Irodalom-birodalom - Csicsada naplója

(Reményik Sándor: Predesztináció)

„Ez így rendeltetett:

Hogy ne lehessek soha senkié,

És ne lehessen enyém senki se,

És legyek mégis mindenkié

És legyen enyém az egész világ.

Ó árvasággá szűkült végtelen.

Ó végtelenné tágult árvaság!”

(Reményik Sándor:Predesztináció)

(Reményik Sándor: Tőlem)

„Az éj s a köd küldötte vagyok én,

A szakadékok üzennek egymásnak

Velem. És köt a kietlen parancs:

Magánosan az utak szélén álljak!

Hogy álljak, mint egy pusztai kereszt!

Hogy álljak, mint egy bús Memento Mori!

Hivatásom: az örök fájdalom

Ércbetűit az ős-gránitba róni.”

(Reményik Sándor: Tőlem)

(Ábrányi Emil: A könyv)

„Ha sok reményed csalfán tűnni látod:

A könyv veled van, mint igaz barátod.

Ha eldobod, rátiprasz szívtelen,

Nem duzzog; hívjad s mindjárt ott terem.

Menj bármily messze, ő is megy veled,

Mert minden sértést megbocsát, feled.

Szerencséd elhagy? Sorsod mostoha?

A könyv nem pártol el tőled soha!

Ha fáj a szíved: lágyan hinti rád

A költészetnek égi balzsamát.

Szép kincseit elhozza néked sorban,

S gazdaggá tesz a legnagyobb nyomorban.”

(Ábrányi Emil: A könyv)

(Kemény György: Barátaimhoz)

Úgy fölzavartátok szunnyadó lelkemet,

Mint pihenő tengert a zúgó zivatar.

Hányódik a lelkem szélűzött csónakként,

Mit a morajló hab földob, majd eltakar.

Keresem a partot, kutatom a révet,

De megzavart lelkem valahogy eltévedt.

Lelkem közelébe akartatok nyúlni,

Miként a gyöngyhalász tenger fenekére.

Gyöngyöket kerestek a lélek rejtekén,

S ki tudja: ujjatok igaz gyöngyöt ér-e?

Gyöngyre ha találtok, a ti érdemetek,

Ti zavartátok föl szunnyadó lelkemet.

Ha pedig csalódtok fölzavart lelkemben,

S igazi gyöngy helyett kavicsot találtok:

Csalódott halászként én szegény lelkemre

Hideg kavicsáért ne mondjatok átkot.

Mert tehet-e arról a lélek, a tenger,

Ha gyöngyét már régen meglopta az ember?

(Kemény György: Barátaimhoz)

MOTTÓ:

„...ne szóval szeressünk,

se nyelvvel;

hanem cselekedettel

és valósággal.”

(Biblia – János 1. levele)