Irodalom-birodalom - Csicsada naplója

 

Karácsony ünnepe évek hosszú során kettős ünnepe volt a királyi családnak. A mély jelentőségű vallásos ünneppel együvé esik december 24-én Erzsébet királyné születésnapja. A magyar országgyűlés, a magyar kormány útján hódolattal küldte el szívből fakadt üdvözléseit e napra. Második karácsony már az idei, hogy ezek az üdvözlések elnémultak.

A kegyeletes emlékezést ápoljuk, mikor épp most közöljük a néhai királyné egyik legművészibb arcképét. Benczúr Gyula csak a napokban fejezte be. Erzsébet királynénak második arcképe már ez, melyet a mester a király rendeletére készített. Őfelsége a királyné két legbizalmasabb hölgye számára emlékül rendelte ezeket a képeket. Az első Ferenczy Ida úrhölgyé. Ez a múlt évi téli tárlaton is ki volt állítva. Arany kárpitos háttér előtt, fekete csipke díszű bársonyruhában tünteti föl a felséges asszonyt, amint leeresztett, s összekulcsolt kezében fekete legyezőt tart. Megható egyszerűségében oly jellemző és oly nemesen megható az alak. A király hasonló művészi emlékkel kívánta jutalmazni Sztáray grófnő udvarhölgyet is, ki a genfi megrázó tragédiának is tanúja volt, mert az ő kíséretében ment Erzsébet királyné a gőzhajóhoz. A második arcképet is Benczúr Gyula ecsetére bízta a Felség. Mind a két kép iránt nagyon érdeklődött, s mikor értesült, hogy a művész már jól előrehaladt a művel, megtekintette a műteremben. Legutóbbi köztünk időzése alatt, a múlt hóban ismét megjelent a király Benczúrnak Bajza utcai műtermében: hosszasan nézte a képet s meghatva fejezte ki elismerését a művésznek.

Erzsébet királynénak csak kevés arcképe van, mely természet után készült. Azok is ifjabb éveiből valók. A királyné később fényképezni sem engedte magát. Mikor annyira visszavonult a világtól, a nyilvános helyeken mindig fátyolosan jelent meg. Az udvari ünnepélyeken, melyektől egyébiránt szeretett távol maradni, láthatták csak arcát. Az ezredévi kiállítás megnyitásáról emlékezetes az a nagy fekete legyező, melyet arca elé tartott. A pavilonokban tett látogatásaikor is sűrű fátyol takarta el. A kíváncsi tekintetektől el akarta magát zárni. Hisz magános sétáiban is azt szerette legjobban, ha az emberek kitértek előle. A festő, aki arcképét készíti, csak néhány régibb képét használhatja, s ha nem művész, akkor egyszerű másolást végez. Előkelő művész azonban ilyen másolástól őrizkedik. Összeszedi emlékeit, esetleges benyomásait és inspirációjára bízza magát.

Benczúr a jóság, a szelídség nőies kedvességével jellemezte a királyné első arcképét. A második képen is királynénknak ez a legnemesebb jellemvonása uralkodik, de a kép megfestésével Benczúr nem ismételte önmagát. Egészen új kép ez, azonban művészi becsében párja amannak. A művész a királynét az utóbbi időkből tünteti föl: mert Sztáray grófnő fiatalabb korában nem ismerte a királynét, mivel csak az utóbbi években lett udvarhölgye. A meglevő arcképek mellé fölhasználta Benczúr azt a halotti maszkot is, melyet egy német szobrász s genfi halottas ágyon látott arc után mintázott, a királyné anyjának halotti maszkját is segítségül vévén. A művészi érzék vezette tovább a mestert, hogy lelket adjon a vonásoknak. A királyt meglepte a hasonlat hűsége. Thurn-Taxis herceg és neje, Margit főhercegnő, szintén nagyon találónak mondták. A királyné alakjának bemutatása is különbözik az előbbi képtől, de itt is ugyanaz az előkelő, nemes hölgy, ugyanaz aj óságos asszony. Az öltözet szintén szigorún a királyné viseletéhez alkalmazkodik; Benczúr abban a fekete selyem ruhában festette le, amelyet a királyné élete utolsó idejében viselt. A vállán asztrakán köpeny nyugszik, a királynénak jelenleg Mária Valéria főhercegnő birtokában levő köpenye szerint festve.

Erzsébet királyné emlékéhez Benczúr új arcképe maga is kitűnő, maradandó alkotás.

(Forrás: Vasárnapi  Ujság, Pest, 1900. – mek.oszk)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A possenhofeni kastélyban május elején nagy volt az izgalom.

Ludovika hercegné hangja észrevehetően remegett, mikor Dorner kisasszonynak megmutatta a Bécsből jött levelet.

- Zsófia nővérem írt... Augusztusban Ischlben lesz, fiával, a császárral együtt. Meghívott, töltsek nála Ischlben néhány hetet Helén leányommal együtt. És nézze csak az utóiratot. „Sisit is magaddal hozhatnád. Hadd szórakozzék a kicsi.”

Dorner kisasszony megértően bólint és mosolyogva néz maga elé. A kérdezősködést, még az ilyen egyszerű udvartartásban, mint a possenhofeni, sem engedi meg az etikett. De aztán meg minek is?... Dorner kisasszony épen olyan jól és pontosan ismeri a dolgok állását mint maga az izgalomtól szinte remegő hercegné. Húsz esztendeje él már itt a családban.

1833-ban került Wittelsbach Miksa herceg udvartartásába, mikor az első gyermek, a most hu­szadik esztendejében levő Helén hercegkisasszony született. Ő lett a gyermek nevelőnője. Az udvari törvény megkövetelte, hogy a Wittelsbach gyermekek mellé már bölcsőjükben neve­lőt válasszanak.

Négy esztendő múlva, épen karácsony estéjén új kisleány született, Erzsébet, - „Sisi”. A possenhofeni udvarban, Münchenben soha nem hívták másképen: Sisi. Aztán jött a többi gyermek, fiúk, leánykák vegyesen. Dorner kisasszonynak azonban mindig csak Sisi maradt a kedveltje.

Gyakran kap ezért pirongatást úrnőjétől, kinek az a véleménye, hogy a nevelő elrontja, elkényezteti Sisit. Dorner kisasszony megadással és rejtett ironikus mosollyal hallgatja a szemrehányást, Ludovika szemét nem kerüli ki a kis bujkáló mosoly.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az ischli császári villa feldíszítve várja a vendégeket. A fekete-sárga Habsburg zászló mellett ott lengenek a bajor lobogók is.

A forró augusztusi napon Zsófia izgatottan várja testvérét és unokahúgait.

Persze, ezt az izgalmat senkinek sem szabad észrevenni. A főhercegasszony épen olyan erélyes, határozott, ellentmondást nem tűrő hangon rendelkezik, mint máskor. Saját maga nézi meg, hogy a vendégek lakosztályában rendben van-e minden? Első udvarhölgye, Lichtenstein hercegnő egy kegyes fejbólintást kap, mire alázatosan meghajlik. Szemmel láthatóan odavan a boldogságtól, hogy úrnője mindent rendben talált.

- Látja, - súgja oda a csinos Auersberg grófnő, az egyik udvarhölgy társának, Hollfeld Hildének, - az öreg Lichtenstein a Fenség dicséretére piros lett, mint a pipacs. Akárcsak egy kis iskolásleányka. Na, mit szól hozzá?...

Hilde nagyon komoly arcú fiatal nő, nem megy bele a tréfába.

- Lichtenstein hercegné tudja, miről van szó.

- Igen-igen... Ez a látogatás nagyon fontos esemény. Lehet, pár perc múlva leendő császár­nénkat fogjuk üdvözölni.

Hilde ijedten néz körül.

- Csak csendesen... Az eljegyzés még nem történt meg. Ez hivatalos titok..

- Melyről már a szolgaszemélyzet is fecseg.

- Lehet. Nekik több szabad, mint nekünk. Ők felelősség nélkül beszélhetnek. Különben pedig a vendégek késnek. Remélem, nem történt valami baj, vagy fennakadás?

- Nem hiszem. Hanem ez a szörnyű hőség... A lovak is nehezen haladnak az embertelen melegben.

Valóban, szörnyű hőség volt az 1853-ik évnek augusztusában. Zsófia egy hűvös teraszon várakozott, mellette kisebbik fia, Károly Lajos tábori messzelátóval nézte a hegyek között kanyargó utat.

- Itt kell Sisinek megérkezni. És milyen sokáig késnek.

Zsófia mosolyogva nézi fia izgatottságát.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Zsófia másnap korán ébredt. Misére ment és mikor visszajött a kápolnából, udvarhölgye jelentette: a császár őfelsége várja.

Zsófia sietve ment át hálója melletti kis fogadószobájába, hol a családtagokkal szokott bizalmasan beszélgetni.

Egy pillantást vetett fia arcára és majdnem felkiáltott meglepetésében. Ez a csillogó tekintet, ez a derűs mosoly ismeretlen volt előtte. Ferenc József arca ragyogott.

Kezet csókolt édesanyjának s mikor megszólalt, hangja olyan vidám, felszabadult, fiatalos csengésű.

- Édesanyám, én olyan boldog vagyok...

Zsófia homlokon csókolja fiát.

- Semmivel nem okozhatnál nekem ilyen örömöt fiam, mint ezzel a kijelentéseddel. Egész biztosra veszem, hogy boldogságod megingathatatlanul szilárd alapokon nyugszik. Én is min­­denképpen meg vagyok elégedve Helénnel. Szép, finom és előkelő. Hosszabb beszélgetést folytattam vele, látom, hogy tanult, okos, művelt és igazi keresztény vallásosság tölti el a lelkét. Hamar bele fog szokni az itteni viszonyokba.

A császár arcán furcsa zavar látszik.

- Édesanyám, őszintén meg kell mondanom...

- Nos?

Zsófia bámulva néz fiára. Mióta felnőtt, zavartnak, bizonytalannak, habozónak nem látta. Ez az én fiam, - szokta mondani. Mindig és mindenben tudja mit akar és minden körülmény között ragaszkodik akaratához.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az ünnepélyes eljegyzés után még több, mint egy fél évet várnak az esküvőig. Erzsébet még olyan fiatal, szinte gyermek. Meg kell ismerkednie új élethivatásával - és ez nem könnyű dolog.

A kis Sisi nem volt alkalmazkodó természetű, gyermekkorában sem. Később amint az évek teltek, egyre jobban szeretett a maga útján járni. És ha volt valami, amit még a másokhoz való alkalmazkodásnál is nehezebben tűrt, az a szertartásszerű viselkedés és reprezentálás.

Pedig ez hozzátartozott leendő nagy rangjához.

Ferenc Józseffel olyan gyorsan és könnyen megértik egymást. A császár végtelenül figyelmes, gyöngéd és kedves, de Erzsébet már menyasszony korában beleütközik a bonyolult etikett-kérdésekbe, a merev szertartásosságokba, melyek később halálosan meggyötrik.

Otthonában, Possenhofenben úgy éltek, mint ahogy jobb módú polgáremberek szoktak. Erzsé­bet még a müncheni udvari életet sem ismeri. Pedig hát München milyen kedélyes a spanyol szokásokat követő bécsi Habsburg udvar mellett.

Sisi szinte a gyermekszobából ment férjhez. „Nagyon is hamar, nagyon is magasba lendült” - mondja Zsófia fiának, ki ha nem is rosszindulattal, de mindenesetre igen szigorúan nézi leendő menye viselkedését.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bécs nagy örömmel készülődik a császári menyegzőre. Várják a menyasszonyt, kinek szép­sé­géről csodákat mesélnek. Bécs ujjongva fogadja a császár házasságát, hiszen a fiatal uralkodó mostanában már nagyon népszerű. A forradalom sebeit régen elfelejtették.

Ausztria ellen nem is alkalmaztak kemény megtorlást, mint a birodalom többi részeiben. Örültek, mikor a rend helyreállt. Az udvar mindent megtett, hogy a jó osztrák nép szívét ki­engesztelje. Amilyen könyörtelen volt Zsófia és az őt környező kamarilla a birodalom többi részével, épen olyan nyájas engesztelődéssel ment Bécs felé. Ausztriával úgy bántak, mint jó anya szokott gyermekével, kinek helytelenkedését nemcsak megbocsátotta, hanem el is felej­tette. Dús ajándékok, nagy alapítványok, középítkezések, az általános jólét emelése, kitűnő munkaalkalmak teremtése, - így jártak el Béccsel szemben. Magyarországon és az itáliai tartományokban meg golyóval és akasztófával dolgoztak.

A Habsburgok mindig szerették Bécs városát, melynek szépsége és virágzása saját hatalmukra emlékeztette őket. De Mária Terézia óta talán egyetlen uralkodó sem volt olyan bőkezű az osztrák birodalmi fővárossal szemben, mint a fiatal Ferenc József.

Meg is akarják neki ezt hálálni most, hogy menyegzőjére készülnek.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az 1857-ik év tavaszán ünnepségre készülnek Budán. - Az első ünnepség, mióta Ferenc József trónra lépett. Nyolc évi uralkodása óta még mindig csak az összbirodalom császárja. Szent István koronájához, palástjához semmi köze sincsen. Legfeljebb az „örökös király” címet viselheti nálunk.

„Csak” császár még a fiatal uralkodó. És ezen a „csak”-on mosolyoghatnak az összbirodalmi eszme fanatikusai, szándékosan megfeledkezve arról, hogy a Habsburgok trónját két nagy történelmi sorsfordulaton mentette meg a magyarság.

Az első, mikor Kun László leverte Ottokárt, a második mikor Mária Terézia, Pozsonyban, a magyar rendek oltalmába ajánlotta magát, gyermekét, a trónörököst és egész birodalmát.

És a harmadik?... Az is be fog következni, de még a jövendő távlatában van. És kevesen sejtik, hogy ez az ünnepre való előkészülődés Budán nagy történelmi események beköszön­tője.

A császári pár a múlt esztendőben olaszországi tartományaiban utazott és most Magyar­országra jönnek látogatóba.

Budán bizony hűvös a hangulat. Hivatalos intelmekre megteszik azt, ami kötelesség. Aztán, meg a magyar szívben ott élő lovagiasság... Ferenc József fiatal feleségét is magával hozza.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A trónörökös születése után jóval nagyobb lett Erzsébet tekintélye, hatalma és befolyása. Most, már nem merik mondani: „a gyermek császárné. Nem kell komolyan venni szeszélyes kívánságait.” Erzsébet szavának már súlya van kis és nagy ügyekben egyaránt. Ő a trónörökös édesanyja.

Zsófia főhercegné megpróbálja még néhányszor magához ragadni a hatalmat, de aztán látja, hogy Erzsébet nem a régi ijedt, riadt, félénk gyermek. Igaz, most is nagyon szereti a magá­nyos­ságot, az egyedüllét utáni sóvárgása egész életében megmaradt. Hacsak lehet, szeret kibújni a reprezentálás kötelessége alól, de ha szívének kedvelt ügyről van szó, erőt vesz magán.

Lelkierejét nemsokára szomorú események teszik próbára. A trónörökös, Rudolf születése után pár hónapra kitör az olasz-osztrák háború. Az olaszokban halálos gyűlölség ég az osztrák uralom ellen, különösen Haynau kegyetlenkedései óta. Megnyerik III. Napóleon segítségét és összetörik az osztrák hadsereget. Ferenc József maga is lent van Lombardiában és személyes bátorsága miatt élete is veszedelembe került, de a végzetet nem tudja megfordítani.

A gyűlölség politikája íme, megteremtette gyümölcsét. Solferinónál döntő vereség éri az osztrák csapatokat és Ferenc József elveszti lombard tartományait.

Zsófia nagyravágyása súlyos sebet kap, mikor a solferinói vereség hírét megkapja, elájul. Erzsébet, kiről eddig az udvarban úgy híresztelték, hogy csak szeszélyes, gyermekes kívánsá­gainak él, egyszerre saját lelkének magaslatára emelkedik.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Aztán egyszerre vége szakad az apróbb és nagyobb áskálódásoknak, cselszövényeknek. A háború réme itt van a látóhatáron.

A sötét fellegek egyre jobban tornyosulnak, s elkerülhetetlenné válik az egész Európát meg­rázó vihar. 1866 július 15-én kitör a háború Poroszország és Ausztria között és 16-án a porosz seregek már elözönlik Ausztria földjét.

Három hét sem telik el, a poroszok Königgrätz-nél teljesen szétverik az osztrák hadsereget, dia­dalmasan nyomulnak előre és nincs erő, mely feltartóztassa őket. A bécsi udvar kétségbe­esetten hallja a harctérről jövő híreket. Zsófia főhercegasszony ágynak esik, Ferenc József emberfeletti erővel nyugalmat erőltet magára. Csodálatosképpen a gyönge, törékeny Erzsébet áll legerősebben helyén.

Életének minden szakában meg lehet figyelni ezt a furcsa kettősséget. Míg minden rendben van, Erzsébet bizony néha szeszélyes a maga egyéni útján jár és saját kedvteléseit mindenkié fölé helyezi. De amelyik pillanatban megpróbáltatás, veszedelem mutatkozik, Erzsébet szinte felolvad a magasztos önfeláldozásban. Nem ismer kíméletet önmagával szemben, csak a köz­nek, a közért él. Senki nálánál jobban nem értett ahhoz, hogy válságos órákban egy felsőbb hatalom szolgálatába adja magát és amit kötelességének ismert, amellett tántoríthatatlanul kitartson.

Erzsébet ez időben írja édesanyjának. „Szörnyű napok... És ki tudja még mi következik? Zsófia főhercegnő (Erzsébet mindig így ír vagy beszél anyósáról) nagybeteg. Mintha az én szegény „kicsim”-re (Ferenc Józsefet szokta így szólítani) nem szakadt volna elég szeren­csét­lenség, még családi bajok is kínozzák. A poroszok már Nikolsburgban vannak, tábortüzeik fénye látszik Bécs külvárosaiban. Mit várhatunk? Mit remélhetünk?... Még jó, hogy a gyermekek egészségesek, bár Rudolf sok gondot okoz nekem. Túl korán fejlett, nagyon okos, de olyan szertelen és annyira nem képes magát fegyelmezni. Én a nevelést hibáztatom. Aztán ezek a szörnyű napok teljesen feldúlják a gyermek különben is izgékony idegzetét. Rudolf pontosan tudja, mi történik körülöttünk és velünk. Igyekszem megnyugtatni, de tudod, hiszen említettem neked, mennyire kivették a kezemből nevelését, mindenáron igyekszem közel férni lelkéhez, melyet erőszakkal távolítottak el tőlem. Különben minden szabad időmet kórházakban, sebesültek mellett töltöm. Irtózatos ez a sok szenvedés... Leginkább a magyar sebesültek ágyánál vagyok, megértem beszédüket és tolmácsolom kívánságaikat. Persze, ebből megint csak szóbeszéd lesz az udvarnál. Nem szeretik, hogy annyit foglalkozom a ma­gya­rokkal. Az emberek még a megpróbáltatás és szenvedés óráiban sem tudnak felemelkedni és teljes erővel egymás segítségére lenni. Az én „Kicsim” úgy határozott, hogyha a poroszok tovább előrenyomulnak, én, a gyermekekkel Budára megyek. Isten oltalmazzon meg bennün­ket.”

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hetven év telt el a gyönyörű pünkösdi nap óta, hogy Szent István koronáját Ferenc József fejére tették.

A káprázatos fényben, ragyogásban a magyar nemzet öröme és boldogsága tükröződött.

1867 június 8-án indult el a koronázási menet a Mátyás templom felé. Legeslegelől a bandérium élén Ráday Gedeon, mint a jászkunkapitányság főparancsnoka. Vállán párducbőr, oldalán Lehel kürtje. Követi a jászok és kunok bandériuma. Majd Magyarország összes vár­megyéinek bandériumai, saját színeikben és zászlóikkal. Külön a főváros küldöttsége. Hódolatteljes tiszteletből Erzsébet királyné színeit viselik.

Andrássy Gyula gróf, a miniszterelnök, minisztereivel együtt pompás díszmagyarban. Aztán a legmagasabb rangú katonák és a keresztet vivő püspök. Külön csoportban a főhercegek.

Közvetlen a keresztet vivő püspök után hófehér lovon a király, udvari kíséretével, majd az ország összes érsekei és püspökei teljes egyházi díszben.

Lassú méltósággal halad Mária Terézia gyönyörű barokk hintója, melyben a királyné ül magyar díszöltözetben. Mária Terézia hintója csupa arany és kristály. Belsejét Rubens képei ékesítik. A batárt nyolc fehér ló húzza. A lovak sörénye majdnem a földet sepri és gyöngy­sorok vannak beléfűzve.

A királyné udvari hölgyei és palotahölgyei négylovas hintókon. Köztük szerényen meghúzód­va Ferenczy Ida. Majd magyar testőrök és huszárok csapata zárja be a káprázatos menetet.

Bent a Mátyás templomban a hercegprímás teljes díszben, nagy papi kísérettel a főoltár előtt várja a királyi párt. Az emelvényen foglalnak helyet, míg a kíséret tagjai közül azok, kiknek joguk volt a templomba lépni, elhelyezkednek.

Felhangzik Liszt Ferenc koronázásra írt zenéje és a mise elkezdődik. A király átmegy az evangéliumi oldalra és leül egyedül az ott felállított trónszékre. Haynal bíboros, a kalocsai érsek a következő szavakkal fordul a hercegprímás felé.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A szerencsétlen Rudolfot eltemetik.

A király munkában, kötelességeinek pontos, rendíthetetlen teljesítésében igyekszik megnyug­vást találni. Lelkiereje, fegyelmezettsége most sem hagyja cserben egy napig sem. Környezete nem is lát rajta más változást, minthogy még többet dolgozik.

A kora hajnali órák már ott találják íróasztala mellett. Rendelkezik, hivatalos aktákat ír alá, még azon a végzetes január harmincadikán is, miután Rudolf halála hírét meghallotta. A biro­dalom ügyei nem szenvedhetnek semmi rövidséget, mondja magában. És teljes mértékben helyt áll amellett, amit egész életében hangoztatott: az uralkodó ideje, élete nem sajátmagáé. Ha Isten kegyelme kiválasztotta, méltónak kell lenni az elhivatottságra.

Fiáról senkivel nem beszél. Bizonyára bocsánatot adó, megenyhült szívvel gondol a boldog­talanra, aki önmaga ellen olyan súlyosan vétkezett, ki soha meg nem vigasztalható gyászt hozott családjára és ki tudja, milyen bonyodalmakat a birodalomra, melyen uralkodnia kellett volna.

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A nagy millenniumi ünnepségek után Erzsébet csöndes visszavonultságban pihen. Most sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb.

Pár hetet Gödöllőn tölt és újra felébrednek szép, ifjúkori emlékei. Ferenc József ha csak teheti lejön hozzá Bécsből és Erzsébet együtt járkálva vele a gödöllői park árnyas útjain halkan mondja:

- Látod kedvesem, itt voltunk a legboldogabbak. Ide hoztuk le Valériát pár hetes korában. Emlékszel, mikor először elindult. Itt ültünk a nagy hársfa alatt s egyszerre a pici felemel­kedett és egy-két lépést tett felénk...

- Az ám, - és a király most megállt a nagy fa tövében, - a dajkája nagyot sikoltott, de mi is megijedtünk, hogy elesik a kicsi.

- Csak te ijedtél meg. Csak a férfiak olyan gyávák... Én soha sem csináltam olyan nagy dolgot belőle, ha Valéria egy kicsit megütötte térdét. Te akartál minden percben orvosért szalasztani.

- No-no Sisi, csak nem kell a hőst adni.

Ferenc József boldogan nevet, hogy tréfálkozni hallja feleségét. Milyen jó is így élni: Sisi mosolyog. A nap kisütött újra...

Elolvasom »

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Damkó József: Erzsébet-emlékmű

Miért keseregtek? Minek e nagy bánat?
Tán, hogy elvesztettük szerető anyánkat?
Meghalt ő a földnek, a gyáva göröngynek,
De feltámadott a tiszta, magas égnek.

Isten angyala volt, küldve volt az égből:
Szeretni tanuljunk szerető szívétől.
Nagy lelke hevétől meggyógyult egy ország,
Mihelyest érezte szíve dobbanását.

Gyógyított, vigasztalt, a tettre buzdított,
Édes betegéért könnyeket hullatott;
S mikor a kórágyból felkelt a nagy beteg,
Legelső jártában ő segítette meg.

Aztán együtt örült, együtt sírt mivélünk,
Csodás rajongással környékezte népünk.
Édes anyanyelvünk bűvösen szólt ajkán,
Így lett királyasszony ez imádott hazán.

Aztán jött a bánat, a gyásznak tengere;
Belefúlt az öröm keserűségébe.
Megtépett szívével hegye, völgyet jára,
S nem talált enyhülést anya-fájdalmára.

Szeretet és hűség, amit nem adhata,
Egy világ részvéte, vallás hit balzsama,
Amire nem termett az egész földön ír:
Adott nyugodalmat a csöndes néma sír.

S hogy itt lenn sötét lett, kigyulladt az égbolt,
Egy fényes csillaggal immár ott fenn több volt.
Világít a földre, szép Magyarországra,
Örökkön-örökké tart a ragyogása.

Szélvész zúgásában, szellő lengésében,
Fülmile bújában, harmat rezgésében,
Honfi keservében, honlány bánatában
Erzsébet emléke él e szép hazában.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

BESNYŐ

Gödöllőről írva könyvet, okvetlenül meg kell emlékeznünk Besnyőről, e kies bucsújáró helyről, melynek története Gödöllő urainak történetével van egybeforrva. A Grassalkovicsok temetkező helye Királynénknak sokszor nyujtott csöndes vigaszt a bánat nehéz óráiban s Valéria főherczegnő gyermekkori legkedvesebb barátnője szintén besnyői volt.

Közvetlen és mindnyájunkat érdeklő szálak tehát azok melyek Besnyőt Gödöllőhöz fűzik s a rideg márványkatafalknál, mely fölött a nemtő áll a kioltott fáklyával, illő megemlékezni néhány szóval azokról is, a kiket a kripta őriz csöndes foglyokul s a kik első olyan urai voltak Gödöllőnek, kik sziporkázva szórták szét a dicsőség fényét a susogó erdők s az egyszerű házacskák fölött!...

Gödöllőtől alig félórányira, kelet felé, szép szil- és hársfasoron át Besnyőre jutunk.

A XVI-XVII. században virágzó község állott e helyen, mely a török hódoltság alatt teljesen elpusztult s a jelenlegi Besnyő Grassalkovics Antal grófnak köszönheti létét.

A nemes grófnak harmadik neje, Klobusiczky Teréz igen vallásos volt s a gróf leghőbb kivánságát vélte teljesíteni, mikor elhatározta, hogy Mária tiszteletére kápolnát fog építtetni.

Midőn egyszer Hatvanból jövet e tervről beszélt feleségével, a grófné megpillantá a jelenlegi templom helyén állott romokat s annyira megtetszett neki e hely, hogy leszállva kocsijáról, közelebbről is megtekinté és arra kérte a grófot, hogy oda építtesse a tervezett kálpolnát.

Harmadnapon már ott voltak a kőművesek.

A mint vagy két lábnyi mélységre jutottak, az egyik munkás csákánya egy kis csontszobrocskát hozott felszínre. A szobrocska Máriát ábrázolta. A kőműves pedig, akit Fidler Jánosnak hívtak, mint a krónika beszéli, már előre megálmodá s a falubelieknek el is mondotta, hogy ott szent szobrocskára fognak akadni. A kis szobor története szájról-szájra járt, míg végre a grófné is meghallotta, ennek útján pedig Migazzi váczi püspökne, a gróf barátjának füleihez is eljutott. A püspök a dolog megvizsgálására papi bizottságot küldött ki s ez kideríté, hogy a szobor a már századokon át romban hevert templom maradéka.

A gróf erre a szobrocskát ezüst szelenczébe zárta, melyet a püspök lepecsételt. A szelencze hátsó oldalára a püspök ezeket véseté: „Midőn gróf Grassalkovics Antal, a magyar kincstár elnöke, ország bárója a Gödöllőhöz közel fekvő besnyői pusztán az idők mostohasága által összerongált templomot újból helyrehozná, a boldogságos szűznek ezen szobra, mely a templom romjai alatt, mintegy három századig eltemetve vala, az Istenség némi útbaigazítása folytán sértetlenül megtaláltatott ápril 1-én 1759. évben.”

A gróf a szobrocskát így elzárva, gödöllői kápolnájában helyezte el, míg Besnyőn a lorettói kápolna elkészült. Ennek felépültével a kis ereklyét minden Mária-ünnepen nagy czeremóniával vitték Besnyőre, hová aztán a vidékről mindig óriási néptömeg gyűlt. Ez volt kezdete a bucsújárásnak, mely rövid időn át országos hírű lett.

A kápolna már kezdetben is kicsinek bizonyult, Grassalkovics tehát 1769-ben kolostort és templomot építtetett s szerzeteseket telepített oda, hogy mindenkoron hirdessék az üdvösség szent igéit.

A talált szobrocskát Grassalkovics gróf a templom főoltárára helyezteté s ez csakhamar csodatevő bucsújáró helylyé avatta az újonnan épült szentélyt.

Sok ezren zarándokolnak ide évenkint közelről-távolról Mária-ünnepekor s boldog az ,a ki ájtatos lélekkel elmondhatja imáját s kisírhatja szive minden keserűségét a besnyői Mária előtt. A zárdát, mely a templomhoz van építve, Ferencz-rendi szerzetesek lakják és pedig egy quardiánnal és négy páterrel négy fráter, számszerint tehát kilenczen.

Itt írta meg Fessler mint besnyői barát történelmi könyvének első kötetét.

A klastromnak nagy, pompás fekvésű kertjét kőfal választja el a hatalmas tölgyerdőtől, mely Babathoz csatlakozik.

Alig képzelhetni festőibb látványt annál a képnél, melyet Besnyő egy-egy bucsú előestéjén a Gödöllő felől érkezőnek nyújt. Belátni az egész völgyest, melyest a Cserhát erdős vállai zárnak körül s a bucsúsok fáklyái és mécsei teljesen megvilágítanak. Valóságos tábor ez ilyenkor, melynek minden sátra alól imádság, szent zsolozsma hallatszik s az egész egy monoton, sajátszerű zümmögő dallamba olvad össze.

Akáczfa-sor vezet a kolostorba, melynek máskor absolut nyugalmát csöndes zsibongás váltja föl ilyenkor s a mindenfelől összeverődött nép festői látványt nyújt.

A fák alatt, a mézeskalácsosok sátrai között sűrű tömeg hullámzik. A templom udvara is telve van bucsúsokkal, kik körben járva, hangosan imádkoznak.

Bent a templomban, úgy a felsőben, mint az alsóban alig lehet a sokaságtól mozdulni.

Zümmögő méhkas ez, melyből a „De profudis...” s a „Miserere” mélabús akkordja válik ki s az ember önkénytelenül bűnös, gyarló voltára gondol s a csodatevő istenség közelléte a bűnbocsánat mennyei szavával szól hozzád.

Nagy ünnepe volt a besnyői zárdának 1863-ban, midőn szeptember 5-8-án fennállásának száz esztendős évfordulóját ünnepelte.

A jubileumi búcsún, melyet Peitler Antal váczi püspök nyitott meg, 120 község képviseletében mintegy 50,000 lélek volt jelen, s 15,000 hivő részesült a szent áldozásban.

Naponkint öt egyházi szent beszéd volt magyar, német és tót nyelven. A zarándokok nagy része Gödöllőn nyert szállást, a hol „nyitva állott részükre – vallást nem tekintve – minden ház, melyből a háziak örömest kihurczolkodtak, helyt készítvén az idegeneknek”.

A templom architekturája a gödöllői katholikus templomra emlékeztet, csakhogy ennek belseje sokkal nagyobb. A templom hajóját magas vasrács választja el a szentélytől, melynek falai képekkel vannak födve.

A főoltár tabernaculuma ezüstből való, tetején egy kis üvegfedelű ezüst szelenczében a Mária szobrocskával, melynek koronája ragyogó gyémántokkal van kirakva.

A szentélyből, a főoltártól jobbra s balra egy-egy ajtó nyílik a refektoriumba, melynek falait faburkolat fedi s ezt különféle szentképek diszítik.

Az ajtóval szemben az alapító grófnak képe függ.

Innen lépcső vezet az alsó templomba, melyből vasajtó nyílik a Grassalkovicsok kriptájába.

A sírbolt boltíves falait családi czimerek diszítik s közepén van fölállítva az aranyozott magas katafalk, melyen érczkoporsóban nyugszik Grassalkovics Antal gróf, a család megalapítója. A katafalk oldalán angyalok ezüst babérgalyat tartanak s a koporsó fejénél egy nemtő alakja áll, a mint kioltja az élet fáklyáját.

A koporsónak ez a felirata:

„Qui tibi Diva parens sacram hanc erexerat aedem
Optat sub pedibus posse jacere tuis.
Illi dum vicit, fuerat tua gloria curae,
Esto nunc illi, Virgo Maria, salus.”

Grassalkovics Antal, kit a katafalk rejt, Nyitramegyében, Ürményben született 1693-ban. A néphagyomány szerint szegény tót családból származott, más kútfők szerint azonban nemesek voltak ősei, kiknek egyike, már mint II. Rákóczy Ferencz főudvarmestere szerepelt.

Tény azonban az, hogy igen szegény diák volt s Pécsett, a hol tanulmányait végezte naponkint bögrében vitte haza ebédjét a Ferencz-rendiek zárdájából.

Ezt a koldus-bögrét későbben aranyba foglaltatta s úgy mutatá meg Mária Teréziának, midőn a nagy királynő őt Gödöllőn meglátogatta.

Diplomáját megszerezvén, a szegény és teljesen ismeretlen ügyvéd előbb Nyitramegyében, majd Pesten nyitott irodát s azt hangoztatá, hogy mindenek előtt a katholikus egyház ügyeit kivánja megvédeni: s neve csakhamar ismertté lett, szerencséje pedig bámulatos gyorsasággal emelte egyre magasabbra; 1732-ben már bárói, 1743-ban pedig grófi rangot kapott és koronaőr is volt. Grassalkovics teljesen átértette korának szellemét s a mennyire tudta, ki is használta azt; rokonszenves alakja, megnyerő modora s főként rendkívüli ügyessége: „feljebbvalóinál, a kikre szüksége volt, magát szükségessé tenni”, mind elősegítették őt e csodaszerű carriéreben.

Grassalkovics Antal rövid idő alatt dúsgazdag lett, daczára annak, hogy – mint maga följegyzé – 1727 óta nem fogadott el többé honoráriumot.

