti-néktek is jutott jó-téteményéből,
És a természetnek titkos törvényéből
Ti is adót adtok földnek terméséből.
Látom,
a szűrös tót vas-szegű botjával
Havaknak tetején hogy mász csáklyájával,
S titeket leszedvén kesztyűzött markával,
Hogy hord nagy üstökbe teli tarisznyával.
Megrothaszt
és kifőz, noha veszélyére,
Mert e mérges italt öntvén gégéjére,
Fojtó dühösségek forranak szívére,
S késsel támad sokszor maga testvérére.
A
Vág, ki sebesen lefut közöttetek,
Csodálja, sziklákon mikép nőhettetek,
Látni szőllő-fát is nyegni mellettetek,
Ki már elszáradott, míg ti zöldűltetek.
Úgy
nőnek éjtszaknak végső határain,
Érzéketlen fáknak jégcsapos ágain,
Csodálatos rügyek Nubia1 partjain,
Kiket lelt Dodóna2 Phoebus oltárjain.
Így
olvadnak hideg vizeknek öblében,
Gyönyörű klárisok Scylla3 közepében,
Így teremnek gyöngyök Thetis4 kebelében,
Kiket Chlóris felfűz s függeszt kis fülében.
Fenyvesek,
patakok, eleven források,
Ti, kik közt Nimpháknak5 volt néha lakások,
S hol szívemből folytak sok mély sóhajtások,
Búcsúzom tőletek - titkomat tartsátok.
*
KSz. 100-101. l. - Erről a költeményről jegyzi meg Császár E.: „Ha Bessenyei az alföld első költője irodalmunkban, Barcsay a felföldé". - 1 Nubia (felhős): Nilus-vidék. - 2 Dodona: tölgyeseiről híres jóshely Epirusban. - 3 Scylla: hatnyakú óriási kutyafőnek képzelt tátongó tengeri örvény a sziciliai szorosban, szirtjén összezúzódnak a hajók. - 4 Thetis: tengeri nimfa, általában a tenger. - 5 Nimpha: bájos tündérnő. Van hegyi-, forrás-, fa- és eső-nimfa.
*
(Forrás: Barcsay Ábrahám költeményei - Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1933. - Magyar irodalmi ritkaságok, szerkeszti Vajthó László XXV.szám - mek.oszk)
2009. jún. 21., vasárnap
Barcsay Ábrahám: A háborúskodás ellen
Ányos Pálnak.
Alig
indultanak el hozzád rendeim,
Hogy már önként kezdtek szökdösni verseim,
Levevék fejemről Múzsák sisakomat
És kezembe nyujták szomorú lantomat.
Gyászos
sikoltással töltvén el szívemet
Véres tengerekre fordítták szememet.
Ó! mely szörnyű képek eveztek előttem!
Mely rettentő gyilkos partokra vetődtem!
Láttam
Afrikának égő fövényeit
Hol szomjú szerecsen Zayra vizeit1
Hörpöli, s árnyékot keresvén magának
Rabja lesz erősebb fene szomszédjának.
Szerencsétlen
zsellér, boldogtalan nemzet,
Kit zsidó vásárol, és járomba vezet
Száz ölnyi kötelen, fa-guzs a nyakokon,
Hátra-kötött kézzel vas-béklyó karokon,
Egymás
után sorba hajtván hajójáig
Nyereségre hozza Gibraltár partjáig.
Ott a fösvény Anglus, Hollandus társával
Vetekedik szegény foglyoknak árával.
Megveszik,
s elosztják messze szigetekre
Dohány- vagy mézt adó nád-mívelésekre.
Kegyetlen gazdagság! iszonyú hívságok
Ezek, kit követnek ily szörnyű rabságok.
Fordítsd
el szemedet e kínos képekről
S ezeket okozó bűnös nemzetekről.
Reánk jut, meglátod, még e sors idővel,
Ne legyünk hát büszkék e kicsin erővel.
Elébb
Nílus mellett kezdte birodalmát,
Onnan tovább vivén erőszak hatalmát
Immár megkerűlte földnek kerekségét.
Ó! bár itt érhetné mindörökre végét!
Bár
itt a nemzetek eltörvén vesszejét
Lábokkal tapodnák örökösen fejét!
De míg e történnék, kérjük a Múzsákot,
Intsék a világot és a koronákot,
Mutassák
meg nékik e föld kicsinségét
S ily rövid élettel halandók ínségét.
Mert nyilván Teremtőnk oly kevés napokat
Adott, hogy legalább élnénk boldogokat.