Úgy látszik azonban, hogy ez a nagy vagyon nem került igaz úton birtokába. Az issaszeghi plébánia évkönyvének egy feljegyzése a következőt mondja Grassalkovicsról: „E községet 1734. évben vette Verlaim budai várparancsnok utódaitól, mily úton és módon, nem szükséges fürkészni!”

Még a gróf életében írta Hangay, hatvani kapuczinus atya a gödöllői kastélyra ezt a distychont:

Congeries lapidum multis congesta rapinis
Corruet, et raptas alter habebit opes.
(Kőhalmaz vétkes rablással gyűjtve rakásra
Összerogy és idegen bírja rabolt javait.

A kegyvesztett barát nem békíthette ki többé a grófot, bár így módosította versét:

Congeries lapidum multo congesta labore
Nec ruet, nec istas alter habebit opes.
(Kőhalmaz sok fáradsággal gyűjtve rakásra
Megmarad s idegen nem lesz a birtokosa.)

S mintha ezeket a gyanusításokat akarná Grassalkovics megczáfolni ezen, egyik imakönyvébe írt soraival: „Utódaim dicsérjék, magasztalják az Istennek nagy, szent és megfoghatatlan gondviselését, mely engemet, minden vagyonom szerzőjét, családom alapítóját 1752-ik évben még 640,000 forint adósság súlya alatt görnyedezőt. 1767-ik évben minden adósság terhe alól felszabadított.

Igazságtalan lenne irányomba az, ki föltenné, miszerint jellemem megvesztegetésével járultam volna szerzeményeimnek összegyűjtéséhez; valamint 1727. évben az Úrnak fogadást tettem, hogy honorariumot soha elfogadni nem fogok, úgy azt éltem egész folytán sértetlenül meg is őrzöm.

Ismerjék el és imádják, kedves utódaim, e megfoghatatlan isteni gondviselést, mely áldását reám leginkább a gabonaterméssel öntötte. Azt kövessék a jobbágyok megterhelése nélkül, kiket a szükségben gyámolítani illik. Az isteni gondviselést imádják és annak áldását esdjék; mert nélküle minden fáradozás haszontalan. Legyen minden az Isten nagyobb dicsőségére. Gróf Grassalkovics Antal m. p.”

A grófnak három neje volt: Láng Erzsébet és Klobusiczky Krisztina s midőn ez meghalt, a pápa megengedte neki, hogy második feleségének nővérét, Klobusiczky Terézt vegye feleségül, azon kikötéssel, hogy hét templomot építtet a teremtő tiszteletére. Első nejétől egy, a másodiktól hat gyermeke született. Egyetlen fiát, II. Antalt, akként nevelte, hogy méltó legyen azon névre, melynek oly nimbust, hírt és dicsőséget szerzett. Megérte még unokáját is, III. Antalt – az utolsó Grassalkovicsot.

Utolsó nyilvános szereplése 1771. július 20-ára esik, midőn Szent István jobbja Ragusából ismét Budára került. Az ünnepélyes szertartást Grassalkovics Antal gróf vezette. Még azon év deczember 1-én halt meg Gödöllőn, hol nagy fénynyel, pompával temették el a hatalmas urat ezen, általa épitett templomba.

Kevés halandónak enged a sors oly kábítóan ragyogó pályafutást, a mely itt, ebben a csöndes családi sírboltban ért véget.

A gróf koporsója körül családja piheni örök álmát és pedig felesége, Klobusitzky Krisztina, egy még csecsemő korában elhunyt kis fia Ignácz s veje gr. Eszterházy Ferencz, tovább fia II. Antal és unokája III. Antal. Grassalkovics Antal, e néven a II., kit József császár herczegi rangra emelt, majd pedig titkos tanácsosává tett, korának egyik legbefolyásosabb főura volt. Hazájával azonban keveset törődött; inkább az udvar fényében, s idegen föld kedvteléseiben lelte örömét.

Egyetlen fiának – III. Antalnak – kire óriási vagyon maradt, - igen nagy hajlama volt a könnyelműségre, s oly nagy adósságai voltak, hogy a majurátusi uradalmakat is megterhelte, mi ellen aztán rokonai tiltakoztak.

III. Antal atyjához hasonlóan szintén nagyon kevese időzött hazánkban, de annál többet Bécsben. Az udvarnál igen kedvelt egyéniség volt, s még fiatalon lett kamarás, majd belső titkos tanácsos, végre pedig a szt. István-rend nagykeresztjét is megkapta. A herczeg gavallér volt a szó valódi értelmében. Szerette a nagyilági zajt s ezért vonzódott Bécs és a külföld felé. Jobbágyai s gazdatisztjei szerették mert nagy gondja volt jólétükre. Maga minden ízében becsületes ember s csak az volt hiába, hogy ilyennek vélt másokat is. Ez okozta anyagi bukását.

Élte alkonyán ide vonult vissza, - meghalni! S vele letűnt a Grassalkovicsok csillaga, mely üstökösként tűnve elő az ismeretlenség homályából, sziporkázó fényével egy századon ragyogta be a hír egét.

A két herczeget haláluk után a Pozsony megyében levő ivánkai sírboltba temették s csak később, 1863. szept. 6-án helyezteté azokat az utolsó Grassalkovics özvegye ide, ki ég ugyanazon év deczember 24-én maga is követte őt. A herczegné koporsóját fel lehet nyitni.

(Forrás: Ripka Ferenc: Gödöllő a királyi család otthona, Bp., 1896.)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Könyvünk eddigi fejezetei Gödöllővel, mint a Királyi Család otthonával foglalkoznak s hű képét adják az egyes sejouroknak, mikor a Felséges Család vagy magas vendégei itt időznek. Ezek után, azt hisszük, nem lesz érdektelen magát a városkát is közelebbről megismertetni annál is inkább, mert hisz ez a mű épen a város emléke akar lenni az új ezredév alkalmával s túlszerénység lenne, ha épen az emléket állítóról nem szólnánk.

Ebben a fejezetben megismerkedik a szives olvasó Gödöllő város eredetével, történeti fejlődésével, társadalmi és népéletével, s pontos leírását kapja a hatalmas koronauradalomnak. E fejezet megírásához nagyobbrészt hivatalos adatok és régi följegyzések szolgáltatták az anyagot, mert önálló nagyobb munka, mely Gödöllő monografiája volna, mai napig nincsen. Egyedül  O d r a y  János a télen elhunyt tudós kanonok s Gödöllőnek 30 éven át hitbuzgó s mindenki által tisztelt plébánosa, írt 1875-ben egy könyvet: „Gödöllő hajdan és most”, melyben a község történetére vonatkozólag sok hiteles adatot találunk.

Gödöllőnek tulajdonképeni története, mely mindig szorosan összefüggött földesurainak életével, a XIV. század elejére vezethető vissza, midőn azt, mint egy kisebb pusztát, Nagy Lajos király Pohárnok Péternek adományozta, ki azt peres úton megosztá György testvérével.

A Pohárnok-család kihaltával Zsigmond király Borbála nejének kezére jutott e birtok, a kiről utóbb Tamásy Henrikre származott. Midőn Ulászló király Tamásyt hazaárulás miatt birtokainak elkobzásával bünteté, Gödöllő Rozgonyi János vajda és két öcscse, Rajvald és Oszvald között oszlott meg, s a Rozgonyiak tulajdonát képezte valószinűleg egész a család kihaltáig 1527-ig.

Gödöllő történetét két századon át homály fedi. Csak a XVII. század elején találkozunk vele újra, mint kis falucskával, melynek akkori ura kürthi Vámosy István, Pestmegye alispánja, „királyi ember” volt, kinek halálával nejére, Mocsáry Juditra maradt a birtok. Midőn az özvegy Bossányi Lászlóhoz ment másodszor nőül, Gödöllő a „Bossányi nemzetség” tulajdona lett, mely azt per útján kénytelen volt Mocsáry Judit testvérének, Erzsébetnek gyermekével, Hamvay Ferenczczel, később Gödöllőnek egyedüli urával megosztani.

Hamvay özvegyének halálával a gödöllői birtokot, öröösök híján Verlaim báró, budai adminisztrátor önkényelműleg elfoglalta és leányának adományozta. Bossányi Krisztina azonban beperelte a bitorlót és a megyei közgyűlés határozata folytán ő lett Gödöllőnek s a hozzátartozó Besnyő, Babath és Egerszeg pusztáknak jogos birtokosa és az is maradt 50 éven át egy folytában.

Az 1722-iki neoaquistica comissio Gödöllő történetében fordulópontot képez. Ekkor jutott Gödöllőre Grassalkovics Antal, mint causarum reg. director s még ugyanazon évben megszerezte Zsidót, majd Issaszegh, Kerepes, Csík-Tarcsa, Csömör, Ecser és Soroksár birtokosa lett. 1749-ben minden Bossányi utódot kielégítvén, Gödöllőnek is örökös ura volt. Gödöllő sorsát ezentúl a Grassalkovics család intézte.

A hatalmas úr pompás kastélyt emelt, melylyel nagy ellentétben volt a szegény falu vályog viskóival.

De a bőkezű új birtokos Gödöllő emelkedéséről és haladásáról is csakhamar nagy úrhoz méltóan gondoskodott s ezt még utódainak is lelkére kötötte.

„Tulajdon költségén száz új házat építtetett a lakosság részére s ezen építéssel együtt járt számos iparosnak letelepítése.”

Gödöllő akkori lakosai, - mintegy nyolczvan jobbágy-család – kizárólag református magyarok voltak. A telepesekkel idegen ajkúak, főként németek is kerültek ide, kik azonban rövid idő alatt megmagyarosodtak.

Grassalkovicsnak ezen telepítéssel más czélja is volt, t. i. hogy a községet a katholikus iparosokkal megtérítse. Halála után vallásos özvegye határozottan tudtára is adta a lakosságnak ezt az óhaját, de időn látta ennek elkeserítő hatását, lemondott szándékáról.

Gödöllő a Grassalkovicsok alatt élénk fejlődésnek indult, úgy, hogy csakhamar e környék központjává lett, s 1762-ben már mint mezőváros szerepel. (Erre azonban eredeti okmány nem található.)

A Hamvay Ferencz által 1662-ben építtetett curiális épületet Grassalkovics emeletes vendégfogadóvá alakítota át s ez a jelenlegi „Erzsébet szálloda”.

1771-ben megkezdte a kálvária építését, melyet azonban már csak fia fejezett be 1775-ben. A kálvária alatt egy 1200 akós víztartó van, hová a pazsaki forrásból vezették a vizet s ez jelenleg is a kastély vízvezetékének reservoirja.

Ebből az időből való a református templom is. Ezt megelőzőleg a jelenlegi katholikus templom helyén volt a reformátusoknak egy kis imaháza melynek helyére azonban szüksége volt a grófnak a kastély építésekor s azért kárpótlásul 100 tallért, telket és építő anyagot adott egy új templom építésére.

Az utolsó Grassalkovics özvegye 1842-ben szegényházat építtetett Gödöllőn tizenkét rokkant számára, mely alapítvány ma is a humanizmus szolgálatában áll.

A Grassalkovics-család kihaltával rövid idő alatt négyszer cserélt gazdát Gödöllő. Héderváry gr. Viczay Kkároly, mint leányágról származott törvényes örökös br. Sina Györgynek adta el 1851-ben, kitől fia Simon báró örökölte; báró Sina Simontól pedig a belga bank kezére került.

A belga banktól 1867. márczius 22-én az egész uradalmat 1,840.00 frtért a magyar komány vette meg, melynek nevében Lónyai Menyhért pénzügyminister mint szerződő fél továbbá Andrássy Gyula miniszterelnök és Horváth Boldizsár igazságügyminister mint tanúk írták alá a megkötött írásbeli szerződést.

Az uradalom megvétele 1868. április hó 29-én iktattatott törvénybe (1868. V. t.-cz. I. §.) s a törvényczikk így hangzik:

„A magyar koronai javak után, a megszüntetett úrbériség váltságdíja, valamint a szöllődézsmaváltság és egyéb államjavak értékesítése fejében befolyt pénzösszegek egy részén megvett és a Gödöllő mezőváros, Kerepes, Dány, Issaszegh helységek határaiban fekvő majorsági birtokokból és ezek tartozmányaiból, továbbá az egerszegi, besnyői, babathi szentgyörgyi, nyiregyházi, szentkirályi és kisbaghi pusztákból álló gödöllői uradalom a fennálló hazai törvények, jelesül az 1439. XVI. t.-cz. I. §. és 1514. I. és II. t.-czikkelyek értelmében Ő császári és apostoli királyi Felsége legkegyelmesebb megegyezésével az elidegeníthetetlen magyar királyi koronajavak állományába felvétetik és ezen minőségben beczikkelyeztetik”.

(Ekkor szűnt meg a régi Gedellő elnevezés is.)

Nemcsak az uradalomra, hanem magára a községre s egész környékére nézve is új korszakot teremtett ez a körülmény, mely Gödöllőnek országos hírnevet szerzett.

A Királyi Család itt tartózkodása anyagilag is rendkívül nagyfontosságú Gödöllő lakosságára, melynek egy része egész éven át abból él, a mit őszszel az udvarnál megkeres. A szegényebb munkabíró osztály foglalkozást nyer a királyi háztartásban, vagy pedig egész éven át a kerti munkánál, fuvarozásnál stb. stb. A földmíves nép magas árban értékesíti termését s a munkaképtelen szegények dús adományokban részesülnek.

A lakosság teljesen magyar s vallásra nézve 2651 katholikus, 1766 református, továbbá 153 helvét és 262 izraelita és 12 egyéb felekezeti; míg 1851-ben 2617 lakos a következőkép oszlott meg felekezet szerint: 1000 róm.kath., 1450 reform., 150 ágostai; a többi vallásról nincs említés téve. Az utóbbi évtizedek átlaga szerint 38 lélekkel szaporodik évente Gödöllő lakossága. Foglalkozás szerint három csoportba oszlik: az intelligencziára, melyet a hivatalnokok, ügyvédek, orvosok s más pályán levők alkotnak, továbbá az iparos és földműves osztályra. Az intelligens elem igen nagy számmal van képviselve; hivatalnoki kara a lakosság arányában igen tekintélyes, de annál kisebb számú Gödöllőn a gentry, mely más kisebb vidéki városokban a legtekintélyesebb tényező. Ezen körülménynek az az oka, hogy az egész gödöllői uradalomnak egy gazdája van, a kincstár.

De ha nincs meg a gentry-osztály, annál több a szó igaz értelmében vett földbirtokos, mert a lakosság nagy részének van egy-egy kis szöllője, káposztása stb.

Van ezeken kívül még egy számottevő eleme az intelligencziának, melyet Gödöllő egészséges levegője s kedvező fekvése vonz ide: a nyaralók, kik ezrével vannak itt évente. Így tavaly is 327 család, illetőleg 2000 idegen nyaralt Gödöllőn.

Az iparos-osztály az utóbbi néhány évtized alatt tetemesen gyarapodott, mert míg 1850-ben csak 1 kereskedő volt Gödöllőn, 70-ben már 26 kereskedő- és szatócs-boltja volt, jelenleg pedig 42-re emelkedett számuk. A kézművesek száma 1870 óta 90-ről 142-re szaporodott s ezek mindannyian tagjai az 1894-ben alakult ipartestületnek.

A gödöllői talaj, ha nem is busásan, de mindig meghozza a gazda fáradságát, mely a föld- és szöllőművelésre, továbbá kertészetre terjed. Gabonát inkább vesz mint ad Gödöllő.

A borkereskedés egy időben tetemes jövedelmi forrását képezte a gödöllőieknek, melyet azonban a filloxera nagyrészt megsemmisített, s jó idő telik még abba, midőn a gödöllői szöllőhegyekről piaczra jut ismét a termés.

A földnép nagy fuvarozó volt egész a vasút kiépítéseig.

A gyümölcsöt és kerti termesztményeket Budapesten értékesíti a gazda.

A község az utóbbi évtized alatt óriási haladásnak indult, a minek legjobb tanusága az, hogy míg 15 év előtt összesen csak 608 lakóház volt Gödöllőn, ma már 886-ra nőtt ezek száma.

Maga a község költséges vágóhidat emelt, kiépítette a tulajdonát képező kir. járásbirósági épületet, továbbá új városházát és óvodának való házat vásárolt.

Gödöllőnek vagyona a legutóbbi leltár szerint 85,081 frt 99 kr., míg tartozása 4300 frt bankkölcsön.

Lakosai 26,194 frt 91 kr. adót és 35 % községi pótadót fizetnek.

A község ügyeit a 300 választó által három évre megválasztott képviselőtestület s az ennek felelős bíró és jegyző intézik; jelenleg 1881. óta Szondy Lajos a jegyző s Rédl Károly a bíró. A kerület orsz. képviselője dr. Várady Károly.

A lakosság túlnyomó részét természetesen a szorosan vett polgári elem teszi.

A gödöllői ember jelleme tősgyökeres magyar s e mellett csöndes és jólelkű; megjelenésében urias, de munkás és józan gondolkodású. Rendkívül tisztességtudó, a mi nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Őfelségeik oly szivesen időznek Gödöllőn.

A gödöllői nép kedélyvilágában nincs semmi, a mi régi elnyomatásra emlékeztetné, mert hisz földesura mindig nemes volt iránta.

Népdal nem születik Gödöllőn, de hamar otthonos lesz, a mi másutt terem. Meséit az Uralkodó Családról szőtte az igaz és tiszta népszeretet.

A magyarnak minden jellemvonása ráillik a gödöllőiekre, - a mint maga Gödöllő is tipusa a kis paraszt városnak!

Nyelve tiszta magyar s kiejtésében is alig vannak sajátságai (egissig, ád, hágy, ménkű, eczczer, tűlem, rúlam, hászen, oszt, mingyá, pejig, hocziu, nyócz stb.).

Már maga Gödöllő tekintélyes hivatalnoki kara arra enged következtetni, hogy itt elkelő niveaun álló társasélet és distingvált szellemi légkör uralkodik.

A szellemi élet elevensége azonban nagyrészt oly irányban jut érvényre, hogy minél kellemesebbé és változatosabbá tegye a kisvárosi életet, de nem hiányzik abból az etikai vonás sem.

Meg kell itt emlékeznünk főként a 70-es évek társaséletéről, a melynek Beniczky Ferencz, jelenleg Pestmegye főispánja s azon időben a gödöllői koronauradalom jószágigazgatója volt a főtényezője. De nemcsak a szellemi életre, hanem Gödöllő fejlődésére is igen hasznos volt Beniczkynek itt töltött ideje. Beniczky Ferencz alapítá 1871-ben a gödöllői kaszinót, mely jelenleg is központját képezi a társadalmi életnek.

Ebben az időben a jelenlegi templomtér elhagyatott pusztaság volt. Itt tartották meg az országos vásárokat. Beniczky ezt a teret befásíttatta s ez most Gödöllő legszebb sétálóhelye; a vásárokat azóta a városon kívül tartják meg.

Ugyancsak Beniczky építtette a jelenlegi erdő- és vadászhivatal helyiségeit, továbbá renováltatta a koronauradalmi igazgatóság házát is.

Az „Erzsébet-szálló” nagyterme is ekkor készült s nem egyszer gyűlt itt egybe egy-egy hangverseny, műkedvelő előadás vagy tánczestély alkalmával az egész környék előkelősége.

Az 1846. évben Petőfi is megfordult Gödöllőn s itt írta a szerelem gyöngyeit „e szép vidék szépséges leányához” – Mednyánszky Bertához, Mednyánszky uradalmi praefectus leányához. A jelenlegi Petőfi-téren, kis házikóban egy szegény parasztasszonynál lakott Petőfi Sándor, a mint maga is írja: „Alacsony kis ház az én lakásom, a tied magas nagy palota!” Még távozása előtt egy szárnyas angyalt rajzolt lakóházára s ezt írta alá: „Huszár Kálmán”.

Bizonyára mindenkor becsületére válik a gödöllőieknek, hogy a 60-as években itt kezdeményezték az Eszterházy-képtár megvásárlására az országos gyűjtést, melyet 76 frttal indítottak meg Gödöllőn.

Gödöllő társas élete különben évszakonként változik.

Tavaszszal és nyáron a pestiek teszik élénkké a várost annyira, hogy ilyenkor szinte idegennek érzi magát a gödöllői – otthon. A fővárosiakat a pompás tiszta levegő és egészséges éghajlat vonzza ide.

Gödöllőn, a mi szinte hihetetlen, járványszerűen nem fordul elő betegség, a mit feljegyzések bizonyítanak.

Midőn 1741-ben Mogyoródon, Veresegyházán, sőt már  szomszédos Szadán is pusztított a pestis, Gödöllőn egyetlen haláleset sem fordult elő. Ugyan ily szerencsésen kerülte el 1831-ben a kolerát is, mely a fővárosból Kerepesig jutott, a hol belehalt a lakosok tizedrésze.

Gödöllő utczáit, sétahelyeit egészen ellepi a sok száz nyaraló s a vasúti állomást gyakran alig lehet megközelíteni tőlük. „Ha a nagy esti vonatok megérkeznek Gödöllőre, ontván a fővárosiakat, a gödöllői fiakkeresek előrobognak: bábeli zaj támad. Derült, de nem idillikus kép, egy darab lármás fővárosi élet, ide plántálva, de meg nem gyökeresedve, a melyet az első őszi szél elhord mindenestül.

Gödöllőn nappal jóformán csak asszonyok vannak és gyerekek, sok, sok, gyerek. Az urak Budapesten izzadnak, csak vacsorázni térnek övéikhez. Akárhány fővárosi ember tölti a nyarat Gödöllőn, ki egyebet sem látott belőle, mint az utat, mely a vasúttól lakásához vezet. Hogy ez az út is mentől rövidebb legyen, a legtöbben a vasút mellett keresnek lakást. Néhány év előtt ez a térség a vasút mellett még puszta volt. Most egész kisváros s 1888-ban két fürdő s uszoda is épült rajta; az élelmes parasztnép vertfalú kis házikókat rak, két-három szobás lakással, s egy sem marad üresen. Csodálatosan kevés komforttal éri itt be a budapesti ember, jól esik neki az ellentét magasztalja a levegőt, a vizet, a mely páratlan jó és gyönyörködik a gyerekek friss egészségében. Három-négyszáz budapesti család szokott itt nyaralni, több mint kétezer lélek, melyből fele sem jut magának a városkának. Itt szorulnak össze az új telepen, a vasút környékén.”

Az élénk személyforgalomhoz képest nagyobbította a Magyar Államvasút a pályaudvart is, melynek legszebb része a különálló királyi váróterem.

A pompás renaissance stylben, nagyrészt terméskőből épült s jóni oszlopokkal diszített pavillon közepén van a nagy váróterem, melyből jobbra a Királyné várószobája nyílik, balra pedig a Királyé. Berendezésük egy-egy író- és toilette-asztal van velenczei tükörrel s préselt selyem bútorzat, mely a Királyné várószobájában halványsárga, a Királyéban pedig olivzöld szinű s ugyanilyen a fal kárpitja is.

A nagy váróterem ajtajából szőnyeg fut a sineken át a vasúti kocsiig, mely a fejedelmi vendégeket Gödöllőre hozza, vagy onnan elviszi. A tágas váróteremben a három sarkon bordó selyem zsöllyék, pamlagok kinálkoznak. Ezen a várótermen át szállnak ki Őfelségeik s a főherczegek; innen egy kurta folyosó vezet ki az épület másik oldalára, a hol a csinos oszlopsor előtt az udvari fogat várja a vendéget.

Ebben az épületben van a miniszterek várószobája is, külön kijárattal. Van azután még egy, egész egyszerűen bútorozott szoba két vaságygyal azoknak a vasúti üzletvezetőknek a számára, kik Őfelségének Gödöllőn való tartózkodása idején az udvari vonatokon szolgálatot teljesítenek és itt töltik az éjet, hogy ha Őfelsége korán indul, idején talpon lehessenek.

A királyi váróterem 1874-ben épült, s azelőtt egy tiroli modorú faépület állott egy teremmel a legmagasabb vendégek rendelkezésére. Ennek fehér kárpitja s világoskék bútorzata volt és jelenleg a vasúti vendéglőnek nyári lugasa.

A gödöllői pályaudvar egyike a legszebbeknek az egész Budapest-Kassa-Ruttkai vonalon s terjedelmére nézve is igen jelentékeny.

A hivatali helyiségeken kívül van három váróterme, vendéglője – pompás tánczteremmel – s a pályaudvaron van lakása az állomásfőnöknek, két forgalmi tisztnek, két pénztárosnőnek, a vasúti vendéglősnek, továbbá a pályafelvigyázónak.

Ugyancsak a M.Á.V. építette 1874-ben a pályaudvar közelében levő gázgyárat is, mely az állomáson kívül a királyi kastélynak s a kastélyhoz vezető utaknak világítására szolgál.

Egész nyáron át rendkívül élénkség uralkodik itt s főkép ünnep- és vasárnapon alig lehet a tág perront megközelíteni. Csak szeptemberben szűnik meg ismét ez az óriási sürgés-forgás.

Őszszel, alig hogy a pestiek távoznak, a Királyi Család fogadtatására készül Gödöllő. A nyári zajt s a pezsgő életet csöndes napok váltják fel, hogy Őfelségeik háborítatlanul tölthessék el a gödöllői napokat.

Télen, midőn a kerek völgyet, melyben városkánk fekszik, vastag és vakítóan fehér hólepel borítja mintha megelevenülne ismét Gödöllő.

Korántsem olyan unalmas itt a tél, mint azt a fővárosiak tán gondolják. A társas életnek mintegy tűzhelye ilyenkor a gödöllői kaszinó. A kaszinónak, melynek az „Erzsébet-szállodában” vannak helyiségei, jelenleg 64 tagja van s elnöke Garan Dániel, jegyző-titkárja dr. Vass Lajos, pénztárosa Blahunka Kálmán, könyvtárosa pedig Szilágyi Elemér. Választmányi tagjai: Gönczy Benő, Kapczy Vilmos, Pirkner Ernő, Polner Lajos, Polyák Miklós, dr. Szalay Sámuel és dr. Tegze Lajos.

A kaszinó évenkint egy nyári, meg egy farsangi tánczestélyt rendez s évkönyvei nem egy sikerült hangversenyről tesznek említést. – Könyvárában jelenleg 500 könyv van.

Megalakul évenkint a korcsolyázó egylet, mely mesterséges jégpályát készít.

Hölgyeink más módon is kellemessé tudják tenni a telet. Adnak jourokat, még pedig úgy, hogy sűrűen következnek azok egymásután. Összejőve formális kis hangversenyeket rögtönöznek.

Szóval víg élet folyik Gödöllőn télen is s nincs igaza annak, ki a nyáron oly élénk helyre azt szokta mondani: „Gödöllő télen álomba merül”. Télen Gödöllő kevesebbet alszik, mint nyáron!

***

... A népoktatást három felekezeti iskola végzi Gödöllőn. Az uradalom által fenntartott hatosztályú katholikus iskolában a kántor, egy tanítónő s egy tanító tavaly 362 (186 fiú- s 176 leány-) gyermeket oktatott. Ezt az iskolát az alapító Grassalkovics, a kastély egy részéhez építtette két teremből álló helyiséggel, míg a jelenlegi iskolahelyiséget 1879-ben a koronauradalom emelte.

A katholikus iskoláról szólva nem maradhat megemlítés nélkül Szvoboda Ignácz kántor-tanítónak, azon férfiúnak neve, ki 30 éve s ezen hosszú idő tartama alatt egyetlen órát sem  mulasztva, szívvel-lélekkel, teljes odaadással fárad a gyermekek tanításán.

A reformátusok iskolájában két tanító oktat nyolcz havi tanfolyammal.

A zsidó hitközségnek 1894-ben épült zsinagógája mellett van 1875 óta iskolája egy tanítóval.

A besnyőiek gyermekei a mult évig szintén Gödöllőre jártak, de most már saját iskolájuk van.

Gödöllőn azonkívül a kincstár által segélyezett nyilvánossági joggal bíró négy osztályú magán polgári leányiskola, valamint egy magán óvoda is létezik.

Már évek előtt mozgalom indult meg egy községi népiskola érdekébe, s e czélra eddig önkéntes adakozások útján 8000 frt gyűlt egybe, mely összeg a község kezelésére van bízva.

Ugyancsak nagy szükségét érzi Gödöllő egy községi óvodának, s ennek létesítésére nagyobb házat is vásárolt, melyet jelenleg bérházként hasznosít.

E helyen említendő Gödöllőnek néhány oly társadalmi intézménye, a melyeknek jó híre nemcsak városkánk, de még a megye határán túl is messze ismeretes s ezek között az első helyet foglalja el a Gödöllői Takarékpénztár.

Ez a szolid alapon nyugvó intézet 1869-ben alakult. Alapítói voltak: Beniczky Ferencz akkori jószágigazgató, Rédl Soma városbiró, Oberrecht Ferencz ügyvéd Orbay Dénes mérnök, Bartal János ügyvéd, uradalmi jogtanácsos, Wirnhardt Vincze és Plesznik János iparosok. A takarékpénztár 100,000 frtnyi alaptőkéjét több részletben fizették ki. Az első részvényes Őfelsége a Király volt, ki az akkor jegyzett 25 db. részvénynek még jelenleg is birtokában van. A szerény körben működő intézet csakhamar virágzásnak indult s egyre gyarapodott, a mit legjobban bizonyít azon körülmény, hogy míg az első év forgalma 151,359 frt, a másodiké már 292,203 frt s a tavalyié pedig 2.875,678 frt volt.

Legutóbb 10 frt osztalékot fizetett s 100 frt névértékben kibocsátott részvényei jelenleg 135-140 frttal kelnek. A takarékpénztárnak ez idő szerinti igazgatója Kárász Pál; igazgatósági tagjai: Bossányi László, Kapczy Vilmos, Fekete Imre, Gráf Márton; a felügyelő bizottság tagjai pedig: Gönczy Benő, Gráf Ignácz és Szondy Lajos; az intézet jogtanácsosa Polner Lajos ügyvéd.

Másik jó nevű vállalata Gödöllőnek a koronauradalom felügyelete alatt álló Gödöllő-Vidéki Borászati Szövetkezet, mely jelenlegi szervezetében 1890-ben alakult.

A gödöllőiek közül többen már előbb is megkisérlették a vidék bortermésének ily úton való értékesítését, de kedvezőtlen eredménynyel, míg végre Ivánka Imre valóságos belső titkos tanácsos, ki szöllőkertek özepébe építteté besnyői pompás nyaralóját, - maga állt a szövetkezet élére s azt jelenlegi előkelő színvonalára emelte. A Gödöllő-Vidéki Borászati Szövetkezet 10 évre bérbe vette a koronauradalom nagy présházát és pinczéit, a hol átlag 8000 hekto liter bort tart raktáron. Borait a legkitűnőbb bortermő vidékekről szerzi be és azokat egy képzett pinczemester kezeli. A szövetkezet, melynek Fekete Imre az igazgatója, évente 4000-5000 hektolitert árusít s kiváló hírnevet szerez borainknak.

A most ismertetett két közhasznú intézeten kívül megemlítendő még a Gödöllői Tűzoltó-Testület.

Már a 70-es években volt Gödöllőnek önkéntes tűzoltósága, mely azonban erélyes vezetés híján a nyolczvanas évek elején feloszlott, s csak 1890-ben alakult ismét önkéntes tűzoltóság, mely jelenleg is a nemes czél szolgálatában áll.

Ezen intézmény megalkotása és felvirágzása körül kiváló érdemeket szerzett Garan Dániel ügyvéd és Galle Antal, azon időben gödöllői cs. és kir. udvari ellenőr, ki mint parancsnok teljesen kiképezte az önkéntes csapatot, a mely fárasztó munkában legjobb támasza volt Brüll Lajos segédtiszt.

A tűzoltó-testület működő tagjainak száma 40-50 között, pártoló tagjaié pedig 150-200 között változik; felszerelése két kocsiból és egy mozdony-fecskendőből, további szerkocsiból s a szükséges eszközökből áll; van ezenkívül állandó fogata is.

A testület költségeit a királyi udvar és a község támogatása mellett a pártoló tagok és az önkéntes adományok fedezik.

A felebaráti szeretetnek egy másik nemes alkotása is van Gödöllőn; az Országos Fehér-Kereszt-Egyletnek fiókja, mely 1892-ben alakult Garan Dánielné és Kapczy Vilmos főszolgabiró kezdeményezésére.

Az egyesület a tagsági díjakból állandóan több szegénysorsú, beteges, továbbá három lelencz gyermeket segélyez. Tagjainak száma nyolczvan s ezek nagyrészt gödöllői hölgyek.

Volt Gödöllőn a jelen évtized kezdetén „Honvédszobor-Bizottság” is, mely az issaszeghi csatában megsebesült s a gödöllői temetőben nyugvó honvédek sírjára kívánt díszes emléket állítani. Ez a bizottság, melynek tagjait a gödöllői fiatalság képezte s mely több kiváló író közreműködésével egy „Kegyelet”-albumot adott ki, két évi működése után megszánt. Az egybegyűlt pénz a Gödöllői Takarékpénztárnál, ennek elismervénye pedig a gödöllői elöljáróságnál van elhelyezve.

Gödöllőn az utóbbi néhány év alatt az építkezések nagy része budapestiek által történik, kik főként a vasúthoz közel fekvő városrészt az ú.n. „Alvég”-et kedvelik s szebbnél-szebb nyaralókat emelnek ott. De sokan a ár távolabb eső szöllőhegyeket is felkeresik s ez az oka annak, hogy az ingatlanok értéke egyre emelkedik.

Gödöllő a földrajzi szélesség 47^o 36’ és a hosszúság 37^o 1’-e alatt, 10,757 kat. holdnyi területen fekszik, s a várost magát mintegy négyszögalakban a királyi kastély választja el az Alvégtől, s az issaszeghi út mentén létesült nyaralótelepről. Legszebb része a Templomtér, mely mintegy frontját képezi Gödöllőnek. Észak és kelet felől egy házsor, dél felől pedig a felső és alsó park szegélyezi, míg nyugatról keletnek az országút halad át rajta. A sűrűn befásított és kellemes sétahelyül szolgáló Templomteret számos jó ízléssel és csínnal épült ház díszíti, melyek közül különösen kiválik az 1881-ben épült kath. plébánia és iskola, az udvari ellenőr lakóháza, az erdő- és vadászhivatal, a református templom mellett balról a parochia, jobbról pedig a református iskola, a szolgabirói és postahivatal, az „Erzsébet-szálloda”, továbbá egyes magánházak, mint Bródy Zsigmondnak pompás nyaralója s a Simontsits-féle ház. Ugyancsak a Templomtéren van Mária és szt. Flórián szobra is, míg Nep. szt. Jánosnak a besnyői út mentén emelt kőszobrot az utolsó Grassalkovics özvegye 1750-ben.

Gödöllő legszebb utczája a Váczi-utcza, mely makadámból készült s gyalogjárója részben ki van kövezve. Itt van a jásárbirósági épület s az adóhivatal is, - végében pedig a katholikusoknak és a reformátusoknak rácscsal kerített temetője. A zsidó temető az isszaszeghi út mentén a gázház mellett van.

Nevezetesebb utczák még a Pesti-utcza a közjegyzői hivatallal és csendőrlaktanyával. A csendőrtiszti különítménynek az Alvégen külön hivatala van.

A Pesti-utcza keleti folytatását a Kovács-utcza képezi, mely a Petőfi-térre nyílik, hol a városháza említendő s innen Rákos-utcza néven halad a Szilhát-utczáig. Ez utóbbi az Erdő-utczával a város északi határát képezi, míg nyugaton a Kálváriasorral, keleten pedig a Vásár-utczával végződik Gödöllő.

Gödöllőnek legszebb és leglátogatottabb sétahelyei a Templomtéren kívül a vasúthoz vezető út, a Kálvária-sor végében fekvő haraszti erdő s a szomszédos Besnyő.

***

A gödöllői koronauradalom, mely az idézett törvényczikk értelmében kincstári kezelés alá került, jelen terjedelmében nem volt azelőtt ősi nagybirtok, hanem, mint azt e fejezet bevezető részén elmondott történeti adatok is bizonyítják – kisebb földbirtokosok tulajdonát képezte s csak Grassalkovics Antal gr. idejében lett először egy óriási uradalomnak központjává.

A belga banktól 1867-ben megszerzett Gödöllő, Issaszegh, Kerepes, Dány, Bagh, Puszta-Egerszegh határában fekvő birtok 21052 holdnyi terjedelmű volt.

Ez a koronabirtok még az ugyanazon év szeptember havában megvett Eszterházy-féle valkói, továbbá vácz-szt.-lászlói, hévizi, majd pedig az 1869-ben megszerzett mácsai és 1891-ben a nagyváradi káptalantól átvett szadai és veresegyházi erdőkkel gyarapodott, úgy hogy a jelenlegi uradalom 12 község határában fekszik.

Nagyobb idegen birtok nincs közé ékelve, s ha a három tagból álló gödöllői magánbirtok nem fekszik közte, úgy – Mácsa kivételével – az egész koronauradalom egy tagot képezne. Az uradalom megvételekor minden ágazatában egy igazgatóság alá helyeztetett, de a királyi várkastély s a hozzátartozó 120 holdas park már 1869. őszén kivétetett az uradalmi kezelésből s erről a királyi udvar maga gondoskodik.

Majd az erdészet és vadászat is külön hivatalok kezelésébe került, úgy, hogy az uradalmi igazgatóság hatáskörébe jelenleg csak 10,606 holdnyi birtokrész tartozik.

Ebből a területből az 1225 holdnyi mácsai birtokot a mácsai és megyerkei majorokkal 1892. év tavasza óta a budapesti központi tejcsarnok bérli s így 9380 hold van házi kezelés alatt.

A koronauradalom élén a jószágigazgató áll, jelenleg Deininger Imre kir. tanácsos, kinek a kegyúri ügyek is hatáskörébe tartoznak. Az  igazgatón ívül számtartó, pénztáros, orvos és állatorvos, továbbá mérnök és gyakornok képezik a központi tisztikart. A külső kezelőszemélyzet öt ispán, két gazdasági segéd s végül uradalmi és magángyakornokokból áll.

Az uradalom felszín alkata gazdaságüzemi szempontból kedvezőtlen. Egészen sík terület alig fordul elő: dombok és völgyek váltakoznak, melyeknek meredek lejtői részben csakis erdőüzemre alkalmasak.

A magassági eltérések jelentékenyek: a legmélyebb pont, a baghi rét 143 méternyi magasságban, a gödöllői kastély 222, a nyugaton elterülő kerepesi erdő 313, a szadai pedig 345 méternyire van a tenger színe fölött s így magában az uradalomban 202 méter magassági különbözet fordul elő.

Az uradalom legnagyobb patakra a Rákos, s ez Gödöllőt elhagyva, két nagyobb tavat táplál, melyekben 1893 óta mesterséges haltenyésztés folyik. A Rákos Issaszegh határában terjedelmes lápréteket képez, melyekben négy méternyi mélységben kitűnő tőzeg fekszik.

A vidék klimája a mezőgazdaságra nézve nem mondható kedvezőnek. A tél, mely rendszerint későn áll be és sokáig tart, úgy, hogy még februárban is előfordul 22^o C hideg – igen zord. Tavasz alig van, mert nemcsak márcziusban vannak hetekig tartó fagyok, hanem még áprilisban sincs ez kizárva. A hidegre azonnal beköszönt a nagy meleg. Ennek következménye az, hogy a tavaszi vetés késik s a hirtelen beálló meleg már kalászba szólítja, midőn annak még csak bokrosodnia kellene. A nyár rendszerint mindvégig forró, de az éjszakák oly hűvösek, mint akár csak az Alföldön. A nyár azonban nem csak meleg, hanem száraz is és csak a vége felé hoz megváltást az égető homoktalajban elsült növényzetnek egy-egy nagyobb zápor. De sokszor elkésve jön ez is.

Legszebb és leghosszabb az ősz és így az őszi munka kedvező körülmények közt végezhető. Néha azonban még az ősz elején is tart a szárazság s csak október derekán ered meg az őszi esőzés.

A csapadék-viszonyokat a talaj nem ellensúlyozhatja, mert ez szintén kedvezőtlen.

A koronauradalom területén a magasabb fekvés alatt főleg kötött talaj fordul elő csekélyebb humus réteggel, az altalaj pedig részben márgás, kötött sárga, vörös vagy kék agyag, a mely szorgos művelés mellett hálás, sőt bőtermő is lehet. A magas részeken ritkán fordul elő homok, de ez mély és silány, úgy hogy a gazdálkodásra használhatatlan. A völgyek homokosak ugyan, de a homokréteg alatt agyag van, úgy hogy azt a mélyebb gyökerű növények még elérhetik s így jól teremnek különösen a luczerna, baltaczim, répa s még a búza is. De vannak és pedig nagyobb kiterjedésben mély homokterületek is, melyek költséges kezelés mellett sem fizetik vissza a munkát és fáradságot.

Arra nézve, hogy az uradalom megvételekor volt-e bizonyos üzemrendszerre nézve megállapodás, adatok hiányában nem lehet következtetni, de a körülmények azt bizonyítják, hogy intézői nem vették figyelembe a fővároshoz való kedvező helyzetét s nem találták el azt az irányt, mely jelenleg virágzóvá s jövedelmezővé tette a gödöllői koronabirtokot.

Kezdetben a juhgazdálkodás volt az üzem alapeszméje és sokáig a finom gyapjas electovel negretti fajta juh képezte csaknem az egyedüli haszonállatot. Sokat költöttek a juhászat emelésére, mely tényleg hírnévre is vergődött, de már későn, mert akkor a finom gyapjas apró juh sorsa már el volt döntve Magyarországon. Később cigája juhot is hoztak Zombor vidékéről Gödöllőre. Volt itt magyar gulya is, melyet azonban l891-ben feloszlattak.

Már 1888. évben a Haraszton létesített innthali fajtehenészettel megtörtént az első lépés a tejgazdasághoz való átmenetre s ennek folytatását látjuk 1891-ben az Issaszegh-Szt.-György pusztán berendezett tehenészettel. De ekkor még 6700 juh is volt a gazdaságban.

Az 1893. évvel új korszak állott be úgy az uradalom felszerelésére, mind pedig üzemére nézve, melynek terve főbb vonásaiban a következő.

A finom gyapjas apró merino, valamint a cigája juh teljesen kiküszöböltetett. Miután azonban a kopár, meredek lejtők kihasználására csak a juhok alkalmasak, nagytestű juhot (merino precoce) tenyésztenek, melynek állománya 2000 darabnál több nem lehet s koseladás, ürühízlalás és bárányeladásra szolgálnak. Fő haszonállat a tehén, melynek száma meghaladja az 500 darabot. Harmadik és negyedik tehenészet állíttatott, úgy, hogy 100 drb pinzgaui tehenet hozattak s így a felső innthali és pinzgaui faj egymás mellett fajtisztán tenyészik. A tehenészet czélja első sorban a tenyészállatnevelés, aztán a fővárosi piacz részére való tejtermelés, továbbá az egyik gazdaságban a vajkészítés mellett a yorkshirei malacz-hízlalás s végre a hízóba való állatok nevelése, melyeket átmenetileg igába is használnak.

A mocsár-rétek kihasználása czéljából 100 emséből álló sertéstenyésztést folytat az uradalom, továbbá saját és vett marhát hízlal s az igás kanczák után egy legfeljebb 100 darabból álló ménesben csikókat is nevel. Ezen gazdálkodásnak megfelelően a gabonatermesztés az összes szántásnak legfeljebb 40 %-át teszi. Ugyanily területen mesterséges takarmányt termel az uradalom s 20 % marad a kapásnövényeknek, melyet a talaj minősége szerint burgonya vagy pedig czukorrépa képez. Az esetleges szalmahiány alomtőzeggel pótoltatik.

S hogy mennyire bevált a gazdálkodásnak ez az iránya a gödöllői koronauradalomban annak legjobb bizonyítéka az, hogy a deficit, mely az 1892. év előtt évről-évre ismétlődött, 1893-ban megszűnt, daczára annak, hogy a legjobb gazdaság (Mácsa) kivétetett kezelése alól – a s 1895-ben már csaknem annyi tiszta jövedelmet produkált, mint 1892 előtt tíz évi átlagban a veszteség volt.

Napjainkban a mezőgazdaságra bekövetkezett válság közepette hasznos tanulság lehet ez a körülmény arra, hogy a czélszerű állattenyésztés még mindig kisegíti a gazdát az alacsony gabonaárak okozta bajból.

A gödöllői koronabirtoknak másik hatalmas ága az erdészet mely az uradalmi igazgatóság hatásköréből már a 70-es évek elején önálló m. kir. erdőhivatal kezelésébe ment át, mely akkor még csak a gödöllői, isszaszeghi s részben a kerepesi, továbbá domonyi és kisbaghi erdőkre terjedt. Ezen időben a vadászat ügyei is az erdőhivatalhoz tartoztak, míg 1875-ben a királyi udvar külön csász. és kir. vadászhivatalt állított e czélra.

Az erdőhivatal hatásköre jelenleg 34,900 kat. holdra terjed, mely a babathi, issaszeghi és a valkói erdőgondnokságokból áll. Ezek képezik a szorosabb értelemben vett gödöllői erdészetet, melyhez még a mácsai, nagymarosi, visegrádi, szigetmonostori, budakeszi erdőgondnokság és az ó-budai kincstári faraktár tartozik.

Az erdészet ügyeit a gödöllői erdőhivatal intézi, melynek főnöke jelenleg főerdőmester, kihez erdőpénztáros, erdészjelölt, erdőgyakornokok és erdőszámtisztek vannak beosztva. A külső, kezelő személyzet erdőgondnokokból faraktári tisztből, erdőőrökből, erdőlegényekből és erdőszolgákból áll.

Az erdőgondnokságok vezetői vadászati ügyekben az udvari vadászmesteri hivatalnak vannak alárendelve.

Az erdőhivatal munkaköre a gazdálkodás belterjességénél és a kitünő értékesítési viszonyoknál fogva oly tekintélyes, hogy csak erőmegfeszítéssel képes azt betölteni mert nemcsak a favágatás és erdősítés képezi teendőit, hanem a technikai rész is, ú. m. az erdőrendezés, térképelés, útépítés, patakszabályozás s egyéb építkezések is.

Az erdőhivatal kerülete csupa lomberdő s csak itt-ott elvétve akad kisebb fenyőcsoport, mely már az újabb idő kulturája.

Az erdőnevelést rendkívül megnehezíti a vidék homoktalaja, melynek beerdősítése nagy munkával, fáradtsággal jár s a legtöbb esetben mégis eredménytelen. Egyes homokbuckákat pedig, mint Szent-Királyon és Sziget-Monostoron egyáltalán nem lehet kultúra alá venni, mert ha ma kezelés alá veszik, holnap, mintha lába nőtt volna, a domb nincs többé helyén s a csemeték gyökereit, melyek mintegy lábujjhegyen ágaskodnak, kiégeti a nap. A sziklás részek beerdősítése szintén nagy nehézségekkel jár s csak lépésről lépésre történhetik az – a hegy lábánál kezdve fölfelé, úgy hogy már maga a megtelepült kis csemete fogja fel fölötte álló szomszédja számára az eső által lehordott földet, füvet s ágkorhadékot.

Az erdők túlnyomólag 80-100 éves fordában vannak kezelve, kivéve egyes kisebb részeket, melyek cserkéregtermelésre vannak berendezve, továbbá az ákáczosokat, a hol szöllőkarókat produkálnak. A Fáczánost és Harasztot vadász-üzemben kezelik, vagyis oly fatömeggel fogyasztják, mint a mennyi az évi növedék. A kihasználás helyét azonban a vadászati szempontok határozzák meg.

A szálerdő-üzemnél az itt egyedül czélszerű fokozatos felújító vágás van használatban.

Az erdőhivatal átlagos évi jövedelme 50,000 forint s mintegy 14,000 frt ára ingyen és kegyőri fát kell szolgáltatnia. Az erdőtisztek illetményfája sem foglaltatik ezen két összegben.

E helyen kell megemlékeznünk a gödöllői erdőhivatalnak 1874 óta főnökéről, Kallina Károly főerdőmester érdemeiről is, ki már 42 év óta an állami szolgálatban s kitűnő szakértelemmel s teljes odaadással fárad azon, hogy a gödöllői erdőhivatalt és az annak kezelése alatt álló erdőket oly niveaun tartsa, hogy azok minden kivánalomnak megfeleljenek. Az erdészeti teendők mellett a királyi udvar gödöllői séjourjai alatt a vadászatok rendezésénél is tevékeny részt vesz s bizonyára nagy része van abban, hogy a Király oly kellemesen töltheti napjait Gödöllőn.

(Forrás: Ripka Ferenc: Gödöllő a királyi család otthona, Bp., 1896.)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

UDVARI VADÁSZATOK

Erdős-bérczes szép hazánknak alig van még egy olyan pompás vadászterülete, melyre úgy ráillenék a királyi jelző, mint éppen Gödöllő és környéke. Mintha maga a természet is arra szánta volna, hogy lombsuttogásos erdeiben fejedelmek űzzék a fölriasztott vadat, áldozva vadászszenvedélyüknek.

Az erdők koronás királya, a büszke szarvas-gim, zavartalanul él rengetegében, s ha kicsalja a falkát a tisztás harmatos pázsitja, - bátran legelészhet, nincs mitől félnie. – Az erdő legóvatosabb, legridegebb lakója, a hatalmas vadkan, röfögve turkál a bozótban, mert pagonya csöndjét ritkán veri fel fegyver dörrenése. Az őzikék százával tanyáznak a napos irtásokon s még a tapsifüles és bátorságra kap a csöndes bokor-aljban. A fáczánkakas egy-egy messzire hallható rikkantással mintha folyton biztatná a többit; a vadpulyka is nyugodtan szedeget s kapargál a száraz haraszton. Nem jár erre senki, a hatalmas erdőségek mélységes csöndjét nem zavarja semmi!

Csak őszszel, mikor a királyi vadásznak lövéseitől visszhangzik a Cserhát, - törik meg ez a nyugalmas csönd rövid időre!...

A királyi kastélyból zajtalanul gördül ki a négy, fehérparipás hintó. A ki találkozik vele s meglátja rajta azt a jóságos arczú, galambősz vadászt, kerek, sastollas kalappal, egyszerű, zöld hajtókás kabátjában, talán nem is sejtené meg benne két nagy ország hatalmas urát!

Királyunk igen nagy vadász, s ezt a nemes szenvedélyt őseitől öröklé,  kikben ez ez évszázadok óta megvolt.

Már II. Ferdinánd, ha naponkint végig hallgatta két miséjét s a titkos tanácsülést is befejezte, azonnal elindult és estig vissza sem tért a vadászatról. Csak betegség akadályozhatta meg ebben a mulatságában. Ellenben vihar, vagy bejelentett látogatások éppenséggel nem terelhették el, hogy szenvedélyét ki ne elégítse.

II. Ferdinánd hatalmas vadász volt; kitűnően lőtt és a vadászkéssel is mesterien s vakmerően bánt, mikor néha vaddisznó-vadászaton erre került a sor. Waldeck Keresztély gr. egy vaddisznó-vadászaton az életét menté meg a túlmerész császárnak. A vadnak csak igen gyöngén volt megsebesitve s a császár rárohant és bízva ügyességében, vadászkésével akarta leteríteni, de a vad teljes erejével rontott a felségre, kinek ereje már hanyatlott. Szerencsére azonban ott termett a gróf, s hátulról leszúrta a bősz vadkant.

A Habsburg-családnak, egész Ferencz József Királyig és néhai Rudolf trónörökösig még más tagjai is nagy tekintélyű Nimródok voltak.

Ha visszatekintünk az elmult három század udvari történetére, először is I. Miksával kell foglalkoznunk, kinek vadászkalandjai Tirol hegységeiben köztudomásuak voltak. Legismertebb, melyet Collin pompás költeménynyel örökitett meg. A Martinswandon, hol oly csodálatosan menekült meg, magas fakeresztet emeltetett egy szédítő mélység fölött. A Király a meredek hegyen mászván, megsiklott, elbukott, gördült a mélység felé, midőn egyszerre lábfeje a bozótban megakadt és ő fejjel a mélység felé, úgyszólván a halál torkában függött. Rémes helyzetéből aztán Zipsz Oszvald, a híres zergevadász mentette meg. Egy más alkalommal Miksa óriás medvével állott szemközt, melyet szerencsésen elejtett. A brabanti erdőben épp akkor szúrt le egy szarvast, mikor az átugrotta őt. Ez az uralkodó a sólyomvadászatokat is kedvelte.

II. Miksa szintén nagy élvezetet talált a vadászatban. E czélból megvette a bécsi Prátert, mely eredetileg igen jó vadászterület volt. Schönbrunn is, melyet 1570-ben építtetett, kezdetben vadászkastély volt. Ennek közelében gyakran tartottak vaddisznó-vadászatokat.

I. Lipótnak vadászszenvedélye is ismeretes. Lothringeni Károly, I. Ferencznek nagyatyja, meghonosította a franczia parforce-vadászatot. Mantuai Eleonóra is nagy passzióval vadászott.

Lipót fiai: I. József, VI. Károly, szintén kedvelői voltak a vadászatnak. Károly királynak ez volt az egyetlen szenvedélye. Napokon át üldözte a vadat s nem bánta, ha bőrig ázott is. Károly király vadászatain soha senki más nem vehetett részt mint szorosan az udvar tagjai. A királynét: Erzsébetet a legkitűnőbb lövőnek tartotta mindenki. Leányai, Mária Terézia és Mária Anna vadászatokon Amazon öltözékben jelentek meg. A császári szarvas- és vaddisznó-vadászatok rendesen hajtóvadászatok voltak.

Károly a madár-vadászatot kedvelte leginkább.

I. Ferencz, Mária Terézia királynő férje, korának legszenvedélyesebb vadászai közé tartozott. 1753-ban egész Cseh- és Morvaországot beutazta, úgy, hogy szekereken vitték utána az elejtett vadzsákmányt.

II. József, II. Lipót, II. Ferencz és V. Ferdinánd nem igen kedvelték ezt a sportot, de annál szenvedélyesebb vadász I. Ferencz József Király, a ki kitünő lövő is; szeme pontosan méri meg a távolságot, keze biztos, teljes nyugodtsággal emeli czélra fegyverét és csak legritkább esetben hibáz.

Őfelsége főként a szarvas- és vaddisznó-cserkészetet kedveli s ritkábban vesz részt hajtóvadászaton. Kedvencz vadászterülete a Juharos, Valkó s főként Szt.-Király.

E három nagy erdőség, mely mintegy törzsét képezi Gödöllő hatalmas vadászterületének, határos egymással.

Mintegy félórányira Gödöllőtől, a kassai országút mentén elterülő besnyői kis völgy keleti része hatalmas erdőségbe – a Juharosba – nyúlik.

A besnyői templom felé eső része nyulánk, szálas erdő. A hegyen túl azonban sűrű rengeteg – meredek lejtőkkel, hegyszakadékokkal. Síri csendjében érczesen visszhangzik a besnyői klastromnak esthajnalharangja.

Legszebb a Juharos őszszel, - mikor pompás, sötétzöld szinébe mintha aranyport szórna a szeptemberi nap bágyasztó, éltet oltó, hervasztó csókja.

A Juharosnak különösen vonzó része az ú. n. „Disznószállás”. Prózai nevét onnan kapta, hogy egy időben a vaddisznó igen szeretett itt tanyázni. Három oldalról hatalmas juhar- és tölgyborította, vízmosásokkal szakgatott dombok veszik örül e regényes kis helyet, melynek egyik végében szarvasetető áll.

A Juharost a Szt.-Pál-hegy kapcsolja Valkóhoz. Igazi őserdő ez, melynek rejtekében minden vad szivesen húzza meg magát, s igen régi vadászterület. Ide már Nagy Lajos és Mátyás királyok is kirándultak Buda várából.

A valkói út mentén – erdőszélen – van az erdészlak, mely magányos elhagyatottságában csupa poézis, telve az erdő csöndjének merengésre késztető hangulatával.

Királyunk cserkészni jár Valkóra és a Juharosba; évente legfeljebb csak egyszer van itt hajtóvadászat is. Ilyenkor az erdő középtáján, a „Szép Juharfá”-nál gyülekezik a társaság s délben a „Szép Juharfá”-hoz közel egy kis szalmával födött filagóriában van az ebéd.

Valkóról az isszaszeghi határban lévő szt.-királyi erdőségbe az úgynevezett „Abroncsos” képez átmenetet.

Oly szarvasállomány, mint a szt.-királyi erdőségben, bízvást elmondhatjuk, hogy nincsen több hazánkban. Akárhányszor 200-300 szarvast lehet összeolvasni egy-egy falkában.

Szt.-Királyra kizárólag Őfelsége jár vadászni s csak nagy ritkán esik meg, hogy egy-egy kedves vendégének engedi át ezt a területet.

Az utóbbi években Lipót bajor herczeg részesül azon szerencsében, hogy állandóan Szt.-Királyon vadászhat. Itt lőtt a walesi herczeg is 1888. szeptember 15-én egy pompás, 14-es szarvasbikát, melyet Pausinger örökített meg.

Boldogult Rudolf trónörökösünk is igen szerette Szt.-Királyt; ide járt saslesre. Még ma is megvan az a földbe ásott kunyhó, hol oly sokat időzött izgatottan lesve az élesszemű zsákmányt. Ezt az érdekes vadászatot 1875-ben kultiválta először trónörökösünk. Ekkor tapasztalák, hogy az északi erdőségekből télen át lejárnak vidékünkre a sasok. A rendkívül elővigyázó és félénk ragadozót azonban igen nehezen lehet megközelíteni s e czélból alkalmas helyekre leskunyhókat állítottak fel. Igy Issaszegh mellett, Szt.-Királyon is, hol egy nagy sast vettek észre.

Rudolf trónörökös, ki szenvedélyes vadász volt, elhatározta hogy kimegy lesre. Sötét hajnalban indult ki az első és második napon is – hiába. Végre harmadnapra megvolt a pompás eredmény: a hatalmas állat leereszkedett a kitett bagolyra. Rudolf trónörökös azt a pillanatot használta fel a lövésre, midőn a sas a zsákmányra lecsapott, de ekkor elhibázta; röptében lőtt utána másodszor s le is terítette. A sasnak kiterjesztett szárnyai két méter terjedelműek voltak.

Ezentúl igen gyakran járt ide trónörökösünk. Nem tartotta vissza se eső, se vihar. A következő évben már négy darab esett zsákmányul s aztán egyre több. Az elejtett példányok a trónörökös sasgyűjteményébe kerültek.

Ezen erdőnek egy részét „Gyu”-nak nevezik. Ide menekültek az issaszeghiek, midőn 1514-ben a fellázadt parasztság Dózsa vezérlete alatt Pest környékén pusztított.

A Juharostól északkelet felé, a besnyői zárda mögött a babathi erdőség terül el. Pompás terület, - hatalmas vadállománynyal, melyben sok a szarvas, vaddisznó, őzike, nyúl s a fáczán. Babath a gödöllői erdő-koszorúnak keleti részére esik s közepén még Grassalkovics idejében épült major áll, melyben a herczeg juhászatot tartott. Az aklok között, melyek két épületszárnyat képeztek, középütt egy kényelmesen bútorozott kupolás üvegcsarnok volt, s ebbe járt a herczegasszony uzsonnára. Annyira szerette a babathi gazdaságot, hogy gyakran még vendégeit is kihozta ide s uzsonna után sétára indultak az erdő kavicsozott útjain, melyek közül az egyik két jegenyesor között a gödöllői kastélyba vezetett.

Grassalkovics herczeg az egész babathi erdőt árokkal és földhányással vétette körül, hogy ott tartsa nagy gonddal tenyésztett szarvasait.

Az előbb említett erdőségeknek csaknem folytatását képezi Gödöllő felé, - a Fáczánkert, mely régen házi vadászkertül szolgált s most legvonzóbb része, úgyszólván gyöngye a gödöllői erdőnek. A vasúti állomással szemben terül el s a pálya mentén egész a besnyői völgy északi részéig terjed.

A gödöllői állomástól óriási akáczok képeznek sort egy kis tisztásra, melyen zöld rácsos házikó áll rég elmult időkből. A hatszögű építmény „zöld ház” szárnyas ajtóval s tűzhelylyel van ellátva, de már régóta nincs használatban s csak kegyeletből őrzik.

A jól gondozott utak, melyek keresztül-kasul hálózzák a Fáczánkertet, pompás sétákat nyujtanak Királynénknak, míg a sűrűségben elrejtőző őzike, fáczán, Királyunkat csalja ide többször egy-egy hajtóvadászatra.

Ez volt Gizella herczegnőnek lánykorában legkedvesebb erdeje, míg Valéria főherczegnő főként a haraszti erdőt szerette.

És a magyar királylánynyal együtt sokan vannak, kik ezt tartják Gödöllő legszebb erdejének.

Egészen belenyúlik a város felső végébe – utolsó fája ráhajlik Gödöllő végső házikójára.

A mint a tavaszi napsugár melegétől kipattognak a rügyek, s a haraszti erdő felölti könnyű új ruháját, széles alléja – a Valéria-út – csakhamar népes lesz üdülni vágyón pestiekkel. Főkép nyári vasárnaponkint lepik el a kirándulók s a mohos tölgyek hűvös árnyékában feledve az élet ezer gondját, beérik egy kis jóleső pihenéssel.

S ha elmúlik a tavasz, meg a nyár is – az őszi napsugár ráadja legszebb ünneplő toilettejét, hogy méltókép fogadhassa a koronás Királyt és Királynét.

Ilyenkor valóban fenséges a haraszti erdő!

Áhitatos csöndjét semmi sem zavarja, csak olykor egy-egy sárga levél, a mint lassan lehull a fáról mint egy kiszakított lap az elmult örömök könyvéből, melyekre sápadt betűkkel írta rá az enyészet a lemondás dalát.

Tisztára söprött utain élesen kiválnak az egyengető gereblye barázdái.

S az első, a kinek nyomai az út mentén a barázdákon végig vezetnek – a Királyné! Ez az első útja, a hogy megérkezik Gödöllőre.

A Valéria-út végétől jobbra az irtáson kis dombra egy lugas van állítva, melynek zsindelyezett fedele fa-oszlopokon nyugszik. A lugasból hat vágásba s egész a váczi, illetve visegrádi hegyekre nyílik kilátás.

Haraszton különösen sok az apró vad: nyúl, fáczán, vadpulyka, s ezüst fáczán. Akad még őzike is, de szarvas már ritkábban fordul elő.

Közvetlen szomszédos a haraszti erdővel Szt-Jakab, mely a váczi püspöknek tulajdona, s csak vadászati jogát bérli a gödöllői erdőhivatal. Itt már nagyobb számmal van a szarvas, sőt a vaddisznó sem ritka.

A szt-jakabi erdő a Bolnokába nyúlik, mely mintegy pendantja Babathnak s nyugatról zárja körül Gödöllőt. Bolnokát az országút egy nagy kanyarulattal szeli át, s ebből válik ki a Mogyoród-Fóthra vezető Erzsébet királyné útja.

A bolnokai erdő kitűnő vadászterület: igen nagy szarvas- és vaddisznó-állománya van.

Egyes pontjai oly magasan vannak, hogy azokról derült időben Budapest is látható.

A most felsorolt erdőkből álló szorosan vett gödöllői vadászterületet még két távolabb eső erdőség egészíti ki: Visegrád-Nagymaros és Macsa, melyek mindegyik úgy vadászati mint pedig erdészeti szempontból a gödöllői hivataloknak kezelése alatt áll.

Visegrádot és a hozzátartozó monostori szigetet csaknem minden évben felkeresi a Király s ilyenkor rendesen az erdészlakban vesz szállást. Macsa azonban dacára pompás vadászkastélyának nem részesül ezen szerencsében.

Az utóbbi években teljesen a toscánai nagyherczegnek engedte át Királyunk a mácsai vadászterületet; s maga csak ritkán vadászott itt. Egyszer szakadó eső volt, de Királyunk a kastélyba nem tért be, hanem kocsin visszahajtott Gödöllőre.

Ezek a hatalmas erdők képezik Királyunk gödöllői vadászterületét, mely valóban alkalmas arra, hogy abban a mi legelső vadászunk lelje kedvét.

A Király, mint már említettük, leginkább a cserkészést kedveli. Cserkésző útjára rendesen elkiséri őt a fővadászmester is, de magán a cserkészés helyén mindig csak az illető erdőrésznek egyik erdésze, vagy kerülője vezeti, a kinek kötelessége minden körülményről jelentést tenni s ezekhez az értesülésekhez Őfelsége mindig szigorúan és pontosan ragaszkodik.

Megesett már, hogy egy egyszerű erdőőr vezette Királyunkat a legszebb zsákmányra.

Vagy három év előtt nagy híre volt annak, hogy a Király a babathi erdőben egy hatalmas vadkant ejtett zsákmányul. Ennek a cserkészetnek érdekes története van.

A „Farkas-végen”, észrevette tavaszszal a kerülő, hogy egy hatalmas kan turkál gyakran a sűrűség szélén. Egyest gondolt, másnap megint arra vette az útját s fütyörészve ment végig a csere szélén, miközben folyvást kukoriczát pergetett le maga után.

Mikor jól elhaladt, megbujt egy bokorban, s nagy csöndesen várta, hogy kijön-e vajjon a vaddisznó. S ime, alig múlt el egy negyed óra, hogy a rendes helye, a hol a kan járását sejtette, megjelenik a fekete szörnyeteg, s fújva, moczatolva szedegeti a tengeri szemeket.

A kerülő attól fogva mindennap megetette a kant ily módon: fütyölgetve tette meg útját a vaddisznó tartózkodási helye táján, hogy ezzel figyelmeztesse jöttére a nagyszerű állatot; a tengerit is jó bőven hullatta, s ime naponta ugyanaz volt az eredmény: a kan mely először bizonynyal csupa véletlenségből akadt rá a kukoriczára, mindinkább megértette a füttyszó jelentőségét, s úgy látszik pontosan várta az időt, mikor a kerülő elhozza neki a csemegét.

Persze, csak akkor jött elő a sűrűből, mikor a fütty végképen elhangzott, s minden elnémult a közelben. De akkor nagy óvatossággal mindig kitolta bozontos üstökét a bokrok közül, s pisla szemével átkutatva a tájékot, hozzálátott a lakomához.

Minthogy a kan egyébként szerfölött vad volt, úgy, hogyha egyszer idegen ember vetődött a tanya tájára, akkor napokig sem mutatta magát: a kerülő gondosan ügyelt arra, hogy senki emberfia ne alkalmatlankodjék neki. Így aztán el is érte azt, hogy az agyaras szivesen tartózkodott a „Farkas-vég”-en. A kerülővel úgy látszik kivételt tett, ha nem barátkozott is vele, legalább nem félt tőle, megtűrte a birodalmában, a nélkül hogy aprehendált volna rá; hisz neki köszönhette az édes, ropogós, hízlaló kosztot, miben naponta részesült.

Igy folyt az „etetés” egész nyáron át.

A kerülő füttyére a vadkan megmozdult, s ha megint némaság borult az erdőre: előjött.

A vadászhivatal tudta a dolgot s elhatározták, hogy, ha a Király ismét vadászni fog a környéken, figyelmeztetik a ritka szép agyarasra.

Igy is történt. A legfőbb vadászúr nagy érdeklődéssel hallotta a vadkan történetét s kijelentette, hogy elmegy Babathra, a „Farkas-vég”-re.

Mielőtt a nagy nap elérkezett volna, az egész vadászszemélyzet arra ügyelt, hogy senki meg ne háborgassa a Királynak szánt szép vadászzsákmányt, s csak a vadkan etetőjének volt szabad a „Farkasvég” táján barangolnia. Vele indult el a vadászat napján a Király is, abban az időben, melyben a disznó rendesen megkapta csemegéjét.

Mélységes csend volt az erdőben. Csak egy pár varjú vonult el krákogva a fák fölött; a tiszta utakon, melyekről lefújta a szél a száraz levelet, könnyű volt zaj nélkül járni.

Az egyszerű erdőkerülő mellett vadászizgalommal eltelve lépdelt a koronás úr; most ennek a ködmönös embernek az ügyességétől függött egy nagy és igazi élvezete.

A kerülő megmondta a Királynak:

- Felséges Uram, ha intek, akkor maradjon hátra, s álljon meg egy sűrű bokor mögött; nekem tovább kell mennem, hogy gyanut ne fogjon az agyaras.

S azzal szónélkül haladtak a misztikus erdei magányban.

A kerülő egyszer csak elkezd halkan fütyörészni valami nótát, a mi nem is volt ám nóta, csak olyan madár-dalhoz hasonló valami. A berekből czinke felelt a füttyszóra, nemhogy elröppent volna, még közelebb szállt, hadd lássa, miféle szépszavú pajtás szól itt.

A kukoriczaszemek pedig egyre peregtek le az útra, az avarra, a száraz levelekre a kerülő markából.

Csak úgy féloldalt intett egyet az erdők fia, mikor eljött az ideje. A Király szót fogadott neki s megállott, ő pedig ballagott tovább a maga útján.

A fütty mind távolabbról hallatszott, már csak a visszhang hozta idáig, a Felséges Úr mozdulatlanul, egyedül állott az elhagyatott, erdős világban.