Mely
dühösség tehát fegyverben öltözni,
S anyánkat, e földet vérünkkel öntözni,
Büszke fejedelmek bűnös kivánságát
Ingyen védelmezni királyok hívságát!
Szerencsés
tolvajok régenten prédára
Szoktatták társokat világ romlására,
A bátor és serény várhatta jutalmát
S legalább oszthatta bajnoki hatalmát.
Nem
így tolvajkodnak már most a királyok,
Sok száz-ezer embert fenyeget pálcájok,
Szemfény-vesztő titkos erőnek láncával
Megkötvén, játszanak jobbágyok sorsával.
E
fegyveres rabok annak intésére
Kirohanni készek országok széllyére,
Halálra sietnek, nem tudják, mi okból,
Szegények kikelnek házokból, honjokból.
Készek
arra vinni rontó mennyköveket,
Melyre utasítják szegődött kezeket.
Ily had nem esméri másról ellenségét,
Nem is ébresztheti egyéb dicsőségét,
Hanem,
hogy más színe vagyon ruhájának
Vagy tetején más sas lobog zászlójának.
Amott míg királyok együtt vacsorálnak
És puhaság karján kényekre sétálnak,
Húsz-ezer
érettek lesz halál prédája,
Melyet midőn megvisz a hír trombitája,
A fene méltóság büszke palotába
Ezer gyertyák között villog trónusába.
Láttalak
ilyenkor, udvari cselédek,
Mint régen Susába2 szoktak a heréltek,
Meghajlani s porban szegezett homlokkal
Templomban a királyt áldani papokkal,
Tömjént
gyujtogatni földi bálványoknak,
S szentségét így törni a szent oltároknak sat.
Isten veled, kedves barátom, verset kívántál, verset küldök - talán illenek az apponyi fedetlen ó-kastély tetejére - többet most nem írhatok. - Élj boldogul! -
Nagy-Marton, Sz. György havának 20. napján. 1782.
*
IK. 1907. 349-51. l. és Hon, 1873. 204. sz. - Ányos 1782 ápr. 2-án írt levelének első sora: „Hát szunnyadoz Musád tavasz kezdetében..." Barcsay 1782 márc. 17-i prózai levelére (IK. 1907. 349. 1.) vonatkozik. RMK. XXIII. 175-77.l. - 1 Zayra vize: Zaire, Zayo, alsóguineai folyó, a Kuango vagy Quango más neve; ezzel azonosították a Kongó torkolatát. A Közhasznú Esmeretek Tára, 1834, megjegyzi (XII. 431-32.), hogy a Szerecsen-tengerbe ömlik s az ottani négerek közt sok a zsidó. - 2 Susa (ta Sousa): a perzsa királyok téli székhelye. - Ányos válasza: RMK. XXIII. 179-182. l. 1782. Pünkösd havának negyedik napjáról. Érdekes a költemény prózai folytatása. Több Barcsay-versünk nincs Ányoshoz, de maradt egy prózai levele Barcsaynak (IK. 1907. 351-52. l.), válasz Ányosnak 1782 júl. 17-én „remeteségéből" írt költeményére. (Trauersdorffi gyakorlóhelyről, igen sietve, 21-dik Aug. 1782.) Ehhez fűzi gondolatait az utolsó Ányos-vers (RMK. XXIII. 185-86. l. 1782 szept. 2. Elefánt). A sokat gyötrődő, érzékenylelkű ifjú költő 1784 szept. 5-én halt meg.
(Forrás: Barcsay Ábrahám költeményei -
Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1933. - Magyar irodalmi ritkaságok, szerkeszti
Vajthó László XXV.szám - mek.oszk)
2009. jún. 21., vasárnap
Barcsay Ábrahám: Egy nagy-asszonyságnak halálát siratja
Siralom
az élet, ínség, nyomorúság,
Álom, nem egyéb a legszebb ifiúság,
Bölcsőnket rengetik kín és sanyarúság,
Minden örömünknek vége szomorúság.
Ember, hogy apasszam könyvemnek árjait,
Mondd meg, hogy enyhítsem szívem fájdalmait,
Hogy felejtsem halál kegyetlen fogait,
Kikkel megemészté Forgácsné1 napjait.
Eljött mind a mord szél tavasz közepében,
S béfújván barátom virágos-kertében,
Kedves Liliomát, kit tartott ölében,
Elhervasztá, s veté sírnak mélységében.
Ó!
ki nem kesereg? ki nem szánakozik?
Tudom, hogy oly kemény szív nem találkozik.