S ebben a nagy hallgatásban egyszer csak megzörrent valamitől a bokor, valahol bent, az erdő mélyében. A mozgás közeledett, erős fujtató hangja hallatszott, mint mikor szél kerekedik a lombok közt nyáron.

Ahán! jön már!

S csakugyan, alig telt bele tíz percz, kint volt az agyaras a tisztáson. Felemelte nagy monstrum fejét, belenézett az égbe, aztán körülhordta a tekintetét a földön. A szép sárga, lisztes kukoriczaszemek nagyon csalogatták, neki esett mohón a ropogtatásnak, elhagyta a nagy ovatosság.

Közelebb-közelebb jött; egyszer azután a Király bokra mögött lassan kezdett emelkedni a halátosztó cső.

Még egy pillanatnyi nyugalom és csend; arra egy dörrenés, egy tompa zuhanás... A visszhang végig fut az erdőn; megriadt harkály röppen arrább, a sűrűségben mintha róka loholna nagy sebesen.

A pompás agyaras ott feküdt mozdulatlanul a Király előtt.

A kerülő egy vargabetűvel visszakanyarodott volt a Király mögé, onnan nézte végig az érdekes és izgató esetet.

A Király megjutalmazta a derék embert s hazatérve, látható jókedvvel beszélte el sikerült vadászkalandját.

Őfelsége vaddisznó cserkészetei igen gyakran fényes sikerrel járnak s nem ritkán oly hatalmas állatot ejt zsákmányul, hogy hasonlóval igen kevés vadász-ember dicsekedhetik.

Tavasz októberben például egy 230 cm hosszú és 123 cm magas vadkant lőtt a Király Valkón, melynek súlya 200 kilogramm, agyara pedig 18 czentiméteres volt.

A vaddisznó-vadászatok programmjából a hajtások sem hiányoznak.

Ezek közül legemlékezetesebb az 1892. márczius 21-én a Juharosban tartott vaddisznóhajtás, melyre Budáról jött ki Őfelsége Lipót bajor herczeg és Paar gr. főhadsegéd kiséretében.

Résztvettek a vadászaton: Podmaniczky Géza br., Sachs korvett kapitány, Pettera fővadászmester, Kallina főerdőmester, Polner Lajos ügyvéd, dr. Tegze Lajos kor. urad. orvos, Pirkner erdőmester és Rajcsán erdész.

A vadászatnak pompás idő kedvezett. Az első hajtás a Vaskapunál volt, s összesen 12 darab vaddisznót ejtettek zsákmányul.

Az első vadat Őfelsége terítette le, s utána Lipót herczeg lőtt egyet. A harmadik Podmaniczky Géza br. és Sachs korvett kapitány állása között tört elő. Előbb a kapitány vette czélba, de csak könnyen sebesítette meg, mert a vadkan most hirtelen Podmaniczky br. felé rohant. A báró nyugodtan czélba vette a hatalmas állatot. A lövés eldördült, s a vadkan vértől tajtékos agyarait csattogtatva lerogyott.

A Király ezt látva, Podmaniczkyhoz fordult:

- Adja meg a kegyelemlövést báró úr!

- Nem tehetem Felséges Uram! mert csak két töltényem van, s ma még több hajtás lesz!

- No akkor, kivételesen megteszem én ön helyett! – szólt a Király, s fegyverét rásütve, kioltotta a vergődő állat páráját.

A zsákmány azonban kétes volt. – Nem tudták eldönteni hogy Sachs ejtette-e el tulajdonképen vagy Podmaniczky báró? Őfelsége hát még az nap Budára küldötte a vadkant, s itt bebizonyosodott, hogy a zsákmányt tényleg Podmaniczky báró golyója ejtette el.

Harmadnap ismét vadászat volt, s a mint Őfelsége megpillantá Podmaniczky bárót, azonnal hozzásietett:

- A vaddisznót báró úr lőtte! Ime itt vannak az agyarai! – s két óriási agyarat nyújtott át Podmaniczkynak ezekkel a szavakkal:

- A minapi vadászat emlékére!

Podmaniczky br. a két hatalmas agyarból mentekötő-kapcsot csináltatott.

Podmaniczky Géza báró különben egyike Őfelsége legkedvesebb vadászvendégeinek, s ezt másszor is elárulta Királyunk.

Egy mácsai vadászat alkalmával, Podmaniczky későn kapta meg a Király meghívóját, s csak ebéd idejére érkezett meg Mácsára. Királyunk már vagy 300 lépésről fölismerte közelgő vendégét.

- Ah! itt jön Podmaniczky! Ennek igazán örvendek!

S eléje sietve, szivélyesen üdvözölte.

A szarvas-cserkészet szintén nagy elővigyázattal és fáradsággal jár.

Tisztára söprött gyalogösvények vezetnek a váltók felé, hogy a falkát nesztelenül lehessen megközelíteni, midőn az alkonyattal nappali tanyát elhagyja, vagy pedig a mint kora hajnalban ismét visszatér oda.

Messziről hallik a bőgés, mely a falka közeledtét jelzi s a gyakorlott vadász már ebből tudja, hogy mily erős a bika.

Ezek a legnehezebb perczei a vadásznak, mert a legkisebb nesz, vagy kedvezőtlen szélirány azonnal elriasztja a vadat.

Egyszerre jön a csapat. Elöl a vezértehén, aztán vén tehenek - ezek a legéberebbek, egyre kémkednek – távolabb az üszők s leghátul a bika, - mögötte pedig a gyöngébb szarvasok.

Most vagy a vadász megy előre, hogy közelebb jusson a vadhoz, vagy pedig bevárja a csapatot; az előbbi nehezebb, mert néha csak négykézláb csúszva lehet azt megkisérleni.

A mit lőtávolba jut a csapat – a fegyver dörren s a bika leroskad. A többi meghökkenve bámul néhány pillanatig s aztán eliramodik.

Igy lőtt Királyunk 68-ban egy tizenkétágú bikát, mely feltörve 395, agancsa pedig 15 vámfrontot nyomott. Agancsai, melyeknek vastagsága a korona alatt három hüvelyk volt, az eddig elejtett szarvasokéi között – a legszebbek.

Az elejtett vadat még aznap behozzák a kastély udvarára, hol a pázsitra leterítik s a Király a Királynéval megtekinti a zsákmányt, a mi – ha már este van – fáklyafénynél történik.

Teríték után a szarvasok agancsait leveszik és sorban a kastély falához támasztják.

Királyunk régebben szalonkavadászatra is kijárt s 1868-ban néhány kirándulása alkalmával 215 darabot lőtt.

Az 1874-iki télen a cserkészetnek egy igen érdekes módját kultiválta Őfelsége: szánnal közelíté meg s ejté el a vadat, melyet a rendkívül nagy hó akadályozott a menekülésben.

Királyunk, ha vadászfegyver van kezében, sokszor izgatott, de sohasem szenvedélyes. Leteszi ilyenkor minden gondját s szívvel-lélekkel a vadászszerencse esélyein csügg. Figyelő képessége oly nagy, hogy gyakran már czélba is veszi a vadat, midőn kisérője még csak figyelmeztetni akarja.

Ferdinánd toscánai nagyherczeg s Lipót bajor herczeg a gödöllői napok nagy részét szintén cserkészettel töltik. Valkót, Juharost és Babathot keresi fel legtöbbször a két fejedelmi vendég.

A cserkészetek a séjour elején vannak s aztán a hajtóvadászatok folynak.

Ezek előre meghatározott programm szerint történnek, melyen csak ritkán esik változás.

A fővadászmester a megelőző napon Őfelsége elé terjeszti azoknak névsorát, kik legmagasabb engedélylyel az udvari vadászatokra meghívhatók s miután a Király kijelölte azok közül vendégeit, azonnal szétküldik a meghívókat.

Az utóbbi évek udvari vadászatain Királyunk felséges rokonain kívül résztvettek: Paar gróf főhadsegéd, Hohenlohe herczeg főudvarmester, Lichtenstein herczeg főlovászmester Nopcsa báró, Jósika báró, Ludwigh Gyula m.á.v. elnökigazgató, Alberti gróf, Kerzl dr. udvari orvos, továbbá a gödöllőiek közül, Pettera fővadászmesteren és Kallina Károly főerdőmesteren kívül: Deininger Imre kir.tan., jószágigazgató, Polner Lajos, Garan Dániel ügyvédek és Tegze Lajos dr., kor. urad. orvos.

A mint Őfelsége kiséretével a találkozás helyére érkezik, a hol kalaplevéve üdvözlik vendégei, meghallgatja a fővadászmester jelentéseit a szélirányra hajtások számára s a vadászat kezdetére s végére vonatkozólag. Aztán rendesen ezek vendégeihez első szavai:

- Kérem az urakat, tessék föltenni a kalapot!

Majd kocsira helyezkedik a társaság s élén a királylyal a kijelölt vadászterületre indul.

A mint odaérnek, a fővadászmester felállíttatja a hajtókat s kijelöli a vadászok helyeit, akként, hogy a fővonal közepén áll a Király, jobbra balra pedig felséges rokonai s oda, hol a fővonal az erdőrész sarkán megtörik, a meghívott vendégek kerülnek: ezek a „szárnyvadászok”.

A mint a hajtók zaja felveri az erdők csöndjét, szinte tódul a vad a puska elé. A vadászok alig győzik tölteni a fegyvert, oly nagy számmal tör elő a vad. Akárhányszor megesik, hogy míg egyik-másik a puskát tölti – lábainál rohan el a tapsifüles.

Őfelségének két vadász adogatja jobbról-balról a töltött puskát s e mellett pontosan jegyzik, hogy mit lőtt a Király s azt is, hogy körülbelül hol esett, nehogy idegen zsákmány kerüljön a Királyé közé; ezt oly szigorúan veszi Királyunk, hogy maga is folyton fenhangon számlálja az elejtett vadat.

Az első hajtást nyomban követi a másik s a közbeeső utat rendesen gyalog teszik meg.

Két-három hajtás után délben van az ebéd – rendesen szabad ég alatt. Igazi vadászebéd ez. Őfelsége leül egy „székes” botra, vagy pedig felborított kosárra, melyre terítőt tesznek s úgy költi el a kurta menut; a vendégek pedig úgy segítenek magukon, a hogy tudnak; az egész ebéd meleg levesből, húsból s tésztából áll. Utána vörös bor és fekete kávé.

Királyunk igen figyelmes vendégei iránt s gondja van rá, hogy mindenki jó ellátásban részesüljön. Még a szivarról sem feledkezik meg.

Ebéd után rendesen már csak egy hajtás szokott lenni, mely után terítékre kerül a zsákmány.

Ez egyik legérdekesebb jelenete a hajtóvadászatoknak; az elejtett vadat egy tisztáson faj szerint szakaszokba rakják. A Király és fenséges vendégei által elejtett példányokat külön-külön szineikkel, - a Királyét zöld szalaggal, Lipót bajor herczegét zöld zsinórral, Ferdinánd nagyherczegét pedig kék szalaggal jelölve – elkülönítik.

Őfelsége végignézi a terítéket s közbe-közbe mindenkihez van egy-egy a vadászatra vonatkozó nyájas szava.

Majd előállnak a kocsik s Királyunk bucsút vesz vendégeitől – „a viszontlátásra!”

Ez a rendes lefolyása egy-egy hajtóvadászatnak, melyet néha „lánczos” hajtással is variálnak. Ekkor a hajtók tizes csoportokban hosszú vonalat (lánczot) képeznek, melyet egy-egy vadász szakít meg s így haladnak debouchirozva előre.

Két év előtt, 1894. okt. 15-én, midőn Sándor szerb király látogatta még Gödöllőn Királyunkat, a haraszti erdőben volt az ifjú király tiszteletére érdekes vadászat.

Sűrű, ólmos eső szakadt egész nap, puha, tapadóssá áztatva a földet. A haraszti erdő tölgyfáiról suhogva hullottak a sárgult, esőcseppektől csillogó levelek. Már délre járt az idő, midőn a büszke paripás udvari fogatok begördültek a szép lombos erdőbe. Az elsőben ült Ferencz József Király s mellette királyi vendége, mindketten könnyű, de vízálló vadászruhában.

Az eső még mindig szaporán hullott, de ez nem tartotta vissza az előkelő társaságot, mely csoportba gyűlt, hogy megbeszélje a programmot. A csoport közepén Királyunk mint házigazda, mellette pedig Sándor szerb király állt, aztán Lipót bajor herczeg, Ferdinánd toscánai nagyherczeg, Hohenlohe hg. főudvarmester, Lichtenstein hg. főlovászmester, Paar gr. főhadsegéd, Wolkenstein gróf főkonyhamester, Csirics, a szerb király hadsegéde, Kotz br. vezérőrnagy, Lilien báró, Ferdinánd nagyherczeg szárnysegéde, Gebsattel báró, Lipót bajor herczeg szárnysegéde, Buttlar és Tengler szárnysegédek, Kerzl dr. udvari orvos, Pettera fővadászmester, Kallina főerdőmester és Ónody főerdész, a kikre a királyi vadászat vezetésének kötelessége hárult.

A megbeszélés után helyeikre vezették a vadászokat s nyomban rá felhangzott messziről a hajtók lassú kopogása. A zaj egyre közeledik s a szélről már a „szárnyvadászok” lövéseinek visszhangja kél.

A fáczánkakas hangos robajjal szökik a magasba, utána egész falka menekül ijedt rikoltással; a nyulak tétova ugrással iramodnak a veszedelem felé, majd csapatba verődnek, de ijedten ugranak szét ismét; itt egy szalonka suhan keresztül a vágáson, amott csatakos vadpulyka igyekszik nehéz szárnyveréssel a magasba és sebes ügetéssel viszi irháját a róka.

A puskák szüntelen ropognak, a vadászok alig győzik, de a hajtók csak nyomulnak előre, egyre előre!

A fiatal vendégek király derült kedvteléssel sütögeti el könnyű fegyverét, míg az érdekes zűrzavarban megcsendül a vadászkürt, - a hajtók abbahagyják – s megszűnik a fegyverropogás is.

Így esett meg nyolcz hajtás Haraszton. Már négy órára hajlott az idő, hogy a megbolygatott erdőn csendesség lett ismét, csak innen-onnan, még egy-egy felriasztott vadnak csörtető robaja, meg a sűrű cseppekben hulló őszi esőnek egyhangú sistergése hallatszott.

A fővadászmester jelentést tett a sikerről; esett 106 nyúl, 110 fáczán, 8 vadpulyka, 5 szalonka s 1 róka is terítékre került. Ebből a szerb király 12 fáczánt, 10 nyulat és 1 szalonkát lőtt.

A társaság végig nézte az összehordott zsákmányt, Királyunk gratulált felséges vendégének, aztán néhány nyájas szót intéztek a koronás vadászok a társaság többi tagjaihoz, majd előálltak ismét a hintók s behajtattak a királyi kastélyba.

S a haraszti erdőhöz egy kedves emlékkel több fűződött ismét, hogy itt vadászott Sándor szerb király is!...

Midőn boldogult László főherczeg 1894. október 28-án Gödöllőn Őfelségének vendége volt, Kerepesen, a „Szárhegyi” dűlőben rendeztek vadászatot 14 hajtással, mely csak délután öt óra felé ért véget. Az elejtett 321 vad közül László főherczeg 72 darabot lőtt, a miért igen megdicsérte Királyunk a délczeg kis rokont.

A nyolczvanas években az ú.n. „néma hajtások” is gyakoriak voltak, főkép Mácsán és Issaszeghen. Ezeknél a vadászat rendezője a területről vázlatot készít két példányban, melybe a hajtások sorrendje s a vadászok helyei pontosan be vannak jegyezve. Az egyik példányt a vadászat vezetője, a másikat pedig a hajtók felállítója veszi magához, a ki felelős azért, hogy a hajtás teljesen csöndben történjék.

A „néma hajtásnak” az az előnye, hogy a vad nem fut úgy szét, mint a másiknál s a következő hajtásban ismét lövésre kerül.

Az udvari vadászatoknak nem egyikéhez rendkívül kedves epizódok fűződnek.

Csak két év előtt is ily érdekes jelenetnek volt szinhelye a szent-jakabi erdő egy hajtóvadászat alkalmával.

Az erdő egyik vágásán mély vízmosás nyúlik végig, melyből kis patak folyik a szt-jakabi tóba. – A hajtók elől oda menekültek a fáczánok s a mint a lármás sereg egészen közelükbe jutott, egyszerre oszlop alakban röppent fel az egész csapat s a magasban úgy rebbentek szét mint egy hatalmas bokréta.

- Itt van a valóságos bokréta! szólt Királyunk szomszédjához, Coburg herczeghez.

Midőn Rudolf trónörökös Prágában lakott, s őszszel meglátogatta Királyunkat Gödöllőn, a monostori szigeten volt nagy hajtóvadászat, hova mindig szivesen járt a boldogult trónörökös. Mielőtt a vadászat megkezdődött volna, Királyunk tréfásan oda szólt Pettera fővadászmesternek:

- No, mutassuk meg a mi csehünknek, mit tudunk mi magyarok!

Rudolf trónörökös igen szerette a monostori vadászterületet s gyakran átrándult oda Gödöllőről. 1888. decz. 18-án még részt vett a monostori hajtóvadászaton, hol 334 db. vadat lőtt. Ekkor volt utólszor magyar földön!

Még a 70-es években történt, hogy Őfelsége egy magasrangú katonáját hívta meg Gödöllőre vadászni, kit már két napon át üldözött a pech. – Őfelségét ez igen kellemetlenül érinté, s ezért harmadnapra saját vadászterületét, Szt-Királyt adta vendége rendelkezésére. De a kit a nemezis üldöz, az nem tud menekülni tőle. A vendég vadász egy száraz fatuskót nézett vaddisznónak. Kapva az alkalmon, oda sózott irgalmatlanul. Persze roppant kellemetlen volt a meglepetés, midőn a valóság kiderült. Királyunk rendkívül jó ízűt nevetett ezen a hatalmas tévedésen.

Festetits gr. szárnysegédnek igen érdekes élménye volt 1875-ben a Juharosban. Egy homályos reggelen cserkészni indult s már messziről fájdalmas bőgést hallott. Midőn a hangot követve, közelebb jött, látta, hogy nyolcz águ szarvasbika egy tíz ágút vonszol maga után. Az éj folyamán összecsaptak, hogy nem bírták agancsaikat szétvenni. A nyolczas légbe kapta a másikat s ez nyakát szegte. A még életben levő nyolczast Festetits gróf kisérője leszúrta s mind a kettőt úgy helyezték terítékre a kastélyban, hol nagy érdeklődéssel nézte az egész udvar a ritka látványt. Őfelsége a két pár agancsot, melyet a legnagyobb erőmegfeszítéssel sem lehetett elválasztani, - preparáltatta s Lipót bajor herczegnek küldé ajándékba.

A hetvenes és nyolczvanas években igen sok vendége volt a gödöllői vadászatoknak, melyeken a Királyon ívül részt vettek Rudolf trónörökös, Ferdinánd toscánai nagyherczeg, Lipót és Lajos bajor herczegek, Waldersee bárónő, Hohenlohe herczeg, Lichtenstein herczeg, Mondl br., Spencer lord, Latour tábornok, Nopcsa br., Fejérváry Géza br., Bombelles gr., Larisch gr., ifj. gr. Ráday Gedeon, Ráth Károly, Gromon Dezső, Török főkapitány, Aebly bankigazgató, továbbá Királyunk szárnysegédei és magas rangú udvari tisztviselők. A kilenczvenes és a megelőző évben Ferencz Szalvator főherczeg is többször vadászott Gödöllőn.

Két év előtt Albert szász király a gödöllői vadászterületnek visegrádi részét látogatta meg, hol egy tizenkettős és egy tizennégyes szarvasbikát lőtt. Kíséretében volt Wilsdorf szász királyi ezredes és Quentin alezredes.

A gödöllői vadászterületen a Király engedelmével az udvar távolléte alatt is vannak vadászatok, hogy a vadállomány kellően ritkíttassék.

A vadászterület, beleértve a Szt.-Jakabot, Mácsát és Visegrádot, mintegy 44,712 hold. Az erdők alig határosak idegen vadászterülethez tartozókkal, a mi igen előnyös a vadtenyésztésre, valamint azon körülmény is, hogy a dombos erdők tisztásai kitűnő legelőkül szolgálnak.

A vadállomány igen nagy és rendkívül változatos, úgy, hogy ritkítja párját még külföldön is.

A szarvas már ősidőktől lakja erdőinket. Ezt azok a megkövült agancstöredékek is bizonyítják, melyeket néhány év előtt Valkón találtak.

A vadtenyésztésre a mult század végén nagy gondot fordított Grassalkovics, s e czélra óriási vadaskertje is volt.

A jelen században s főként a 40-es, 50-es években, midőn a gödöllői birtok rövid idő alatt oly sok gazdát cserélt, csökkent ugyan a vad, de a gondos kezelés csakhamar helyre állítá ismét a vadállományt.

A vad, s főként a szarvas igen jól fejlődik a gödöllői erdőségben. A tizenhatos bika gyakori, a tizennyolczas sem ritka, sőt 1871-ben és 1872-ben egy-egy húsz ágú is esett.

Előfordul az is, hogy az igen idős szarvas ágszámra kisebb, de sokkal erősebb agancsot kap, mint az előző évbe, ezt „visszavetülésnek” mondjuk. S így lehet huszas bikából tizenkettes. Egy ily visszavetült szarvast lőtt Királyunk 1868-ban.

A jelenlegi szarvasállomány körülbelül 1200 darab.

Az őzike csak lassan tenyészett, különösen míg a rókát és a vadmacskát kimélték. Az utóbbi időben igen szépen gyarapszik ez az állomány, úgy, hogy évente átlag 100 darabot lőnek, míg 15 év előtt csak 4-5 darab került évente terítékre.

Nagy számmal van a vaddisznó is, melyet 20 év előtt láttak először ezen a vidéken, hova a Mátrából csap át s főként a valkói, babathi erdőkben és a Juharosban szeret tanyázni. Gyakran hatalmas példány kerül lövésre. A babathi vadkan, melyet 1891. nov. 7-én lőtt Királyunk, kizsigerelve 176 kilogrammot nyomott s 178. cm. hosszú, 106 cm. magas volt.

A három év előtti vész igen megapasztotta a vaddisznók számát, s most alig van több 50-60 darabnál.

Rendkívül elszaporodott erdőségeinkben a fáczán és a fogoly, mely az egész környéken kitünően tenyészik.

Az udvari vadászhivatal 1880-ban hozatott Csehországból fáczánt és foglyot a gödöllői erdőkbe s az utóbbiból már 1884-ben 4000 drb. esett zsákmányul, míg fáczánból az első évben 80, most pedig évente átlag 2500-3000 darabot lőnek.

A vadpulyka szintén igen jól fejlődik s évente 10-15 drb. esik.

A süket-fajd és a király-fáczán is gyakori.

Nyúl roppant nagy számmal van az összes erdőkben. Két év előtt és tavaly is körülbelül 7000 darabot lőttek.

Rendkívül elszaporodott erdőinkben a lapin, melyből 1882-ben csupán négy darabot eresztettek szabaddá, de csakhamar hozzá kellett látni irtásához, mivel igen kártékonynak bizonyult.

A kemény tél s főként a nagy hófuvások igen megviselik a vadállományt, daczára annak, hogy a vadászhivatal óriási költséggel egész télen át gondozta a vadat: etetőket állít, szórókat vágat a hóban a disznók számára. Az etetőket 1880-ban állítá fel a vadászhivatal s nemcsak eleséget talál itt a vad, hanem menedéket is a hófúvások ellen. A hidegtől és az éhségtől gyötört vad százával gyűlik ide. De a zord időtől itt sincs teljesen megvédve. Sokszor az etetőnél találják megfagyva az őzikét, sőt a szarvast is. Tavaly télen pl. 130 őzike, igen sok nyúl, fáczán, sőt szarvas is pusztult el a nagy hidegtől.

A ragadozókat, főként a rókát, vadmacskát, továbbá a sast, ölyüt nagy gonddal pusztítja a vadászhivatal; az előbbit külön ösvényeken elhelyezett csapdákkal, az utóbbiakat pedig mérgezett hússal illetőleg fogókkal.

A gödöllői vadászterület pompás vadállománya s a vadászatok sikere első sorban Pettera Hubert csász. és kir. fővadászmesternek érdeme, ki már 17 év óta teljes odaadással fáradozik s buzgólkodik azon, hogy a legelső vadásznak – a koronás Királynak – s vendégeinek élvezetessé tegye a gödöllői napokat.

S ez sikerült is neki, még inkább annál könnyebben, mert maga Gödöllő siet segítségére. Ez az Istentől minden széppel megáldott vidék, harmonikus erdőkoszorújával, üde levegőjével s nem hivalkodó, de annál megkapóbb rejtett bájaival, minden mesterkedés nélkül mély benyomást tesz az idegenre ép úgy, mint arra, a ki otthon érzi itt magát.

A vadászatokról nemcsak a kielégített szenvedély megnyugtató érzését viszi magával innen szent Hubert védencze, hanem annál maradandóbb emléket: egy csomó magyar impressiót, a vágyakodást, hogy tényleg megvalósuljon a királyi gazdának nyájas bucsúzása:

- A viszontlátásra uraim!

 

(Forrás: Ripka Ferenc: Gödöllő a királyi család otthona, Bp., 1896.)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A KIRÁLYI CSALÁD GÖDÖLLŐN

Mikor a gödöllői kastély koronás ura megérkezik, egyszerre népes lesz s megélénkül az egész környék. A kastélyhoz vezető utakon udvari méltóságok, hivatalnokok és cselédek járnak-kelnek s az utczákon fényes fogatok robognak.

De maga a kastély nem lesz hangos a vigalom zajától, a királyi termekben legföljebb csöndes szórakozás váltja fel a komoly munkát.

Királyunknak sehol sincs igazi pihenője, mert az uralkodói gondok mindenhová elkisérik. Gödöllőn is sokat dolgozik, s a napnak csak kisebbik részét szentelheti kedvencz szórakozásának, a vadászatnak.

Királynénk úgyszólván az egész napot szabadban, a mezőn s kedvencz erdeiben tölti el. És a királyi párnak ezen egyszerű életrendjéhez alkalmazkodik az egész udvartartás.

... Nem így, - másként volt ez a hetvenes és nyolczvanas években, - midőn Valéria főherczegnő, a „gödöllői királykisasszony” itt játszotta gyermekjátékait, Gizella főherczegnő boldog menyasszony volt, s a nemzet elvesztett reménységét, szemefényét, a még ifjú Rudolf trónörököst láttuk!

Kedves, idillikus napok voltak ezek, s boldogsággal töltötték be a gödöllői királyi lakot!

Ezek maradnak Gödöllőnek legszebb, legemlékezetesebb napjai!...

A Királyi Család 1867. szeptember havában volt először hosszabb ideig Gödöllőn. A község elöljárósága ezen alkalommal küldöttségileg jelent meg a Király előtt, hogy kifejezze a gödöllőieknek igaz alattvalói hódolatát s végtelen örömét. Őfelsége kegyesen fogadta a küldöttséget, mely előtt kijelenté, hogy a községes mindenkor készséggel pártfogolja, s ha bármikor valami kérésük volna, forduljanak csak egyenesen ő hozzá!

A Királyi Család már első ittléte alkalmával igen megszerette Gödöllőt. A hatalmas erdőségek gazdag vadállományukkal, s a lovaglásra kitűnő, puha, pázsitos talaj azonnal feltűntek Őfelségeiknek.

A következő, l1868. évre esik Valéria főherczegnőnek a gödöllői királykisasszonynak születése, - kit úgy tekintett a nemzet, mint az ég ajándékát, s kinek születése nemcsak a királyi szülőket töltötte el boldogsággal, hanem a négy folyó országát is, s mintha százezreknek szive sugallta volna e sorokat:

Ős Buda ormainál új csillag tűnt fel egünkön!
Ránk veti fénysugarát; a haza ünnepet ül.
A tavasz életadó keblén meghozta virágát:
Rózsa ölén bimbót. Üdv fejedelmi virág!

A Királyi Család majdnem az egész tavaszt Budán töltötte ekkor, s Őfelsége Gödöllőre is gyakran kijárt szalonkára. Egy alkalommal rendkívül érdekes vadat lőtt, melyhez hasonló még a külföldi múzeumokban sem fordul elő: szelid és vadmacska nemzedéket (bastarde).

Ugyanezen év szeptember havában az egész Királyi Család Gödöllőre jött, s ekkor nem egyszer látták a gödöllőiek a kis Valéria főherczegnőt piros-pozsgás szadai dadájával.

Gödöllő egyre jobban meghódította a Felséges Családot, - Királyunkat pompás erdőivel, Királynénkat pedig tiszta, egészséges levegőjével, mely rendkívül jó hatással volt a kis főherczegnőre. Királynénk ekkor le is festette Gödöllőt Telepy Károlylyal.

Itt ünnepelte meg ez évben a Király névnapját is s a gödöllőiek este fáklyásmenetet és szerenádot adta Őfelségeiknek, kik azt a kastély erkélyéről hallgatták meg. A következő évben pedig Erzsébet napját ünnepelte meg lelkesen Gödöllő. Volt fáklyásmenet szerenáddal, kivilágitás, s a városháza előtt népünnep.

Ezóta vált szokássá Gödöllőn, hogy Erzsébet-napkor Magyarország Nagyasszonyának, Erzsébet Királynénak tiszteletére minden gödöllői, szegény, gazdag, egyaránt kivilágítja lakásának ablakait.

A hetvenes években folyton élénkebbé váltak a gödöllői  séjourok. A Király és Királyné résztvettek az úrlovasok róka- és szarvasvadászatain, s ilyenkor itt volt a magyar arisztokráczia szine-java: Andrássy Gyula, Aladár és Manó grófok, Wenkheim Béla báró, Eszterházy Miklós gróf a falkanagy, Simonyi Lajos br., Tisza Lajos, Károly István gróf, Dessewffy, Csekonics, Sztáray grófok, Lobkovitz herczeg, Batthyányi Elemér, Zichy-Ferraris Viktor gróf, az olasz, német és franczia főkonzulok, Festetich Tasziló, Pejácsevich gróf, Edelsheim, Vecsera, Waldersee bárónők, Blomer k. a., az orosz főkonzul bájos leánya, gróf Almásy Kálmánné, Andrássy Etelka comtesse stb.

A díszes és nagy társaság, mely csakugyan festői képet nyujtott, gyakran egész a Dunáig űzte gyors száguldásban a felvert vadat.

A Király hetenkint egyszer kihallgatást is adott, s ekkor közéletünk számos kitűnősége fordult meg Gödöllőn.

Valéria főherczegnő mintegy szemlátomást nőtt, erősödött s a mennyire ártott neki az idegen égalj, Gödöllőn mindig teljesen összeszedte magát. – A királykisasszony kis kocsiján, melybe egy zeetlandi ponny volt fogva, - földig érő, bozontos sörénynyel – bejárta Gödöllő egész környékét. A gödöllői gyerekek, ha kocsiját meglátták, ujjongva kiabáltak: „Jön a Valéria!” s aztán köréje sereglettek, míg ő örömmel szórta közéjük piczi kezeivel a czukorkákat, süteményeket, melyekkel mindig meg voltak rakva zsebei. S a kinek nem jutott a kis királykisasszony édes ajándékából, azokat ragyogó, új pénzdarabokkal kárpótolta.

Gizella főherczegnő, ki ekkor már Lipót bajor herczegnek volt menyasszonya, 1872-ben volt utoljára mint leány Gödöllőn. A főherczegasszony különösen a szegények támogatásában lelte örömét. Személyesen eljárt a szegényházba, melynek lakóit ruhával, süteményekkel s pénzzel ajándékozta meg.

Rudolf trónörökös nevelői körében komoly tanulmányokkal volt elfoglalva, s szabad idejét rendesen vadászattal tölté. Itt tette le a magyar történelemből vizsgáját, melynél jelen volt Horváth Mihály és Toldy Ferencz.

A Királyi Család gödöllői otthonában mellőzte a feszes etikettet, a formalitásokat s gyakran volt hivatalos ebédre a szolgabíró, s Beniczky Ferencz, az akkori jószágigazgató.

Az ilyen polgárias, bizalmas ebédekről kedves kis anekdota forog közszájon. Ráday Pál gróf, Gödöllőnek a hetvenes években szolgabirája, 1873. november havában hivatalos volt Őfelségeikhez ebédre. Az egyik szárnysegéd folyton kinálgatta Rádayt borral, úgy, hogy a Király is észrevette:

- Igyék gróf úr! hisz egy pohár bor a hazáért meg nem árt!

Ráday meglepetve nyult poharához:

- Felséges Uram, engedje meg, hogy a költő szavait tovább fűzhessem: A legelső magyar ember a Király! Éljen a Király!

S már üriteni akarták a poharat, midőn Királynénk szólt közbe mosolyogva:

- Hadd folytassam én is: Addig éljen, míg a honnak él!

Nem egyszer felhozatták Őfelségeik a gödöllői czigányt, vagy egy vándor művészt fogadtak el.

A hetvenes évek közepén rendkívül élénk napjai voltak a gödöllői séjouroknak. Így például 1875. október 17-én délelőtt galamblövészet volt a fáczánosban, délután lóverseny Besnyőn, 18-án pedig az országos agarászegylet rendezte itt versenyeit. Budapestről külön vonaton jött a sok idegen, köztük asszonyok, lányok s majdnem 100 puskás a galamblövészetre. A lövészet megkezdését a lövölde felavatása előzte meg. Résztvett a versenyben Európa akkori leghíresebb galamblövésze, Comte du Chastel, Belgiumból is, de ezen alkalommal nem kapott első díjat, mert azt Zichy Jenő gróf és Podmaniczky Géza báró vitték el előle. Délben, ugyancsak különvonaton jöttek a besnyői lóverseny vendégei, kiket terített asztalok vártak, a hol együtt volt főúr a falusi jegyzővel, herczegkisasszony a kis falusi vadrózsával.

Délután két órakor érkezett meg lóháton a Királyi Család: a Király, a Királyné, Rudolf trónörökös, Ferdinánd toscanai nagyherczeg, Lajos bajor herczeg és Auersperg herczegnő nagyszámú udvari notabilitás kiséretében.

Nyomban megkezdődtek a versenyek, melyeknek elsejét Jankovics Aladár nyerte meg, a nagy akadályversenyt pedig Szapáry Iván. Végül rögtönzött parasztverseny volt, melynek komikus jelenetein kitűnően mulatott a társaság.

A besnyői versenyek a hetvenes években gyakran ismétlődtek. Ezeknél azonban sokkal érdekesebbek voltak azok a lófuttatások, melyeken a Felséges Asszony is résztvett. – Rendesen Haraszton volt a találkozás. Onnan indultak el a káposztáskerteken át, s az alsó malmot megkerülve, az „Ökörtelekre”, hol az „Itató”-nál volt a zászló kitűzve.