Nem
vitt ő magával semmi méltóságot,
Éltében sem kívánt magának nagyságot,
De most árván hagyá a szelíd jóságot,
S a ritka példájú kegyes jámborságot.
Ne
kérdezd, halandó! egyéb jóságait,
Férjét hogy szerette és több rokonait,
Hogy tudta szívelni hazája fiait,
Mindezekért Isten megáldja hamvait.
- - - - - - - - - -
Hanem messed velem ím ezt sírkövére:
Itt
nyugszik * * *2 Bottyániak vére,
Ki még alig jutott élte zsengéjére,
S már halál vezette koporsó szélére,
Gyászt hagyván Forgácsra, szerelmes férjére.
Állj meg, ó vándorló! ne szánd könyveidet,
E csendes halomra fordítsd szemeidet,
Melyben halál zárta minden díszeidet,
Itt porban szemlélhetd legszebb reményidet.
*
KSz. 91-93. l. - 1 Talán Forgách László (1730-) neje, Fontanella grófnő. (Bártfai Szabó László: A Hunt-Paznan nemzetségbeli Forgách-család története, 1910. 621. l.) - 2 Batthyány Izabella, F. Alajos felesége nem lehet, mert (i. m. 622. l.) 1788-ban született.
(Forrás: Barcsay Ábrahám költeményei - Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1933. - Magyar irodalmi ritkaságok, szerkeszti Vajthó László XXV.szám - mek.oszk)
2009. jún. 21., vasárnap
Barcsay Ádám: Pest várossának árvizekből származott veszedelmére (1775.)
Az
örökös hideg napnak ellensége,
Kit fajzott éjjelnek gyászos setétsége,
A fagyos tengelynek holt birodalmából
Hová jött vesztünkre jeges udvarából?
Elhagyván éjszaknak zuzmarás hegyeit,
Mely rút köddel fedé Pannonok kertjeit!
Kegyes Pomónának1 hasznos gyümölcsfáit
Hóval nyomta földhöz szelíd ágacskáit.
Erdőknek vadjait sziklák tetejiről
Pajtákba szorítja Oenus2 hegyeiről:
Meleg forrásoknak eleven vizeit
Megfagylalja sebes Dunának öbleit.
A hajós evezvén könnyű sajkájával
Zaj-darabhoz ragad hideg szigonyával;
Hasztalan küszködik, zsibbadnak kezei,
Jéggé lész csólnakja s egész tetemei,
- Mint midőn történik, hogy földnek gyomrában
Érc érccé változik különös formában.
Más, kunyhója felé húzván köteményét,3
Parthoz fagy hajója, elveszti reményét.
Oh! bár tudták volna Duna szomszédjai,
Mely kárt fognak hozni veszélyes árjai!
Oh! bár míg olvasztó szél fújt hegyeinkre,
Siethettünk volna magas erdeinkre!
A haragos habok roppant tornyaikkal
Midőn megindultak jeges árjaikkal,
El nem lepték volna Pestnek lakosait,
S nem hajtották volna tengerbe barmait,
Ama szigetekes Ister4 zselléreit
Nem nyelték volna el jobbágyok csűreit.
Ah! kegyetlen özön! gyászos jövendölés!
Látásod irtózás, hallásod rémülés.
Mit jelentnek ilyen keserves csapások?
Nagy Isten! Hazámot várják-é romlások?
*
BGyT. 31-33. l. - 1775-ben az árvíz az alsó városrészeket elöntötte a házak tetejéig. Ld. Rupp Jakab: Bpest helyr. tört. 281. l. és Jacoby Péter: Bpest kézikönyve, I. 11. l. - 1 Pomona: a gyümölcsöskertek istennője. - 2 Oenus, Oineus (oinos, gör. bor): a bortermelés mondai megalapítója. Szőlőhegyet ért. - 34 Kötemény: kötözet - mondja B. Szabó Dávid Kisded Szótára, Kassa, 1792. 129, l., tehát kötés, háló. - Hister: Duna. „Sziget(ek)es", v. ö. Ányosnál: Buda bérc(ek)ére. Nyelvi vétségnek veszi Császár E. (RMK. XXIII. 234. l.)
(Forrás: Barcsay Ábrahám költeményei - Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1933. - Magyar irodalmi ritkaságok, szerkeszti Vajthó László XXV.szám - mek.oszk)
2009. jún. 21., vasárnap
Révai Miklós: Horatius II. éneke... (1773.)
Boldog az, aki nehéz gond
nélkűl szép ösi földjén,
Hajdani nemzetként, szántogat ökreivel.
Másoknak sem adós, pénzét ozsorára sem osztja:
Álmát félbe szegő tábori dobra se kél.