Mesés dolgokat mondanak Királynénk akkori brabourjairól. Könynyedén röpült át lovával olyan magas palánkokon, miket angol jockeyk is gondosak elkerülnek.

A Király, Valéria főherczegnő és Rudolf trónörökös az „Itató”-nál várták a száguldó csapatot s fehér kendőikkel integettek eléjük. Királynénk sokszor négy-öt másodperczczel előbb ért czélhoz, mint a többiek.

Midőn tajtékzó lováról leszállt, megveregette annak kevély nyakát és czukorkákkal kedveskedett neki.

Első díj többnyire a Királyasszony lova volt, melyet a netaláni nyertes (mert csak ritkán esett meg, hogy nem maga a Királyné volt az) aranyakban – a ló árában – kapott meg.

Hosszú időn át kedvencz lova volt Királynénknak „Szép Heléna”. Gyönyörű állat: büszke, tüzes és oly könnyed, mintha a levegőben járt volna.

Királynénk lovas sétái alkalmával bejárta Gödöllő egész környékét, jól ismerte minden útját s ösvényét. Még dűlőutakon s torony irányában is szívesen lovagolt. Kívánságára egy alkalommal toronyiránt való futtatás volt – azaz árkon-bokron keresztül. A ersenyben ifj. Fáy Béla lett a győztes, ki a pesti határból leghamarább ért Gödöllőre.

A bolnoka-mogyoród-fóthi úton igen sokat járt Királynénk, főként a falka-vadászatokra s róla nevezték el ezt Erzsébet Királyné útjának. – A kastély lovardájában pedig a magas iskolát lovagolta bámulatos tökélylyel és elegancziával a koronás sportswoman.

Az udvari vadászatoknak, melyeket a Király oly passióval kultivált, nem egyszer messzeföldről voltak vendégei. Így 1876-ban, az Őfelsége névnapján rendezett nagy vadászaton itt volt a cumberlandi herczeg és Mithldeany lord.

A 76-iki séjourt még egy másik, fölötte érdekes esemény is emlékezetessé teszi, mely fényes bizonyságot tett arról, mennyire szivén viseli a Király alattvalóinak sorsát.

Október 9-én, délután három óra tájban a jelenlegi Híd-utczában kigyúlt egy szalmával fedett ház. A harangszó és a nagy tűzi lárma behatolt a királyi palotába is. Királyunk vadászatra készült, s úgy a  mint volt, vadászruhában, Mondl, Nopcsa és Löhneisen bárókkal sietett a vész színhelyére, a hol óriási zűrzavart s fejetlenséget talált. Senki sem gondolt az oltással s még fecskendők sem voltak kéznél. Királyunk maga intézkedett, parancsokat osztott, a tétlenül bámészkodókat az időközben előhozott szivattyúhoz hajtotta, s a királyi tűzoltó parancsai csakhamar rendet csináltak: a tömeg buzgón fogott az oltáshoz.

A "Gödöllői Királykisasszony"

Mikor pedig a király meglátta a kétségbeesett parasztasszonyt, kinek a háza égett, odament hozzá s vigasztalta:

- Ne búsuljon, majd minden jó lesz!

S csakugyan jó is lett, mert még aznap kifizette az udvari pénztárnok a szegény asszony összes kárát!

Bájos szerelmi epizód szövődik be ebből az időből a gödöllői királynapok történetébe. S itt is a Királyné kezét látjuk a rózsák közt, melyek két fiatal szív összedobbanására nyíltak ki.

A hetvenes évek derekán egy feltűnően szép, sugár növésű lány volt gyakran Királynénk körében, Waldersee bárónő, ki közeli rokona volt a bajor uralkodó családnak. A királyné igen szerette ezt a kedves rokonát, ki hossz sétalovaglásaiban mindig társaságában volt.

A szép bárókisasszony magyar földön lett menyasszony s 1877. október 20-án a gödöllői katholikus templomban esküdött örök hűséget vőlegényének, gróf Larisch Mönnich Györgynek, az akkori osztrák belügyminister fiának.

A verőfényes őszi reggelen igen nagy számmal jöttek Gödöllőre az egész vidékről, hogy lássák a menyekzői pompa ragyogó fényét s a szépséges, boldog menyasszonyt.

Báró Nopcsa Ferencz Királynénk főudvarmestere a vasúti állomásnál fogadta a 10 órai külön vonattal érkező lakodalmas vendégeket: a Larisch-családot, Andrássy Gyula grófot, Wenkheim Béla bárót stb., stb.

Az esküvő délelőtt 11 órakor volt – ekkor indult meg a nászmenet a kastélyból a pompásan feldiszített templomba. Elől ment a menyasszony, hosszú, uszályos fehér ruhában, földig érő fátyollal és myrthuskoszorúval. Mellette a vőfélyek: Kinszky és Auersperg grófok, aranygombos, kék frakkban. Majd a vőlegény ulánus hadnagyi ruhában két nővérével, kik nyoszoló lányok voltak. Utánuk a menyasszony szülői: Lajos bajor herczeg és Waldersee Henriette báróné; azután gróf Larisch Mönnich udvari marschall nejével, s a Larisch-család több tagja, Bombelles grófné, kiket Andrássy Gyula gróf honvédtábornoki, Wenkheim Béla magyar díszruhában, - és az udvari személyzet követtek.

Az örömszülék az oltár mellett, az udvari személyzet pedig a hat első padsorban foglalt helyet s mögöttük a meghívott vendégek voltak.

A násznép már együtt volt, midőn a Királyi Család megjelent. A Király magyar tábornoki egyenruhát, Királynénk pedig halványszürke toilettet viselt. Rudolf trónörökös mint tüzérezredes Ferdinánd toscanai nagyherczeg pedig mint gyalogsági tábornok volt öltözve. Ő felségeik számára az oltár mellett voltak helyek fentartva. Valéria főherczegnő az oratoriumból nézte az ünnepélyt.

Rónay Jáczint már az oltárnál várakozott s a mint a királyi pár elfoglalta helyét, s az orgona elnémult – szép beszédet intézett az ifjú párhoz. Midőn a stolával összekötötte kezüket, a kóruson felhangzott a „Jungo vos in matrimonium”.

A kastélyban 32 terítékű dejeuner volt a fiatal házasok tiszteletére, kik délután két órakor külön vonaton elutaztak Gödöllőről!

Epizódokban gazdag, igen kedves része a gödöllői királynapok történetének az a néhány év időtartama, mikor a kis Valéria főherczegnő tavaszának kezdetén, még mindig gyermek volt ugyan, de már a játéktól komolyabb foglalkozás, a tanulás vonta el.

Minden lány életében kedves a serdülő gyermekévek napsugaras története, s annál inkább egy királylányéban, a kinek meg volt adva a mód és eszköz, nemcsak a maga számára megszerezni a verőfényt, hanem megosztani azt másokkal is.

A hetvenes évek vége felé a Királyi Család a szokottnál is hosszasabban időzött Gödöllőn, s gondos körültekintéssel kezdték meg a kis királykisasszony komolyabb nevelését s oktatását. A magyar Királynak magyar földön született lánykája az édes hazai nyelven ismerkedett meg a tudományokkal s mindazzal a széppel és jóval, melyeknek mindenkor valódi kincsesháza volt fogékony, nemes lelke.

Nevelőnője Korniss grófnő volt, ez a fenkölt lelkű erdélyi magyar hölgy; míg oktatása teljesen Rónay Jáczint püspökre, a kiváló magyar tudósra volt bízva, kit annak idején Rudolf trónörökös mellé a minisztertanács ajánlott a magyar történelem tanárául. Különben a kis királykisasszony, vagy, mint felséges szülői nevezték: „kedves magyar leányunk” – egész udvartartása magyar volt.

Őfelsége kívánságára az egyes tantárgyakat is magyarul tanulta Valéria főherczegnő.

- Leányommal naponkint magyarul imádkozzék. Azt akarom, hogy vallásos, de ne vakbuzgó legyen. A vallás vigaszára az élet folyamán mindnyájunknak nagy szüksége van!

Ez volt Királynénk utasítása – Rónaynak.

Mily királynéhoz méltó szavak ezek!

Valériát, mint tanuló leánykát épenséggel nem kényeztették. Korán kelt, korán feküdt, s a tanórák rendjét pontosan be kellett tartania.

Szabad óráiban azonban – igazán gyermek volt mindig!

Királyi szülői nem zárták a feszes illemszabályok korlátai közé. Gondolták: legyen leányuk igazán gyermek is, kivált Gödöllőn! Sok szabadságot engedtek itt neki, látván, hogy ez is iskola, mely nemes ösztönöket fejleszt benne: a jóságot s a népszeretetet.

Ezért szeretett ő mindig Gödöllőre jönni, a hol a nép is úgy várta, mint az áldást, a mint hogy azt is hozott magával. Egészen a magunkénak tartottuk őt s még a szomszéd falubeliek sem hívták másként, mint a „gödöllői királykisasszony”.

Karácsonyfájának a gödöllői gyermekek mindig nagyban örültek, mert arról rendesen megkapták az ajándékok felét. A jótékonyság már ekkor kifejlett szivében. Maga kérte szülőit, hogy a karácsonyi ajándékok egy részét pénzben kaphassa meg, s ezt a szegény gyermekek közt osztotta szét.

Valéria főherczegnő kedvencz játszótársa volt Auersperg Aglája hercegnő, az akkori osztrák ministerelnök leánya.

A parkban együtt futkostak, labdáztak vagy pedig Rusztimót – a Királyné kis szerencsenjét – dobálták meg hógolyókkal.

Mulatságos dolog történt egyszer ezzel a szerecsennel, a kinek tropikusan czivakodó természete volt, s nem egyszer jól ráhánytak a parasztfiúk, midőn a plébánoshoz menve magyar szóra az utczán incselkedett velük. Egyszer a lovászmester Valéria főherczegnő tiszteletére zsákversenyfutást rendezett a felső parkban Rusztimóval és Pepivel, a kis lovászfiúval, a kit titkon szintén szerecsenné feketített. Rusztimo nem tudta, ki lesz a versenytársa. Zsákba varrták mind a kettőt s verseny után – melyben Pepi lett a győztes -, midőn kifejtették a zsákokat, Rusztimo, amint meglátta fekete párját, úgy elálmélkodott, hogy mozdulni sem tudott, míg az előkelő nézők jóizűen kaczagtak, de senki sem jobban, mint a királykisasszony.

Jó negyedóra telt el, míg Rusztimo komikus meglepetéséből magához tért és felismerte Pepit.

Nagyon szeretett Valéria főherczegnő már kis korában a haraszti erdőben sétálni, melynek főútját most „Valéria-út”-nak hivják. Eljárt ott a vadászházba is etetni a csibéket és más baromfiakat, a miben nagy kedve telt.

Egyszer felséges anyjával az erdei úton sétálva, találkoztak egy bögrés tóttal. A jámbor atyafi, nem sejtve kilétöket, szörnyen kinálgatta a bögréket. A királykisasszonynak megtetszett két szépszínű, kiválasztá, s anyja engedelmével meghagyta a tótnak, hogy menjen a városba s várakozzék a kastély előtt rájuk. Jano – ha úgy hivták – várakozott szépen, s megpillantva a hazatérőket, nyomban hozzájuk csatlakozott. A portás hiába integetett irgalmatlanul nagy botjával, hogy maradjon el, ő bizony nem tágított. S jól is tette. A királykisasszony meghagyta, hogy vegyék meg minden bögréjét dupla áron, magát pedig vendégeljék meg. Jano „szerencse fia” lett, s jól beborozva, nagy hálálkodások közt indult hazafelé. Vajjon, ha otthon elbeszélte történetét, elhitték-e neki? Nem baj! Ha még él, a királykisasszonyt ma is emlegeti.

Valamint emlegeti a jágerék kocsisa is: Pista, a ki katonaviselt legény volt ugyan, de nem valami nagy hős. Vele furcsa dolog történt a haraszti erdőben.

Mária Valéria főherczegnőnek kedves téli mulatsága volt a parkban vagy erdőben hó-alakokat építeni. A Királyné nem bánta, úgy tartva, hogy egészséges a hideghez szoknia. Egyszer, még a hetvenes években, az erdei út mellett Napoleonnak emelt nagyobb hószobrot, haját, ruháját mohából készítve.

Megpillantá ezt a gazdájától éjnek idején Gödöllőre beküldött Pista kocsis, megijedve, vasvillájához kapott és háromszor is rákiálta:

- Ki vagy?

A szegény Napoleon persze nem tudott felelni, Pista pedig ijedtében bátor lett, rárohant s vasvillájával szétdöfte a hóalakot. Azzal futott vissza a gazdájához elmondani, hogy micsoda borzasztót csinált. Félelmében embernek képzelte.

Másnap az udvar körében is nagyot nevettek rajta. A királykisasszony pedig kiment megnézni az ő tönkretett munkáját s kis kezeit összecsapva, kaczagott. Elő is rendelte a kocsist, hogy újra nevessenek ijedelmén. De aztán öt ezüst forinttal ajándékozta meg, meghagyva neki:

- Többé ne csinálj ilyen kárt az én hóembereimben.

Mikulás napján aztán újra eszébe jutott neki a kocsis. Mindig boldog volt a főherczegnő, ha ezt a napot és a karácsonyt az ő „kedves Gödöllőjén” tölthette. Rendesen egy ügyes lakája öltözött Mikulásnak, papi ruhába, püspöksüveggel, hosszú kenderszakállal. A Krampusz félelmes alakja az ajtón kívül maradt, s csak akkor mutatta magát, midőn a királykisasszony kivánta.

Kimulatva magát rajtuk, int észt.-Mikulást:

-Menjetek ki a haraszti erdőbe is. A jágeréknél szintén vannak rossz gyerekek. S van ott egy rossz kocsis, ki megölte az én hóemberemet. Látogassátok meg.

A kocsis meg is ijedt tőlük s térdre esve, háromszor hebegte el a miatyánkot. A kis főherczegnő pedig kiment másnap a vadász házához, s nevetve kérdezősködött a tréfa hatása után.

A királykisasszony naplót is vezetett, két nyelven. Bejegyezte abba a napok eseményeit, s ha csak a rendes történt, annyit írt be: „ugyanúgy”. Sok kedves megjegyzést tartalmazhatnak Gödöllőről ezek a lapok!

Az 1878-iki séjour alkalmával október 28-án Frigyes főherczeg is meglátogatta Őfelségét Gödöllőn, de csak igen rövid időre, - egy délután időzött itt.

József főherczeg többször kirándult vadászatokra.

Ugyanaz év november 4-én nagy lóverseny volt a besnyői gyepen, melyre külön vonaton jöttek a budapesti vendégek, köztük az arisztokraczia és közéletünk szine-java.

A Király Rudolf trónörökössel, Lichtenstein herczeggel, Mondl báró és Arbter szárnysegédekkel lóháton, míg Királynénk Valéria főherczegnővel, Festetits Mária grófné és Nopcsa főudvarmester kiséretében kocsin jelent meg a versenyen, hol Szapáry István gróf, Tisza Lajos gróf és Ivánka Imre képviselő fogadták Őfelségeiket. A verseny, a rossz idő daczára igen érdekes volt s a Király által kitűzött díjat Szapáry István gróf nyerte el.

A rákövetkező év királynapjain több oly fontos ügyirat került ki Őfelsége gödöllői írószobájából, melyek nevezetes mozzanatokat képeznek Királyunk uralkodásában: 1879. október 18-án kelt Gödöllőn az a „Hadparancs”, melyben Királyunk, midőn a Boszniát megszálló sereg egy része ismét békeállományba lépett, köszönetet mond a parancsnokoknak, tiszteknek és a legénységnek, kik „mindenféle nélkülözésekkel daczolva, dicsteljes csatákban megtörték egy félrevezetett és fanatizált nép ellentállását!”

A rákövetkező napon pedig, ugyancsak Gödöllőről, kéziratot intézett Királyunk Tisza Kálmán ministerelnökhöz, melyben teljes elismerését és köszönetét nyilvánítá az összes lakosságnak és hatóságoknak a mozgósitásnak várakozást felülmuló gyors eszközléseért, s a Boszniában megsebesültek iránt tanusitott részvétért. Ugyanily szövegű kéziratot küldött Őfelsége Auersperg herczeg osztrák mninisterelnöknek is.

Szintén Gödöllőről adott a Király általános bűnbocsánatot az okkupált tartományok lakosainak is.

Az 1881-iki ősz rendkivül kedves, új vendéget hozott Gödöllőnek: Rudolf trónörökös Stefánia trónörökösnével Görgényből jövet november 21-én meglátogatta Gödöllőn királyi szüleit. Királynénk a trónörökös párral s  Valéria főherczegnővel még a délelőtt folyamán hosszabb sétát tett a haraszti erdőben, délután pedig gr. Károlyi Istvánné és gr. Károlyi Sándor látogatták meg Őfelségeiket Gödöllőn.

A trónörököspár azonban még aznap este tovább utazott Prágába, a trónörökös akkori állomás helyére.

Míg Rudolf trónörökös Prágában állomásozott, Királyunk csak ritkábban láthatta.

Igy megtörtént, hogy egyszer már vagy három hónapig nem találkoztak. Királyunk ekkor épen Gödöllőn időzvén, meghivta a trónörököst vadászni.

A vonat, mely a várva-várt kedves vendéget volt hozandó, délután érkezett meg. A Király a kastélyban várt fiára, de a közelgő viszontlátás öröme annyira izgatottá tette, hogy már fent a kastély termeiben nem birta bevárni s csibukjával lejött az udvarra.

Itt sétált fel s alá, minduntalan óráját nézve. Végre a vonat füttyentett... néhány percz... s az udvari fogat a kastély elé robogott. S a szerető apa, a koronás király, kifutott a kastély elé, s meg sem várta, míg a hintó megáll, felugrott a kocsiba, s összeölelte, csókolta egyetlen, kedves fiát.

A gödöllői séjourokra ez az évtized nagy változást hozott. Királynénk, orvosainak tanácsára, lemondott a lovaglás nemes szenvedélyéről.

Nem megy többé „Szép Heléná”-jával, sem a „Coral Hymph”-el a falka után! A versenyekre leásott magas akadálygátakat azóta az eső lassankint egészen elmosta, s magas fű nőtt rajtuk. Síroknak hihetné most az idegen. Valóban azok is; egy nemes szenvedélynek elmultát hirdetik!

Királynénk betegségének, az ischiasnak, legjobb gyógyszere a verőfényes napsugár, s mióta ez a baj gyötri Királynénkat, a gödöllői napokat nagyrészt sétával tölti.

A 80-as évek elején a Felséges Asszony, mint igazán jó anya, minden gondját már-már nagy leányának – Valéria főherczegnőnek nevelésére fordítá.

A királykisasszony minden nap korán – már 7 óra előtt – kelt, s ilyenkor rendesen meglátogatták őt felséges szülői; majd a komoly tanórák következtek.

Héttől testgyakorlati leczkék, nyolcztól pedig tudományos tárgyakra került a sor – egészen tiz óráig.

Rendkivül szivesen hallgatta Valéria főherczegnő Rónaynak előadásait a történelemből. Aztán a zongoraóra következett, este hatkor pedig az ebéd. A lefekvés ideje kilencz óra volt. Királynénk szeretett jelen lenni ekkor. Együtt imádkozott leányával s aztán egy bucsúcsókkal vált meg tőle.

Rendkivül érdekes, hogy mily gondos és figyelmes anya volt a Királyné; környezetének nem volt szabad eltagadni leányának legkisebb hibáját sem!

Mikor a királykisasszony szavalni tanult, Királynénk sokat foglalkozott vele, s gyakran declamált előtte. A táncztanár is megfordult Gödöllőn s a csárdást pompásan járta Valéria.

A közönség ezen időből néhány érzéssugta költeményt is ismer a főherczegnőtől, ki a i nyelvünkön írta ezeket az első kisérleteket. Kedves versikék azok, melyek közt rajzok, vigjátékok is vannak, s melyeket magának és környezetének kedvére irt. Bizonyára a legkedvesebb családi idillek egyike marad az a vidám est, melyest Valéria főherczegnő 884-ben Felséges Asszonyunknak névnapjára rendezett. Titokban két iskolás leányról egy szindarabot írt, melyet Erzsébet napján Amália herczegnővel – Károly Tivadar bajor herczeg leányával – együtt adtak elő.

Ugyanezen alkalomra egy hét soros verset is irt, úgy kezdve a sorokat, hogy azoknak kezdőbetűiből „Erzsébet” került ki!

Az uradalmi présház nagy négyszögletű épület, a középső homlokzata emeletes. Itt van a nagy terem, melynek három magas ablaka a présház tágas udvarára néz.

A szüreti munka már korán reggel megkezdődött. Piros pozsgás leányok, tagbaszakadt legények vig nótázás közben szedték a mézédes gerezdeket, s valamennyi csinosan volt felöltözve, mert tudták, hogy a kis királykisasszony meglátogatja őket.

Rendesen tiz óra után meg is érkezett Valéria főherczegnő Rónayval, s a Királyné néhány udvarhölgyével. Néha a Felséges Asszony maga is kijött. Mozsárdurrogás és lelkes éljenzés fogadta a magas vendégeket, a kik gyönyörködve nézték a vidám dolgosokat.

A kis Valéria főherczegnő azonban kivált a néző publikumból s maga is a szedők sorába állva, derekasan dolgozott. Roppant nagy öröme volt, ha egy hatalmas fürtre bukkant, s azt azonnal a Királynénak vitte, a ki minden ilyen diadalmi fürtből evett egy-két szemet.

Néhányszor kivitték Rusztimót is, a buksi kis szerecsent, a kit a puttonyosok közé soroztak be. Az apró fekete emberke, hátán a puttonynyal, a mint ügyetlenül csetlett-botlott a szedők között, igazán úgy nézett ki, mint valami szüretelő krampusz. ügyetlenségein roppant jól mulatott a kis Valéria főherczegnő.

Ezalatt a présház udvarán hatalmas üstökben főtt a pompás gulyás. A czigányok is megérkeztek, s éldelegve szimatolták a paprikás kitűnő illatát. Délben az egész munkásnépség lakomához ült s a magas vendégek a nagy terem ablakából nézték végig a kedélyes banketet.

Ebéd után a morék keresztbe tették a vonót s tüzes talp alá valót húztak. A fiatalság tánczra perdült s a kis Valéria főherczegnő kiszemelte a legdélczegebb tánczospárt, s a legény is, lány is egy-egy aranyat kapott.

Mikor pedig a magas vendégek eltávoztak, ismét mozsárdurrogás üdvözölte őket, s lelkes éljenzés visszhangzott a gödöllői szőlőkben.

1884-re esik az első hosszú ruha idillje. A kis királykisasszonyból egy varázsütésre Őfensége Mária Valéria Főherczegnő lett! Az utolsó kurta ruha oda került, a hova az utolsó bábu, s a gyermekévek, gyermekálmok határvonalát jelezte az az egy arasznyi szövet, a melylyel a toilette több lett.

Az első hosszú ruha! Menyi vágy, mennyi remény, mennyi édes álom, boldog sejtés szép emléke fűződik az első hosszú ruhához! Legyen pórleány, grófkisasszony vagy herczegnő, csodálatos egy érzés az, mint mikor a bimbó rózsává pattan. Egy nap, egy éjjel, s a hófehér ágyba tegnap még gyermeklányka feküdt le s ma egy bűbájos asszony, egy komoly, érett nő el ki belőle. Egy éjjel, s a rózsabimbó szépet álmodott s másnap élveteg piros szirmain csillogott a hajnal harmatgyöngye!

Szerencsés Gödöllő, hogy a magyar királykisasszonynak ez az édes emléke is csak erősebben fűzi lelkéhez a szülőföld drága képét, hogy, mikor az első hosszú ruha örömei jutnak eszébe, akkor is Gödöllőre kell visszagondolnia!

A királykisasszony mindig vidám, jókedvű volt Gödöllőn. Egyszer Auersperg Aglája herczegnővel, e kedves barátnőjével sétált, midőn megpillantottak egy vándor verklist. Kedvök jött a kastélyba híni hol a rokant vitézzel egy óra hosszáig forgattatták sípoló hangszerét, ők meg tánczoltak mellette, mint két boldog gyermek. Aztán a sípládást jól megjutalmazva bocsáták el.

Menyasszony korából különösen két bájos történet tartja magát a nép között, s ezek után érthető lesz az a rajongás, melylyel Gödöllő népe beszél tündérjó királykisasszonyukról.

Egy alkalommal egyik udvarhölgyével sétált a városka utczáin s csinos pórleánykával találkozott. Megszólította:

- Hová mégy?

- A fonóba.

- Én is szeretnék megtanulni fonni.

- Én szivesen megtanítanám.

- Megyek hát veled a fonóba. Megnézem.

Útközben kérdi tőle a királykisasszony:

- Már nagy leány vagy, vajon van-e már jövendőbelid?

- Van bizony, de nagyon féltem, mert most katona.

- Hát mért félted azért?

- Mert a katona hamar hűtelen lesz. Elszeretik.

- Látod én nem féltem a jövendőbelimet, mert nekem is van s az is katona.

- No bizony arra is jó lesz vigyázni, kivált ha szép legény!

A királykisasszony vidáman nevetett e kedves naivságon, aztán bement a fonóba, kezébe vette az orsót s fonni tanult. Elment azután is még többször. Közben módját találta, hogy a paraszt lány katonája levelet kapjon, melyben meg volt írva, hogy hű maradjon ám a Sárijához, mert az igen derék leány.

Auersperg herczegnőn kívül volt a királykisasszonynak egy másik kedves játszótársa is. Nem herczegi szülőktől származott, csak egy szegény besnyői vasúti őr volt az apja.

De bizalomban, szeretetben igazi vetélytársa volt a kis Véner Mariska a ragyogó szépségű Auersperg Aglájának. A gyermekkor hozta őket össze, de a barátság szálai annyira erősek voltak, hogy a kölcsönös érintkezés csak akkor szűnt meg, midőn Valéria főherczegnő férjét követve, elszakadt Gödöllőtől.

A kis királykisasszony órákig elmulatott a szegényes őrházban, életvidor, szép társnőjével, s ha nem mehetett kis Besnyőre, Mariskának kellett a kastélyba jönnie. És nem volt nap, hogy a két gyermekleányka együtt ne lett volna.

A királykisasszonyból aztán bűbájos szép, boldog menyasszony lett de a gyermekálmok s azoknak részese, a vasúti őr egyszerű leánya, nem lettek feledve!

Mária Valéria főherczegnő vőlegényével együtt ellátogatott a besnyői játszótárshoz – bucsúzni!

- Gyere Mariska! menjünk az erődbe! – s bebarangolták még egyszer a dalolásuktól annyiszor hangos erdei utakat, fölkeresték a rejtett helyeket, hol ártatlan örömben annyi kedves óra tűnt el, s jártak a boldog gyermek-emlékek illatos mezőjén, még egyszer összegyűjtve elmult szép idők tarka virágait.

S a hosszú séta után elbucsúzott a két barátnő. Valéria főherczegnő megcsókolta a szomorú lánykát s mindkettőjük szemébe odalopta fényes könnyét a válás fájdalma.

A megközelíthetlen távolból összefutott utak itt ismét szétváltak, de az a ragyogó köny a királyleány szemében, drága pecsétje volt az őszinte barátságnak, s ki tudja, nem arra gondolt-e a bucsúcsók alatt, hogy az a boldogság, melyet a jövő igér neki, lesz-e olyan meleg, olyan verőfényes, mint az, a melynek részesétől most bucsút vett, talán mindörökre?...

... És nem érdhetjük-e bizvást ez apró történetkék után, hogy van-e a kerek földön más királyleány, kit a föld népéhez a bizalmas érintkezés ily szoros kapcsai kötöttek volna valamikor?

Ez csak a gödöllői vidám égalj alatt történhetett meg, ott is úgy, hogy egy jószivű királyleány felett mindig a kedély ege ragyogott.

Mária Valéria főherczegnő már régen jó feleség, már régen boldog anya. De bizonyára még most is sokszor eszébe jut Véner Mariska s a gödöllői szép napok emléke, mely elszakíthatlanul össze van forrva a gyermekévek egyszerű, de bűbájos történetével!

Valéria főherczegnő távoztával mintha a gödöllői királynapok fénye is megbágyadt volna, a vidámság eleven színét felváltotta a csöndes bánat szürke borulata, melyből csak a letűnt napok édes emlékei ragyognak elő, mikor a magára maradt királyi pár felkeresi gödöllői csöndes otthonát. Uralkodói gondok közben nem szabadulhatva egy feledhetetlen sorscsapás emlékétől – Királyunk a munkában talál vigaszt s vadászati kedvteléseiben szórakozást – Királynénk pedig, ha megtér évenkint ez egyszerű magyar falu csöndes magányába, az egész napot szabadban, a mezőn s kedvencz erdeiben tölti el sétáival.

A Király s Királyné megszokott életmódján már évek óta kevés változás esik.

Királyunk Gödöllőn igen korán szokott kelni; azonnal megreggelizik s aztán íróasztalához ül. Életrendje voltakép Gödöllőn is folytonos munka – vadászatokkal megszakítva.

Délelőtt csak ritkán, nagyobb hajtóvadászatok alkalmával hagyja el Őfelsége a kastélyt s rendszerint a folyóügyeket végzi, melyeket Pápay István titkos tanácsos referál, ki maga a született pontosság és lelkiismeretesség. A kabinetiroda főnökét, a ki főként az utóbbi időkben betegsége miatt sokszor van akadályozva functiójában, König Károly udvari tanácsos helyettesíti.

Gödöllőn számolt be a Királynak föld körül tett útjáról 1893. október 19-én Ferencz Ferdinánd főherczeg is, a ki egyenesen azért sietett a kastélyba.

A katonai ügyek előadója Paar gróf főhadsegéd.

Délelőtt 11 órakor van a dejeuner, este hat órakor pedig az ebéd. Délután négylovas hintón vadászni megy Őfelsége, többnyire egyedül, csak Pettera fővadászmester kiséretében.

Egy ilyen vadászkocsizásból a nyolczvanas évek elején, mulatságos kis epizód maradt fönn.

A király ezúttal csak kétlovas hintón ment vadászni Szent-Jakabra s a fogattal éppen szembe jött a postás az ő hivatalos kordéján. Az atyafi, áthatva hivatása méltóságától, szörnyű tülkölést vitt véghez, hogy térjen ki az úri fogat. Már majdnem egymásra hajtottak s végre is az udvari fogatnak kellett kitérnie.

A Király megállította az önérzetes parasztot s szeliden kérdezte tőle:

- Hát mért nem tért ki maga?

- Azért, mert a magyar királyi posta senki fiának se tér ki! – hangzott a büszke felelet.

- Igen jól van! – válaszolta mosolyogva az Uralkodó s egy királyi „virgóniá”-val jutalmazta meg a derék postást.

Királyunk nem sokat törődik a konyhával. Rendes körülmények közt kevés változattal, nap-nap után ugyanazok az ételek kerülne asztalára. Úgy a dejeunernél, mint a dinernél borokat és müncheni sört szolgálnak föl. Királyunk az utóbbit kedveli. Ebéd után szivarra gyújt a Király, kis ideig beszélget vendégeivel, aztán visszavonul ismét írószobájába s kilencz órakor lefekszik. Tiz óra tájban már a kastély egész környéke csöndes.

Éjjel a gödöllői csendőr-őrs ügyel arra, hogy a palota környékén zaj ne legyen. Az udvari csendőrség nem tesz szolgálatot.

Hogy milyen gyöngédséggel őrködnek az Uralkodó nyugalma fölött, arra érdekes világot vet a következő eset.

A nyolczvanas évek elején Mondl báró, a Király akkori főhadsegéde, távirati értesítést vett Berlinből, hogy egy szocziálista megszökött onnan Gödöllőre s rosszban töri a fejét.

Mondl bárónak sok álmatlan éjszakát okozott ez a távirat. Titokban nyolcz udvari csendőrt hozatott le Bécsből s azokat az udvari ellenőr házánál szállásolta el, ugy, hogy nappal ki sem mozdulhattak szobáikból, nehogy a Király megtudjon valamit. Éjjel aztán a Király hálószobája elé állíttatott egyet-egyet. A parkot pedig s a kastély egész környékét a megszaporított gödöllői csendőrőrs szállta meg. Mondl éjszaka maga is járt-kelt s intézkedett.

Reggel, midőn a Király fölébredt, az egész titkos őrség visszavonult.

És ez így tartott egész őszön át s a Király mit sem tudott róla!

Sándor szerb királynak, midőn Gödöllőre jött, feltünt, hogy egy katonát sem lát s megkérdezte Királyunktól, hogy biztonságban érzi-e magát minden őrség nélkül. Őfelsége az éljenző embertömegre mutatott s mosolyogva válaszolta:

- Ezeknek az embereknek szeretete biztosabb őrség egy egész hadseregnél!

Az újabb időben sohasem tartanak Gödöllőn nagyobb ünnepélyeket s meghívott vendégek, különösen nagyobb számban, nem fordulnak meg a kastélyban. De a Királyi Család tagjai közül néhányan rendes vendégei Gödöllőnek.

Igy a toscanai nagyherczeg, Ferdinánd, Királyunk nagybátyja, minden őszszel eljön s néhány hetet tölt itt vadászattal. Roppant szereti Gödöllőt, hova nemcsak vadászszenvedélye, de a magyar nép tiszta, meleg ragaszkodása is vonzza.

A nagyherczeg igen előzékeny és leereszkedő, gyűlöli a gőgös, büszke embereket. Néhány év előtt megtörtént, hogy midőn az alsó parkban sétált, egy 66. sz. gyalogezredbeli tartalékos hadnagygyal találkozott, de ez nem ismerte őt fel így tehát oda se nézett a nagyherczegnek.

A nagyherczeget azonban igen érdekelte a hadnagyocska, ki az ő ezredének egyenruháját viselte, megkérdezte tehát, hogy kihez volna „szerencséje”?

- Mi köze hozzá?! – volt a hadnagy udvariatlan válasza.

A nagyherczeget ez annyira meglepte, hogy csak ennyit válaszolt:

- Csak azért szerettem volna tudni, mert az én ezredem egyenruháját viseli! – ezzel sarkonfordulva elsietett.

Ferdinánd nagyherczeg annyira kedveli az egyszerű háztartást, hogy Gödöllőre soha sem hoz szakácsot, hanem jó magyar házi koszton él s valahányszor megválik Gödöllőtől, mindig sajnálja, hogy azt is nem viheti magával.

Ha vadászni megy, ebédjét mindig magával viszi a vállán, egy vadásztáskában, s ha a kisérő erdész nem hozott magával ennivalót, megosztja vele még az utolsó falatot is.