Tenger habjaitól sem retteg, gőgős uraknak
Pitvarokon sem jár, sem peres udvarokon.
Vagy szőllőt kötöget, fájának vagy nyesi hitván
Ágait, és termősb vesszeit oltja belé.
Vagy gondos szemmel nézgélvén messze leterjedt
Zöld völgyben bőgő barmait, annak örűl.
Vagy tisztán sajtolt mézét kis edényre leszűri,
És most nyíri sütős nyár melegére juhát.
Vagy mikor a szép ősz már érett korra kifejti
Drága gyümölcsökkel több örömünkre fejét;
Most szőllőjének vígan szaggatja gerezdit,
S oltott körtvélyét bő kosarába, szedi.
Most kényén hever árnyékban tér csernek alatta,
Vagy veszteg napját zöld puha hanton üli.
A sűrű erdő ingó levelekkel azonban
Lengedez, égi sereg zengedezése cseveg.
Megfelel a siető forrás csergése is erre,
Ő pedig édesded szenderedésbe merűl.
Vagy mikor éjszakról s délről keveredve süvőltnek
Téli szelek, s hoznak puszta mezőkre havat:
Hív ebeket feluszít, kiterűlt hálókba felugrat
Fris vadakat, vagy tőrt a madarakra kivét.
Vagy félénk nyulakat vereget, vagy darvakat ejtget,
S kedves ajándékit tér mezejének öli.
Ó! itt hogy ne felejtse nehéz gyötrelmeit, aki
Élte virágában bús szerelembe merűlt.
Ámde ha hív feleség, haza várván estve kifáradt
Férjét, konyháján rakna sietve tüzet;
Egybe segítgetné gazd'asszonykodva majorját,
Jól dajkálkodnék drága szülötti körűl;
S víg nyáját számlálva, sövény aklába rekesztné,
Tölgyes barmaitól fejne dalolva tejet;
Csínos négelből új bort méregetne, s feladná
Házi vagyonjából tiszta fris ételeit:
Gőggel megvetném Lukronnak vízi csigáit,
Ízöket elvesztnék tengeri drága halak;
Ionium császár madaránál, s többre becsűlném
Afrika tyúkjánál kertem olajfa levét;
A réten termő keserű lapu vólna kelendőbb,
Vólna nekem kedvesb orvosi mályva füvem;
S a bárányka, Határ isten napjára kit ölnék,
Vagy gedelyőm, farkas kit mara kertem alatt.
Illy vendégség közt mi igen vídúlva tekintném,
Amikor a síkról térne akolba juhom.
Látnám, mint vonnák haza fáradt ökrök az éllel
Fordúlt fényes ekét terhes igájok alatt.
Látnám házam előtt széltében fekve alunni
Lankadt béresimet víg vacsorájok után.
Ezt meggondolván, mikoron pusztára kikészűl
Aufidus, eltéved s dús ozsorára siet.
*
Horatius II. éneke. (213. l.) Először MA. 1778. - Ugyanannak a latin epodosnak terjengős (az eredetinél egy hatodával hosszabb) fordítása, melyet Szabó A mezei életnek dícséreti c. alatt fordított. (I., 83. l.) Valamint Szabó, Révai is megváltoztatta az eredeti versmértékét. - Az EV. az első fogalmazást annyira átdolgozva adja, hogy alig maradt sora változatlanul. Az újabb szöveg négy sorral rövidebb.
214. l. 9. sor: Négel = folyadék tartására szolgáló edény.
214. l. 11. sor: Lukron vízi csigái= osztriga; a Lucrinus-tó osztrigái a rómaiak kedvelt csemegéi voltak.
214. l. 13. sor: Ionium császár madara = ioniai (Kisázsia) császárfajd.
Révainak 1787-ig írt versei mind megjelentek Elegyes versei között, ezeket tehát - egy kivételével - e kötete alapján közöljük. Az ilyen verseket alább *-gal jelöljük meg. Az említett vers, melyet, noha megjelent az EV.-ben, mégsem innen közlünk, a Kupídó éneket kér: ennek ugyanis ismerjük a nyomtatott szövegnél későbbi kéziratát. A többi nyolc verset kéziratból adjuk, még azt az egyet is, mely közülük Révai életében megjelent (A hazatért magyar korona), mert a kézirat itt is későbbi, mint a nyomtatvány.