A nagyherczegről tudvalevő, hogy igen jó lövő s ha elhibáz néha egy-egy szarvast, azonnal kiszabja magára a büntetést. Nyomban egy arany „büntetéspénzt” fizet szarvasonkint az illető erdésznek, kinek kerületében rosszul lőtt.

De ha jól talál, sem vész kárba az arany, mert a séjour végén a hány szarvast lőtt, annyi aranynyal jutalmazza meg az erdészeket.

Néha vaddisznóra is kimegy a „Juharosba”. Az ilyen vadászaton a nagyherczeg a legizgatottabb s igen nagy az öröme, ha egy szép agyarast ejthet zsákmányul.

Ha cserkészni megy, igen szereti az esős időt s azért reggel, a mint a kastély kapuján kilép, rendesen az az első szava az öreg portáshoz:

- Mit gondol, lesz-e eső?

Gödöllőn kívül igen szeret még vadászni a mácsai vadászterületen is s minden évben elmegy oda néhány napra. Ilyenkor a mácsai kastélyban száll meg, a hol külön lakosztály van számára berendezve.

A fotografálással is nagy előszeretettel foglalkozik Ferdinánd nagyherczeg s a képeket, melyeket teljesen önmaga készít el, többnyire az Uralkodó Ház tagjai közt osztja szét.

A nagyherczeg bevárja minden évben Őfelségét a Királyt s csak azután utazik el Gödöllőről, hol ekkor a királyi nagy udvartartás felpezsdíti ismét az életet.

Ugyancsak minden évben eljön Gödöllőre Lipót bajor herzeg is, ki mint Gizella főherczegnő vőlegénye volt itt először s azóta nagyon megszerette Gödöllőt és a gödöllőieket.

Reggel, már korán elindul az erődre s csak dél felé tér vissza. Délután ismét cserkészni megy. Testestül lelkestül vadász, még pedig nagyon szerencsés vadász. Különben kitűnő lövő is, mindig ő ejti el a legszebb zsákmányt. Királyunk megengedte, hogy az ő külön vadászterületén, Szt.-Királyon is vadászhasson s ide szokott leggyakrabban kijárni. Igen kedveli még a Gödöllőhöz tartozó visegrádi vadászterületet is.

1893-ban, egy augusztusi forró délutánon, Jenő főherczeg lovagolt ki Gödöllőre, a nélkül, hogy valaki tudta volna. A kastély kapujában leszállva lováról, a felső parkban sétát tett s onnan visszatérve a nagyvendéglőben meguzsonnázott; azután visszalovagolt Pestre.

A korán elhunyt László főherczeg 1894. október 28-án volt Gödöllőn, egy hajtóvadászaton, mint Királyunk vendége.

Ugyancsak 1894-ben idegen vendége is volt Gödöllőnek. Hat szalonkocsiból álló udvari vonaton érkeztek meg 1894. október 15-én Őfelsége és Sándor szerb király kiséreteikkel Gödöllőre. Mindkét uralkodó drapszínű vadászruhát viselt. Gödöllőn Ferdinánd toscanai nagyherczeg, Hohenlohe herczeg főudvarmester és a gödöllői hivatalos személyiségek vártak az udvari vonatra.

A két uralkodó a vasútról egyenesen a vadászatra hajtatott, melyből visszaérezve, Sándor szerb király átöltözött, hogy látogatást tegyen az akkor szintén Gödöllőn tartózkodó Királynénál.

Délután öt órakor fogadta Királyasszonyunk a szerb király tisztelgését s utána fél hat órakor a kastély dísztermében udvari ebéd volt, a melyen résztvettek: a Király, a Királyasszony, Sándor szerb király, Lipót bajor herczeg, Ferdinánd toscanai nagyherczeg, Csirics alezredes, a szerb király első szárnysegéde, Kotz báró vezérőrnagy, Hohenlohe herczeg lovassági tábornok, főudvarmester, Lichtenstein herczeg vezérőrnagy, főlovászmester, Wolkenstein gróf főkonyhamester, Paar gróf lovassági tábornok, főhadsegéd, Buttlar báró őrnagy, szárnysegéd, Tengler őrnagy, szárnysegéd, Nopcsa báró, a Királyné főudvarmestere, Festetich grófnő, a Királyné udvarhölgye, Ferenczy Ida alapítványi hölgy, Kerzl dr. udvari orvos, Gebsattel báró, bajor százados, Lilien báró százados, kamarás.

Az udvari ebéd után a két király és kisérete hát óra 30 perczkor külön udvari vonaton Budapestre utazott vissza.

Királynénk Gödöllőn szintén korán kel s már hét órakor sétára indul, a honnan visszatérve, egyszerű reggelijét költi el. Különben a Felséges Asszony semmit sem tesz előre meghatározott időközökben. Ép így az evésnél sem köti magát semmiféle időponthoz s akkor eszik, mikor megéhezik. Rendesen egy pohár tejet iszik s hozzá néhány falatot eszik barna rozskenyérből. Kedvencz szokása, hogy a majorságban ő maga választja ki azt a tehenet, melynek tejéből inni akar.

Valahogyan meghallotta egyszer a Királyné, hogy van Gödöllőn egy leány, a ki híres a jó főztjéről.

A Felséges Asszony kiváncsi lett erre a csodaszakácsnéra s csakhamar megtudta, hogy az az egyik udvari tisztviselőnek a gazdasszonya.

Kóstolónak süttetett vele egy nyulat, nem „á la créme”, hanem – magyarosan. A nyúl pompás volt. Másnap már szalonkával kellett a lánynak remekelni s a szalonka csakugyan – remek volt. A Királyné annyira el volt ragadtatva ettől a különleges, de módfelett ízletes magyar szakács-virtuózitástól, hogy a „titkos” pecsenyékre meginvitálta a Királyt is.

Hanem a főszakács otellói féltékenykedéssel vett tudomást ezekről a magyaros szörnyűségekről s mód felett csodálkozott, hogy azokat egyáltalában dicsérni lehet? És ki tudja, az önérzetében mélyen megsértődött konyha-művész nem csinált volna-e kabinetválságot, ha Őfelsége, az áldott jószívű Királyné, nem siet biztositani legmagasabb bizalmáról és teljes megelégedéséről...

A délelőttöt rendesen lakosztályában tölti el a Felséges Asszony szellemi szórakozással. Sokat olvas, élénk figyelemmel kíséri az irodalom egyes mozzanatait. Különös kedvencze a németek közt Heine. A magyarok közül Jókait szereti. A Királyi Család tagjai nagyon sok szép, hangulatos versét ismerik a Felséges Asszonynak s a mély érzéssel megirt költemények közül egy-kettő a lapokban is megjelent. Évekkel ezelőtt Királynénkat a görög nyelv klasszikus szépsége bájolta el s most már nemcsak Homért és Herodotot fordítja kitűnően, de az olymposi költők zengzetes nyelvét folyékonyan beszéli is.

A délután folyamán, úgy négy óra felé teszi meg Királynénk második nagy sétáját, rendesen a görög nyelvmester vagy egy udvarhölgye kiséretében, de nem egyszer teljesen egyedül is. Kedvencz sétahelye délután a Fáczánkert – honnan gyakran ellátogat Besnyőre, Babathra és a Juharosba is -, reggel pedig a haraszti erdőn a „Valéria-út”. Őfelsége igen szereti a természetet s maga mondá egy alkalommal:

- Oh! engem is csak a természet éltet! Évről évre mindig jobban megszeretem ezt az örökké szép életadó természetet!

... A gödöllői erdő tisztára söpört, széles utain büszke tartású, karcsú nő megy lassan, talpig fekete ruhában. Alakja fejedelmi, arczán az a szelid fönség honol, melyet sok szenvedés rajzolt oda, a kinek mélyen érző szive s fennen szárnyaló lelke van. Szelid, borongó tekintetében a jóság fénye csillan meg, a mint belevész az erdők sűrűjébe, vagy gyöngéd részvéttel nyugszik meg egy leperdült, hervadt levélen. Az őszi hangulathoz pompásan illik a sötét ruha s a magába vonuló lélek csöndes töprengése, mely vigaszt keres a multban s megnyugvást a jövőben. Soha szebb kép, méltó keretben! S ez a fönséges gyászoló, ez a fejedelmi töprengő, Magyarország koronás Királynéja, a kinek egész kedélyvilágát, lebilincselő megjelenését oly híven adja vissza Jókai jellemzése: „mosolygó fájdalom!...”

Ezt a hangulatot írja meg Erdélyi Zoltán is „Gödöllőn” czímű költeményében:

Őszi napnak méla verőfénye
Ráesik a sáppadó levélre.
Mintha bánat volna írva rája,
S attól volna olyan beteg, sárga.
Mintha minden levél panaszt tenne
Elmult nyárra, futó kikeletre!

Ritkul a lomb, útját már nem állja
Napsugárnak, alig is van árnya,
S az is olyan szomorú, oly bágyadt,
Kopottabbá teszi csak a fákat.
Harmat helyett fakadó levélen, -
Haraszt zördül minden nyomon, lépten.

Mint egy templom, díszeitől fosztva,
Mint egy kastély földig kirabolva,
Olyan lettél erdő! olyan árva!
Bús lesz az is, a ki utad járja.
Lelkére száll csöndes-édes bánat,
S megsiratja lombjavesztett fádat!...

... Hanem ha jő egy királyi asszony.
Miattad az könyet ne hullasszon,
Nagy bánatát altassad el szépen,
Járjon benned mindig verőfényben!
Ne zörrenjen összeaszott bokrod,
Halk-zizegőn suttogjon a lombod!

Oh! mert a ki vigaszt keres nálad,
Olyan sokszor látogatta bánat!
Nagy szivében annyi nehéz emlék,
Fájdalmuktól annyi szív betelnék!
Fehér lelkén ott a búnak árnya,
Hó-galambon sötét holló szárnya!

A Királyné!... ismered őt régen!
Még az öröm vidám idejében,
Szebb napokban, hogy legelőbb láttad,
S tudod azt is, mikor tört rá bánat,
Tudod azt is, mi az, a mit vesztett,
Ismered az – anyaszív-keservet!

S lásd! a vigaszt itt keresi nálad,
Tanítsd meg hát mindenik szál fádat
Bút elűző bűvös-bájos dalra,
Hogyha ez a nagy bánkódó hallja,
A szivébe csöndes érzés szálljon,
Fény reszkessen lelkében az árnyon!

Magyarország sok millió népe
Feléd fordul könyörögve, kérve,
Feléd fordul kérve, parancsolva;
S millióknak ez az egy a gondja:
Füved, fádat meg se tanítsd másra,
Egyre csupán: - a vigasztalásra!

Altató dalt készíts bánatának,
Szellőid, ha körülötte járnak,
Tanítsák meg lelkét feledésre,
Új életre kelő reménységre!
- Halld kérésünk’, halld meg parancsunkat:
Vigasztald meg mi Nagyasszonyunkat!

Gödöllő földnépe, mely imádja Erzsébet Királynét, ha meglátja délczeg, feketeruhás alakját, tiszteletteljesen tér ki útjából, mert tudja, hogy a Felséges Asszony nem szereti a kiváncsi tolakodást.

Ha megesik mégis, hogy ismeretlenül közelg hozzá egy-egy anyóka vagy gyermek, nyájas beszédbe ereszkedik velük. S a kik hallották csöndes, lágy hangját s látták jóságos mosolyát s leereszkedő szerénységét, - nem győzik áldani a magyarok Nagyasszonyát.

Az az igazán rajongó szeretet, mely Királynénk iránt a gödöllői nép szivében él, egész mesekört fűzött már nevéhez.

Két év előtt történt, hogy a Királyné Besnyőre hajtatott s mielőtt leszállott volna a fogaltról, meghagyta a kocsisnak, hogy hol és mikor várakozzék reá. A Felséges Asszony ezután elment egymaga a „Juharos”-ba sétálni. A gödöllői erdőségeknek legszebb részét képezi ez a hely, melynek hegyei a Cserhátnak végső kiágazásaihoz tartoznak.

A Királynénak már régi óhaja volt e helyeket bejárni. Alig mult el három óra, a Felséges Asszony útnak indult s keresztül-kasul bejárta az egész erdőt.

Midőn elérkezett az idő, melyre kocsiját megrendelte, vissza akart menni, de nem tudta, merre; kissé ijedten járt-kelt az erdőben, mikor két parasztemberre talált, kik sikárt szedtek a tilosban. A Királyné hozzájuk sietett és kérte őket, vezetnék ki az országútra. Az egyik kereken kijelentette, hogy ő biz nem ér rá, mert az idő pénzt. A másik szerencsésebb volt. Azonnal lerakta batyuját s kész volt a kalauzolásra. Királynénk útközben kitudakolta nevét, lakását s családi viszonyait. Midőn az országútra értek, a Felséges asszony megköszönte szivességét s ezzel elváltak.

Másnap egy erdőőr állított be a paraszthoz, hogy az erdőmesteri hivatalba vigye. A szegény ember kétségbe volt esve, hogy följelentették, a miért sikárt szedett. Társa pedig kárörvendve mosolygott szomorú sorsán.

Az erdőmesteri hivatalnál azonban csakhamar eloszlott kétségbeesése, midőn Kallina Károly főerdőmester tudtára adta neki, hogy az a hölgy, a kit tegnap kikisért az erdőből – a Királyné volt, s azzal öt darab aranyat adott át neki. A jó embert nagyon meghatotta a dolog:

- Hej, ha tudtam volna, de máskép beszéltem volna vele!

Kedélyes kis epizód fűződik a Királynénak egy mási besnyői útjához, még a nyolczvanas évekből.

A besnyői zárda sekrestyés fráterének az volt a szokása, hogy, ha beeresztett valakit a kapun, először is kezet fogott vele s akár nő volt, akár férfi, hatalmasan megrázta kezét.

Egy alkalommal Királynénk csöngetett be a klastromba. A fráter beereszté s megmutatott neki mindent, azután ismét kibocsátotta, a nélkül, hogy felismerte volna a látogatóban Királynénkat. A gvárdián épen kinézett az ablakon s észrevette, hogy a Felséges asszony távozik a zárdából. Lélekszakadva rohant le az emeletről s ez volt első szava a fráterhez:

- Megrázta a kezét!?...

- Nem! – felelte egykedvűen a fráter, de látván a zárdafőnök ijedt arczát kiváncsian megkérdezte:

- Miért?

- Szerencsétlen! Hiszen az a Királyné volt!

- A Királyné!?... s a szegény fráter majd eldőlt ijedtében.

Tavaly történt, hogy a Királyné a besnyői kolostor feletti erdőrészben eltévedt és az erdőből a kijárást nem tudta megtalálni, mert drótkerítés zárta el előtte az utat. Szerencsére egy besnyői kapuczinus barát került arra, a kit a felséges asszony megszólított:

- Gödöllői lakos vagyok – mondá -, szeretnék hazatalálni, merre lehetne kérem kijutni az erdőből?

Az öreg barát, felismerve a Királynét, a kolostor kertjén keresztül – a besnyői templomig vezette.

A Királyné megköszönte fáradozását és kijelentette, hogy „ha már itt van, benéz a templomba is”. S ezzel bement a kolostor ódon templomába és térden állva, összekulcsolt kezekkel fohászkodott.

Egy délelőtt a haraszti erdőben járt a Felséges Asszony, hol egy töpörödött vén koldussal találkozott, ki alamizsnáért könyörgött. A Királyné rendesen nem szokott magánál pénzt hordani s így nem volt nála akkor sem. Hiába csitítgatta az öreget, hogy várjon csak, majd visszajövet ad neki alamizsnát, - az csak tovább érte, hogy adjon neki a „kisasszonyka”. – Majd könnyezve sóhajtotta, hogy a „kisasszony” nem akar neki adni, s azért mondja „visszajövet majd kap”. – A Királyné megsajnálta a szegény, bizalmatlan öreget, s az épp arra menő erdőőrtől kért kölcsön egy forintot, mit oda adott a koldus kalapjába. A jó öreg alig akarta elfogadni a forintot, mert úgymond: „Nincs egy krajczárom sem, nem tudok visszaadni belőle”, de midőn látta, hogy nincs reá szüksége, áldotta a „kisasszonykát”, ki oly hamar elsietett, hogy még a kezét sem csókolhatta meg.

A haraszti erdőben pedig, egy öreg emberrel találkozott, a ki a hátán nagy köteg fát czipelt. Az aggastyán köszönni akart, és a mikor a kalapját megbillentette, az véletlenül leesett a földre. Nem tudott utána hajolni hát egész alázatosan megkérte az előtte ismeretlen úriasszonyt, hogy segítsen a baján. A Királyné mosolygott és felemelte a zsíros kalapot.

Egy másik alkalommal sétája közben az isaszeghi úton hét-nyolcz éves parasztlányka jött vele szemben kis bögrével a kezében. A gyermek nagyon elbámészkodott, s olyan ügyetlenül ment neki egy útjelző oszlopnak, hogy a cserépcsupor összetörött. Természetesen zokogni kezdett, mire a Királyné hozzáment, vigasztalta, majd a mikor a szülei is előjöttek, pénzt adott nekik, hogy azon új csuprot vegyenek a megvigasztalódott leánynak.

Így élnek ezek a történetkék vidékünk lakói közt, s mint igaz mondák szállanak nemzedékről nemzedékre, hogy megörökítsék emlékét szeretett Királynénknak.

Királynénkat minden évben meglátogatja Gödöllőn Gizella bajor herczegnő, kit boldog menyasszonyságának emlékei fűznek ide. S hogy mily kedves a herczegnőnek ez az egyszerű magyar falu, azt legjobban bizonyítják e könyvhöz sajátkezűleg írt sorai.

Minden gödöllőinek igaz öröm tölti be keblét, ha évente viszontláthatja a szeretett herczegnőt, kinek jóságos arcza, s mosolygó kék szemei annyira emlékeztetnek felséges atyjára, a mi jó Királyunkra.

A herczegasszony Királynénktól öröklé a lovaglás szenvedélyét, s Gödöllőn ez a legkedvesebb szórakozása. Napjában kétszer is kilovagol pompás paripáján, s rendesen csak az udvarnagyja kíséri. Kiváló örömét leli abban, hogy bejárja az egykor oly kedves sétahelyeket, az ő rég itt virult boldogságának tanuit.

Királynénkat rendesen Ferenczy Ida alapítványi hölgy és Festetits Mária grófné kisérik el Gödöllőre, kik már évek hosszú során át élnek a Felséges Asszony oldalán s hűségesen töltik ott be magasztos hivatásukat. Minden magyar ember szivében csak örömöt, csak megnyugvást kelthet az a tudat, hogy Királynénk ily két fenkölt lelkű magyar hölgyet ajándékozott meg bizalmával.

A Királyasszony főudvarmesteri hivatala, melynek oly hosszú időn át Nopcsa Ferencz báró állott az élén, s jelenleg Bellegarde gróf a főnöke, - valamint Feifalik Hugó titkár s Kekula Sándor udvari tanácsos szintén elkisérik Gödöllőre Királynénkat.

Őfelségével, Királyunkkal Paar gr. főhadsegéden és Pápay István kabinetirodai főnökön kívül még a következő udvari méltóságok jönnek rendszerint Gödöllőre: Lichtenstein Rudolf herczeg főlovászmester, Alberti gr. és Bolfras szárnysegédek, König Károly udvari tanácsos, Marzsó titkár, Wolkenstein gr. konyhamester, Claudy úti-marsal, Kerzl dr. udvari orvos, Ybl Lajos várkapitány, Kállay főudvarmesteri titkár stb.

A gödöllői udvartartás személyzete meglehetősen nagy: legtöbb a konyhaszemélyzet, a lovászok, egész sereg különféle szolga s ezeken kívül még vagy 20 bejáró asszony és férfi.

A futárszolgálatot néhány udvari csendőr végzi, a távirdát pedig Budapestről kirendelt távirdászok látják el.

Királyunk páratlan jó természete mellett a szolgaszemélyzet csak a legritkább esetben változik, s Őfelsége igen ragaszkodik egy-egy kedvelt szolgájához.

Az udvari cselédség régebben (a 70-es években) részt vett a nép mulatságain, s egy-egy parasztlakodalmon szép összeg folyt be a menyasszonyi táncznál. De később ezeket a mulatozásokat beszüntették.

A gödöllői kastélynak az udvar távollétében is állandó személyzete van, mely kivétel nélkül magyar,  s feje egy udvari ellenőr,- jelenleg Roth Alajos, ki a budai várkapitánynak, Ybl Alajosnak van alárendelve. A park kezelése Borsos Ferencz udvari főkertész gondja.

Érdekes alakja a szolgaszemélyzetnek Tóth Alajos portás, - a „Lajos bácsi”, a ki már 42 esztendeje szolgálja a kastélyt. Fiatalon került ide, s most, még öreg napjaiban is délczegen megállja helyét. Szolgálta Sina bárót, majd a belga bankot, s most már 29 év óta a Királyt. Ugy összeforrt ő már ezzel a kastélylyal, hogy a míg elbírja díszes buzogányát, s a ragyogó ezüsttől fénylő libériát, nem akar, - de tán nem is tudna megválni tőle.

Meg kell még emlitenünk, hogy kik fogadják vagy kisérik ki Őfelségeiket, ha megérkeznek Gödöllőre; a pályaudvaron: Kapczy Vilmos főszolgabiró, Lénárd Pál csendőr százados s Egyed Lajos állomásfőnök, - míg a kastély feljárójánál: Ybl Lajos várkapitány, Deininger Imre kir. tanácsos, jószágigazgató, Pettera Hubert fővadászmester, Kallina Károly főerdőmester, Cserba Ferencz kir. járásbiró és Roth Alajos udvari ellenőr.

A Királynak és Királynénak a megjelent urak mindenikéhez van egy-egy barátságos szava, melegen érdekli Őfelségeiket a nép helyzete és sohasem mulasztják el kijelenteni:

- Örvendünk, hogy eljöhettünk ismét a mi kedves Gödöllőnkre.

A bucsúzásnál pedig az elismerő szavak után rendesen ezzel végzik Őfelségeik:

- A viszontlátásra!

S mikor a gödöllői parkban az utolsó levél is lehull a fáról, s a csiripelő verebek fázva gubbaszkodnak a csupasz ágakon, - a kastélyban is úr lesz ismét a csönd, s a környék eleven sürgés-forgás okozta zaját egyhangú szomorúság váltja föl.

Ott áll a pompás kastély szótlanul s kupolái mintha bóbiskolnának:

- Álmodjuk még egyszer végig a szép napok történetét, a virágfakasztó tavaszt, s a lombhullató őszt!

S az őszi szél halk fütyüléssel rebben el fölöttük, mintha azt mondaná:

- Jó éjszakát! Szép álmokat!

Aztán csönd lesz köröskörül!... Csönd!

(Forrás: Ripka Ferenc: Gödöllő a királyi család otthona, Bp., 1896.)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

ELŐSZÓ

A királyi család magyarországi otthona.

Gyönyörű táj, viruló tenyészet, a természet pompája együtt: - megaranyozva történelmi emlékek alkonyfényétől.

Támadása is egy darab regény, mely korszakot jellemez; történelemmé vált idyll: - minő álmokat valósít meg a sors, ha ész és szerencse összefognak! S a mint ezek külön váltak, megint álom lesz a csodatörténetből.

Csak a kastély, meg az erdők maradtak meg belőle.

Ezeket – ismét egy áldott fordulatában a sorsnak – a nemzet vásárolta meg s országos ajándékul adta koronás királyának és királynéjának. S hogy a nemzet hódolatának adománya mily kedvesen fogadtatott az uralkodó pár által, arról tanúskodik az a vonzódás, mely évről évre, a világ minden szép tájáról a királyi párt idevezérli hosszabb időtöltésre.

Pedig a mi szerény Gödöllőnk nem dicsekedik sem Versailles, sem Sanssouci, sem Peterhof pompás csarnokaival, művészi gallériáival, mesterséges vízműveivel.

Hanem van egy varázs. Az, hogy a király itt érezheti azt, hogy ő az első „ember” Magyarországon. Ember, úr, polgár! De mindig első. Mind vadász is első.

És midőn a király, vadászfegyverével kezében, egyedül cserkészik csöndes pagonyokban, a királyné egyedül járja végig a hallgató erdőket, nem kisérve mástól, mint a nép szeretetétől: ez az a legfényesebb fejedelmi kiséret, a melyet tőlük sok hatalmas fő irigyelhet.

A jelen mű a király otthonát mutatja be, és a királyt magyarországi otthonában.

Mikor végig néztem e képeket, levettem a süvegem s egyet imádkoztam utána...

... Te is tedd azt hűséges olvasó!...

Jókai Mór

Székesfővárostól északkeletre, zöld mezők és erdős halmok között, ott, hol a kis Rákos hatalmas, nagy fák tövéből kibugygyan s kígyózva szeli át a virágos réteket, fénylő kupolák csillognak a tavaszi verőfény ragyogásában s köröttük apróbb házak kuporodnak össze, a távolból csak bogárhátukat mutatva a vidék szemléletébe merülőnek. Mint az alföldi rónán, midőn a gémes kút köré telepszik delelni a nyáj; s e kedves kép neve – Gödöllő!

A mint a nyár elmulik s az ősznek bágyadt szinekben pompázó fátyola ráborul az aludni térő természetre – a táviró sietve kopogtatja: „A Király Gödöllőn”, „A Királyné Gödöllőn”, „A Királyi Család itthon”, s a mi szerény városkánk egyszerre az egész ország figyelmének és érdeklődésének központja lesz.

Gödöllő földnépe ép úgy, mint értelmisége büszke reá, ha a Legfelségesebb Családot körében tudhatja, s öröme évente mindig egyenlően benső, mert igaz hazafiasság s hódolatteljes szeretet kelti azt a hű alattvalókban. S ez a szeretet kölcsönös. A hatalmas Habsburg-dynasztiának alig van még egy birtoka, mely oly kedves tartózkodási helye lenne a Királyi Családnak, mint Gödöllő. A vidék egyszerű bája, a nép igazi magyar szeretete s a történelmi traditiók mind közrehatottak, hogy e kis földi paradicsom koronás fők valódi beczézgetésének tárgya legyen.

Huszonnyolcz éve már annak, hogy Őfelségeik először léptek Gödöllő földjére, s e csaknem három évtizednek mindegyik séjourjáról sok kellemes emlékkel távoztak „kedves Gödöllőjükről”.

GÖDÖLLŐ KÖRNYÉKE

Gödöllő a budapest-kassai országút mellett, Budapesttől 29 kilométernyi távolságra fekszik.

Itt végződnek a Cserhátnak délnyugati kiágazásai s hatalmas tölgy- és gyertyánfa erdői impozáns koszorúba fogják magát a községet, mely a Rákos völgyében terül el rétek és szántóföldek között.

Az erdőkoszorúk nyugati fele egy, északnyugatról délkeleti irányba húzódó hegyhátra esik, mely Isaszeghnél csatlakozik a Cserháthoz.

Kelet felől a babati erdőség, majd az ettől csak az országút által elválasztott Fáczánkert, a nyugati oldalról pedig Bolnoka s az ennek folytatását képező szentjakabi erdő környékezi Gödöllőt.

A Cserhátnak ez a része orografikai szempontból elég érdekes és változatos: erdős dombok magas lejtőkkel, hegyszakadékokkal, zöld mezők szántóföldekkel váltakoznak. Az emelkedések közül azonban még a legmagasabb is alig éri el a 300 métert.

A kisebb-nagyobb völgyeknek talaja nagyrészt sárga homok s csak helyenként fordulnak elő homokkő és agyagrétegek is. A föld, művelhetését tekintve, „közepes” talajnak mondható.

A Rákos-, illetve gödöllői völgy, daczára annak, hogy látszólag mély fekvésű, mindazonáltal jóval magasabban van az Adria fölött mint Budapest, s ez az oka annak, hogy vízválasztót képez a Dunába szakadó Rákos és a Galgába, illetőleg a Tiszába folyó vizek közt.    Gödöllőnek folyóvizei között csak a Rákos érdemel emlitést, mely az északi határban, a pazsaki forrásból ered s délkeletnek veszi útját. Keresztül olyik a város egy kis részén s azután az alsó parkon át, útjába ejtve a felső és alsó malomtavakat – Issaszegh felé halad.

A kis Rákosnak, melyet iróink oly gyakran emlegetnek, nyáron át sokszor alig nedves a medre, de kora tavaszszal, vagy egy-egy nyári zivatar után néha annyira megárad, hogy mindent elpusztít, a mi útjába kerül; a sebes víz magával sodorja a hidakat, s a hol nem védik gátak, elönti a földeket.

A Rákos forrásához Gödöllő földnépe igen érdekes mondát fűzött.

Ott, hol most a Kecskés-Berek van, hajdan vár állott büszke toronynyal. Ged lovag bírta azt az egész környékkel együtt, kivéve Szadát. A népmonda Ged lovagot, kit jobbágyai atyjukként szerettek, fölruházta minden jó tulajdonsággal. Szadavár ura ellenben Isten ostora volt, ki tivornyázott, zsarolta a népet s valóságos réme volt a környékbeli fiatal lányoknak. A hogy útálta a nép ezt, úgy szerette amazt. Szadavár ura ezért halálos ellensége lett Ged lovagnak. Rárontott vitézeire, várát felgyújtotta s elrabolta nyáját. De Ged türelme nagy volt. „Majd megveri az Isten ő helyette”, szokta volt mondani.

Ezalatt Szad úr népe egyre fogyott, mert az üldözések elől sokan menekültek Ged oltalmába.

De nemcsak népeik gyűlölete és szeretete tette halálos ellenségekké a két várurat, hanem a szerelem is.

Élt e környéken, egyszerű kőházban egy szegény nemes ember, kinek gyönyörű lánya volt s ez Ged úrnak adta kezét.

Ki volt tűzve már a menyegző napja, s az utat, melyen Ged úr haza akarta vinni szép menyasszonyát, virágokkal hinté be a nép. A szerelmében is halálosan sértett Szad úr azonban eltökélte, hogy a lányt elrabolja. Lóra ültette hát csatlósait s rátört a házra, mely előtt a leány várt dobogó szívvel szerelmesére.

A távolból, két ellentétes irányból, porfelleg szállt a légbe. A lány szivén szorongó érzés vett erőt. Tudta, hogy az egyik boldogságának előhirnöke, a másik, az a sötétebb, gyalázatát jelenti.

S a gonosznak paripái gyorsabbak voltak; Szad úr hamarább megérkezett. A leány ekkor térdre borulva kérte Istent, hogy mentse meg a gyalázattól; az Ég meghallgatta. A szép leány egy percz alatt rákká változott s hatalmas ollóival a földbe fúrta magát. Azon helyen pedig, hol eltűnt, a földből Forrás vize tűnt elé, a – Rákos. Ekkor már Ged úr is odaérkezett s elkeseredett harcz keletkezett köztük Ged három napi küzdés után visszaverte Szad úrt, ki futtában az ördöghöz folyamodott s ez farkassá változtatta. A gonosz ember ebben az alakjában is folytatta ellenségeskedését. Nemsokára Ged meghallá, hogy egy ordas pusztítja kecskenyáját és senki sem tudja elejteni. De Ged jó lövő volt s leteríté a farkast, melynek képében Szad úrnak elállatiasodott arczára ismertek.

A környék végleg meg volt tehát mente ádáz zsarnokától, s a gedék (kecskék) vigan legelhettek a Cserhát pázsitos lejtőjén.

A rákká változott szép leány azonban nem kapta többé vissza régi alakját; jobb dolga volt a hűs vízben, mint az emberek között s Ged úr, mikor haldokolt, meghagyta, hogy őt is a Rákos medrébe temessék. Egyik verzió szerint Ged úrtól, a másik szerint pedig a kecskéktől nyerte aztán Gödöllő nevét, melynek régi hangzása Gedellő volt.

A természeti feltűnőségeket kutató turistaszem aligha találná érdekesnek Gödöllő tájékát, de a mélyebben érző, magába vonult léleknek mondhatatlanul jól esik az a csöndes pihenésre, gondtalan üdülésre hivogató édes nyugalom, mely legkedvesebb vonása Gödöllő környékének.

E vidék történetét a XVI. századtól ismerjük hiteles adatok nyomán s jogosnak látszik az a feltevés, hogy ezen idő előtt sem jutott lakosainak nagyobb szerep a történelemben. És a közép- és újabb korban is inkább csak geografiai helyzete tette hazánk sorsára nézve döntő eseményeknek szinhelyévé.

Géza és László vezérek sereg 1074-ben Mogyoród és Czinkota tájékán győzte le Salamon királynak német és magyar hadát s megszerezte a koronát Béla fiainak.

Ilsvazugnál a mai Issaszeghnél diadalmaskodott 1264-ben István, IV. Béla fia, keleti Magyarország ura, a nyugathoz pártoló atyja fölött. Ugyanitt zajlott le 1849. április hó 6-án a véres isszaszeghi csata.

A félhold uralma alatt csaknem egészen kipusztult e vidék magyar lakossága. A budai vár török parancsnoka Issaszeghre állandó előörsöt helyezett, mely folyton zaklatta e vidéket.

Már a rómaiak idejében is valószinűleg a gödöllői völgyön haladt át az északkeleti útvonal s ez idő szerint is ez a táj bizonyult e czélra a legalkalmasabbnak. A budapest-kassai országút Kerepesről jövet, csaknem merőleges irányban szeli át a gödöllői völgyet. A magyar államvasutak 1866-ban kiépült budapest-kassai és ruttkai vonalai szintén érintik Gödöllőt s az északi irány itt tér el ismét északkelet felé.

A jelenlegi mezőváros nagy része az országúttól balra, míg a királyi kastély felső és alsó parkjával jobbra esik ezen útvonaltól.

A KIRÁLYI CSALÁD OTTHONA

A gödöllői kastély története két fejezetből áll. Az egyik tele van mozgalmakkal, vidám zajjal, vakító fényével a Pazar pompának, melyet első urai kifejtettek, a másik csöndes örömökről, fejedelmi kedvtelésről beszél s az enyhe nyugalom szelid fénye dereng rajta, melynél az ország súlyos gondjait levetett uralkodó pihente ki fáradalmait.

A kastély falai s a park évszázados fái sokat tudnának beszélni, s ha este, a hold romantikus fényénél, a suttogó lombok alatt megkap egy sejtelmes érzés, míg álmodozva szívod magadba a nyári éjjel langymeleg illatát, úgy érzed, hogy ez az a hely, a hol koronás király, hatalmas úr és egyszerű halandó egyformán részesül a legnagyobb kincsben, a felejtés üditő harmatában, mely letöröli lelkedről a gondok porát s fölemel a csillagok tiszta közelébe, honnan a vibráló fénysugarakból szőtt könnyű fátyol csöndesen borul rá az aludni térő tájra.

S midőn a félhomályban szemedbe tűnnek a kastély kettős kupolájának sötét körvonalai, eszedbe jut a történet mindkét fejezete, a zajos, vakító fényű, meg a csöndes, idillikus, de szebb!...

Midőn Grassalkovics Antal 1723-ban megvette gödöllői birtokát, elhatározta, hogy ezen, a fővároshoz oly közel fekvő helyen nagyúrhoz méltó kastélyt fog építeni s tervét csakhamar meg is valósítá; 1744-ben, a budai várpalotával egyidőben készült el gödöllői kastélya.

A szegény származású, hatalmas főúr franczia stylben épitteté a kastélyt, mely hosszú időkön át ritkitotta párját hazánkban.

A kiszökellő homlokzatot, melyhez két, a felső parkba nyúló oldalszárny csatlakozik, kőből faragott czimer díszítette, a keskeny erkély rácsozatát pedig aranyozott hadi jelvények: zászlók, kardok, kovácsolt vasból.

A kapuszín vaskos boltozata fölött a kiálló homlokzatban volt az impozáns, rokokko stylben díszített nagyterem, melynek három üvegablaka, illetve ajtaja keletre, a vörös márvány oszlopokon nyugvó erkélyre, kettő pedig oldalt, jobbra-balra nyílik. Magas oldalfalait és menyezetét, úgy mint jelenleg is, gazdag aranyozás díszítette.

Ez a terem a központ, hová a kapu alól egy széles előszobán át, kétkarú lépcső vezet.

Az előszoba felett, egy, a nagyterembe nyiló helyiségben ünnepélyek alkalmával udvari zenészeit helyezte Grassalkovics.

Innen azon két erkélyre is nyílik egy-egy ajtó, mely a lépcsőháztól jobbra-balra, a felső parkba  nyújt kilátást.

A nagyteremtől jobbra eső lakosztályokban Grassalkovics, balra pedig a grófné lakott.

Ez utóbbiból egy folyosón és előcsarnokon át az oratoriumba juthattak, melynek berendezését vörös selyemmel bevont imazsámolyok képezték, hátsó falán a grófnak életnagyságú arczképével.

Az oratoriumból lépcsők vezettek a templomba. A templom nyugati oldalán a kastély jobb szárnyépületének folytatását részben a lelkészi lakás, részben pedig Grassalkovics udvari zenészeinek egy hosszú folyosóra („muzsikus-gang”) nyíló apró szobái foglalták el.

A földszinten virágház és egy abból nyíló, keleti fénynyel berendezett fürdőhelyiség volt.

A grófné lakása alatt levő földszintes helyiségeket a házi tisztek lakták; a kastély udvarára nyiló négy szobában pedig rendkívül érdekes szarvasagancs-gyűjteményt tartott a gróf s innen „szarvas-szobák”-nak nevezték ezeket.

A másik, vagyis délre eső szárnyban, melynek frontját a gróf lakta, földszint konyhák, az emeleten pedig vendégek és házitisztek számára lakások voltak. A termek egyike Mária Teréziának hálószobául volt berendezve, midőn 1751-ben meglátogatta Grassalkovicsot.

Ezen szárnyépület végében színház volt, mely elég terjedelmes lehetett, mivel később 15 szoba került ki belőle. A mult század végén nagy híre volt e színpadnak, melyen ünnepélyek alkalmával pesti színészek játszottak. Hozzá volt építve a lovarda, melyből a sörházba lehetett jutni, s melynek két nagy terme közül egyik az ivószoba, másik pedig sörraktár volt. Újabban mindkettőből pinczét alakítottak.

A lovardából folyosó vezetett a boltozott istállókba, melyekben vörös márvány jóni oszlopok között voltak a lovaknak külön-külön vasrácscsal elkerített helyei. A gróf rendkívül csinnal rendezte be ezen istállókat. Minden rekeszben voltak vörös márványból készült vályúk és aczélrudakból szénajászolok.

Az istállók fölött a lovászok laktak. A kastély déli szárnya és az istálló-épület között egy kis udvarban Grassalkovics egyik kedvencz paripájának, „Schimmel”-nek emeltetett kőszobrot s e helyet ma is „Schimmel-Hof”-nak nevezik.

A kastélyhoz tartozott még a régi sörház s a kasznárlak is, melyek azonban napjainkban más czélra használtatnak.

A gödöllői kastélynak már a Grassalkovicsok idejében is a pompás felső park képezte legszebb díszét; nyíló virágaival, széles, kanyargó útjaival, melyekre terebélyes fák vetnek enyhe árnyékot s a leveles ágakból font sűrű lombsátor mintha üdülésre, pihenésre csalogatna.

A gróf a parkot is franczia modorban kultiváltatta s csak 1817-ben alakították angolkertté.

Zajos napok járták itt hajdanában, midőn Grassalkovics egy-egy kiválóbb vendége tiszteletére nagy ünnepélyeket rendezett Gödöllőn. A csillogó, díszruhás gránátosok az ezrével elhelyezett lámpásokkal valóságos tündérországgá változtatták e hatalmas kertet, melynek minden zugába elhatott a zene mámorító hangja.

A felső park eredetileg kőfallal volt bekerítve s csak 1817 óta van rácsos kerítése. Ekkor épült a „Királydomb”-on levő kis házikó is, melynek falai magyar királyok és vezérek olajfestésű arczképeivel vannak tele.

Ezen drága képgyűjteményből 1848-ban elveszett néhány Heltay után készült kép, melyeket br. Sina Simon pótolt.

A jelenleg már csak kegyeletből fentartott lövölde egyszerre épült a „Királydomb” pavillonjával.

Az alsó kert egy része virágos, a másik pedig konyhakert volt. Ez utóbbitól kőfallal volt elválasztva a vadaskert, mely a jelenlegi fáczánosnak ezen időben épült filagóriájáig terjedt. Itt kezdődött a tulajdonképeni „Fáczánkert”.

A kastélytól a besnyői zárdáig az alsó kerten át, a Fáczánkert filagóriájának irányában hatalmas fasor vezetett. Egyik részét terebélyes diófa, a másikat pedig szilfasor árnyékolta, mely utóbbinak százados nagy fái maig is megvannak.

Grassalkovics Antal gróf igen szerette gödöllői pompás Tusculanumát, a hol mindig kellemesen tölthette idejét. Barátai is szivesen látogatták itt meg, hol sohasem volt élvezetekben hiány.

És hogy boldogságából mi sem hiányozzék, legfőbb óhaja is teljesült: 1751. év szeptember havában meglátogatta őt koronás patronája – Mária Terézia.

Nagy ünnepe volt ez a mi kastélyunknak!

A megtisztelt, hű jobbágy nagy fénynyel, pompával fogadta királyi vendégét.

Mária Terézia egy levelében maga eldicsérte a kápráztató, költséges ünnepélyeket a nagy díszebédet, melynél csupa nemes ember szolgálta ki.

Hálószobája aranyozott falú, veresmárvány-terem volt, melyet napjainkig sem változtattak meg.

Hasonló fénynyel fogadta Grassalkovics gróf 1765-ben egy másik fejedelmi vendégét, Albert lengyel királyt, Lithvánia herczegét, ki nejével, Krisztina osztrák főherczegnővel, Lengyelországból jövet három napot töltött a gödöllői kastélyban, hová az ország szine-java egybegyűlt tiszteletükre.

A gödöllői kastély zajos napjait a gróf halálával hosszú időre csendes egyhangúság váltotta fel.

Az özvegy grófné visszavonultan élt Gödöllőn s halál után fia, Antal, kit József császár herczegi rangra emelt, s a ki mint majorátust öröklé atyjának óriási birtokait – a gödöllői udvartartást nagyrészt felosztá. Nem sokat törődött Gödöllővel, s nagy ritkán, csak vadászszenvedélye hozta őt erre. Utódja, ki oly könnyelműen kezelte örökségét, szintén csak akkor érte be Gödöllővel, midőn már alig volt egyebe.

Bármint elhanyagolták is a kastélyt herczegi gazdái, szerencsés helyzete mindig szerephez juttatta.

Mikor Napoleon 1805-ben Bécsnek tartott, a királyi udvar Budára,  majd Kassára költözött. Ekkor, október 30-án, Ferdinánd trónörökös és Ludovika főherczegasszony átutazóban egy éjszakát töltöttek Gödöllőn. A rákövetkező napon a többi királyi gyermek is meghált e helyen.

Bécs elfoglalása után a magyar szent koronát Munkács várába vitték s november 30-án egy éjjel a gödöllői kastélyban őrizték s visszahozat, 1806. márczius 22-én, szintén itt pihentek meg vele. Ekkor a koronaőrt Grassalkovics herczeg fogadta.

A királyi család visszatérőben is több napot töltött Gödöllőn.

Napoleonnak 1809-iki győzelmei a királyi családot ismét Budára szorították s ekkor a királyné anyja, Mária Beatrix főherczegasszony, Miksa főherczeggel május 20-tól június 17-ig Gödöllőn lakott. Itt töltötték a pünkösdi ünnepeket is; Károly Ambróz Ferdinánd főherczeggel, az ország primásával és Kámánházy László váczi püspökkel résztvettek a templomi körmenetben, melyet Giani Arnold, váczi kanonok vezetett.

S midőn a francziák már Győrig jutottak, a királyné is elhagyta Budát s Egerbe menekülve, útjában, június 18-án, anyjával Gödöllőn pihent meg.

Nevezetes napjai voltak ezek a gödöllői kastélynak s történetének mindig kiváló momentumai maradnak!

Grassalkovics Antal herczeg 1827. évben történt csődbejutása után sokat időzött Gödöllőn. Névnapján rendesen nagy lakomát s ünnepélyeket rendezett a gödöllőieknek. Élete alkonyán szerette meg legjobban ezt a helyet, midőn súlyos betegségének a vidék pompás levegője volt a leghathatósabb gyógyszere.

Halála után, 1841-ben, a mint lefordították koporsójánál a Grassalkovics-nemzetség czímerét, már is beteljesedett a jóslat, mely nagyatyjának oly sok keserű perczet okozott:

Congeries lapidum multis congesta rapinis
Corruet et raptas alter habebit opes!

Az özvegy herczegasszony többnyire külföldön élt, s így teljesen el volt hanyagolva a kastély.

A szabadságharcz alatt 1849-ben Windischgrätz herczeg Budapestről a gödöllői kastélyba helyezte főhadiszállását.

De április 6-án, az issaszeghi csata után menekülnie kellett innen, hova Kossuth és Klapka, továbbá Görgey, Damjanich, Gáspár és Aulich szálltak meg néhány napra.

A gödöllői kastélyban, húsvét napján írta Kossuth Debreczenbe azt a tudósítását, melyet így kezdett: „A dicsőség napjait éljük, melyek nemes hazafi vérrel vásárolt babérjaiból a nemzet szabadsága fog felvirulni!”

Április 9-én egy proklamácziót intézett innen a magyar nemzethez s midőn távozott Gödöllőről, a kastélyt kórházzá alakították.

Paskiewitz herczeg orosz hadosztályának parancsnoka, ki csak rövid időt töltött Gödöllőn, nem a kastélyban, hanem a hozzátartozó praefectusi épületben lakott.

Adlerberg parancsnok mindjárt a bevonulás után magához hivatta Eisner János birót s kiszabta a hadisarczot, mire a biró sajnálkozva kijelentette, hogy a város erre képtelen.

Adlerberg vasra akarta veretni Eisnert, a ki nem ijedt meg a fenyegetéstől, hanem ekként felelt:

- Das können Euer Exellenz thun! Sie haben die Macht – aber das Techt habe ich!

E bátor fellépés oly zavarba hozta az orosz tábornokot, hogy azonnal békés megoldást ajánlott, de mire arra került volna a sor, váratlan rendelet folytán útnak indult ismét a hadosztály – Vácz felé.

A szabadságharcz után Viczay Károly, majd pedig Sina György lett a kastély ura, ki azonban csak két napot töltött benne családjával. Fia, Sina Simon báró 1857-ben, mikor dicsőségesen uralkodó Királyunk körutat tett hazánkban, egy teljes hónapig időzött az újonnan berendezett kastélyban; aztán nem jött idő többé!

Báró Sinától 1864-ben Langrand-Dumonceau belga bankja vette meg Gödöllőt

Kastélyunk rövid idő alatt négyszer cserélt gazdát. Mindegyik arra törekedett, hogy haszonnal ismét túladjon rajta.

Ezt az üzleti spekulácziót a kastély sínylette meg, mely teljesen el volt hanyagolva, s ha szerencsés végzete nem fordit a sorsán, úgy a hatalmas Grassalkovics-nemzetség fényes palotája néhány év mulva csakugyan – „corruet” – romba dől!

Az enyészettel fenyegető alkonyra – fényes jövőt hirdető piros hajnal hasadt!

Nagy volt a nemzet öröme a kiegyezés után. Kibékült koronás Királyával s nem volt semmi akadály, hogy régi szeretetének, hódolatteljes ragaszodásának ismét tanújelét adja.

Örömtüzek gyúltak a bérczeken s örömkönyek égtek a szemekben, hogy a fejedelem megértette népét. Sok millió magyar szive dobbant egyszerre uralkodójáéval s az örömnek ebben a lelkesült mámorában a nemzet ajándékkal járult a trón zsámolyához. S a nemzet és fejedelme közt létrejött szent frigy kedves zálogául a kincstár megvette Gödöllőt. A kastély s a hozzátartozó uradalom a belga bank birtokából 1867. márczius 22-én a korona tulajdonába került.

Oly szerepből, minőt a franczia királyok híres mulatóhelyei s az utóbbi időkben St. Cloud és Compiégne játszottak, sohasem volt és talán nem is lesz része Gödöllőnek.

Nem oly ragyogó, nem oly fényes, mint Luxenburg vagy Schönbrunn, de a maga egyszerű természetes szépségében, a mely minden cziczomát, minden fényt nélkülözhetővé tesz, legalkalmasabb a nehéz uralkodói gondok csöndes kipihenésére.

A mint a kincstár átvette a kastélyt, azonnal hozzáláttak átalakításához, a mit annál gyorsabban kellett végezni, mivel a Király, ki akkor családjával Budapesten tartózkodott még azon év folyamán hosszabb időt kívánt Gödöllőn tölteni.

Lázas sietséggel folyt tehát a munka. Királyunk, mint a kastély koronás gazdája, márczius hó 31-én volt itt legelőször, Andrássy Gyula gróf miniszterelnök, Wenkheim Béla belügyminiszter, gr. Waldstein titkos tanácsos és Ivánka Imre orsz. képviselő kiséretében.

A mint a Király megérkezésének híre futott, nagy sokaság gyűlt a kastély elé s határtalan lelkesedéssel éljenezte Őfelségét, ki villásreggeli után vendégeivel együtt a martonberki pusztára kocsizott szalonkavadászatra, honnan az Issaszeghnél várakozó udvari vonaton Budapestre utazott vissza.

Ezen időtájt gyakran kirándult Őfelsége szalonkavadászatra s május 11-én a Királynéval kocsizott ki Gödöllőre, hogy megtekintsék az építkezéseket.

A Királyné, ki fehér nyári ruhát viselt, mindent a legnagyobb érdeklődéssel nézett meg s főként saját lakosztályait illetőleg adott egyes utasításokat.

Őfelségeik kiséret nélkül egészen egyedül voltak ekkor Gödöllőn s este hat óra volt, midőn visszatértek Budapestre.

A kastély átalakítását augusztus végével befejezték s már szeptember elején künn volt az egész udvar.

A régi, elhanyagolt s már-már roskadozó kastély megifjodva, ünnepi díszben várta királyi tulajdonosait.

A rozzant, zsindelylyel fedett kupolák helyébe bádog tornyokat raktak s a falakat újból vakolták.

A kastély belseje teljes tatarozáson s részben átalakításon ment keresztül.

Az egyes lakosztályokat egészen a Királyi Család óhajához képest kellett berendezni: egyszerűen, úgyszólván polgáriasan. Nem a fényűzés, hanem mindenben inkább a czélszerűség vétetett figyelembe.

S a kastély ezen berendezésén csak lényegtelen változások történtek napjainkig.

A lépcsőház oldalfalai szarvasagancsokkal s a bécsi világkiállításról hozott kovácsoltvas-csillárokkal vannak diszítve.

A nagyterem megmaradt eredeti stilusában; fényezett fehér falai aranyszegélyűek bútorzatának pedig vörös bársony a borítása. Kiváló disze a hatalmas öt csillár. Az erkélyre nyiló ablakok közt két impozáns tükör van a falban.

Innen balra a Király lakosztályába, s először is a dohányzószobába jutunk, melynek legszebb dísze a belső balsarokban elhelyezett kandalló. Ez a remek cserépkályha a székesfehérvári kiállításról báró Bánffy Ádám ajándékakép jutott Ő felsége birtokába. Előrészén Árpád vezérré választatása, a magyarok bejövetele s a pusztaszeri gyűlés van reliefekben ábrázolva; ezek alatt pedig a mohácsi vész szintén három domborműben.

A kandallótól jobbra, a szoba falán Schäffernek 1869-ből való festménye, egy tájrészlet tóval, melyben vadkacsák uszkálnak, balra pedig egy stájerországi kép vadregényes vidéket ábrázol. Az óriási sziklák tövében tavacska kéklik, mellette a gyalogúton három vadász találkozik s mintha élményeikről beszélgetnének.

A szoba másik sarkában vörös ripsz és brokát szövetű antik karosszékek képeznek pompás garniturát, mely fölött középen Munsch-nak egy festménye látható; Simonyi huszárezredes a párisi Palais Royal termében, a mint pihenő huszárjai közt a királyi széken ülve egy dobra téteti a leveses tálat.

Ettől jobbra-balra Ádám Ferencznek van egy-egy képe; az egyik a legelő, a másik pedig a tilosban járó ménes.

A dohányzó-szoba hátsó falán Rüchtertől van két aquarell; mindkettő parforce vadászatot ábrázol. A király s a királyné elől vágtatnak, utánuk Andrássy, Wenkheim, Eszterházy. A másik képen Királynénk lóháton a fóthi parkból jön ki s két öreg paraszt kalaplevéve köszönti.

E két vízfestmény között van egy lengyel genrekép: átkelés a Visztulán vásár idején.

A terraszra nyiló két középső ablak előtt egy pompás medvebőr hever a parketten. A hatalmas maczkót Rudolf trónörökös lőtte Görgényben.

Az ablakoknál levő szobasarkokat Moronak egy-egy bronz szoborcsoportja díszíti. Mindkettő falkanagyot ábrázol kopókkal; az egyik vadászat előtt, a másik pedig utána, a mint egy elejtett szarvasbikát ugatnak a kutyák.

A falon itt is olajfestmények vannak. Egyiket Királynénkat látjuk a káposztásmegyeri istállóknál; ezzel szemben a másik falon pedig spanyol hegedűs Molaintól; az ablakközök előtt egy-egy állványon kitömött fajd- és fáczánkakas.

A nagyterembe nyíló ajtónál, a fal mellett, igen érdekes órát találunk, melynek majolikafestésű nagy kerek lapját egy rózsafából faragott kinai tartja. Ezt a remekművet a londoni világkiállításon vette Királyunk. A szembeeső ajtónál pedig kis állványra hatalmas szarvasagancs van elhelyezve, melyet a kerepesi erdőben találtak.

A dohányzó-szobából és a nagyterem előtt levő tágas előszobából egy kétszárnyú ajtó az ebédlőbe nyílik, melynek bútorzata csupán egy asztal s fényezett sárga bőrrel bevont székek. A falakat Mária Terézia családjának képe s öt kisebb, gyümölcsöt ábrázoló kép díszíti. Az ebédlő szomszédságában kis tálaló szoba van.

A dohányzó mellett van Királyunknak írószobája, melynek három ablaka keletre, a kastély frontja alatt levő kis kertre, kettő pedig északra az országút felé nyílik.

A dohányzóból nyíló ajtóval szemben a középső ablaknál van az egyszerű fényezett diófa íróasztal, kényelmes karosszékekkel. Az asztal mellett egy kitömött róka papírkosarat tart.

Ezen nagyobbik íróasztal mögött a sarokban egy kisebb íróállvány van; fölötte a falon fénykép, az innsbrucki „Schützen Liesl” – kulacscsal a vállán s kezében töltött pohárral.

Az íróállvány mellett, az országútra nyíló ablakok közt egy széles asztal, két végén pánczélos vitézzel, irományokkal van megrakva, mellette a szoba sarkában egy garnitura, mely mögött tölgyfa-levelekkel díszített állványon érdekes fénykép-csoport vonja magára figyelmünket; ez van ráirva:

1879
OFFICIERS-CORPS
DES
K.U.K. INF. REG.
FREIH. ZIEMIECKI
NO 36.

A középső csoportban a tisztikar élén boldogult trónörökösünk látható ezredesi egyenruhában.

A nyugati balsarokban van a kandalló apró dísztárgyakkal, mellette könyvszekrény, melyre egy pompás aranyfáczán s egy kitömött vadkácsér van helyezve.

A könyvszekrény fölött egy a falba illesztett faágon hatalmas sas terjeszti szét szárnyait.

Ugyanígy van elhelyezve a kandalló fölé az a fajdkakas is, melyet Kerepesen lőtt Királyunk.

A szobának azt a falát, mely szembe esik Királyunkkal, ha íróasztalánál dolgozik, - csupa vadászemlék díszíti. Igen nagy számmal van köztük a vaddisznó-agyar. Ezek kettesével egy-egy fatáblácskába vannak helyezve s rajta a vadászat helye s pontos ideje.

Az elmúlt évek parforce vadászataira emlékeztet a sok rókafarok és kitömött rókafej.

Van ezen emlékek közt egy igen érdekes fáczánkakas, melynek nyaktollai között egy teljesen kifejlett köröm nőtt.

A szoba két első ablaka között találjuk a padlón annak a pompás medvebőrnek párját, melyet a dohányzó-szobában láttunk.

Az írószoba négy falán Grottger Artúr „Im Thale der Thränen” 11 darabból álló képcsoportja van elhelyezve. Ezen pompás képeket, melyek utolsó alkotásai a nagy művésznek. 1867-ben a párisi világkiállításon vette Királyunk.

Királyunk hálószobája a dolgozó-szobából nyílik s ablakai a templomtérre, illetve országútra szolgálnak; ezenkívül még egy kis öltöző-szoba tartozik Őfelsége lakosztályához; mindkettő fényezett diófa bútorzattal van berendezve, csupán az ágy van a hálószobában vasból.

Az öltözőben van Orbán szakaszvezetőnek képe, ki a dalmát felkelésnél oly hősileg viselte magát.

Őfelsége szobái a 70-es években szürke tapetákkal voltak bevonva, a székek s kerevetek pedig fényezett sárga bőrrel. Jelenleg a falak vörös kárpitozásúak s ezekkel összhangban van a bútorzat is. Az író- és hálószoba tavaly ősz óta villamos világításra van berendezve.

A kastély frontjának jobboldalát a Királyné lakja.

Ezekben a harmonikus berendezésű pompás szobákban régebben a Felséges Asszony kedvencz virágjának, az ibolyának színe dominált, jelenleg azonban, ép úgy, mint a király lakosztályában, a vörös szín az uralkodó.

A nagy teremből nyílik a kis szalon, mely egyike a kastély legszebb szobáinak. A falakat gobelinekkel díszített kárpit fedi rokokko, vörös selyemmel bevont és dúsan aranyozott bútorokkal. Két ablaka a „Királyné kertjé”-re nyílik. Az ablakok között pompás tükör van a falba helyezve, előtte étagére világoskék majolikavázákkal s egy óra üvegburok alatt. Az ablakok mellett a falaknál egy-egy virágasztal szebbnél szebb virágokkal; ezek felett két-két olajfestmény: Schäffer-nek tengeri tájképe, alatta pedig Brandtnak hadi marson levő hadsereget ábrázoló festménye. A szemben levő falon Hansnak jokey-je, a mint akadálygátat akar átugratni, az alsó képe pedig, mely Hartmanntól 1868-ból való, fuvarosok az erdőszélen etetnek.

A szalonnak a nagy teremmel közös fala mellett egy kerevet, kerek asztal és néhány székből álló garnitura áll. A kerevet fölött egy nagyobb olajfestmény ragadja meg figyelmünket; Hubernek 1869-ből való képe ez, mely a még gyermek Rudolf trónörököst ábrázolja sötét pej paripán. A kis trónörökös kerek, puha kalapot, kurta kabátkát, bő lovagló-nadrágot s magas szárú lovagló-csizmát visel s szemeiből az a boldog büszkeség sugárzik, a melyet minden gyermek érez, ki ficzánkoló paripán ülhet. Ettől a képtől jobbra-balra kis sportképeken egy-egy jokey.

A hátsó falon Zimmermannak nagy képe, présházat ábrázol, melyben a termésre alkusznak: a gazda szöllővel, musttal kinálja a vevőt. Ettől jobbra Hoffmannak van egy képe: „ A sakkparti”; öreg úr a fiával játszik s annyira el van mélyedve, hogy még csibukja is kialudt, lábánál egy vizsla hever. Balra Gude festménye: a tóból vizet meregető asszonyok – vannak.

A szalon belső sarkában egy garnitura mögött bronzöntvény rókacsaládot ábrázol, a mint a kicsinyek egy nyulon s foglyon lakmároznak.

A déli falra helyezett nagyobb képet – lengyel vásári jelenetet – Brandt festette 1869-ben. Ettől jobbra-balra egy-egy aquarell: hajó a sík tengeren s egy stájerországi tájkép.

A kis szalon mellett van Királynénk írószobája, melynek bútorzata csupán egy kis diófa íróasztal, a két ablak közt elhelyezett garnitura s egy könyvszekrény. A garnitura mögött tükör födi a falat. A könyvszekrény tetejére kisebb bronzszobor van helyezve: egy lovas két kopóval s e fölött a falon a zandwoorti kastély.

A baloldali ablak egyik alsó üvegtábláján Valéria főherczegnő és Auersperg herczegnő arczképei láthatók ezen dátummal: „október – 1884”. A villamos fénynyel világított írószoba egy kárpittal két részre van osztva. Az elfüggönyözött rész fürdőszobának van berendezve.

Az írószobából az egyszerűen bútorozott s nagyrészt családi képekkel díszített toilette-szobán át a hálószobába juthatunk, mely úgy van megőrizve, mint azt Grassalkovics Mária Teréziának berendezteté s mely most is egyik legdíszesebb terme a gödöllői királyi kastélynak. Oldalfalai vörösmárványból vannak, igen gazdag aranyozással; menyezete igazi mestermű. A hálószobának egy ablaka a „schimmelhof”-ba nyílik s mellette két oldalt egy-egy chaise-longue áll. Az ablakkal szembeeső falnál, középen van Királynénk egyszerű széles vaságya, mely hosszával a terem belseje felé van állítva s fölötte aranyozott magyar korona díszíti a fényes márványfalat. Két kiálló fal mintegy elkülöníti egyik részét a teremnek s itt van az ajtóval szembeeső falon az a nevezetes emlékű nagy olajfestmény, mely Mária Terézia méltóságteljes alakját ábrázolja, a mint jobb kezével egyszerre három koronát érint. Ezt a remek festményt egy kis üvegajtón bejövő fény világítja meg. Ez az ajtó a hálószobát egy előcsarnokkal köti össze, honnan csigalépcső vezet a földszinten levő két társalgóba, melyeknek kényelmes, ibolyaszinű s élővirágokkal diszített kerek pamlagai a legvonzóbb otthoniasságot kölcsönzik.

A hálószoba mellett levő előcsarnokból az olvasó-szobába is nyílik egy ajtó. Ezt a szobát csak átjáróul használja Királynénk a verandára, melyet három év előtt készítettek a Felséges Asszony óhajára, hogy, ha kedvezőtlen idő miatt sétáiban akadályozva van, itt élvezhesse a friss levegőt. A veranda alsó része a társalgó-szobák egyikébe nyílik s egy fedett folyosó a lovardával köti össze. A lovarda köröndjének korlátja az átalakítás alkalmával piros bársonynyal borították. Menyezetéről csillár füg alá, falain négy óriási tükör. A bejárattal szembeeső emelvényen 12 aranyozott támlájú piros bársonyzsölyével, melyek felett nagy olajfestmény delelő ménest ábrázol.

Királynénk lakosztályából az olvasó-szobán át egy nagy folyosóra jutunk, mely összeköttetést képez az udvarhölgyek, régebben pedig Rudolf trónörökös, Gizella és Mária Valéria főherczegnők lakosztályai közt.

E folyosóról nyílik Ferenczy Ida alapítványi hölgynek három szobából álló lakása, mely legközelebb esik a Királyné szobáihoz.

A folyosó végében volt Mária Valéria főherczegnő lakása, a felső parkba nyíló ablakokkal, közepütt nagy szalonnal, mely világoskék színben volt berendezve. Ettől jobbra a kis toilette-szoba, balra pedig a hálószoba, melylyel Korniss grófnőnek, Valéria főherczegnő nevelőnőjének szobái voltak összekötve.

A magyar születésű királyleány, mikor mint asszony idegenbe került, nem tudott megválni az édes gyermekkor emlékeitől s lakosztályának összes bútorait elvitte magával Welsbe, hol azok mindig a kedves Gödöllőre emlékeztetik. Jól esik a német lovagvárban  visszaemlékezni az édes Magyarországra, melynek szeretete híven kiséri a fenséges asszonyt mindenhová s ép oly melegséggel veszi körül, mint mikor még kicsi kis királyleány volt s aranyos verőfényben játszogatott a gödöllői parkban!...

Ez a lakosztály volt Sándor szerb király részére újonnan berendezve, midőn 1894-ben Gödöllőre jött.

Valéria szobái alatt – földszint – a hol a Grassalkovicsok idejében konyhák voltak, most vendégszobák vannak. Ezekben vett szállást Hohenlohe herczeg, az elhunyt főudvarmester is, ha Gödöllőre jött.

Korniss grófné lakása ez idő szerint Festetits Mária grófnőnek, Királynénk udvarhölgyének van berendezve s kis szalonját Margittaynak 1894-ból való festménye „Az utolsó szerelem” díszíti.

A kis szalonból hat lépcsőn s Gizella főherczegnő leánykori lakásán át a „Kardinális-gang”-nak nevezett folyosóra jutunk. Itt van Rudolf trónörökös egykori lakása, mely most Gizella főherczegnőé.

Ezen négy, illetve öt szobában a világos kékes-szürke szín dominál s a bútorok fényezett sárga bőrrel vannak bevonva.

A szalon garniturája fölött Spányiknak van egy 1894-ben festett képe: a művész pihenőt tart műtermében, szivarra gyújt s modellje a kereveten hever.

Az írószobát is magyar festmény díszíti: Olgyay Ferencznek nagy képe, a kukoricza-szüret.

A háló- és toilette-szobák igen egyszerűen, de a mellett kiváló ízléssel vannak berendezve. Gizella főherczegnő lakásából a felső parkra van kilátás.

A „Kardinlis-gang”-on még az udvari kiséret egyes tagjainak is vannak szobái.

E folyosóról lépcső vezet az alatta levő mezzaninra, hol a kabinetiroda helységei vannak s azonkívül néhány lakás is.

A mezzanin alatt levő souterrain az udvari szolgák részére van berendezve s innen egy hosszú sötét folyosó vezet a konyha-helyiségekhez, továbbá a kastély háziszolgáinak lakásaihoz.

A kastély balszárnyában Őfelsége lakosztálya alatt Paar gróf főhadsegéd s két szárnysegéd lakik. A kapualj felé eső részben van az udvari ellenőri hivatal, míg a várkapitány hivatalos helyisége a „muzsikus-gang”-hoz való feljárónál van.

A hol ezen épületszárny a templom falához csatlakozik, a régi fürdőház helyén, zöld redőnyös ajtón s egy különálló szobácskán át Ferdinánd toscanai nagyherczegnek kétszobás lakásába jutunk.

A világos nagy szobának bolthajtásai egy középső oszlopon nyugosznak, melyet alul virágokkal díszített kerek pamlag vesz körül.

A bútorzat kék selyemmel van kárpitozva s ugyanilyen színűek a tapeták is.

A hálószobába nyíló ajtó mellett íróasztal, a falnál pedig kényelmes chaise-longue van néhány karosszékkel.

E lakosztály mellett ugyancsak a földszinten van még az udvari orvos, gyógyszerész és pénztáros lakása is.

Az emeleten a „muzsikus-gang”-ból nyílik a toscanai nagyherczeg adjutánsának s még néhány előkelőbb udvari tisztviselőnek a lakása.

A kastély balszárnyának első emeletén Őfelsége lakosztályán kívül Lipót bajor herczegnek vannak még termei, mely utóbbiakat az oratoriumba vezető folyosó köti össze a Király lakosztályával, illetve az ebédlővel.

E folyosón egy előcsarnokba jutunk, honnan az oratoriumba és Lipót herczeg szalonjába nyílik egy-egy ajtó. A szalon a kastély udvarát képező épületszárnynak négyablakos sarokszobája. Berendezése egyszerű, de szintén igen izléses.

A bútorzatnak virágos, czérnaszövetű behuzatával teljesen összhangban vannak a tapéták s a falakat pompás olajfestmények és egy aranyozott csillár díszítik; különösen Rüchternek egy képe köti le figyelmünket, mely egy parforce vadászatnak érdekes fináléját örökíti meg; az üldözött szarvasbika a Dunába menekül s a társaság, élén a Királylyal s a Királynéval, a vízparton vesztegel; túlsó oldalon a budai hegyek, a Dunán pedig egy gőzhajó látszik.

Egy másik, hasonló nagyságú festmény Ferrarisnak „Le Caire” czímű képe: utczarészlet Kairóból néhány mohamedánnal, kik egy lóra alkusznak.

A kettő közé egy hatalmas tájkép van helyezve: legelő nyáj.

Az udvarra nyíló két ablak között levő nagy tükör szembeesik a hálószoba ajtajával.

Az egész lakosztály csak ezen két szobából áll, melyek szomszédosok az oratoriummal.

Az oratorium üvegfalán át belátható az egész templom. Az üvegfal két végében egy-egy imazsámoly, közepén pedig hat bársonynyal bevont magas támlájú szék áll.

Baloldalt egy kis oltár is van, melynél azonban már évek óta nem volt mise, mivel Őfelségeik a templomban megtartott isteni tiszteleten vesznek részt s ezért udvari lelkész sem jön Gödöllőre.

E kis oltártól jobbra egy fénykép van a falon, mely Turn-Taxis herczeget ábrázolja – halottas ágyán s a melyet Királynénk óhajára helyeztek ide.

Az előbb említett előcsarnok s oratorium között egy kis átjáró fülke van, melyből lépcsők visznek a földszinten levő oratoriumba s innen a templomba.

A templomba nyíló ajtó vörös márvány keretébe Grassalkovics grófnak Velenczében készült mozaikképe van a falba helyezve.