A szövegeken nem változtattunk mást, mint a helyesírást, kivéve, hogy a ban-ben rag s az utánn-jét, valamint a hoz-hez-höz rag z-jét nem írtam kettősen, mint Révai; annál inkább, mert maga Révai 1787 utáni verseiben állandóan egy betűvel írja, sőt régibb kézirataiban is kitörölte a második betűt. Kivételt csak a metrum kedvéért tettünk; ahol a ban-ben ragban a szótag hosszúsága megkövetelte a két n-et, ott meghagytuk.
(Forrás: Deákos költők - A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára - Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. - mek.oszk)
2009. jún. 21., vasárnap
Baróti Szabó Dávid: A mezei életnek dícséreti (1777.)
Bóldog a gondtól szabad,
aki (mint a
Régiek szoktak vala) szántogatja
Rámaradt főldjét; nem adós; kezesség
Terheitől
ment:
S nem kel
álmából hadi kürt jelére;
Nem remeg tenger pozsogó vizétől;
Nem perel; s gőgös küszöbit nem hágja
A
nagy uraknak.
Vagy tehát súgár
jegenyével öszve-
Párosít szőllő-venyikét, vagy a vőlgy
Dús füvén hízó tehenit gyakorta
Látni
kiballag.
Vagy vadabb ágat leherél
kacorral,
És szelíd fáról szemet ólt helyébe.
Vagy lefejt méhkast, s teli tölti mézzel
Tiszta
döbönyjit.
Majd az ih-nyájnak
teherét lenyíri;
Majd (midőn a nyár helyet ád az ősznek
S érni kezd minden) szedi felnevelte
Fáji
gyümölcsit
S a piros
szőllő-nyeleket: belőllök
Részt kiválasztván neked is, Priápe;
Néked is, Szilván, ki veszélyek ellen
Őrzöd
határit.
Már ledől a nagy cser
alatt, vagy a gyep
Jó-szagú hátán heverész. Azonban
A magas partról lefut a sebes víz,
S
zengnek az erdők
A madarkáknak vegyes
énekétől,
Álmat indítván nehezűlt szemében.
A nyögő főldet fagy, havak lenyomván
Téli
napokban:
Már kihítt ebbel vadat
üttet; immár
Étket hint, és a madaraknak hálót
Vet, s fogolyt, húrost, csevegő rigókot
S
darvakat elfog.
Illyen életbenn, ez
öröm-folyásban
Olly sebes szívet ki találhat, amelly
A gyanós s perlő szerelem tövissét
El
ne felejtse?
S még, ha hív s munkás
felesége (millyen
Vólt emez, naptól feketűlt Szabína)
Száraz ágakból rakatott tüzénél
Várja
mezőről;
És sövényből font
rekeszekbe hajtott
Friss tehénkéknek tejeket kifejvén,
Bort teszen s ízes vacsorát elejbe
Házi
vagyonból:
A liget s tenger szabados
lakossi
Elmaradhatnak; madarak- s halaknál
Néki jobb ízű s becsesebb gyümőlcsöt
Nyújt
az olajfa.
A mezőn termett savanyó
füvekkel
S a vajudt testnek nagy haszont teendő
Gyenge mályvával s gedelyével inkább
Kérleli
gyomrát.
Illyen étkek közt
kiderűlt örömmel
Nézi messzéről haza jőni nyáját,
Hív cselédjit s felkabalált ekéit
Nap
lehaladtán.
Alphius bátyánk ezeket beszéllvén,
Szinte félt is már uzsorával élni;
Sőt megesküdt, hogy lak'helyét mezőkön
Fogja
keresni:
S tőke-pénzével feles
interessét
Bészedé. - Gyémánt fogadás! alig múlt
Eggy nap: a pénzét uzsorára szánta,
S
tette megintlen.
*
A mezei életnek dícséreti. (82. l.) Először UV. 1777. - Fordítás latinból: eredetije Horatiusnak II., Beatus ille, qui procul negotiis kezdetű epodosa, melyet tartalomban elég híven követ, de az eredetinek váltakozó jambikus trimetereit és dimetereit a szintén klasszikus sapphói versszakkal cseréli föl. - A vers, mely az első két fogalmazásban A mezei parasztéletnek hasznairól címet viselt, minden újabb kiadás alkalmával változott, legmélyrehatóbban a MK. szövegében, de mint fordításnál ezek a változtatások nem tartalmiak, csak az egyes kifejezések módosításából állanak.
83. l. 1. sor: Kacor = görbe kertész-kés.
83. l. 5. sor: Ih-nyáj = juh-nyáj.
83. l. 23. sor: Húros = a rigók neméhez tartozó madárfaj; húros rigónak is nevezik.