A kastély temploma, mely az 1838-iki canonica visitationis szerződés értelmében a katholikus hitközségnek egyúttal plébániatemploma is, - a maga egyszerű díszében igazi remeke a mult század architekturájának. A tiszta román styl mérsékelten hajló boltíveivel s nyúlánk faloszlopaival rendkívül jól eső benyomást gyakorol. Legszebb dísze a főoltár, mely négy magas fekete márvány jóni oszlopon nyugvó menyezet alatt áll. Tabernaculuma az 1680-as évekből való, a midőn azt III. Ferdinánd özvegye Bambergben rendelte, de midőn meghalt s nem volt, ki átvegye, csaknem egy századon át a mesternél, illetve annak örököseinél hevert, míg 1771-ben Grassalkovics Antal gróf vette meg, hogy a besnyői templomba helyezze.

Csakugyan ott is volt mintegy 12 évig, míg fia, Grassalkovics herczeg a gödöllői templom oltárára tétette.

Az oltár mögött Nep. szt. János képe látható s fölötte ezen írás:

Nulli Sanctorum
Sed Domino Sanctorum
In memoriam Sanctorum
Extrimus Altaria.

Az oltártól jobbra-balra van a faloszlopokon nyugvó két kórus s mindkettő alatt padok a hivők számára.

A szentélyt fekete márvány különíti el a templom hajójától, melyben öt mellékoltár, a közepén pedig padsorok vannak.

A templomot sok becses ereklye és érdekes ajándék gazdagítja. Ezek között legnevezetesebb az egyik mellékoltáron üvegburok alá helyezett kis Jézus, melyet Mária nápolyi királyné, Valéria főherczegnő keresztanyja hozott IX. Pius pápától a főherczegnő születésekor s Királynénk a gödöllői templomnak ajándékozta; ugyancsak a Királyné ajándéka egy zászló, melyet a koronázás alkalmával egy díszcsapat vitt, s aztán a Felséges Asszonynak ajánlotta fel.

Királyunktól is van a templomnak két igen érdekes emléke. Egyik a jeruzsálemi szent sírnak miniatur gyöngyház utánzata, melyet Ő felsége a szentföldön tett útjában, Betlehemben csináltatott. A másik pedig az a vörös bársony táblára erősített feszület, mely a porosz-franczia háború idején felgyújtott strassburgi dómnak födeléből készült:

„Fondue avec les débris de la toiture de la Cathédrale de Strassbourg, incendiée dans la nuit du 25 Aoút 1870.”

Becses ereklyéje templomunknak az a szentelt gyertya és pálmaág is, melyet 1845-ben a pápa tartott kezében egy körmenet alkalmával és Grassalkovics herczegasszony révén jutott Gödöllőre, továbbá szt. Defendens ereklyéje, mely egy ezüstözött koporsóban van megőrizve.

Hajójának kiváló dísze két aranyozott üvegcsillár, melyet tavaly nyáron a királyi udvar helyeztetett ide.

A templom restaurálását jelzi az ajtó fölött levő vörös márványtábla, melynek ez a felirata:

A kastély két belső szárnya által képezett udvarnak mintegy folytatása a felső park, mely szintén elhanyagolt állapotban került a korona birtokába.

Vannak sokan, kik ellenségei minden mesterséges kertnek, s egy természetes, vad állapotában levő sűrűséget többre becsülnek minden kiczirkalmazott parknál. Lehet, hogy igazuk van, de az is igaz, hogy nincs valami lehangolóbb, szomorúbb látvány, mint egy nagyúri kert teljes elhanyagoltságban. S a felső park ezt a képet mutatta, mikor a nemzet koronauradalommá tette Gödöllőt.

De szakavatott kezek csakhamar átalakították virágzó tündérkertté s ma már a műkertek halálos ellensége is csak gyönyörködni tudna e földi paradicsomban.

A mit a természet bájt és ékességet adott e vén fáknak, fiatal cserjéknek s buja színpompában hivalkodó virágcsoportoknak, azt a művész keze mind érintetlenül hagyta, csupán a bozontot távolította el s annak, a mit a természet hatalmas keze alkotott, ekkép pompás keretet készített.

Csakhamar puha, eleven zöld pázsit borítá a kavicsos fövénynyel behintett, szélesen kanyargó utak által szegélyezett mezőségeket. – A park elején óriási örökzöld fenyőfa teregeti tűlevelű galyait, melyek egészen a földre hajolnak. Baloldalt hatalmas gesztenyefasor húzódik s a régi törzse buja hajtásai úgy összefonódnak, hogy még a napsugár sem törhet át rajtuk. Olyan ez, mint egy óriási csarnok, mit maga a természet épített hatalmas arányokban, utánozhatatlan művészettel. – Nincs az a rideg, sivár gondolkozású ember, a kinek eszébe ne jutna itt az Isten, s a szeliden összeboruló lombsátor alatt ezer virágnak illatát szíva, önkénytelenül is imádságra hajlik a lelke. Nem tör ki szavakban elragadtatásod, de érzed, hogy templomban jársz s titokteljes, sejtelmes érzés vesz szárnyaira s fölemel, magával ragad...

A fasor végében egy kis pavillon áll, melyet az 1885-iki országos kiállítás alkalmával a Neuschloss-vállalat ajánlott fel Őfelségének, ki azt ide helyeztette.

A fasortól balra, egy kőkerítés választja el a parktól az ú. n. „Resev-kert”-et, a hol üvegházakban és melegágyakban tenyésztik a virágokat.

A középen fekvő üvegházhoz van építve a kertész-segédek lakóháza is.

Van a felső parknak még egy üvegháza, mely a kastély balszárnyához van építve s a melyben pálmákat, narancsfákat s egyéb dísznövényeket gondoznak.

Innen alig néhány lépésnyire a kerítés mellett van a tekepálya, melyet a királyi udvar tisztviselőinek készítettek, de már régóta nem használja senki sem.

A kastély homlokzatának jobb- és baloldalán egy-egy kisebb díszkert van.

A jobboldali, a „Királyné kertje” terjedelmesebb, mint a másik, mely Őfelsége lakosztálya előtt terül el.

A „Királyné kertjé”-hez csatlakozik a „Schimmel-udvar” is, s egészen a kastély alatt és az istállókhoz vezető útig terjed, felső része terrast képez, melyről lépcsők vezetnek az alsóba.

Ezen, aránylag kis kertnek oly sok szebbnél-szebb zuga hivogató csalitja van, hogy alig tudunk megválni tőle. – Királynénk igen szereti kis kertjét, s ha rossz időben le kell mondania kedves sétáiról, ez a kis pagony nyújt neki érte kárpótlást. – Ide nyílik a veranda is, s Királynénk lakosztályának minden ablaka.

A „Királyné kertjé”-nek alsó részében sűrű fenyőlombok között két mohos kő van egymás mellett a földbe ásva: a Felséges Asszony két kedvencz kutyája, a „Plato” és a „Shadow” van itt eltemetve. Gyönyörű állatok voltak; ázsiai faj mind a kettő – nagy fej, vastag orral. Mohamed, a Királyné szerecsenje gondozta őket.

A kastély kapujával szemben, kővel kerített félkörben árványnyal kövezett terras van, melyről azelőtt, míg a fák nem szőtték úgy be – pompás kilátás nyílt a kastély alatt elvezető útra s az egész alsó parkra.

S ez csakugyan festői kép lehetett, midőn még megvolt mindkét hattyús tó, - egyik szemben a kastélylyal, a másik jobbra ettől. Az elsőt már régen, még a 70-es években betöltötték, míg az utóbbit csak három év előtt. A két tóval sokat veszített a kert.

Az alsó park a vasúthoz vezető gyalog- és kocsiút mentén kőfalba rakott farácscsal, míg hátol a rendes kocsiút mellett csak léczkerítéssel van körülvéve. Azon részén, mely régen veteményes kert volt, még most is megvan az a kőépítmény, mely üvegházul szolgált. Északi végében van a régi praefectusi ház, melyben a gödöllői földesurak jószágigazgatói laktak s jelenleg nyáron át a várkapitány lakik egyik részében, míg a másik Királynénk titkári hivatalának szolgál helyiségül. Innen nem messzire az országút mentén van a gépház, mely két nagy kútból a kalvária alatt levő medenczébe s innen a kastély és a park csővezetékébe hajtja a vizet.

Az alsó park a maga természetes egyszerűségében a legvonzóbb s legkellemesebb sétahelye Gödöllőnek.

A kastély alatti útról két hatalmas kőoszlopba erősített kapun át a gödöllői templomtérre jutunk. Ennek az útnak ellenkező végén, a koronauradalom jószágigazgatósági épületénél szintén egy kapuja van s itt csatlakozik hozzá a vasúti állomáshoz vivő gyalogút két pompás hársfa alléjával.

A kapuk nincsenek elzárva, de a kocsiközlekedés csak akkor szabad rajtuk, midőn a királyi udvar Gödöllőn tartózkodik.

Az alsó parkba mindig szabadon járhat be a közönség, mely főként a vasúthoz vezető utat használja. A felső park látogatása némileg korlátozva van az által, hogy nyáron át csak reggel 7 órától déli 12 óráig, délután pedig egy órától este hétig élvezhető. Az udvar ittléte alatt pedig teljesen el van zárva az idegenek elől.

Legszebb a két park tavaszszal és őszszel, mikor a rügy fakad, virág nyílik, s mikor lehull a levél, hervad a virág.

Tavaszszal, mikor felölteni készül ünneplő ruháját, s ezernyi apró bimbó kaczérkodik a nap sugarával s fiatal levelek reszketnek a gyönge fuvalom ölelése alatt. Mikor csillogó verőfény vibrál a virágok kaczagó szirmai fölött, vagy tiszta, csillagos égről ejti le a hold ezüst fátyolát, halvány zománczával vonva be a lombot, virágot, füvet.

Vagy őszszel, mikor a halál közeleg, s a fákról mint egy-egy köny pereg le a megsárgult árva levél s a virágok búsan hajtják le fejöket, míg fölöttük megsuhan az enyészet szárnya s bucsuztató dalt dúdol az őszi szél, halkan, vontatottan. A hervadásnak csodás varázsa tán még megkapóbbá teszi a képet, s gondolkodóbbá az emberi lelket.

A tavasz itt egy felszárnyaló himnusz, a természetnek vakító színpompában, csillogó fényben megszólaló dythirambja; az ősz pedig mélabús elégia, egy csodás dallamba szétfolyó bánatos akkord!

Remek ilyenkor Gödöllő! Boldogság itt lenni ilyenkor! S a tavasz és az ősz az az idő, mikor a Király s Felséges Családja leginkább felkeresi Gödöllőt. Rövidebb-hosszabb tartózkodásra az utóbbi időkben rendesen őszszel jön le az udvar, mikor lehull a levél s hervad a virág!...

(Forrás: Ripka Ferenc: Gödöllő a királyi család otthona, Budapest, 1896.)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

id. Vastagh György (1834-1922) festménye 1883: Erzsébet királyné

 

Volt egyszer egy királyné
Fekete ruhája;
Tövissel volt kirakva
Arany koronája.
De a szive tárva volt
A magyar nemzetnek,
Benne arany trónja állt
A nagy szeretetnek.
Mikor rab volt a magyar,
Mikor megrugdalták
Ő elhozta minekünk,
Nagy szive irgalmát.
Mi magunknak tiltva volt
- Bár szülte más ország-
Áldott legyen az ajka:
Magyarul szólt hozzánk.
Ám a sors ösvényét
Meghullatta vérrel:
Koronáját fölcserélte
Vértanu füzérrel.
S járt és kelt mint bujdosó
Bánatát hordozva,
Míg szivébe gonosz kéz
Tört nem vert orozva.
Oh királynénk, patrónánk
Itt is, tul is vérzünk
Imádkozunk éretted
Imádkozzál értünk

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megpihent a szíved,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre.
Megpihent a szíved ...
Milyen sötét átok,
Hogy neked a szenvedés
Volt egész világod,
Hogy te, ki szent voltál
Őrangyallá válva,
Százszor tettél utat
Nehéz Golgotára!
Óh! mert egyre súlytott
A kegyetlen végzet,
Elrabolta minden
Földi üdvösséged;
A te nemes szíved,
A te érző lelked
Nem talált a földön
Csak örök keservet.
De mégis. "A régék
Ősi erdejében"
Megszállott az ihlet
A szomorú éjben
S amig messze szálltál
Egy tündér-világba,
Elhagyott egy percre
Életednek átka.
Óh! azok a percek
Írt adnak szivednek,
Fényesebb világot
Fényes szellemednek ...
Nyugalmat a csodált,
Üldözött költőnek,*
Mert besüppedt sírján
Új virágok nőnek.
Aztán ujra tűrni
Szivettépő átkot,
Feketén, komoran
Járni a világot.
Hogy szent szívedet, mely
Millióknak őre,
Átjárja egy gaznak
Megvillanó tőre! ...
Megpihent szent szíved,
Nagyasszonyunk, végre,
Rászállott bánatod
A pirosló vérre,
De pirosló véred
Minden hulló cseppje
Egy felszálló kétség
A magas egekre

(Forrás:Debreczeni Reggeli Ujság. 1898. szeptember 14. 3. old.)
*) Heine (a szerző jegyzete).

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Leszállt az éj, a nesz kihal,
Oszolt a gyászoló sereg.
Magában áll a ravatal,
Min egy királyné szendereg.
Virág takar minden zugot,
Köröskörül száz gyertyfény,
Illatba', fénybe', nyugszik ott
A gyászteremnek közepén.
De árnyék száll az éjen át
A pesti temető felül:
Deák elhagyta sirhonát
S a bécsi burg felé repül.
Látatlanul és zajtalan
Mozgatja légi szárnyait,
Az őrök seregén átsuhan
S a fekete szobába nyit.
Megyen a ravatal felé
S ott csöndesen letérdepel,
Hosszan tekint maga elé
És szellem-ajkán ima kel:
"Ki hült poromnál hajdanán
Térdelve sirtál, fényalak,
Reám került a sor, reám,
Hogy téged megsirassalak!
Nagyasszonyunk, te jó, te szent,
Ki ugy szeretted a magyart,
Ime hű szolgád megjelent,
Megáldani e ravatalt.
Az isten trónusa körött
A legjobbak közt lesz tanyád:
Állj ott is őrt a nép fölött,
Mely most anyát veszít, anyát!"
Ezt mondja, ámbár hang se kél,
S a mint jött, ismét tovaleng,
Száll, száll, amig czéljához ér,
Tovább pihenni odalent.
...S virrad, s kell ujra hangzavar,
Gyül ujra gyászoló sereg,
S ott áll az áldott ravatal,
Min egy királyné szendereg.*

*) Magyar Salon 1898. október (oldalszámozás nélkül).

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Volt egyszer egy királyné,
Hű népének anyja.
Áldást osztott két kezében,
Szeretetet a szivében,
S vigasztalást ajka.

Fekete volt az ország,
Megdermedt a gyászban,
Akkor küldte az ég nekünk,
Legyen fényes szövétnekünk:
Sötét éjszakában.

Jelenése öröm volt,
Megmozdult a nemzet;
Szomoru nagy palotákban,
Nádfödeles kicsi házban
Ébredezni kezdtek.

Remény kelt a szivekben,
Csodatevő hajnal,
A kik eddig messze voltak:
Király és nép egybe forrtak
Szentegyakarattal,

Volt egyszer egy királyné,
Míg közöttünk járt-kelt:
Ugy kivirult az országa,
Ez a szegény, ez az árva,
Mint egy nagy virág-kert.

...Van nekünk egy királynénk,
Oda fenn az égben,
Közibünk száll, ha bajunk lesz,
Vigasztaló sóhajunk lesz,
Mint a hogy volt régen!*

*) Erzsébet királyné Emlékünnepe. Szerk.: Tóth Kálmán. Bp., Elek Lipót, 1904. old.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem haltál meg! Akit úgy szerettek,
Mint ahogyan Téged mi szerettünk,
Ellentmondva sirnak, enyészetnek -
Örök áldásként lebeg felettünk!
Nem haltál meg! Aki olyan jó volt!
Mint Te, annak nem lehet halála:
Ha bezárul fölötte a sirbolt,
S arczára hull hó-szemfedő fátyla!
Aki szent volt földi életbe',
S szivében egy nemzet búját hordta,
Nem merülhet el az örök éjbe,
Emléke egy egész nemzet gondja!
Láthatatlan alkotó a hála,
Óh! de amit teremt - örökké él!
S beragyogva kegyelet sugára -
Látható lesz földöntúli fénynél!
Nem haltál meg! Nézd im szobrok állnak,
Itt is, ott is, varázsszóra kelve,
Képmásoddal, utánozni bátrak,
S tanítanak örök szeretetre!
Szemünk elől alakod elveszve,
Megkisértjük pótolni a drágát:
Ércből, kőből száz életre keltve,
Őrizzük meg földiséged báját.
Ime itt is, ezen a téren,
Hol időzni annyira szerettél,
Ide hiva, mintegy álomképben -
Virágodat hozod, amit szedtél.
Lábad alatt meghajlik a fűszál
Hódolattal, s mégis szeretettel,
Dalos madár kérdi, merre jártál?
Hogy itt látott, már sok idő telt el.
Lomb, napsugár, lágy fuvalom, édes,
Zizeg, ragyog, suttog körülötted,
Csillagos éj Néked lesz beszédes...
Oly örömmel üdvözli mind jötted!...
S a Te néped, Gödöllő hű népe,
Az is boldog, már nem olyan árva!
Képed itt, s a szive közepébe'...
Imát mond az ő Nagyasszonyára!**

*) A költemény Erzsébet királyné gödöllői szobrának átadására készült, melyet Kern Aurél Erzsébet - Himnusz néven megzenésített, a kottát közli Ripka Ferencz: Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897. Emlékkönyv a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére. Bp., 1901. 51-54. old.
**) Ripka Ferencz: Erzsébet királyné Gödöllőn 1867-1897. Emlékkönyv a gödöllői Erzsébet szobor leleplezési ünnepére. Bp., 1901. 50. old.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

(Erzsébet királyné holttestének hazaszállítása)

Most teszik a sírba...
Öszi napsugára
Aranyos szemfedőt lágyan borit rája,
Dús halotti pompa bevonul a dómba;
Milliók bánatát ezer harang zsongja.
De a népmilliók zokogó jajánál
De a siró tornyok reszkető szavánál
Szomorúbb sohajtás száll a hideg szélbe:
"Most mindennek vége...most mindennek vége!..."
S fájdalmunkra balzsam Gileádban nincsen;
Hozzád is hiába kiálltunk föl, Isten!
Könyünk hiába foly, meg nem enyhülhetünk,
Vigasztalást csupán Nála kereshetünk,
Nála, aki fénybe, fényes hófehérbe,
Száll, száll az Úristen trónjának elébe...
Hódolva köszöntik liliomos angyalok -
Imádkozzunk hozzá, térdelve magyarok!
"Te, aki szerettél, mikor nem szerettek;
Te, ki fölkeltettél, mikor eltemettek,
Szenvedő ágyunkra szelíden hajoltál,
Angyalunknál is több: édes anyánk voltál;
Mit a földön kezdtél, teljes dicsőségben:
Folytasd azt a munkát odafenn az égben!
S melyet a Te szived haláltól megváltott:
Oh! álld meg, oh! álld meg e szegény országot!
Lakván a mennyekben, mint az Úr angyala,
Fogd meg a balkezét, hogyha ránk sujtana;
Adj minekünk erőt, küzdeni, remélni,
A hazáért halni, a hazának élni!
Őrző angyala maradj ez országnak,
Lássuk mosolygását mennyből is orczádnak;
Küldj, oh küldj szivárványt beborult egünkre
Igy csepegtess gyógyírt mi égő sebünkre!
Szivárványt, ha aztán a hazánk felett látunk,
Feléd, csak feléd száll hálaimádságunk,
Tavaszi, tiszta ég, ha fénylik nevetve:
Rágondolunk édes, sötétkék szemedre...
Ha Isten kegyelme az égből ránk ragyog:
Akkor tudjuk meg, hogy Te vagy ott, Te vagy ott!
És az Úr nevével együtt áldunk Téged:
Oh mi nagyasszonyunk, Erzsébet, Erzsébet!"
Most teszik a földbe...Őszi nap sugára
Aranyos szemfedőt lágyan borits rája!
Dús halotti pompa gyászoljon a dómba,
Országok bánatát ezer harang bongja!
Ő pediglen fénybe, fényes hófehérbe
Száll, száll az Úristen trónjának elébe,
Jöttén a mennyország ékesebben ragyog,
Hódolva köszöntik a liljomos angyalok...
Imádkozzunk hozzá, térdelve, magyarok!*

*) Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. Szerk.: Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 16. old.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hófehér léleknek hófehér emléke!
Lesugárzik Rólad a mennyei béke,
Lesugárzik Rólad a szépség a jóság,
Minden eszményiség, mely Nálad valóság!
Keresni hasonlót Hozzád senki sem mer.
Mi voltál Te nékünk? nem tudja azt az ember.
Ha érzi is szivvel, - elrebegni szóval...
Csak áldani tudunk a Mindenhatóval!
Vert az Isten minket, veretlen nem hagyott,
Nem volt a világon nép ily elhagyott.
Ellenségünk ezer, de barátunk nincsen...
Kardunk ketté törött, karunk rabbilincsben.
Ekkor jöttél hozzánk, szelid Gyermek-Anyánk,
Hogy meglátogassad feldult, üszkös tanyánk;
Hogy letörüld arcunk véres verejtékét
S elhintsed magvában a régen várt békét.
Nagy Magyarországnak szine-java várta,
Hogy hazánk szivébe hozzon meg a bárka.
Tengernyi sokaság lepte el a partot,
Engem édesapám válla fölé tartott...
Mikor Nagyasszonyunk magyar földre lépett.
És egy mosolyával hódolást teremtett
Ott, hol csak dacot szült a sok erőszakos tett.
Ajkán mosoly volt, szemébe könny csillant,
Mikor a hódolók sergére rápillant...
Ajka mosolygása, könnye csillanása
Lőn tömérdek népnek nagy vigasztalása.
Megnyitott számtalan berozsdásult zárat,
Fojtó tömlöcökbe szabad szellő áradt...
És kiáradt onnét e hazára szerte,
Mely föltámadást most már hinni merte.
Idegenül jöttél, édesanyánk lettél,
Minden magyar szivet sziveddel megvettél.
És a magad szivét cserébe id' adtad...
Sok keserüséget feledtünk miattad!
Emberöltők multán egyre nő emléked,
Melyet nem csak kőből emeltünk mi Néked!
S a magyar nép ajkán imádság leend a
Te rólad regélő Erzsébet-legenda!
Veled örültünk mi, mikor Te örültél,
Mikor mi szenvedtünk, Te velünk szenvedtél.
Örökös emlékü, mert szivünkbe vésett,
Szivedből fakadott nagy kijelentésed:
"bármely népem szenved, szenvedek én vele,
szivembe nyilallik fájdalmának éle...
De valamennyinél sajgóbbnak találom,
Ha bántják a magyart. Ez nékem halálom!"
Kit Thüringiába sodort el az élet,
Magyar szent Erzsébet visszajött Te véled.
Mert érezte, tudta, hogy a trónus mellett
Leigázott népet oltalmazni kellett.
Mikor aléltságban nemzetünk megdermedt,
Kötényedben nékünk csupa rózsa termett.
S kisarjadt belőle, mert könnyed hullt rája,
A magyar szabadság ékes rózsafája!
Szent voltál a földön, szent vagy a földön tul
Ahol keserüség, bánat, inség nem dul.
Hol az üdvözültek nagy serege boldog,
Mert más szemmel lát ott minden földi dolgot.
De a szived szivünket még ott is megértse,
Ne feledd a magyart a menyországért se!
S légy trónjánál annak, népünk szószólója,
Kinek hites urad földi helytartója!**

*)  A vers a szegedi Erzsébet-szobor átadásának (1907. szeptember 29.) alkalmából íródott.
**) Szegedi Napló 1907. szeptember 29. 2. old

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Messze, messze idegenben
Elhangzott a bánat nóta -
Nem hangzott szó ilyen búsan
Hosszú, hosszú idő óta.
Vértől, könnytől ázott minden
Gyászos betű, mely elmondja,
Hogyan halt meg védangyalunk
Magyarország Nagyasszonya.
Liliomszál, gyönge virág...
Gyilkos, véres kéz letörte,
Ádáz tőrét, hogy a legjobb
Legnemesebb szívbe döfte.
Elsirattuk s szivünk nevét
Koszorúba vonja, fonja.
Elsirattunk, meggyászoltunk
Magyarország Nagyasszonya.
Szíved legjobb volt az összes
Hőn dobogó szívek között,
Ahová csak lábad tetted
A boldogság beköltözött,
Ha beléptél szegénysorsú
Kis lakába - minden gondja
Elszállt, eltünt - eloszlattad
Magyarország Nagyasszonya!
Árvák könyét letörülted,
Az özvegyét vígasztaltad,
Gyámoltalant segitettél
Elveszni őt - dehogy hagytad -
Általad mint javult sora -
Földön járó angyal voltál
Magyarország Nagyasszonya.
Elnyomatás korszakában
Zokogott a honfi szíve -
Nemes kezed a könyeket
Halk sóhajjal törülte le -
Szántál minket - esdő szavad
Nem hagyott el - soha, soha
Védőangyal voltál akkor
Magyarország Nagyasszonya.
Hőseinket megbecsülted,
Nagyjainkat megszeretted -
Eszméinket, vágyainkat
Megértette igaz lelked,
A szenteknek glóriája
Fejed körül a korona -
Mért hagytál el most bennünket
Magyarország Nagyasszonya?
•
Neved napját azelőtt mi
- Nem is volt az oly nagyon rég -
Nevednapját az örömnek,
Boldogságnak szentelők még -
Most azonban nevednapja
A legnagyobb gyásznak napja -
E napon mi megsiratunk
Magyarország Nagyasszonya.**

*)   Szerző megnevezése nélkül közlik.
**) Balogh Dénes: Erzsébet királyné élete és halála.( Magyar Népkönyvtár 16. sz.) Bp., Eisler, é.n. 3-4. old.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

(László Fülöp Elek festménye Erzsébet királyné halála után készült - Ferenc József megrendelésére)

Volt egyszer egy királyasszony;
Tündér is volt, angyal is volt.
Hogy bimbókat fakaszthasson,
Földre szállt s virágot ápolt:
Háromszinű szép virágot,
Vöröset, fehéret, zöldet.
S bár a gőg és irigység vádolt,
Maga művelte a földet.
Két szemében két mennyország,
Nagy szívében Magyarország,
Szíve alatt egy csöpp vére...
Minden magyar sírva nézte,
Sírva nézte!

Tarlón fekvő furulyában
Megszólal az esti szellő;
Azt dudolja egymagában,
Milyen szép és kedves volt Ő.
Pásztortűznél árvapásztor
Fagyos testét melengeti;
Parazsán igazít párszor,
S az Ő nevét emlegeti.
Két szemében két mennyország,
Nagy szívében Magyarország,
Szíve alatt egy csöpp vére...
Minden magyar sírva nézte,
Sírva nézte!

Lábujjhegyen járt a földön:
Kis virágot ne tiporjon,
Beteg alvót fel ne költsön,
Nyomát ne lássák a poron.
Leszokott már, hogy beszéljen:
Ne is hallják azt a hangot,
Mely, midőn a hon veszélyben,
Mint harangszó csengett-bongott.
Két szemében két mennyország,
Nagy szívében Magyarország,
Szíve alatt egy csöpp vére...
Minden magyar sírva nézte,
Sírva nézte!

Mint egy darab sötét fátyol,
Melyen vihar tölti mérgit,
S lefujt sírkereszt karjáról,
Ugy lengett e hazán végig.
Égbe szállt e fátyol is már,
Futó árnyát, csak azt látjuk;
Pillanatra ha meg-megáll,
Letérdelünk és megáldjuk.
Két szemében két mennyország,
Nagy szívében Magyarország,
Szíve alatt egy csöpp vére...
Minden magyar zokog érte,
Zokog érte!*

*) Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. Szerk.: Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 7-8. old.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szomorúan zúg a gödöllői erdő:
"Borits be, borits be, te sötét nagy felhő!
Szállj le minden ágra, minden kis levélre,
Öltöztess tetőtől törzsig feketébe!

Milliónyi lombom feketére váljon,
Gyászlobogók gyanánt lengenek a tájon.
Sirj, te borongó ég, könnyet harmatozzál,
Letörött a legszebb fehér liliomszál.

Koporsóban alszik...mindörökre néma.
Árnyékos utaim tündérkirálynéja.
...Minek is indúlt el bujdosó útjára!
Vagy mért nem mehettem én is el utána

Hegyeken, völgyeken, hólepte sziklákon,
Országról-országra széles e világon!
Betakartam volna, védelmeztem volna,
A lába nyomát is megőriztem volna.

...Kőkriptában fekszik messze idegenben,
Hol virág se nyilik, hol madár se rebben.
Tudom én, tudom én: itt szeretne jobban,
Szive még holtan is vissza - visszadobban.

Ide húzza lelke, mely itt jár, sóhajtgat,
Csöndes zokogással rezgeti a gallyat.
Ide húzza-vonja minden édes emlék...
Óh, ha temetője, sirja én lehetnék!

Ezerféle hangú méla morajommal!
Suttogó fáimnak zizegő zenéje
Álomszövő dalként borulna föléje.
...Jer, te őszi szélnek hervasztó fuvalma!

Lombjaimat tépd le, gyüjtsd össze avarba.
Kapd föl és kavargasd fenn a levegőben,
Szép tündérkirályném koszorúmat várja:
Sírva-ríva sodord a koporsójára!"*

*) Erzsébet királyné Emlékünnepe. Szerk.: Tóth Kálmán. Bp., Elek Lipót, 1904. 11. old.

 

(Az e kategóriában található némely  verset, írást, illusztrációt, szemelvényt a  www.posalajos.com és az ott is fellelhető „Az Én Ujságom”-ból vettem át.

Ott  további sok szép Pósa-vers található, valamint szemelvények gazdag választéka
Az Én Ujságom-ban megjelent közleményekből.)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Zúgjatok harangok, kora reggtől estig:
A magyar királyné ravatalon fekszik!
Megtépte szivünket váratlan elhunyta,
A midőn szemeit végálomra hunyta.
Mely minden jóságát nemzetünkre tölté:
Angyali jó szive nem dobog fel többé!
S mik annyi kebelnek gyógybalzsamot adtak:
Örökre némulván a zengzetes ajkak!
Arczunkat a könyek árjai fürösztik:
A legszebb királyné a ravatalon fekszik!
Hogy vegyünk végbúcsút - oh, hogy vegyünk tőle!?
Itthagyott magunkra honunknak Nemtője!
Lebukott egünkről áldásthintő napunk,
Éltető fénysugárt eztán mitől kapunk?
Rémes az, mit sorsunk szemünk elé tára:
Sötét gyász, hosszú éj borult e hazára!
Oly nehéz leirnom, oly nehéz ez itt:
A legjobb királyné ravatalon fekszik!
Mióta távoztál, angyaltiszta lélek:
Siratom a jelent s a jövőtül félek!
Míg éltél, tudtuk, hogy e haza nem vész el,
Megtiltád e veszélyt parancsoló kézzel.
S bár a Te nagy szived' annyi csapás érte:
Fiad lett ez a hon, Te aggódtál érte!
Szivünket a kínok csaknem megrepesztik:
A leghűbb királyné ravatalon fekszik!
Örömünk, reményünk, büszkeségünk voltál,
Tenéked áldozott szivünkön az oltár:
Szeretet, tisztelet, bámulat, csodálat,
Mint végső czéljuknál, megpihentek nálad!
S most gyászba öltözve, ezek az erények
Anyátlan árvaként a sírhoz kisérnek!
Keblünknek húrjai bánatosan rezgik:
Eszményi királynénk ravatalon fekszik!
Gyilkos! - ki elvágtad élete fonalát,
Szálljon e nemzetnek örökös átka rád!
S ti, égi angyalok! legkedvesb társatok
Lelkének köztetek főhelyet adjatok!
Mi pedig zokogjunk, mert hamva se lesz itt!
A magyar királyné ravatalon fekszik!*

*) Magyarok csillaga. Vezérkönyv Erzsébet gyászünnepélyek rendezéséhez. Szerk.: Ludvigh Béla. Bp., Pesti, 1904. 21. old.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

(Erzsébet királyné fotója kb.1865. a müncheni palota ablakában)

Tudjátok-e ki volt nekünk
Az az áldott, nemes lélek,
Akit Isten jókedvében
Teremtett a magyar népnek?
Tüneményes égi Nemtő,
Verőfény a harmatgyöngyön.
Merre csak járt, - jelenése
Angyaljárás volt a földön.
Tudjátok-e mi volt nekünk?
Sugárözön a hazára,
Sűrű, sötét éjjel után
Piros hajnal hasadása.
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok e mi volt nekünk
Az ő drága, nemes lelke?
Menedék az elhagyottnak,
Enyhe balzsam sajgó sebre.
Akkor jött ő, amikor még
Gyász nehezült a hazára,
Amikor még a magyarnak
Nem volt sehol jóbarátja.
És ő ezt az árva hazát
Bánatában megszerette,
Pártfogolta, el nem hagyta
Bajainak közepette...
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok e mi volt nekünk?
Magyarország lelkes őre,
Apánktól átöröklött
Ősi nyelvünk terjesztője.
Soha szebben női ajkon
Nem is volt oly szépen hangzó,
Mint aminő bájjal csendült
Az ő ajkán a magyar szó.
Kunyhóktól a palotákig
Diadal volt nyelvünk útja,
S nyelvében és érzelemben
Eggyé forrt a magyar újra.
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok-e mi volt nekünk?
A legelső magyar asszony,
Egyesülve minden benne,
Hogy e névre fényt áraszszon.
Szép Bajorhon adta nékünk,
Hajadonná az nevelte;
Ámde köztünk magyarföldön
Magyarrá lett szíve-lelke.
Illett is a magyar párta
Nagyasszonyunk szép fejére...
Merre nap jár, merre hír jár, -
Egész világ irígyelte...
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!
Tudjátok-e mi ő nekünk?
Nemzetünknek jó szelleme,
Árpádházi szent Erzsébet
Szép lelkének rokon-fele.
Hogyha bájos sugárteste
El is tünt már, nincs közöttünk,
Jó szelleme, áldó lelke
Őrködően leng fölöttünk...
...Ivadékról ivadékra
Szálljon is át hű emléke,
Dalba szőve, szívbe vésve,
Nemzedékről nemzedékre.
- Bármit hoz a sors fölétek:
Áldott nevét tiszteljétek!*

*) Erzsébet királyasszony emlékének. Hódolat Magyarország Nagy Királynéjának. Főszerk.: Gábel Gyula. Bp., Globus, 1905. 123. old.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!