84. l. 19. sor: Felkabalált eke = élére fordított, az ú. n. kabalára (más néven: eke-lóra) fordítva reátett eke.
Baróti Szabó Dávid azon verseit, melyeket ő maga bocsátott közre, mindig az utolsó kiadás alapján közöljük. Hátrahagyott verseinek kéziratos gyűjteménye, mely egyideig Gulyás Elek deáki plébánosnak, majd Koltai Virgilnek tulajdonában volt, az utóbbi halála óta nyomtalanul eltűnt, így azt a pár verset, melyet ezen gyűjteményből közlünk, kénytelenek vagyunk Horváth Balázsnak sajnos nem teljesen megbízható kiadása alapján lenyomatni.
Szabó verseinek közlésénél aránylag nagyobb mértékben kellett eltérni az eredeti szövegtől, mint a másik két költő műveinél. Különösen három pontban nem ragaszkodtunk a helyesírásához, pontosan szólva: elhagytuk a betű kettőzését. Szabó ugyanis hosszú hangot jelöl, azaz két betűvel írja: 1. a helyhatározó ban-ben, on-en-ön ragban az n hangot; 2. az igék egyes szám második személyének ragjában rendszerint, valamint az egész szóban mindig az sz hangot; 3. egypár s-képzős melléknévben (piros, magas, sebes-gyors) az s hangot. Mivel, főként az utolsó pont tekintetében igen következetlen, s a legtöbb s-képzős melléknevet egy s-sel írja (csak egy lapról a következőket jegyeztem ki: ízes, becses, vegyes, húros, munkás, szabados, gyanós, sebes, vulnerosus), úgyhogy a betű megkettőzése inkább csak helyesírási különösségnek látszik: ezeket az alakokat a mai kiejtésnek megfelelően megrövidítettük. Ahol azonban a metrum miatt szükség van a kettőzésre, ott megtartottuk.
A változatok közlésénél le kellett mondanunk arról, hogy a versek összes fontos változatait közöljük. Szabó ugyanis verseit kevés kivétellel újra meg újra átdolgozta; legalább két fogalmazásban majd mindet bírjuk, de sokat három, sőt négy szövegezésben is. Az eltérő szövegek összeállítása így jóval nagyobb teret követelt volna, mint maguknak a verseknek közlése, mert nagyszámú versét kétszer, háromszor is le kellett volna nyomtatnunk. Egy-két versnél, tájékoztatásul, összeállítottuk a variánsokat, a legtöbbnél azonban meg kellett elégednünk a legfontosabbak közlésével s átdolgozás mértékének megjelölésével.
(Forrás: Deákos költők - A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára - Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. - mek.oszk)
 |
Keresés a blogban
MOTTÓ: "...ne szóval szeressünk,se nyelvvel;hanem cselekedettel és valósággal.”(Biblia–János 1.levele)
HETI AJÁNLATOM: Petőfi Sándor: A nemzetgyűléshez
Utolsó kommentek
- szandinekem is nagyon tetszik főleg hogy ma mondom el egy...»
- LédaEgyetértek Barby.A költők felelőssége, hogy vezessék a népet.Nehéz...»
- Andyyka:*:*Nagyon jo!!»
Legtöbbször megnézett
- csicsada: Nyugdíjas búcsúztató (14279)
- Tarbay Ede: Alagútban (10826)
- Móricz Zsigmond: Barbárok (1931.) - Varga Zsuzsanna: Móricz Zsigmond Barbárok (10440)
- Kosztolányi Dezső: Virágok beszéde (8151)
- Kotta: Székely himnusz (6158)
- Petőfi Sándor: A Tisza (5839)
- csicsada: Születésnapodra (5789)
- Mikszáth Kálmán: Szegény Gélyi János lovai (5479)
- Ernest Hemingway: Indián tábor (1924.) (5331)
- Tompa Mihály: A gólyához (5138)
- Karácsonyi köszöntő (4643)
- Petőfi Sándor: A XIX. század költői (Pest,1847.január) (4414)
- Szabó Magda: Születésnapi vers (4234)
- Kotta:Karácsonynak éjszakáján (4155)
- Lélekrajz és társadalomkép Kosztolányi Dezső "Édes Anna" című művében (3681)
- Mihail Eminescu: Künt őszi szélben (3406)
- Kormorán: Lovak álma (3310)
- Kotta: Himnusz (3100)
- Petőfi Sándor: Kiskunság (Pest,1848.június) (3021)
- Petőfi Sándor kézírása (2997)
Kategóriák
- !Feliratos képeim (43)
- !Keresztény gyermekversek (30)
- !Petőfi Sándor (1823-1849) (716)
- !Verses mese (4)
- "Versekben tündöklő Erdély" (344)
- (Tan)mese (80)
- 17.század költészete (21)
- 18.század költészete (60)
- 20.század költészete (790)
- A 19.sz.költészete (4)
- A magyarság krónikája (3)
- Adele Schopenhauer (1797-1849) (30)
- Ady Endre (1877-1919) (209)
- Állatkáim-állatvilág (135)
- Anette von Droste-Hülshoff (1797-1848) (60)
- Anna Ahmatova (1889-1966.) (3)
- Anyák napja - ÉDESANYA EMLÉKÉRE (493)
- Apám emlékére (5)
- Áprily Lajos (1887-1967) (184)
- Arany János (27)
- Az élet alkonyán (99)
- Babits Mihály (46)
- Bacsányi János (1763-1845) (1)
- Balázs Béla (1884-1949) (40)
- Balázs Ferenc meséi (9)
- Balladák (71)
- Ballagás-Iskola (26)
- Barátság (42)
- Benedek Elek (109)
- Benedek Marcell:Irodalmi hármaskönyv (8)
- Benjamin unokám (11)
- Berde Mária (42)
- Bettina Arnim 1785 † 1859 (9)
- Bölcsességek (129)
- Búcsú,elválás (70)
- BÚÉK (25)
- Charles Baudelaire 1821 † 1867 (12)
- CIMBORA 1922- (16)
- Cocteau,Jean (1889-1963) (29)
- Cummings,Edward Estlin (1894-1962) (14)
- Csaba fiam,ezermester (98)
- Családom (3)
- Család-versek,írások (377)
- Csilla lányom,a lovas (126)
- Csokonai Vitéz Mihály (74)
- Csorba Győző (1916-1995) (16)
- Dani fiam,szuperagy (113)
- Daniel Jan Rieger (19)
- Délvidéki elbeszélők (28)
- Donászy Ferenc (1)
- Dsida Jenő (1907-1938) (158)
- Edgar Allan POE (17)
- Elbeszélés;novella (574)
- ELEMZÉSEK-TARTALMAK-FONTOSSÁGOK (nem csak érettségizőknek) (262)
- Életképek (643)
- életrajz (6)
- Eletrajzok (75)
- Elizabeth Barrett Browning (angolul)1806 - 1861 (60)
- Elmélkedés (172)
- Elmúlás... (221)
- Emelt történelem tételek 2009. (36)
- Emily Dickinson (1830-1886) (34)
- Eötvös József (1813-1871) (3)
- Erdélyi János (1814-1868) (64)
- Erdélyi József (27)
- Erich Kästner (1899-1974) (44)
- Érzések,hangulatok (909)
- Fájdalom (59)
- Farkas Imre (111)
- Fáy András (1786-1864) (1)
- Fazekas Mihály (1766-1828) (17)
- Férjem emlékére (331)
- Főnökbőrű gonoszok (24)
- Franz Kafka 1883 † 1924 (22)
- Füst Milán (13)
- Garay János (1812-1853) (55)
- Gárdonyi Géza (1863-1922) (142)
- Gellért Oszkár (1)
- George Topirceanu (1886-1937) (15)
- Gergely Ágnes (1933- ) (12)
- Goethe,J.W. (1749-1832) (18)
- Görög költészet (110)
- Gyermekeimnek (339)
- Gyulai Pál (1826-1909) (5)
- Harsányi Lajos (1883-1959) (91)
- Hazánk története (1)
- Heinrich Heine (36)
- Holland irodalom (1)
- Húsvét (25)
- Ibsen Henrik Johan 1828 † 1906 (12)
- Idegen nyelvű versek (120)
- Idézetek (folyamatos feltöltés) (26)
- Ignotus Pál (1901-1978) (1)
- Ima (194)
- Immanuel Kant 1724 - 1804 (1)
- Irodalom - zenéről (5)
- Jankovich Ferenc (1907-1971) (155)
- Jaskó István versei (49)
- Johann Wolfgang von Goethe (22)
- Jókai Mór (1825-1904) (144)
- Jómagam (621)
- József Attila (1905-1937) (68)
- Juhász Gyula (35)
- Kaffka Margit (1880-1918) (92)
- Karácsony (444)
- Karácsonyi kották (35)
- Karinthy Frigyes (1887-1938) (72)
- Karl May (43)
- Kazinczy Ferenc (1759-1831) (10)
- Keleti Arthur (14)
- Kemény György (1875-1952) (9)
- Kertész Mihály (1888-1944) (1)
- Kisfaludy Sándor (1772-1844) (9)
- Kolonics György (1)
- Komjáthy Jenő (1858-1985) (2)
- Konfuciusz (2)
- Kormányos Gábor (109)
- Kosztolányi Dezső (1885-1936) (140)
- Kották (117)
- Kováts József 1800-as évek eleje (13)
- Költők, írók - társaikról (142)
- Könyörgés (93)
- Köszöntők (30)
- Krúdy Gyula (1878-1933) (35)
- Lao-ce (5)
- Latin költészet (73)
- Legenda Mitológia Rege (51)
- Legkedvesebb verseim (1735)
- Lengyel József (2)
- Lengyel költők (114)
- Lermontov,Mihail (1814-1841) (225)
- Lessing,Gotthold Ephraim 1729 † 1781 (8)
- Lesznai Anna (1885-1966) (23)
- Lett irodalom (167)
- Louise Aston 1814 † 1871 (3)
- Lukianosz (3)
- Madách Imre (1823-1864) (31)
- Magány (56)
- Magyar irodalom a XX.században (13)
- Magyar művek idegen nyelven (140)
- Magyar nők (9)
- Magyar nőköltők a XVI.századtól a XX.századig (694)
- Magyarország (16)
- Mai francia-belga költők (4)
- Manapság (182)
- Mécs László (1895-1978) (92)
- Mikszáth Kálmán (3)
- Minden,ami ló (212)
- Móra Ferenc (159)
- Móricz Zsigmond (75)
- Mottó (27)
- Mörike,Eduard 1804 † 1875 (15)
- Nadányi Zoltán (1892-1955) (50)
- Nagy Imre (1817-1840) (7)
- Nagymama (9)
- Napi bosszúságok (2)
- Naplóm-gondolatok,elmélkedések (13)
- Német költők (38)
- Névnapi köszöntők (33)
- Nietzsche,Friedrich (1844-1900) (7)
- Pablo Neruda (angolul) (21)
- Peterdi Andor (14)
- Pósa Lajos és Lajosné (75)
- Puszta Sándor (1911-1983) (5)
- Radnóti Miklós (1919-1944) (42)
- Régi magyar költészet (578)
- Reichard Piroska (31)
- Reviczky Gyula (1855-1889) (305)
- Saját versek,írások (92)
- Seneca (3)
- Shakespeare (3)
- Sík Sándor (1889-1963) (194)
- Sisi (Erzsébet királyné) 1837-1898 (29)
- Sophie Albrecht (1757-1840) (0)
- Szabó Lőrinc (1900-1957) (36)
- Szabó Magda (25)
- Székely Béla tanárom emlékére (2)
- Szendrey Júlia (1828-1868) (22)
- Szentek élete (Megj.1900) (8)
- Szép Ernő (44)
- Szerelem?-Szeretet! (424)
- Szomorúság (41)
- Születésnapi köszöntők (6)
- Tatiosz (1)
- Természet (188)
- Tompa Mihály (1817-1868) (259)
- Tóth Árpád (1886-1928) (3)
- Tömörkény István (1866-1917) (29)
- Ungvár-Németi Szabó László (2)
- Unokáim:Magdi+Kamilla (68)
- Üzenet (242)
- Váci Mihály (1924-1970) (38)
- Vajda János (1827-1897) (104)
- Valerij Brjuszov 1873-1924 (19)
- Vergilius (i.e.70-i.e.19) (2)
- Victor Eftimiu (30)
- Victor Hugo (1802-1885) (39)
- Villon Francois (26)
- VITAFÓRUM az érettségiről (1)
- Vőm:Dániel (44)
- Worms (0)
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2007. augusztus
- 2007. szeptember
- 2007. október
- 2007. november
- 2007. december
- 2008. január
- 2008. február
- 2008. március
- 2008. április
- 2008. május
- Az összes »
Statisztikám megtekintése
Linkek
- Saját-készítésű-fotóim
- www.leanyka01.com
- www.kormanyosgabor
- Petőfi emlékoldal
- Verscsokor a természetről
- Irodalmi kuckó
- zoltanfi.ibolya.festomuvesz
- kiss.ilona.festomuvesz.hu
- adam.szilvia.festomuvesz.hu
- kortars.festok.hu
- kortars.grafikus.hu
- TABULA CANDIDA
- mek.oszk.hu
- blog.wyw.hu
- blog.wyw.hu
- Webforditas
- domany.sandor.festomuvesz.hu
- freeblog admin
Egyebek
Statisztikám megtekintése látogató van itt.